Szerző: borsophoto

Szlovénia harmadjára: 8. nap

Posted by

0

2021. szeptember 16.

Mára (és innentől végig míg tart a nyaralás) esőt ígért az időjárás-jelentés. Reggel mikor felkeltem mégse esett. Úgy megörültem neki, hogy hamar el is vittem Pogot és Boogiet sétálni.

Mikor visszaértünk már szinte sütött a nap és a hőmérséklet is kellemes volt. Hamar összepakoltuk a cuccunk, hogy elinduljunk valamerre. Nem tudtuk hova. Annyi terv volt összesen, hogy két faluval odébb van egy híd, amit meg szeretnénk nézni. Beültünk a kocsiba és még a mi falunkból ki se értünk Pepe már aludt. Gondoltuk hadd aludjon, inkább akkor meg se állunk. Persze még mindig nem tudtuk, hogy hova menjünk…

Én még otthon összeírtam pár helyet (távolabbi vízeséstől szurdokon át egészen a barlangba vájt kastélyig), amik ugyan majd két óra távolságra vannak, de izgalmas helynek tűntek. Persze ezek a helyek légvonalban nagyjából 40-60 km között vannak, csak a Júlia-Alpok közbe szól. Ami leginkább felkeltette az érdeklődésünket az a Predjamai vár és a tőle 9 km-re lévő Postojnai cseppkőbarlang. A vár több mint 800 éve áll a 123 méter magas szikla közepén, alatta barlang. A világ legnagyobb barlangi vára mögött található a titkos alagutak hálózata, ahonnan a predjamai Erazem lovag indult rabolni és fosztogatni. Már láttuk magunkat a várban bolyongva, amikor ráeszméltünk, hogy van velünk két kutya, akiket lehet be se engednek. Sajnos jól gondoltuk, a honlapjukon ott áll a figyelmeztetés miszerint házi kedvenc nem vihető be.

Közben, ahogy beszélgettünk kiderült, hogy Eszti nem járt még Ljubljanában, ami viszont csak egy órányira van tőlünk. Adott volt, hogy akkor elmenjünk a fővárosba és az eső eleredésétől függően alakítsuk a programot.

Sajnos idő előtt eleredt az eső, persze nem adtuk fel egyből, sétáltunk az esőben is.

Délután hazafelé beültünk az Ákos által javasolt helyre, majd amikor hazaértünk, akkor még társasoztunk egy nagyot és filmet néztünk. Pepe pedig egyre szorosabbra kötötte a kutyáinkkal a barátságot.

Szlovénia harmadjára: 7. nap

Posted by

0

2021. szeptember 15.

A szomszéd faluból, Stara Fuzinaból indul a Mostnica szurdokhoz vezető út. Itt már voltunk 4 évvel ezelőtt Tomiékkal és kifejezetten jó emlék maradt meg bennünk. Ezért aztán ma 1/2 10-kor már el is indultunk a szurdok felé gyalog. Másik úton mentünk, mint anno: a Mostnica folyónak van egy mellékága, amit régen – egy ma már nem működő – malom miatt hoztak létre. Ezen gyönyörű tiszta, kis patak mentén sétáltunk fel a szurdok bejáratához. Izgalmasabb volt ez az útvonal mint a korábbi.

A szurdokban nem volt tömeg, de azért többen voltak, mint négy évvel ezelőtt, pedig akkor augusztusban voltunk. A néhol 20 méter mély és 1 méter széles kanyon tetején halad a gyalog ösvény. Aztán van, ahol kis híd visz át fölötte, és elég sok ponton be lehet kukucskálni a szűk falak közé, ahol a mélyben a zöld színű patak zubog. Látszik, hogy tavasszal vagy nagyobb esőzés után jóval erősebb a víz folyása. Meg is beszéltük, hogy egyszer kora tavasszal kellene eljönni ide túrázni. Na meg persze azt is megbeszéltük, hogy egyszer meg késő ősszel, amikor csuda színesek már a fák. Mert ugyan már most is ősz van, de még csak kezdenek színesedni a lombok.

