USA, Nemzeti Parkok – 26. nap

Posted by borsophoto

2015. szeptember 13. vasárnap

Nem kapkodtunk reggel. Annyira nem, hogy majdnem dél volt mire elindultunk NY belvárosából NY egyik külvárosi részébe, Coney Islandre.
Coney Island egy tengerparti szakasz rengeteg orosszal. Vicces volt, mert egy teljesen más világban éreztük magunkat, semmi nem hasonlított se New Yorkra, se Amerikára. Az utcán 90%-ban mindenki oroszul beszél, az arcok olyan oroszosak, az épületeken oroszul kiírva majd minden (persze az orosz kiírás mellé odabiggyesztenek egy amerikai zászlót, amitől aztán végképp viccesen néz ki az egész). A boltokban teljesen más élelmiszer kapható, mint az amerikai üzletekben. Annyira, hogy itt van császárszalonnától kezdve a túrón át, szilva kompót és európai kenyér. Szóval Andival lelkesen vásároltunk is. Például Amerikában be van tiltva a Kinder tojás, náluk mégis lehet kapni. De ugyanez a helyzet a mákkal: be van tiltva, de közben meg olyan mákos bejglit ettünk az egyik utcai pékárustól, hogy azóta is azt emlegetjük. Az újságos csak orosz nyelvű hírlapot (netán még napilapot is) árul. Érdekes világ.
Mi elsősorban a tengerparti szakasz miatt jöttünk. Meglepően meleg volt még a víz, bár fürdeni nem fürödtünk.

Este pedig hármasban (Andi, András meg én) elmentünk csavarogni, illetve fotózni. Tomi maradt otthon a gyerköccel.

Átsétáltunk a Queensboro hídon, ami Andiéktól nincs túl messze, majd Queensből készült nehány kép Manhattanről. Valamint a legrégebbi (1936-os) fényreklámról, ami itt van Queensben az East folyó partján.

USA, Nemzeti Parkok – 24. nap

Posted by borsophoto

2015. szeptember 11. péntek

Korán keltünk, nagyon korán: én 3/4 ötkor, Bandi fél hatkor. Negyed hétre kocsi jött értünk, és rohantunk a reptérre, hogy aztán 3 órával közelebb legyünk a budapesti időhöz. Vagyis a 9 órás időeltolódásból lett 6 óra.

Tehát átrepültünk San Franciscoból New York Citybe. 5 és fél óra volt az út. A 3 órás időeltolódással és az öt és fél órás repülőúttal azt az eredményt kaptuk, hogy délután 5-re voltunk NY-ban. Tomi, András unokatesója várt is minket a reptéren. De hát a péntek délutáni dugó miatt 2 óra volt eljutni a Tomiék lakásáig, ami eléggé a belvárosban van.

A repülőn a landolást követően megemlékezett a személyzet a 14 évvel ezelőtti terrortámadás tragédiájáról, és külön köszönetet mondtak, hogy a mai napon velük repültünk. A United Airlines és az American Airlines 2-2 repülőgépét térítette el 2001-ben a 19 géprabló. Mi ma a United Légitársasággal repültünk.
Andi igazi magyar vacsorával várt minket: pörkölt galuskával és lángos! Este alig bírtuk abbahagyni a beszélgetést.

USA & Kanada – 12. nap

Posted by borsophoto

2013. augusztus 12. hétfő

Beállított órára keltünk, hogy időben elkészüljünk, ugyanis reggel 9-kor el akartunk indulni a Niagara Vízeséshez. Négyesben mentünk: Judit, Marianne (Judit nagyobbik lánya), Bandi és én.

Az út Pennsylvanián keresztül vezetett. Mondtam már, hogy Pennsylvaniában nincs adó a ruhaneműre? Judit ráadásul két üzletnek a szórólapját is elhozta magával, csak hogy megmutassa nekünk. Nem tudni, hogy a tudatalattim dolgozott-e a hasamban, vagy mi történt, de amikor már közel jártunk pont ahhoz a két üzlethez, ami után épp epekedtünk, akkor csikart kettőt a hasam, és közöltem, hogy most muszáj megállni. Na, így esett, hogy egy másfél órát sikerült elütni vásárlással egy kis wécézésre hívatkozva. Közben eleredt az eső. De azért reménykedve a napsütésben folytattuk utunkat, ami három és fél óra volt (nem beleszámítva a vásárlási időt).
Ahogy tartottunk oda, időnként elég rondán esett.

