piac

Kambodzsa 6. nap

Posted by

0

2025.01.23. csütörtök

5-kor keltünk Bandival, hogy 5:27-kor már úton legyünk egy napfelkeltés Angkor Wat-os programhoz, amit természetesen összekötöttünk a bizonyos negyedik templom, Ta Prohm újra megtekintésével. Szécsiék a B programot választották, így igyekeztünk a szálloda folyosóján lábujjhegyen leosonni.  

Hat óra előtt már leparkolt velünk Mab haverja (Mab nem ért rá), és mi mukk sötétben sétáltunk befelé a templomhoz, miközben én kicsit reménykedtem, hogy ilyen korán más nem nagyon hajlandó felkelni… Reménységem pillanatok alatt szertefoszlott,  fejlámpával és mobillal világítva népek hada került elő. A neten megnéztem, hol van a legjobb pont a napfelkeltés fotózáshoz. Más is megnézte…

Nem érkeztünk elég korán, oldalra szorultunk a tömegben. Ekkor tudatosult bennünk, hogy tegnap Mab miért magyarázta, hogy 5:00-kor már ott lesz értünk. 

Mint a birkák álltunk (néhányan az első sorban guggoltak) szorosan egymás mellett ott a korom sötét ég alatt, ahol a Hold is csak éppen pislákolt, várva a világosságot, mint valami Messiást. Ezeket a pillanatokat mindig olyan abszurdnak érzem. Aztán szépen lassan a sötétséget elkezdte felváltani a világosság, apránként felsejlett az előttünk álló csoda tükröződve az aprócska tóban, ami előtt várakoztunk. Fél hétre kivilágosodott, amit a várakozó tömeg megtapsolt.

Néhány fotóval később átmentünk a Bandi templomához, Ta Prohmhoz. Nagyon jól alakult, közel sehol senki nem volt, és a reggeli fények is nekünk kedveztek. Tényleg izgalmas a rom templom a dzsungel több száz éves fáinak gyökereivel, amely tekereg és aláfúrja magát a régi épület kövei között, majd hatalmasra nőve rendezi át az ember alkotta dolgokat. Ebben a versenyben egyértelműen a természet győzött, de így együtt gyönyörű.

9 körül értünk vissza a szállásra, Gáborék megvártak minket a reggelivel, így az élmény beszámolónkat is megkapták. 

A hajnali kelés után már én is igényeltem a pihenősebb délelőttöt, semmittevős fél napot. A medence partján bealudva szívtam magamba a D-vitamint. 

Majd kora délután belecsaptunk újra Siem Reap belvárosába. Amikor elindultunk a szállásról a város felé, akkor a hotel egyik recepciósa, William, (aki első nap a személyes segítőnkként mutatkozott be), megkérdezte, hogy meghívat-e bennünket a szálloda nevében egy búcsú vacsorára. Amennyiben igen, úgy este 8 órára várnak bennünket egy 3 fogásos vacsival. Meglepett és egyben jól esett a kedvességük, természetesen elfogadtuk a felajánlást. 

A belvárosi csavargásunk során a piac eddig még számunkra ismeretlen bugyraiba jutottunk el, ahol a gyümölcs, zöldség, friss hal, rák és mindenféle tenger gyümölcse mellett a varrónő, a fodrász, manikűrös, pedikűrös, kézimunka árus és minden is volt. 

Mivel nem ebédeltünk, így fagyiztunk egy jót uzsonna gyanánt. Aztán gondoltuk mivel holnap délelőtt odébb állunk, egy masszázs még mind a négyünknek jól esne. 

Időben visszaértünk a hotelba, annyira hogy még majd teljesen sikerült is összepakolni a bőröndjeinket vacsora előtt. A szállóban kifejezetten finom vacsorát kaptunk zárásképp.

