2013. augusztus 2. péntek

Kellemes londoni borús időre ébredtünk péntek reggel. Én megint kellőképpen besózva, hogy utazunk tovább, így már hatkor ébren voltam.

Első feladat a nagy közös reggeli kávézás és reggelizés után a Bandi hajnyírása volt. Eszto ebben már vér profi, így aztán ő esett neki. Majd még néhány közös kép az angol rokonokkal.

Délben indultunk ki a reptérre. Minden flottul ment, a forgalomtól egészen a beszállásig. Viszont több, mint egy órával később indult a gépünk. Kicsit lassan telt el a 7 óra útidő, de kibírtuk. Mondjuk enyhén nehezítette a helyzetet a mögöttem ülő kamasz gyerek lába, ahogy egy-egy kör leírt a lábfejével a derekamban. Nem tudtam masszírozásnak tekinteni.

New York: érkezés a JFK reptérre, new yorki idő szerint este 3/4 6-kor. (6 óra az eltolódás.) Az útlevél vizsgálattal semmi gond, de apró aggodalom azért volt bennünk a csomagjaink miatt, ugyanis azokat még Budapesten feladtuk egészen New Yorkig. Így Londonban nem volt vele macera, de ott volt bennünk, hogy mi lesz ha nem lesz itt a reptéren, mikor mi megérkezünk. Itt volt.

Ákos barátunk javaslatára nem kezdtünk el taxit fogni, gondolva, hogy péntek kora este dugó van a városban, a tömegközlekedésre meg úgy is megvesszük a heti bérletünket. És ha már az ember kifizet 30 dollárt per fő egy heti bérletre, akkor ne kezdjen el taxizni… Nagy lelkesen nekivágtunk, mert hogy csak egy metróval kell végigmenni, és pikk-pakk ott vagyunk. Hát, nem pont így történt… Először el kellett menni a reptéren belül egy kis vonattal a metróig. Ezzel nem is volt gond, itt még élveztük, hogy ezt a megoldást választottuk. Aztán átszállás a metróra, kicsit már körülményesebb, mikor át akarsz menni a kártyaleolvasó kapunk a böröbndjeiddel… Persze a metró aluljáróban nagyjából 40 fok, míg a metrón 20. Libabőrbe fagyva nézegetjük a metrótérképet, hogy akkor majd pontosan hol is fogunk leszállni, próbáljuk értelmezni a kék metróvonal útvonalát, ami azért bonyolultabb, mert az 3 vonalat is takar. Végül rájövünk, hogy át kell a végén szállni a narancssárga vonalra, és még azzal is menni egy megállót, ha nem akarunk sokat gyalogolni. Igen ám, de arról nem volt szó, hogy a két 20 kilós nagy bőröndöt, valamint a hátizsák mellett még két 10-10 kilós kézipoggyászt a hónunk alá kapjuk, mert nincs mozgólépcső… Lift ugyan van a mozgássérültek miatt, de éppen akkor szerelik, mikor mi ott állunk a böröndjeinkkel. Persze ez a bőrönd cipelős játék két helyen is utol ért bennünket, mert az átszállásnál egy szinttel lejjebb kellett menni, majd a célállomásnál minkét szintet lépcsőn fel.
Viszont a metrótól már hamar a a szállásunkon voltunk, ami baromi jó helyen van, első érzésre.

A szoba mondhatni nem kicsi, hanem mini, aprócska, vagy még talán annál is kisebb. Itt a négy bőrönd megint kisebb gondot okozott, de már csak azért, hogy hova is tegyük, mivel mikor belépünk a szobába, akkor van az ágy, meg kétszer 20 centi. De végülis megoldottuk. Ezen a méret kérdésen a lakberendezők úgy próbáltak javítani, hogy aránylag nagy tükröt tettek a falra, aztán rájöttek, hogy a tévét már nincs hova tenni, így ráküldték a tükörre. Nem rossz megoldás, mert ha unalmas a tévé műsor, akkor nézheted magadat.

Mire belaktuk a szobánkat, éhesek is voltunk, meg hát mindenképp el akartunk menni még csavarogni. Kinéztük a térképen, hogy közeli sétára van tőlünk a Broadway, valamint a Times Squere. Így arra vettük az írányt, és közben még egy steak burgeres vacsorát is ettünk.
A Times Squere és környéke tömve volt emberekkel, de nagyon érdekes volt. Annyi új hatás ért minket, hogy lépésről-lépésre megálltunk, és csak bámultunk sokszor, mutogatva egymásnak, hogy mit látunk.

Este fél 12-ig bírtunk csavarogni.
/>