Eredetileg vasárnapra terveztünk a vízeséshez menni, de belegondolunk, hogy vasárnap tuti nagyon sokan lesznek, így áttettük hétfőre. Vasárnap még nagyon szép idő volt…

Délután fél 4 körül értünk oda, és míg ott voltunk nem esett az eső, kizárólag csak előtte és utána. És végülis a felhők jól mutatnak a képeken. Ráadásul a hétfőnek és az időjárásnak köszönhetően aránylag kevesen voltak, pláne ahhoz képest, hogy augusztus közepe van, a turista szezon csúcspontja.

Majdnem este nyolcig gyönyörködtünk a környékben. Juditék már többször, én egyszer, Bandi viszont még egyszer sem járt itt, ellenben mind a négyünket újra rabul ejtett a látvány.
Úgy voltunk vele, hogy így is, úgy is nagyon későn fogunk hazaérni, akkor meg már vacsorázzunk meg a vízesés közelében, és sötétben még menjünk vissza, mert a Marianne úgy tudta, hogy estére kivilágítják a Niagarát.

Jól tudta. Nagyon jól nézett ki, sőt az a hely, ahol eddig fizetni kellett a kilátóért, oda már ingyen mehettünk fel.

Elég rendesen szakadt az eső hazafelé, ezért aztán a hazaút nem három és fél óra volt, hanem négy és fél. Éjjel kettőre értünk vissza. De nagyon nagy élmény volt.

USA & Kanada – 7. nap

Posted by borsophoto

2013. augusztus 7. szerda

Reggel nyugisan keltünk, majd okosan összepakoltam. Azért okosan, mert Atlantic Citybe csak egyet alszunk, és már megyünk is tovább, én meg gondoltam, erre bőven elég a kisbörönd, a nagyok maradhatnak majd a bérelt kocsiba. Pakolás után a környékünk még egy ismeretlen részét próbáltuk meg felfedezni, összekötve egy nagy reggelivel. Volt vagy másfél óránk, így nem kapkodtunk.
Én ezalatt a 5 nap alatt teljesen szerelmes lettem a new yorki kukás autókba! De, komolyan! Szerintem nincs a világon máshol ilyen szép kukás autó! Egyet lefényképeztem, de nem mind így néz ki, viszont majd mind ilyen gyönyörű.

Végül fél 12-kor felvettük a harcot a böröndökkel, és csakazértis metróval mentünk ki a reptérre. A reptéren akartunk kocsit bérelni, mivel oda is visszük majd vissza, és így jóval olcsóbb volt, ha ugyanott tesszük le, mint ahol felvesszük.
Ákos barátunk mikor olvasta a szerencsétlenkedéseinket a metróval meg a böröndökkel, akkor azért megírta, hogy ezt hogyan kell csinálni. Nekünk az fel se tűnt, hogy a reptérre kimenő AirTrain nevű gyors vonatocskának van egy másik vége is, ahova tényleg megy a szállásunktól közvetlen metró. Köszönjük Ákos! És már a böröndökkel is ügyesebbek voltunk.
Aztán az egyértelműen látszott, hogy az AirTrain-nel két megállót kell menni, mert ott vannak a kocsi bérlős cégek. Igen ám, de az a cég nem volt kiírva, ahonnan mi foglaltuk a neten keresztül a kocsit. Bandi nézegeti a kocsi foglalós papírt, majd megszólal, hogy ezt nem is déltől, hanem éjféltől foglaltuk. És akkor elkezdtünk ezen rágódni, miközben még azt se tudtuk, hogy a céget megtaláljuk-e. Végül mikor leszálltunk, akkor már ki volt írva, hogy kisbusszal visznek a céghez, és itt várjunk. Hamar jött is a kisbusz, és egy kicsit odébbi telepre elvitt, ahol aztán választhattunk két kocsi közül is, és az se volt gond, hogy egy fél nappal korábban érkeztünk. Egy Kia és egy Buic közül lehetett választani. A Buic kisebb volt, de az tetszett nekünk jobban, így azzal indultunk neki a nagy útnak. Ráadásul 2 hónapos a Buic, még nagyon szép állapotban van. Még…

Irány Atlantic City. Jó volt, mert egy kellemes két órás út volt, ami közben még egy kávéra is megálltunk. Bandi ügyesen vezetett, minden gond nélkül ment. A GPS-be be is írta előre a címet, már nem kellett semmit csinálni, csak menni. Útközben átmentünk egy két szintes hídon.