Vietnam 8. nap

Posted by

0

2025.01.14. kedd

Fura egy éjszaka volt. Az hagyján, hogy éjjel 2 előtt még mindig nem vagyunk álmosak, és már csak azért megyünk aludni, mert tudjuk, hogy reggel fel akarunk kelni, de most éjjel még program is volt. Lefeküdtünk, majd egy negyed óra múlva (éjjel kettő körül volt) iszonyat hangos riasztó szólalt meg. Én még ébren voltam, felpattantam, és kimentem az apartmanból a lépcsőházi folyosóra, ahol szólt ezerrel az összes tűzjelző. Bandi felébredt rá, Szécsiéket ébreszteni kellett. Már húztuk a cipőt, meg valamit a pizsire, hogy elinduljunk lefelé a 36-dik emeletről gyalog, mivel a liftek emiatt nem működtek. Még hamar a telefont felkaptuk, indultunk ki, amikor leállt a riasztó. (Kb 5-7 percig szólt, ami nem sok, de egy ilyen feszkós helyzetben elég hosszúnak tűnik.) Dilemmáztunk egy darabig, de mivel nem kapcsolt be újra a riasztó, így csak annyit tettünk, hogy a teraszról ellenőriztük van e füst, jönnek e a tűzoltó autók. Az utcán nyugi volt. Visszafeküdtünk. Negyed óra múlva, mikor végre fejben elengedtük a témát és bealudtunk újra furcsa hangra ébredtünk ismét. Valaki hangosan beszélt a folyosón. Kimentem, a hangosbemondóban többször is jelezték vietnámiul és angolul, hogy téves riasztás volt a tűz riadó. Persze elsőre nem értettük, kivártuk míg újra bemondta, de akkor sem voltunk teljesen biztosak. A liftek már működtek, a folyosón csak mi voltunk kint és az utcán nem rohantak az épületünk felé a tűzoltó autók. Így aztán úgy döntöttünk, hogy visszafekszünk. Utána már nyugi volt.

Reggel elég nagy párára keltünk, megint teljesen más volt a kilátás a teraszunkról. Úgy különben meleg van, 33 fok, sőt dél körül már sütött a nap.

Reggeli kávéra elugrodtunk a szomszéd épület aljába, de nem volt olyan finom, mint a tegnapi. 

Miután teljesen összekaptuk magunkat elmentünk egy klassz helyre egy brunchra (reggeli-ebédre) a Tartine Saigon nevű helyre. Szuper a hely, csak ajánlani tudjuk. 

Kaja után (ami már dél után volt) elsétáltunk a nem messze lévő Jade Emperor Pagoda buddhista templomhoz. 

Majd egy szép nagy park és egy frissen nyitott Holdújévi vásárt néztünk meg. A vásárban kézműves és kevésbé kézműves árusok és sok (ahhoz képest szép) műanyag sárgán virágzó fa volt. Olyasmi volt mint nálunk egy karácsonyi vásár, csak 30 fokkal melegebb helyszínen. Egyértelműen ez a legnagyobb ünnepük. Most, hogy két hét van már csak hátra a Holdújévig, egyre inkább mindenhol és mindenkin látszik a készülődés. 

A piros a jó szerencse, boldogság színe míg a sárga a barátság színe. Ezek a színek ilyenkor mindenben megjelennek: díszítésben, dekorban, ruhájukban, ajándékban. Újra és újra megkérdeztük ma a fiatalokat, hogy mi ez a fotózkodási őrület, mert itt is bármerre fordulunk azt látjuk, hogy a fiatalok (elsősorban a lányok), kimennek a parkokba, elegánsabb épületekhez és magukat fotóztatják. Maguknak készülnek a képek, így az év végéhez közeledve, amolyan emlék képeket készítenek. (Szóval amit korábban írtam, hogy az iskolai évkönyvbe, azt félre értettük, az csak simán évkönyv, vagy album.)

A Függetlenségi palota (Independence Palace) volt a következő állomásunk.