A szurdok feljebb kiszélesedik. Furcsa formájú, vízvájta sziklák között csobog a patak, ezeken a részeken könnyen a vízhez közel tud menni az ember, mert már nem egy mély kanyonban tekereg a folyó.

A szurdok két oldalán vezető ösvények 2,6 kilométer hosszan megy a szurdok mentén, aztán egy hegyi turistaháznál (Planinska koca na Vojah) a szélesebb Voje-völgybe torkollik.

Itt megpihentünk kicsit, majd a vízesésig már nem mentünk el, hanem visszafordultunk. Majd 13 km-t mentünk így is, fél 4-re értünk vissza a szállásra, de közben a sarki kisboltba még bekanyarodtunk.

Csináltam egy könnyű késői ebédet vagy korai vacsorát, míg Eszti elaltatta Pepét. Evés után megtámogattuk Pepe álmát és mi is csendespihenőt tartottunk.

Este még egy sétára a tóhoz elmentünk közösen, majd filmeztünk.

Szlovénia harmadjára: 6. nap

Posted by

1

2021. szeptember 14.

A villás reggelit se fogyasztottuk túl korán, meg aztán tettünk-vettünk, kutya sétára mentünk. Emiatt később indultunk a mai napi kirándulásunkra.

Mivel úgy látjuk az időjárás előrejelzést, hogy csütörtöktől esőt ír, még mindenképp ki szeretnénk használni a jó időt.

Bled volt a célpont, attól függetlenül hogy már mind a négyen jártunk ott (sőt Pogo és Boogie is járt, csak Pepe nem). 4 évvel ezelőtt, amikor Tomiékkal elmentünk Bledbe és csónakot szerettünk volna bérelni, akkor az teljesen esélytelenné vált, leginkább mert útlevelet kért a srác, nálunk meg az nem volt. Ma jól felkészültünk, vittünk pénzt is, útlevelet is, személyit is, hogy Bled városka megnézésén túl a tavon csónakázzunk, illetve hogy a bledi tavon lévő kis szigetre eljussunk.

Nem indultunk túl korán, fél egy volt mire leparkoltunk. Bledben már a parkolás is kicsit macerás, de megoldottuk. Három csónak bérlős hely is van, a hozzánk legközelebbit megkérdeztük, hogy két kutyával meg egy babával is mehetünk-e. Semmi akadálya nem volt, ráadásul Esztiék jó előre gondolkodtak és hoztak Pepének egy mentőmellényt. Épp nem volt a nagyobb csónakból bent, emiatt kis sétával meg kávéval kezdtünk. Nagyon jól időzítettünk, mert ahogy visszaértünk épp érkezett be a mi csónakunk.

A Bledi-tó Szlovénia második legnagyobb tava a Júlia-Alpokban, hegyekkel és erdőkkel körbevéve igazán festői látvány.

A tó közepén található egy kis sziget, a Bled-sziget, ami a látványt még izgalmasabbá teszi. Több épület is található a szigeten, de a legkiemelkedőbb a Szűz Mária búcsújáró templom, ami a 17. században épült barokk stílusban. Tornya 52 méter magas. A lépcső, ami a templomhoz vezet, 98 lépcsőfokból áll. Mivel Bled is, a Bledi-tó is és a kis sziget is nagyon népszerű turista célpont, emiatt jól tettük, hogy keddi napot választottuk erre a programra.

A víz 21 fokos volt, de rajtam kívül ez senkit sem zavart, sőt Pepét a legkevésbé. A csónakázást is, a szigeten való bolyongást is jól bírta a kutya-gyerek kombo.

A 3 órás csónakázás után még Bledben csavarogtunk, illetve felmentünk a bledi várhoz, ahonnan tök jó volt a kilátás.

Hazafelé egy másik, jó kis szerpentines úton mentünk, amin még nem jártunk. 7 óra volt mire hazaértünk.

Szlovénia harmadjára: 5. nap

Posted by

1

2021. szeptember 13.

Reggeli után összeszedtük magunkat és 10 után egy kicsivel elindultunk a tengerpartra. A bő két órás út alatt Pepe jót aludt.