Atlantic City: a GPS alapján megérkeztünk a tengerparton egy elég romos, szakadék házhoz, ami csak azért volt furcsa, mert nem sok különbség volt árban a nagy puccos kaszinó hotel és a motel között, emiatt a hotelt választottuk, ami kicsit se hasonlított az orrunk előtt álló épületre. Bandi csak az első számot ütötte el a házszámban.
Oké, hotel meg van, de mit kezdjünk a kocsival? Elvileg van parkoló. De hol? És mikor kell érte fizetni? Stb. Végül elég jól ki volt táblázva, és mivel nem volt nagy kocsi forgalom, így az se volt zavaró, amikor az út közepén csak álltunk, es tanakodtunk, hogy most bekanyarodjunk-e ebbe a kis utcába, vagy ne? Végül a parkolás projekt sikeres volt, bár egy akkora parkolóházban van a kocsi, hogy nem biztos, hogy megtaláljuk, mikor tovább akarunk majd menni.
Parkolóházból bementünk a hotelbe, ami olyan hatalmas, hogy vagy hat háztömbnyi. De pont emiatt aztán elég sok helyen van check-in pult, így azzal nem volt gond.
Na, a szoba, amit kaptunk az nem is szoba, hanem egy kész lakás. Pláne az előzőhöz képest. Itt a fürdő akkora, mint ott a szoba volt. Van előszoba, nappali tévével, kanapéval, akkora háló, hogy táncolni lehet benne, fürdőszoba és két wécé. Pazar a kilátás minden irányba, és kb. a 22-dik emeleten vagyunk. De azt nem tudjuk biztosra.

Elmentünk a partra, meg a part es a szállodák közötti sétányra (Boardwalk) csavarogni. Kicsit hűvösebb van, mielőtt megérkeztünk esett is az eső, de mi már napsütésben sétáltunk.

Bementünk az egyik nagy szállodába, hogy megnézzük a híres kaszinókat. Na, ott is csak álltunk és bámultunk. A játékok nagy részét nem is értettük. Az egész szállodának az alsó szintje csak játékgépek tömege. Őrület.
Aztán visszasétáltunk a mi szállodákban, hogy majd ott is megnézzük a kaszinót. Iszonyat nagy, es minden van, a sima félkarú rablótól a kockajátékon át mindenféle kártyájáték. Érdekes volt, de egy este elég is itt.

A szállodában úgy eltévedtünk, hogy majd fél óra volt mire hazataláltunk, de akkor is egy parkolóőr igazított minket útba, ugyanis már a parkolóházban is jártunk. Vicces volt.

USA & Kanada – 6. nap

Posted by borsophoto

2013. augusztus 6. kedd

Bandit nem kíméltem, 3/4 7-kor felkeltettem, és kapott 15 percet az elkészülésre (20 perc lett belőle!). Napfelkeltében szerettem volna Staten Islandre menet New Yorkot lefotózni. De ahhoz ettől még korábban kellett volna kelni. Viszont a reggeli fények így is szépek voltak. Nekem kissé furcsa az, hogy ha az ember felkelt, akkor miért nem ébredt még fel. Ebben kicsit különbözünk Bandival. Én mondhatni ébredés előtt már fent vagyok, és pörgök, mint aki 3 kávét ivott, míg Bandi a kompon vette először észre, mikor arcába rohant a hideg szél, hogy már nem az ágyban fekszik. Szóval az első órában nem nagyon akart beszélgetni…

Tehát a terv az volt, hogy Manhattan déli sarkából induló komppal elmegyünk Staten Islandre, hogy lássuk a szabadság szobrot (az nem ezen a szigeten van, csak mellette mentünk el), meg egy kicsit a szigetet is feltérképezzük. Netán ott is igyunk egy kávét…
A sziget érezhetően szegényebb, mint New York City, ez látszik az épületeken is, de például a légkondi se megy olyan erősen, vagy semennyire se megy.

Visszafelé se bírtunk betelni a látvánnyal, olyan jól néz ki New York. (Lehet, hogy Bandi akkor látta először?):

Már majdnem dél volt, mikor visszatértünk a városba. Lesétáltunk a komptól a híres Wall Street-ig. Már valamelyik este jártunk arra felé, de az hétvége volt, és mindenképp meg akartuk nézni, hogy milyen is a környék munkanapon, amikor a sok üzletember fel-alá rohangál. Sajnos sok más turista pont ugyanezt akarta megnézni, így aztán leginkább csak egymást kerülgettük.

Majd metróval elmentünk a kínai negyedbe. Jaj, hát az nagyon más… Mintha hirtelen Pekingbe lettünk volna. Ennyire erős határvonalat városon belül még nem is érzékeltem.

A kínai negyed mellett van az olasz negyed, ami csak egy utcácska tele éttermekkel. Ott ebédeltünk, majd vissza boklásztunk a szállásra egy délutáni pihenőre. A négy napja tartó 12 órás gyaloglásoktól kissé megfáradtunk, bár lelkesedésünk semmit sem apadt.
A délutáni szundi után újra bementünk a belvárosi részre, gondolva mégiscsak az utolsó esténk New Yorkban: kicsit betértünk a Central Parkba, elmentünk perecet enni, egy hatalmas Apple boltban nézelődtünk, majd visszamentünk a Times Squere-re, meg a Broadway-re:

Végül egy találós kérdés: melyikünk hányszor látható a képen?

USA & Kanada – 5. nap

Posted by borsophoto

2013. augusztus 5. hétfő

Később is ébredtünk, meg el is vacakoltuk az időt, így 10 után indultunk el a szállásról. Ráadásul akkor se célirányosan, ugyanis a szomszédságunkban lévő három szintes plázába kezdtünk el csavarogni. Aztán a reggeli után a Metropolitan Múzeum felé indultunk. De itt minden út a Central Parkon át vezet – pláne ha a Bandival megy az ember.

De olyan nagy a park, hogy abszolút minden nap van benne új, még ismeretlen környék. És én is egyre szerelmesebb vagyok a parkba. Jól ki van találva, az biztos.

A Metropolitan múzeumban, ahogy beléptünk a sok új látvány, nyüzsgés és új információ feldolgozása közben odalépett hozzánk egy idősebb hölgy és megkérdezte, hogy be akarunk-e menni a múzeumba. A kérdés is hirtelen jött, meg hát még tényleg csak ott álltunk bambán, mint akik még sose jártak múzeumban. Bandi tért előbb magához, és válaszolt, hogy valószínűleg igen. Mire a néni a táskájából kivett két jegyet, hogy neki nem kell, menjünk be vele, itt van, odaadja ingyen. Mit tehet ilyenkor az ember? Szépen megköszöni, oszt bemegy a múzeumba.
Volt fotográfia részleg is. Az vilt az első, amit kell nézni, de azon túl is hosszan tekeregtünk az épületben. Ez az épület is nagyon megfogott minket. Mindenféle kultúra kincsei, sőt sokszor maga a terem falai is az adott kultúra részeként jelenik meg. Például bementünk egy olyan terembe, ami egy spanyol palotát idézett fel. (3.kép)

Itt is el lehet tölteni akár egy egész napot. Csak egy gond van, hogy annyira nyomják a légkondit, hogy a végén csak arra vágysz, hogy a tűző napon, a 29 fokba kicsit felmelegedj. Összességében borzalmas nagy energia pazarlásnak tartom ezt az amerikai módszert, miszerint vagy 8-10 fokkal hűvösebbre hűtenek mindent, legyen az épület, jármű, bármi. Sőt sokszor az üzleteket úgy hűtik, hogy közben az utca felé tárva-nyitva van az ajtó, és amikor elmész az üzlet előtt, akkor kapsz egy ingyen fagyasztást. És nekem senki ne mondja, hogy ez nekik így jó. Látom, hogy a helyi nő didereg a buszon.
Mindenesetre mivel spóroltunk 37 dollárt a belépőn (mert ugye itt is megkaptam volna a diákkedvezményt!), így a végén be kellett mennünk a múzeum shopjába. Na, mondjuk ez is egy érdekes téma. Eladni tudnak az amerikaiak. Az hagyján, hogy mindennek a végén van egy shop, de hogy majd akkora mint a kiállítás maga, és még sokszor ahogy témánként rendezve van a kiállítás, úgy ahogy onnan kijössz már ott megveheted az adott témához kapcsolódó ajándékokat, könyveket. A lényeg, hogy Bandika is, és Orsika is kapott ajándékot a múzeum shopjából.

A kiállítás után kiültünk a múzeum lépcsőjére felmelegedni. Minden sarkon van vagy 2-3 tologatható kocsi, amiben valami kajaszerűt árulnak: van hot-dogos, pereces, fagyis, gofris… Stb. Na, egy ilyentől vettünk hot-dogot míg melegedtünk.

Innen aztán buszra szálltunk – hogy még ha lassabban is megy, de a várost is lássuk -, és elmentünk a Washington Parkba. Láttunk egy filmet anno, amit itt forgattak, és ezért is volt érdekes a számunkra. Innen pedig sétálva elindultunk az Empire State Building felé. Közben meg-meg álltunk, mert hol egy épületben gyönyörködtünk, hol egy film forgatásába csöppentünk, hol meg egy kutyásoknak kialakított parkot nézegettünk.

Az Empire State Buildingre feljutni, majd onnan le cirka másfél óra volt. Pedig, nem is volt olyan végtelennek tűnő a sor. Azért itt nem volt az a szuper jól szervezettség elmondható. Például felvisznek lifttel a 80-dik emeletre, de a kilátó a 86-dikon van. Majd közlik, hogy vagy vársz 15! percet, vagy itt a lépcső, mehetsz azon. Ugyanez visszafelé. Persze mentünk lépcsőn, és semmi bajunk nem lett tőle, csak hát azt hittem ez Amerika…
Végülis a kilátás kárpótolt mindent. De este kilenckor is még akkora tömeg volt, hogy várni kellett arra is, hogy kilássál. De kívártuk. Itt az eredménye:

USA & Kanada – 4. nap

Posted by borsophoto

2013. augusztus 4. vasárnap

Előre elhatározott tervekkel a fejünkben ébredtünk vasárnap reggel (ki korábban, ki később). Feltételezem meg van, hogy ki volt a korán és ki a későn… Tehát a terv az volt, hogy ha vasárnap, akkor az az Úr napja, és elmegyünk imaházba. Bandi olyan nagyon fekete gyülekezetet szeretett volna látni, nagy gospel kórussal. Kaptunk is ötleteket, hogy hova menjünk, és hova ne. Melyik a családias gyülekezet, és melyik az, amelyik a turistákra van berendezkedve, konkrétan buszokkal viszik oda a turistákat. A Harlem-i részen fekvő egyik családiasabb gyülekezet volt a legszimpatikusabb, és pont a hely miatt.
Szépen felöltözve metróval nekivágtunk Harlemnek. Nem tudtuk hánykor kezdődik az istentisztelet, így 9-kor már elindultunk, arra gondolva, hogy ha nem kezdődik még mikor odaérünk, akkor megreggelizünk a környéken. Fél 10-kor már ott voltunk, a templom még zárva, 11-kor kezdődő alkalom volt kiírva.

href=”https://bandiborsoutazik.com/wp-content/uploads/2013/08/20130806-174737.jpg”>

A metró elég érdekes világ. Mindenesetre sokkal szakadékabb, mint otthon. Bár ez a kijelentés azért nem igaz minden megállóra, de a javára igen. Reggel szinte üres volt a szerelvény.

Mivel láttuk, hogy van még másfél óránk, így beültünk reggelizni egy nagyon kedves kis helyre. Aztán még sétáltunk egyet.
Az a templom, ahova akartunk menni végül zárva volt, de egy sarokkal odébb volt egy baptista gyülekezet, és végül oda mentünk be. Nagyon fekete gyülekezet volt… Voltak ugyan turisták rajtunk kívül, de nem volt zavaró. Érdekes élmény volt.

Visszamentünk kora délután a szállásra átöltözni, mert kitaláltuk, hogy biciklivel kéne felfedezni a Central Parkot. Igazi vasárnap délutáni nyüzsgés volt a parkban. Konkrétan iszonyat sokan voltak. De azért tekertünk egyet.

A Central Park meg a biciklizés után elmentünk metróval a Brooklyn hídhoz, amit éppen felújítanak, de még így is nagyon pazar látvány volt.