A jelenlegi Függetlenségi Palota építését Ngô Đình Diệm elnök 1962-ben rendelte el a régi palota pótlására, amely súlyosan megrongálódott a Vietnami Köztársaság légierejének két disszidens pilóta bombázása miatt. Ngô Viết Thụ építész tervezte, és a Vietnami Köztársaság (vagyis Dél-Vietnam) elnökének otthona és munkahelye volt. 1966-ban adták át az épületet. Saigon eleste 1975. április 30-án véget vetett a vietnami háborúnak, amikor az észak-vietnami hadsereg harckocsija betörtek a palota kapuin. Vietnam újraegyesítése után az épület továbbra is kormányzati épületként és elnöki hivatalként működött egészen 1976-ig, amikor Dél-Vietnam fővárosát hivatalosan Hanoiba költöztették, és a kormány funkcióit áthelyezték. A palotát ma múzeumként őrzik.

Már nem voltunk messze a piactól, ami egy fedett piac. Ez azért is jött jól, mert míg bent voltunk elég nagy zuhé kerekedett. Talán jót is tett a városnak, picit felfrissült estére a levegő. Haza taxiztunk, mert mindenki érezte, hogy egy tökéletes talp masszázsra van szüksége. 

Otthoni zuhany után visszamentünk a városba vacsorázni a japán negyedbe. Iszonyat finom hamburgert ettünk. Utána még elég sokat sétáltunk, mert Bandi kinézett egy buli utcát, a Bui Vien Walking Street-et, ami odébb volt. Teljesen őrült utca volt, végtelen hangos zenével. 

JORDÁNIA – 2. nap

Posted by

0

2023. március 16.

9-kor keltünk, összekészülődtünk, jól bereggeliztünk, aztán majd 11 óra volt mire elindultunk, hogy magunkra vegyük a várost. Gyönyörűen sütött a nap. Teljesen felvillanyozott bennünket a szép idő.

A Citadellánál kezdtünk. Az egykori ammáni citadellának sajnos ma már csak a romjai láthatóak. A mai Ammán közepén álló domb már az újkőkorszakban lakott hely volt! Ma már csak a római és a korai iszlám kor közötti időszakból származó romok láthatók rajta, pedig a területet elfoglaló számos jelentős civilizáció hatással volt rá. A megerősített falak mögötti területen semmi nem maradt épen, római, keresztény és muzulmán templomok, sírok, épületek romjai, szobrok töredékei láthatók ma.

A római színháznál folytattuk utunk, ami a citadellához aránylag közel van. A színház 138-161 között épült és hatezer ember befogadására alkalmas. A színház teljes felújítása 1957-ben kezdődött meg. De sajnos nem az eredeti alapanyagokat használtak, így a rekonstrukció egyes részei nem lettek szépek, például az egyik oldalsó lépcső tök modern. Viszont a színházba ismét élet költözött, júliusban és augusztusban szoktak kulturális rendezvényeket tartani itt.

A színház után ismét a tegnapi piac szélén kötöttünk ki egy mecset mellett, ami sajnos átépítés alatt áll. A piacon és a környező utcákban kavarogtunk, néha egy frissen facsart gyümölcslére, néha meg egy oltári édes sütire leülve.

Majd visszakeveredtünk a szállásra, lepakoltunk és újra útnak indultunk. A légvonalban szinte mellettünk lévő I. Abdullah király mecsetjét szerettük volna megnézni, amiről azt tudtuk, hogy oda be lehet menni amolyan földi halandónak is, mint mi vagyunk. Cirka félóra dombra fel – dombról le sétával el is jutottunk a mecsethez. Különben az útvonal a helyi II. vagy XII. kerületnek felelt meg. Sokkal szebb házakat láttunk, mint amik a belvárosban vannak. Ez az egyetlen mecset Ammanban, ahova a nem muzulmán látogatókat is beengedik. A mecset 1982-89 között épült, hétezer hívő fér el benne és még háromezer a kertjében. A mecset maga nyolcszögletű melyet egy 35 méter átmérőjű kupola díszít, aminek az a különlegessége, hogy egyetlen oszlop sem tartja. A nők számára van egy kisebb, ötszáz fős terem, illetve a királyi család számára egy ennél is kisebb szentély áll rendelkezésre. Bent sajnos nem szabad fotózni.