Koperbe, a tengerpartra mentünk elsősorban. A tengerparti szakaszon két okból is ezt a várost választottuk: A 47 km hosszú tengerparti szakaszon Izolán és Koperben van csak kutyás strand. Izolán már voltunk, nem volt rossz, de azért reménykedtünk, hogy a koperi attól még jobb lesz. A neten is azt jelölték jobbnak. A másik ok, hogy ugyan már voltunk Koperben, de amikor itt jártunk, akkor már sötét volt. Kevés emlék maradt meg, gondoltuk jó lesz világosban is megnézni a várost.

Koper Szlovénia legfontosabb kikötővárosa. Koper név eredete a Kecske-szigetre utal, ugyanis eredetileg egy szigeten állt a város. Később a környező lagúnás tengerág feltöltésével félsziget lett belőle.

Az első utunk a kutyás strandra vitt. Negyed 1-re értünk le, és egy órát el voltunk a strandon. Jó, hogy hétfőn jöttünk mert így rajtunk kívül 1-1 kutyus volt csak, de ők is váltották egymást. Boogie annyira bepörög a víztől, de Pogo is nagyon élvezte. A víz kellemesebb volt a hőmérsékletét tekintve, mint a Bohinji-tó. Inkább csak annyi, hogy nagy köveken lehet bemenni. Például Pepének ez nem igazán volt ideális hely. Annyi jó volt, hogy közvetlenül a kutyás strand mögött volt egy játszótér, ahol Eszti egy kicsit addig tudott játszani Pepével.

A kutyás strand klassz, bár elég pici. De jó helyen van és van csap, illetve kis slag amivel le lehet mosni a kutyáról a végén a sós vizet, vagy akár magunkról. Na meg itató tál a kutyuknak.

A strand után a tengerparti szakaszon sétáltunk, amikor Boogie elkezdett hányni. Szegénykém valószínűleg sokat benyelt a tengervízből úszás közben, pláne, hogy labdát dobáltunk nekik. Pogot szerencsére nem viselte meg. Már úgy tűnt jobban van, amikor kitaláltuk, hogy eszünk egy-egy pizzát. A pizzázó utcai teraszára ültünk, ahol ő ismét tiszteletét tette, védjegyét meg ott hagyta… kissé kellemetlen volt, de megoldódott.

A pizza után itt is megtaláltuk a legjobb fagyist, majd elindultunk vissza a kocsihoz, mert tudtuk, hogy le fog járni a parkoló kártyánk. Sőt, mire visszaértünk le is járt, és meg is büntettek minket. Igen ám, de a büntetést a parkolójegy lejárta előtt 3 perccel kaptuk. Szóval megpróbáljuk majd nekik e-mailen megmagyarázni, hogy a bünti időpontjában volt jegyünk.

Úgy tűnt Boogie jobban lett mire a kocsihoz értünk, de abban maradtunk Tomiékkal, hogy ők a közeli gyerekbarát strandra még elsétálnak, és Pepének csak megmutatják közelebbről, hogy milyen is az a tenger. Boogie addig legalább pihent kicsit a kocsi hátuljában. Pepe meg persze élvezte a pancsolást.

Ezek után már nem akartunk nagy Koper programot, inkább elindultunk hazafelé. Útközben mindenki aludt egy kicsit, kivéve Bandit, de jól is volt ez így, mert ő sofőrködött. Még az autópálya melletti Aldinál megálltunk bevásárolni, így 7 óra volt mire hazaértünk.

Vacsora után még a társasjátékra volt azért időnk.

Szlovénia harmadjára: 4. nap

Posted by

1

2021. szeptember 12.

Egy nagyon laza, amolyan nyaralós napot tartottunk: nem túráztunk, nem főztünk, ellenben pihentünk, társasoztunk többször többfélét, Pepével zenét hallgattunk és táncoltunk. Sétáltunk a kutyákkal reggel is és délután is egyet.

A reggeli sétánál megpróbáltam egy három évvel ezelőtti képet újra elkészíteni, kisebb sikerrel meg is lett. Mindenestre Pogo pont ugyanolyan fejet vág még mindig, ha fotózni szeretném…

A délutáni sétát megfejeltük egy szuper ebéddel a már négy évvel ezelőttről jól ismert pizzázónkban, majd a legjobb fagyizóban egy fagyival.

Szlovénia harmadjára: 3. nap

Posted by

1

2021. szeptember 11.

Reggel Pepével mi egy húron pendültünk, majd egyszerre ébredtünk 7 körül. 9 előtt a fiúk meg én elmentünk kis sétára, Eszti közben meg reggelit készített nekünk.

Pihenőt tartottunk míg Pepe sziesztázott késő délelőtt és közben kitaláltuk, hogy szombat lévén olyasmi program kellene, ami akkor is jó, ha netán sok ember örül még a jó időnek. Arra jutottunk, hogy megkerülhetnénk a tavat gyalog. A Bohinji tó Szlovénia legnagyobb természetes tava, több mint 3 négyzet km a felszíni területe. És kicsit kevesebb, mint 11,5 km körbe. Indulás előtt Tomi és Eszti azon tanakodott, hogy a három gyermek hordozójuk közül melyikkel járnának a legjobban: van egy családon belül kölcsönkapott, összecsukható, könnyű esernyő babakocsi, van a tőlünk kapott nyakba rakható hordozó, és van a Liliputi csatos hordozó, ami hátra is és előre is rakható, könnyen elalszik benne a gyerek, ellenben csak Eszti tudja használni. Mindnek van előnye és hátránya. Tomi azt gondolta, akár mind a hármat elhozhatnák. Én meg persze nem bírtam ki, belepofáztam, hogy minek mind a három, hozzák csak a babakocsit, majd ahol nem lehet azzal menni ott felvesszük Pepét. Bandi megjegyezte, hogy szerinte max az út egyharmadán lehet tolni a babakocsit. Szerintem hosszabban…

Na mindegy, végül úgy döntöttek, hogy babakocsi és liliputi. Elindultunk fél 1 körül rendesen felpakolva, készülve minden esetre: gyereknek váltóruha, piknik pléd, enni-innivaló, fürdőgatya, strandpapucs, törölköző… stb. Gyermek a babakocsiban, csorgunk le a háztól a tó felé, amikor egyre furábban működik a babakocsi kereke. Kiderült miért:

Nem voltunk messze a háztól, a fiúk visszavitték a babakocsit, Pepe átült a liliputiba, majd tovább indultunk lassan a kutyákkal, hogy majd a fiúk beérjenek minket.

Első este megtaláltuk Bandival Ribcev Laz legjobb fagyizóját, amit meg kellett mutassunk a nagy túra előtt a fiataloknak.

Szép időnk volt ma is, pláne mikor elindultunk, így az elején kerestünk egy partszakaszt, ahol mi is és a kutyák is tudtak fürdeni és nincsenek sokan. A tó szerintem baromi hideg volt, de ez láthatóan csak engem zavart.

Pepe egyre inkább keresi Pogo és Boogie társaságát, ők meg egyre inkább érzik, hogy meddig mehetnek Pepe irányába.

Aztán még többször megálltunk mielőtt teljesen megéheztünk volna: hol csak hogy Pogo-Boogie megmártózzon, hol meg magunk miatt. Ukanchoz már közel jártunk, amikor kitaláltuk, hogy emlékszünk ezen a részen egy jó kis étteremre. Délután 4-re értünk oda és ültünk be ebédelni. Eddigre tettünk meg több mint 8,5 km-t a végső 14 km-ből, és hát be kell valljam ezalatt kb 1-2 km-en lehetett volna használni a babakocsit. Bandinak volt igaza – megint. Útközben elég sokszor szóba került, amikor épp köveken vagy az út menti fának a hatalmas kiálló gyökerein kellett átkelnünk, hogy most is milyen jól jött volna a babakocsi…

Kaja után, 5 körül eléggé hirtelen lehűlt a levegő, így a végét igyekeztünk jobban megtolni és tempósabban gyalogolni. Pepe közben szundított egy órácskát. Fél 7-re értünk vissza a házhoz kellőképpen kifáradva. Azért Eszti kapja a mai extra díjat, mert ő 14 km-en végigcipelte Pepét a hátán, aki már több mint 10 kg. (Bezzeg ha hozták volna a babakocsit…, de nem hallgatnak rám, inkább kitörik a kerekét a kölcsönkapott darabnak…)

Szlovénia harmadjára: 2. nap

Posted by

0

2021. szeptember 10.

lső alkalommal mikor itt jártunk 2017-ben, akkor Stara Fuzinában volt a szállásunk. 2018-ban a to másik végén Ukancban, idén pedig a 155 lakosú Ribcev Laz nevű falucska egyik eldugott kis zsákutcájában, ahol összesen 5 ház van.

Nagyon szuper kis házunk lett: a földszinti részen nappali kandallóval, nagy döglödős kanapéval, étkező ajándék borral, igazán jól felszerelt konyha, wc, pakolórész, előszoba, és nem utolsó sorban kijárat a teraszra a nappaliból. Az emeleten pedig úgy három hálószoba, hogy abból az egyik emeletes ágyas, így azt mi nem kértük, na de van még két fürdő is és mosókonyha is. Jó elrendezésű, jól felszerelt, igényes.

Pepe szegény első éjjel nem annyira aludt jól: kettő és három óra között a szüleit szórakoztatta. Mi nem ébredtünk fel rá, szóval jól csinálta.

Én reggel 7-kor felkeltem, egyrészt mert már fél órája ébren voltam, másrészt meg vakkantott egyet Boogie, és nem szerettem volna, ha másokat felébreszt. Megetettem őket, majd terveztem, hogy elmegyek velük egy sétára, de meghallottam, hogy Pepe magyaráz a szüleinek ismét. Végül Esztivel és Pepével együtt mentem kutyasétára egy órával később (csak hogy Pepe előtte még reggelizhessen).

De jól is jártunk, hogy csak 8-kor indultunk, mert még akkor is felhőben volt a táj, bő egy óra múlva, ahogy sétáltunk visszafelé kezdett el kitisztulni a kép. Persze hangulatos volt így is, teljesen más arcát láttuk a tónak.

Visszaérve, egy kiadós reggeli után Pepe ment a késő délelőtti szundijába. Mindenki más meg a nyaralós semmittevésébe. Délután 1-kor viszont összeszedtük magunkat és elmentünk kocsival ismét Bohinjska Bistricába, ahol az előző esti vacsi hozzávalóit is vettük. Onnan indul ugyanis egy olyan túra útvonal, ahol még nem jártunk: Izvir Bistricehez vezető út, ami nem más, mint egy nagyon szép vízeséses rész. Nézve az internet képeit, úgy tűnik most kevesebb a mélybe lecsorduló víz, mint mondjuk egy esős tavaszi időszakban, de ez minket nem zavart.

Majd 8 km-t mentünk oda-vissza, néhol elég kaptatósan felfelé, időnként a táj szépségéért megállva. Ráadásul visszafelé egy másik útvonalon mentünk a kocsihoz, ami egy másik ámde még szebb tájon vitt minket keresztül: előttünk a zöld mezőn tehenek tengették az idejüket ráérősen, mögötte a távolban a Júlia-Alpok csúcsai látszottak teljesen tisztán, felette pedig a kék égen a kis tejszínhab felhők pont olyanok voltak az elénk táruló látványban, mint hab a tortán.

Pepe javarészt nyakban ült (egy speckó nyakhordozóban), de aztán volt, hogy karban és olyan is, hogy saját lábon sétált. Nagyon jól bírta. Sőt, minket is nagyon jól bírt: Bandi kezében is és nálam is tök jól el van. Pogoval és Boogieval csak apránként fűzi szorosabbra a kapcsolatot, de az is elég jól halad.

Ez tulajdonképp egy 45 perces gyalogútnak volt kiírva, mi másfél óra alatt teljesítettük is. Persze visszafelé már nekünk is csak 45 perc volt.

Délután 5 körül beültünk egy könnyű kis ebédre Bohinjska Bistricán a “belvárosban”, majd beugrodtunk a boltba palacsinta alapanyagért -> nutella. Este a palacsinta sütés és éves után a fiúk pihengettek, mi meg Esztivel társasoztunk egy nagyot.

Szlovénia harmadjára: 1. nap

Posted by

2

2021. szeptember 9.

Szlovénia, Bohinji-tó. Valahogy ide mindig visszahúz a szívünk. Pedig nem vagyunk visszajárós típusok, ha a nyaralásainkat nézzük.

De most a Covid miatt óvatosabban foglalunk szállást, meg a távolságot is szűkebben mérjük. Ide elérünk kocsival kellemesen 5-6 óra alatt.

Ezt a szállást egy tavaly októberre tervezett európai kutyakiállítás kapcsán találtam. A pandémia viszont közbeszólt. A szállást lemondtuk, de elraktároztam a kedvencek közé. Mivel ezen a vidéken nem igazán vannak körbekerítve a telkek, nincsenek kerítések. De ez a szállás ilyen szempontból is nagyon nekünk való, mert a mi kis kert részünk – a kutyásokra gondolva – teljen körbe van zárva kerítéssel.

2017-ben Tomival és Esztivel jártunk itt a Bohinji-tónál először, aztán 2018-ban Lidivel és Atival. Most ismét Tomiékat hívtuk, ők meg úgy tűnt szívesen jönnek.

Mi reggel fél 10-kor indultunk otthonról, 5 óra útidőt írt, két kisebb megállással 5 óra 15 perc alatt meg is érkeztünk. Pogo – Boogie jól bírta, bár eléggé besütött a fejükre a nap. A határon semmit nem kértek, könnyű volt a forgalom végig.

Tomi és Eszti Pepével 10 körül indult, de duplán nehezített verziót nyomtak: Debrecenből indultak és Pepe épp abban az egyéves korban van, amikor jön-megy-intézkedik, nem pedig a kocsiban ül, és várja türelmesen, hogy egyszer csak megérkeznek. Így ők többször és hosszabban megálltak. Nekik 12 órás lett az útjuk, szemünkben ők az igazi hősök!

Amikor mi megérkeztünk, akkor felfedeztük a házat, kipakoltunk, majd elsétáltunk a srácokkal a tóhoz. Addig mentünk a tó mentén míg találtunk egy olyan szakaszt, ahol ők is tudtak kicsit úszni. Mondjuk az “ők is” nem azt jelenti, hogy “mi is” bementünk volna a vízbe.

Este még a szomszéd városkába, Bohinjska Bistricába elmentünk venni vacsinak valót és egyben kicsit felfedezni azt a részt is. Miután egy béna kisboltban megvettem a Carbonara hozzávalóit, rájöttünk, hogy átellenben egy sokkal értelmesebb bolt van.

A vacsi elkészült, Esztiék pedig épségben egy alvó Pepével megérkeztek, mi meg úgy örültünk egymásnak, hogy csak éjfél után hagytuk abba a beszélgetést.

Argentína – 9. nap / 2020. február 6.

Posted by

0

Ez egy igazán rohanós nap volt… pláne az eleje. Egyrészt reggelre nem húztuk fel az órát, de legalább kialudtuk magunkat. Aztán mivel előző este hamar kipurcantunk a hajókázástól, ezért reggelre maradt minden pakolás. Ugyanis elérkezett a nyaralás utolsó napja…

Az igazán előnyös volt, hogy nem kellett 11-ig elhagynunk a kislakást, maradhattunk amíg csak akartunk. A repülő délután fél 5-kor indult, elég volt 1-kor elindulnunk a reptérre. Persze még az is tervben volt, hogy csak vissza kellene menni a Tortoni kávéházba, ahol a múltkor sor állt az utcán és emiatt nem mentünk be. Gondoltuk, majd ott reggelizünk. Hát, fél 12-re értünk oda, mert a pakolás is elhúzódott, meg bankokba rohangáltunk. Muszáj volt még valamennyi pénzt kivenni a reptéri kijutáshoz, de mindenhol horror összeget tesznek a kivétre. Vagy 8 bankba bementünk ellenőrizni, hogy hol mennyit tesznek rá. Volt, ahol az 1000 peso kivételére 630! peso költséget akart rátenni! Különben valami ma furcsa volt a városban. Eddig is nagyon sokan voltak a hozzánk közeli sétáló utcán (“Váci utcán”), akik feketén pénzt akartak váltani a turistáknak, de ma valahogy megtízszereződtek. Olyan nyüzsgés és hangzavar volt, mintha felbolydult volna az egész város. Minden második ember hangosan emlegette, hogy “cambio-cambio” (váltás). Kicsit olyan érzés volt, mintha gazdaságilag újabb probléma előtt állna Argentína… és sajnos lehet így is van.

A Tortoni kávéház csalódás volt. Maga az épület helyes, de azért Budapesten láttunk már ettől sokkal szebbet. De mind a kiszolgálás, mind az étel maga nagyon gyenge volt. Ha ott jártok és nincs sor, akkor érdemes benézni magába a kávéházba, de beülni már felesleges – szerintem.

Épp, hogy elfogyasztottuk a “reggelit”, rohantunk vissza a szállásra, közben még két bankot útba ejtettünk. Ráadásul ahova úgy tértünk vissza, hogy itt lesz a pénzkivét, mert itt volt a legkisebb a felvét díja (még így is 36% volt!), ott olyan sor állt addigra, hogy csak na. Emiatt is éreztük kicsit azt, mintha valami nem stimmelne gazdaságilag.

Uberhez is sietnünk kellett (mert a mi utcánkba nem jött be, így egy kicsit odébbi találkozási pontot adtunk meg). Aztán a reptéren meg addig csavarogtunk míg futva, utolsóként szálltunk fel a gépre.

A több mint 13 órás útból 45 percet lefaragott a pilóta bácsi, így 12,5 óra repüléssel, egy rövid, kissé nyüglődős éjszakával magunk mögött, magyar idő szerint péntek reggel 9-kor már Amszterdamban voltunk. Ott sajna várt ránk 5 óra semmittevés, majd még 2 óra repülés.

Háztól házig végül több mint 24 óra volt az út.

Csak egy statisztika az elmúlt 23 napról: 272 km-t gyalogoltunk.

Argentína – 8. nap / 2020. február 5.

Posted by

0

A mai napra kitaláltunk egy aranyos biciklizős – kajakozós – vidéket megnézős programot. Be is fizettünk rá. Aztán tegnap este, munkaidő után írt nekünk a cég egyik alkalmazottja, hogy bocsi, de még sincs kajak. Ajánlott más, biciklizős programot, de az nagyjából ugyanaz volt, mint amiket mi már gyalog végigjártunk Buenos Airesben. Előtte már mindketten gondolkoztunk magunkban, hogy jó lesz e nekünk a 32 fokban, tűző napon kitekerni bő 30 km-t a városból, majd kajakkal küzdeni a vízen. Egyikünk se mondta a másiknak. Aztán mikor írt a szervező cég, akkor úgy vettük mindketten, hogy ez nem véletlen, így az önkínzást könnyen átszervezzük valami vidámabb programra.

Este 8-kor sikerült is megtalálni és leszervezni a lehető legjobb programot. A helyszín adott volt: Tigre Delta.

Tigre városa Buenos Aires tartományban, a fővárostól 28 km-re északra található. Vonattal könnyen megközelíthető a központi vonatállomásról (Retiro), amely tőlünk 10 perc sétára van. A vonatok negyed óránként járnak, így nem is kellett nagyon időzíteni az utazást.

Nem sütött a nap, mikor elindultunk. Hideg ugyan nem volt, de azért én mégse flip-flopban indultam volna el… A sarki kávézóban elfogyasztott bőséges reggelink után irányban is voltunk a vasút felé. Az első nagyobb esőcseppnél még azt gondoltam valamelyik ház oldalára felszerelt légkondi kondenzvize. A második cseppnél, hogy letojt egy madár. Viszont a harmadik csepp után olyan gyorsan jött a többi, hogy egyértelmű volt: ronggyá fogunk ázni akár futunk, akár nem.

Én a futást választottam reménykedve, hogy a reggel frissen belőtt séróm valamennyire megmenekül, a sminkemről már nem is beszélve. Bandi viszont a szakadó esőben is úr: zsebre dugott kézzel (kicsit jobban megázva, mint én) besétált a vasútállomásra. De van magyarázat: Bandi is flip-flopban indult el reggel, csak az ő papucsának a talpa baromira csúszik a nedves kövön.