Bármerre mentünk borzalmasan sok volt a turista. Jó-jó, értem én, hogy augusztus van, ráadásul hétvége, szépen süt a nap, minden adott a turistáskodáshoz, de azért jobb szeretem, ha nincs ennyi ember körülöttem…
Ezért aztán a Brooklyn híd után próbáltunk eltévedni a kis utcákban… De nem sikerült. Elsétáltunk a City Hall parkján keresztül a szeptember 11-i terrortámadások helyszínére.
A parkok tele vannak mókusokkal, nagyon édesek, nem félnek az emberektől.

Engem még mindig elvarázsolnak a felhőkarcolók. Ráadásul vannak közte kifejezetten szépek, nem annyira modernek. Sokszor csak azt vesszük észre magunkon, hogy állunk az út közepén és tátott szájjal felfelé bámulunk.

A 9/11 Memorial helyszínén nem szednek belépőt, csak kérnek, hogy adj adományt. Viszont itt is elmondható, hogy minden nagyon meg van szervezve, nagyon végig van gondolva. Az ikertornyok helyén olyan emlékhelyet készítettek, mely a maga egyszerűségével, nagyságával hat az emberre. Az emlékmű nem kiemelkedik a földből, hanem a mélybe hatol. Elgondolkodtat, és hatásos. Nagyon szépen meg van csinálva. Körülötte a park is szép rendben van, annyira, hogy ott akkor még az sem zavarja az embert, hogy folynak azért újabb es újabb építkezések. Például épül az új World Trade Center.

Innen lesétáltunk a New York, illetve Manhattan végébe, azzal a tervvel, hogy kompra ülünk, es hajókázunk egyet, de aztán a komp is késett fél órát, meg gyűltek a népek, így irányt változtattunk, és gondoltuk elgyalogolunk a Soho-ig. Na, most azt ne kérdezzétek, hogy minek vettük a metró jegyet a legelején! A lényeg, hogy ránk sötétedett, iszonyat elfáradtunk, zsibbadásig legyalogoltuk a lábainkat (Bandi vízhólyagig), éhesek voltunk, és a Soho csak nem akart elérkezni. Ráadásul annyira koszos, szemetes volt az utca, semmi érdekes nem történt azon túl, hogy elkezdtem hisztizni. Végül is este 9 óra volt. Egyezséget kötöttünk, és felszálltunk a metróra, majd az utcákban lévő kis kedves étteremben megvacsoráztunk.

Még néhány kép, ami a szövegből kimaradt:

És végül ezt a képet Esztonak küldjük sok szeretettel. – Csak, hogy mindenki értse: Hongkokban az Eszter azzal rágta a fülünket, hogy menjünk el egy Dim Sum étterembe, ahol érdekes keleti ízeket kap az ember sok kis adag formájában. Ne tudjátok meg! Mondhatom, hogy négyünk közül egyikünk se úgy jött ki az étteremből, hogy valaha is vissza akarna oda menni. És még jól sem laktunk. De nem baj, legalább azt is kipróbáltuk egyszer.

USA & Kanada – 3. nap

Posted by borsophoto

2013. augusztus 3. szombat

Szombat reggel se maradt el a korán kelés, úgy látszik ez egy ilyen nyaralás. Mire Bandi felébredt – pedig ő is jóval korábban ébredt, mint szokott – én már kész is voltam az előző napi blog írással.

Fél 9-kor neki vágtunk New Yorknak. Mivel a Central Park egyik déli csücskénél van a szállásunk, így azzal akartunk kezdeni, hogy a parkot valamennyire felfedezzük. Nagyjából 2 perc séta után már csepergett az eső, de reménykedtünk, hogy ez hamar elmúlik.

Fantasztikus ez a hatalmas csend, nyugalom és béke, ezen az őrületes nagy zöld területen a város közepén. És nem is nagyon tudod elfelejteni, hogy a város közepén vagy, hiszen a felhőkarcolók imitt-amott beköszönnek. Még csak egy kis aprócska részletet láttam a parkból, de már szeretem.

Végül az eső is jobban rákezdett, és a gyomrunk is mondta a magáét. Mivel a szálláshoz nem jár reggeli, beültünk egy olyan helyre, ami egy kicsit bolt jellegű, de különben meg reggeliket készítenek: akár szendvicset, akár egy omlettet, vagy valami különlegesebbet, és vehetsz mellé kávét. Kifejezetten finom, és laktató volt.

Már előző nap kinéztem, hogy nem messze tőlünk van 3 jó kis múzeum. Az eső aztán megoldotta ezt a kérdést, és a reggeliző helyünkhöz két utcányira lévő Modern Művészetek Múzeumába tértünk be. Nem is volt olyan kicsi… Délelőtt fél 10-től délután fél 3-ig művelődtünk. Maga a múzeum épülete is elvarázsolt minket, teljesen beleszerettünk, de a kiállítások is jók voltak. Különben meg baromi sokan voltak a múzeumban, viszont akkora volt az épület, hogy egyáltalán nem volt zavaró, szépen eloszlott a nép.
És a lényeg: míg Magyarországon nem hajlandóak elfogadni az érvényes diák igazolványomat egy csomó helyen (leginkább múzeumokban), azzal az indokkal, hogy 37 éves vagyok, és a diák kedvezmény csak 28 éves korig jár, addig Amerikában ezzel nem kezdtek el szívózni, hanem automatikusan megkaptam a jóval kedvezőbb áru jegyet. Eddig is bosszantott ez a magyarországi megoldás, de ezek után végképp. Azért mert elmúltam 28, nekem a nappali képzéshez miért nem jár a diák igazolvánnyal igénybe vehető kedvezmény??? Hm…

A hatalmas felhőkarcolók között időnként megjelenik egy-egy templom, vagy netán katedrális…
Szent Tamás és Szent Patrik templomát meg is néztük, miközben tartottunk a már nyári napsütésben a Rockefeller Center felé. Az épület arról híres, hogy itt működik az NBC tévétársaság stúdiója, illetve, hogy a 67. emeleten van egy klassz kis obszervatórium. Pazar a kilátás. És ahhoz képest, hogy mennyien álltunk sorba a jegyért, nagyon szervezetten volt megoldva, hogy a földszinti jegyvásárlás után a második emeleten átvizsgálják a csomagokat, majd felrepítenek a 67. emeletre. Kifejezetten gyorsan ment a rendszer. Itt is sok volt a turista, de nem volt zavaró.

Délután 5 körül elmentünk még a Grand Central Terminal-ba/-hoz. Gyönyörű pályaudvar. A gyönyörűség leginkább csak a főépületre vonatkozik, ami mondjuk nem kicsi, de ahonnan a vonatok indulnak, az már nem annyira mutatós. Emberek százai rohannak fel-alá futva csomagjaikkal a jegyekért majd a vonatokért. Jó volt: mi nem siettünk sehova, és a bőröndöket se hoztuk magunkkal (nem is értem miért nem???)

Este fél 8 volt, mire kijöttünk a pályaudvarról. A lábunkat már kicsit se éreztük, de bennünk volt, hogy még menni kéne. Mondjuk a folyó partra… Végül biciklit béreltünk. Nagyon jópofa, mert a város tele van kölcsözhető biciklivel. Vannak kijelölt pontok (a belvárosban kb. 2 utcánként), ahol egymás mellé le van rakva vagy 20 bicikli. Van egy automata, ahol bankkártyával fizetsz egy kis kauciót, majd kapsz egy kódot, amivel ki tudod venni a lezárt bringát. Ha fél órán belül vissza lerakod a bringát egy ugyanilyen biciklis helyen, és kérsz új kódot (új kauciót már fizetnek se kell), akkor ingyen van a játék. És mivel elég sűrűn vannak ezek a biciklis pontok, így még ez nem is okoz gondot. Így bicikliztünk le a folyó partra, majd haza. De hát New York is dimbes-dombos…

Este fél 9 után értünk vissza a szállásra. Eleinte még lelkesen győzködtük magunkat, hogy visszamegyünk a városba, de aztán fél 10 felé erről letettünk.

USA & Kanada – 2. nap

Posted by borsophoto

2013. augusztus 2. péntek

Kellemes londoni borús időre ébredtünk péntek reggel. Én megint kellőképpen besózva, hogy utazunk tovább, így már hatkor ébren voltam.