Innen már vacsorázni mentünk. Laci kinézett még otthon egy éttermet, ami nincs is messze a szállástól, és nagyon dicsérték. Nem foglaltunk asztalt, de mivel 6 után kicsivel már ott voltunk, így azt mondták, hogy ha 8-ig végzünk, akkor megoldják. Közben nagy felfordulás kerekedett, majd hamar kiderült, hogy az olasz külügyminiszter érkezett meg a feleségével és még valaki nagyon fontos ember, hogy együtt vacsorázzanak. Na ebből már tudtuk, hogy tuti finom lesz a vacsora. És az is volt… Meg sok is.

JORDÁNIA – 1. nap

Posted by

0

2023. március 15.

9-kor fejfájósan ébredtünk. Illetve én már egyszer 7-kor is, de annyira kopogott az eső az ablakon, hogy nem éreztem azt, hogy fel kellene kelni. Későn és hosszan reggeliztünk remélve, hogy eláll az eső.

11 után indultunk és a környéken próbáltunk pénzhez jutni: Laci dollárt akart váltani, Bandi meg pénzt akart felvenni. Közben hol esett, hol elállt és ezzel együtt váltogattuk a tervet, hogy múzeumba menjünk vagy a városba sétálni.

Aztán végül a királyi automobil múzeumra esett a választás. Mivel nem séta távolságra volt és az eső is esett, így taxiba vágtuk magunkat. A múzeumot 2003-ban hozták létre Abdullah király kívánságára. A múzeum a jordán járművek ritka gyűjteményét mutatja be Husszein bin Ali 1916-ban Ammánba érkező autóitól egészen a modernekig, mellette sok motor is megjelenik. Az 1999-ig uralkodó Husszein király nagy autó őrült volt, mellyel fiát, a jelenlegi királyt, II. Abdullah-ot is megfertőzte.

A múzeumban található a hollywoodi Mars című film forgatásánál használt Rover is, amelyet Wadi Rum-ban (Jordánia UNESCO világörökségi részét képező sivatagban) használtak a marsi jelenetek hátteréhez. A Rovert ajándékba adták Jordániának azért a vendégszeretetért cserébe amellyel Jordánia fogadta és támogatta a film teljes stábját.

A múzeumban már a végefelé jártunk, amikor a taxis bácsink egyszercsak ott termett. Nem is értettük, hogy hogyan, csak azt, hogy miért. Túl jó fogásnak tartott minket, így inkább befizette magát is a múzeumba egy körre, hogy aztán ő vihessen minket vissza a városba is.

Abban reménykedtünk, hogy eláll az eső. De végülis az egész napunk ebből állt… De nem állt el, így a belvárosban bolyongtunk és végül egy bazárban kötöttünk ki. Az emberek kedvesek, barátságosak, minket, nőket megnéznék. Azt meg, hogy még fotózom is őket, végképp nem tudják hova tenni, de mosolyognak és nem jönnek zavarba.

Átázva és átfagyva visszagyalogoltunk délután a szállásra. Ammán dimbes-dombos: 17 dombon fekszik a város és ha gyalogolsz a városban, akkor majd mindig vagy fel, vagy le gyalogolsz (vagy lépcsőzöl, hogy rövidítsd a dombra menetet).

Egy óránk volt “otthon”, mert aztán 6 órára mentünk egy jordán főző kurzusra. Kb időben indultunk, csak a dombokkal nem számoltunk, így meglehetősen átázva az esőtől, kimelegedve a dombmászástól és sietéstől néhány perces késéssel megérkeztünk. Laci és Barbi Magyarországon több mint 15 éve működteti a Chefparade nevű helyet, ami hasonlóról szól: egy este alatt néhány receptet közösen megfőztök egy tanár segítségével majd együtt megeszitek. Mivel otthon mi sokszor voltunk ilyenen (már jóval azelőtt, hogy Laciékat ismertük volna), így tudtuk, hogy ez náluk hogyan is működik. Ezek után ez a hely kicsit csalódás volt, nem igazán voltak profik. Mindenestre amit főztünk, azt meg is ettük és jól is laktunk.