Megvettük a jegyet, felültünk a Tigre felé tartó következő vonatra és majdnem megfagytunk. Még mindig nem volt kint hőség, a légkondi meg ment ezerrel a vizes pólónkra meg hajunkra. Aztán hamar megszáradt mindenünk. Egy óra múlva Tigrébe érve már sütött a nap.

Tigre város számos kis patak és folyó által létrehozott szigeten fekszik. 1820-ban alapították, miután az áradások elpusztították a térség más településeit, majd Partido de las Conchas néven vált ismerté. A terület jelenlegi neve onnan származik, hogy a korai években itt tigrist és jaguárt vadásztak alkalmanként. A területet először az európaiak lakták be, akik a földműveléssel foglalkoztak.

De mi nem a várost mentünk megnézni, hanem sokkal inkább a Tigre Delta néven ismert területet, amely elsősorban a Piraná de las Palmas nevű folyónak a torkolat vidéke rengeteg mellékággal, csatornával és kisebb-nagyobb szigetekkel. Nem akartunk nagy turista hajó utasai közül egy lenni, ezért aztán ha már így alakult, hogy új program után néztünk, akkor egy privát túrát kerestünk.

Fernando állt az első helyen a Tripadvisor-on. Mindenki csak dicsérte. Ráírtunk, leegyeztettünk mindent, majd délelőtt a megbeszélt helyen, megbeszélt időpontban találkoztunk. Fernando egy egyszerű, kis gumi motorcsónakkal vitt minket, ami hármunknak tökéletes méret volt. Ráadásul ezzel a csónakkal könnyedén be tudott menni olyan szakaszokra is, ahol most a nyári alacsony vízállás miatt csak 40 cm-es a víz mélysége.

Ezen az aránylag nagy területen 4000 fő körüli az állandó lakosok száma. Mindenki csónakkal közlekedik, nincsenek utcák, utcanév táblák, és házszámok se. A telkek végén a folyó, ahol a mólóhoz kikötve a csónak, mint közlekedési eszköz. Mindenki mindenkit ismer. Egymásra vannak utalva. A házaknak pedig pont ugyanúgy fantázia nevet adnak, mint a hajóknak. Ellenben van óvoda, iskola és középiskola is. Sőt a középiskolának van egy nagyobb csónak parkolója, mert oda már a tizenévesek mennek maguktól. De láttunk kis templomot is és benzinkutat is. Természetesen van “hotel”, ha valaki több napot szeretne a környéken eltölteni. Láttunk kevésbé sikeres éttermet, meg egy kirohadt buszt is, amit azért vitettek anno oda, hogy majd milyen jó bár lesz belőle. Nem lett.

A víz elsőre nagyon nem tűnik tisztának. De nincs benne szemét, csak ronda barna. Kellemesen hűsít, de egyáltalán nem hideg. Fernando azt mesélte, hogy a vizet kétszeresen tisztítják és már iható is. A színe pedig attól ilyen a folyónak, mert nagyon iszapos az alja. Annyira, hogy ha egy pár percig egyhelyben állsz, akkor akár térdig is elsüllyedsz. Fürödtünk benne, iszappal dobálóztunk, majd én még az arcomat is bekentem mert Feri szerint az jó.

Néhol az 1 km széles folyón, néhol meg a egész keskeny és növénnyel benőtt mellékágakon hajóztunk.

Bandi videója a mai napról:

https://m.youtube.com/watch?feature=youtu.be&v=NIrEvFcdT0k

Közben hol egy ebédre, hol egy jó sörre kikötöttünk és sokat beszélgettünk Ferivel. Késő délután elláttunk Buenos Airesig, ahol úgy tűnt, mintha szakadna az eső, nekünk viszont nagyon szép időnk volt. Az utunk végén egy hajó temető mellett is elmentünk.

Este fél 7 volt mire újra Tigrébe értünk, kicsivel 8 után mire pedig hazaértünk. Kilépve a pályaudvarról egyértemű volt, hogy a fővárosban tényleg nagy zuhé volt, amit így mi megúsztunk. Hazaérve a szállásra ki is dőltünk mind a ketten.