Első feladat a nagy közös reggeli kávézás és reggelizés után a Bandi hajnyírása volt. Eszto ebben már vér profi, így aztán ő esett neki. Majd még néhány közös kép az angol rokonokkal.

Délben indultunk ki a reptérre. Minden flottul ment, a forgalomtól egészen a beszállásig. Viszont több, mint egy órával később indult a gépünk. Kicsit lassan telt el a 7 óra útidő, de kibírtuk. Mondjuk enyhén nehezítette a helyzetet a mögöttem ülő kamasz gyerek lába, ahogy egy-egy kör leírt a lábfejével a derekamban. Nem tudtam masszírozásnak tekinteni.

New York: érkezés a JFK reptérre, new yorki idő szerint este 3/4 6-kor. (6 óra az eltolódás.) Az útlevél vizsgálattal semmi gond, de apró aggodalom azért volt bennünk a csomagjaink miatt, ugyanis azokat még Budapesten feladtuk egészen New Yorkig. Így Londonban nem volt vele macera, de ott volt bennünk, hogy mi lesz ha nem lesz itt a reptéren, mikor mi megérkezünk. Itt volt.

Ákos barátunk javaslatára nem kezdtünk el taxit fogni, gondolva, hogy péntek kora este dugó van a városban, a tömegközlekedésre meg úgy is megvesszük a heti bérletünket. És ha már az ember kifizet 30 dollárt per fő egy heti bérletre, akkor ne kezdjen el taxizni… Nagy lelkesen nekivágtunk, mert hogy csak egy metróval kell végigmenni, és pikk-pakk ott vagyunk. Hát, nem pont így történt… Először el kellett menni a reptéren belül egy kis vonattal a metróig. Ezzel nem is volt gond, itt még élveztük, hogy ezt a megoldást választottuk. Aztán átszállás a metróra, kicsit már körülményesebb, mikor át akarsz menni a kártyaleolvasó kapunk a böröbndjeiddel… Persze a metró aluljáróban nagyjából 40 fok, míg a metrón 20. Libabőrbe fagyva nézegetjük a metrótérképet, hogy akkor majd pontosan hol is fogunk leszállni, próbáljuk értelmezni a kék metróvonal útvonalát, ami azért bonyolultabb, mert az 3 vonalat is takar. Végül rájövünk, hogy át kell a végén szállni a narancssárga vonalra, és még azzal is menni egy megállót, ha nem akarunk sokat gyalogolni. Igen ám, de arról nem volt szó, hogy a két 20 kilós nagy bőröndöt, valamint a hátizsák mellett még két 10-10 kilós kézipoggyászt a hónunk alá kapjuk, mert nincs mozgólépcső… Lift ugyan van a mozgássérültek miatt, de éppen akkor szerelik, mikor mi ott állunk a böröndjeinkkel. Persze ez a bőrönd cipelős játék két helyen is utol ért bennünket, mert az átszállásnál egy szinttel lejjebb kellett menni, majd a célállomásnál minkét szintet lépcsőn fel.
Viszont a metrótól már hamar a a szállásunkon voltunk, ami baromi jó helyen van, első érzésre.

A szoba mondhatni nem kicsi, hanem mini, aprócska, vagy még talán annál is kisebb. Itt a négy bőrönd megint kisebb gondot okozott, de már csak azért, hogy hova is tegyük, mivel mikor belépünk a szobába, akkor van az ágy, meg kétszer 20 centi. De végülis megoldottuk. Ezen a méret kérdésen a lakberendezők úgy próbáltak javítani, hogy aránylag nagy tükröt tettek a falra, aztán rájöttek, hogy a tévét már nincs hova tenni, így ráküldték a tükörre. Nem rossz megoldás, mert ha unalmas a tévé műsor, akkor nézheted magadat.

Mire belaktuk a szobánkat, éhesek is voltunk, meg hát mindenképp el akartunk menni még csavarogni. Kinéztük a térképen, hogy közeli sétára van tőlünk a Broadway, valamint a Times Squere. Így arra vettük az írányt, és közben még egy steak burgeres vacsorát is ettünk.
A Times Squere és környéke tömve volt emberekkel, de nagyon érdekes volt. Annyi új hatás ért minket, hogy lépésről-lépésre megálltunk, és csak bámultunk sokszor, mutogatva egymásnak, hogy mit látunk.

Este fél 12-ig bírtunk csavarogni.
/>