Hazafelé ballagva még egy shisha bárba beültünk, majd fél 11-re voltunk a szálláson kicsit kipurcanva és reménykedve a holnapi napsütésben.

Seychelle-szigetek / 10. nap: Mahé – 2018.01.19.

Posted by

0

Reggel, mikor felkeltünk, hogy elinduljunk a tegnap leszervezett búvárkodásra esett az eső, az óceán meg csak himbálózott. Nem igazán éreztem magam bevethetőnek. Bandi meg semmiképp sem akarta erőltetni, ne legyen megint rossz élmény. Búvárkodást lemondtuk.

Készítettem villás reggelit, majd elmentünk kocsival a fővárosba, Victoriába. Hát, kb 1 óra alatt ki is végeztük a “nagyvárost”. Úgy, hogy még a piacot is alaposan körbejártuk. Egyik oldalon szép, modern bank irodaház, vele szemben meg széteső, düledező épület. A szigetekhez képest a megszokottól sokkal több ember. Vegyes érzések.

Útközben egy-egy helyen megálltunk nézelődni. De itt nem úgy van, hogy: “Nézd, de klassz ez a hely, álljunk meg!” hanem: “Nézd, itt meg lehet állni! Körbenézünk, jó?”

Félelmetesek az utak, pont mint Praslin voltak: az út széle az csak úgy hirtelen véget ér, sok esetben 50-60 cm-s, vagy akár több cm-s szintkülönbséggel. Közben a buszmegálló csak az aszfaltra van felfestve, és mellette ott téblábolnak az emberek, akik a buszra várnak. Ráadásul Bandi még mindig nem szokta meg a jobb kormányt: néha rossz sávban megy, néha középről szeretné a biztonsági övet behúzni, hogy majd az ajtónál bekösse, néha index helyett csak ablaktörlővel jelez egy kanyart, de a legjobb, hogy rendszeresen kinyitja nekem az ajtót. Majd rájön, hogy a másik oldalon van a kormány, és akkor nagyvonalúan rámnéz, hogy ő, az úr ismét kinyitotta nekem, hölgynek az kocsi ajtaját. Nagyon vicces, de élvezem.

Kinéztünk még tegnap a térképen egy vízesést. Victoria után célba vettük. Majdnem meg is találtuk. Sehol egy tábla. A kocsihoz kapott GPS-en sincs rajta, sőt a Google térképén se található. Volt a kezünkben egy papírtérkép (friss, 2018-as kiadású!), amiről nagyjából be tudtuk lőni, de csak nem találtuk. Megkérdeztünk egy embert – szerintem ő van egyedül a szigeteken, aki nem beszél angolul -, de még így is totál kedvesen útba igazított minket. Meg volt az út, melynek a végén egy nagy, ormótlan, ronda zárt pléh kapu várt minket papírkartonra filccel felvésett OPEN felirattal. Akkor biztos itt félre kell állni és be kell csengetni… Néni a szomszéd házból (akinek a kertje elé álltunk volna a kocsival) integetett, hogy menjünk csak, ne álljunk meg ott, előtte. Persze ez mind egy egysávos emelkedőn. Menjünk? De hova?

Egyszercsak nyílik a szuper kapu, melyen betessékel a helyi erő fejenként 25 rúpiáért (500,-Ft) cserébe. A mondvacsinált parkolóba félreállhattunk, majd kis séta után elénk tárult a vízesés. Bandi meg is fürdött a rozsdaszínű vízben.

Visszafelé jövet estebédre beültünk a helyi rum gyár (Takamaka) éttermébe. Mivel délután 3 óra után érkeztünk (ebédidőnek vége volt, vacsoraidő még odébb volt), így az étlapról csak néhány dolgot rendelhettünk, de találtunk azok között is kedvünkre illetve gyomrunkra valót.

Egész nap lógott az eső lába, vagy épp esett. Ami alapvetően nem zavart minket, de hát a páratartalom 94%-os volt. Reméljük holnap sütni is fog.

Mai térképünk: