Holbox

2024. február 11. vasárnap

Holboxban végtelen nyugira ébredtünk. Kaptunk nagyon finom reggelit, majd még Bandi szeretett volna megmártózni az óceánban. Kisétáltunk és mindketten élveztük az elő-elő bújó napot. Majd összepakoltunk és míg vártuk a taxink beszélgettünk a szállásadónkkal. Elmesélte, hogy 4 napja, hogy ért térdig a víz mindenhol, a szállásokon hogy csapott be a víz a szobákba, és hogy mi mindent tett tönkre a víz. Az is kiderült, hogy a tegnapi karnevál miatt most igazán sok volt a turista, nem szokott ennyi lenni. Az elmúlt 5 évben robbant be a szigeten a turizmus, ami azért is érdekes, mert azért közben csak volt egy közel három évig tartó Covid.

Kiértünk a fél 11-kor induló komphoz. A távolban vártak ránk a csúnya felhők, de megvárták míg beülünk a kocsiba. 11 után nem sokkal elindultunk Las Coloradas felé. Mivel tegnap este meggyógyult a telefonomon a net, így válogathattunk a waze útvonal tervei között. Mondjuk olyan helyeken mentünk, ahol elég ritkásan volt lefedettség.

Az autóúton random és láthatatlan helyeken van fekvőrendőr, de egy-egy faluba beérve mindenképp. Falunév tábla nincs, de bukkanó van. Nagyon kis falvakon jöttünk keresztül, némelyikben az a kérdés is felmerült bennünk, hogy élnek-e egyáltalán. De az összes faluban volt épített kosárlabda pálya. Lássuk be a mexikói lakosság nem a magasságukról híres.

Las Coloradas a Yucatán-félsziget északi partján található egy olyan földdarabon, amely elválasztja a Mexikói-öblöt a Río Lagartos lagúnától. A tengeri só kinyerésére szolgáló hatalmas sópárologtató tavak találhatók ezen a földterületen, némelyiküknek a mikroorganizmusok miatt különös színe van, mint például a rózsaszín Laguna Rosának. Ez a Las Coloradas nevű zsákfalu szélén található. Tulajdonképp elég nagy lehúzás, mert valamennyire rálátni, de csak a 7 ezer forintos jegy megvételével mehetsz a sólepárló partjára egy 30 perces sétára. Erre mi sajnáltuk a pénzt meg az időt, így a parkolóból készült két kép. Inkább bementünk ebbe a kis faluba, Las Coloradasba, és autózva mind a három utcáját bejártuk.m

Visszafelé megálltunk Río Lagartos faluban, ahol már a falu elejét jelző fekvőrendőrnél megállítottak minket, ugyanis a biorezervátum csak helyiek segítségével látogatható. Egy rövidebb, egy órás motorcsónakos útra neveztünk be, ahol a rezervátumban a mangrove mentén a pelikánok és flamingók mellett krokodilt is láttunk, bár bevallom, hogy a flamingók olyan távolságban voltak, hogy egy-egy rózsaszín pacaként jelentek meg a szemeink előtt.

A faluban itt is tartott a farsangi mulattság, csoportok beöltözve lelkesen táncoltak az utcán.

Innen északról visszafelé mentünk a sziget belseje felé tartva Valladolid városába, hogy a szállásunkat elfoglaljuk. A másfél órás utunk végén a belvárosban ismét karneváli hangulat várt minket lezárt Fő térrel, ami csak annyiból nehezítette a dolgunk, hogy a Fő tér melletti utcát kellett volna elérjük. Egy negyed órás kerülővel, jobban mondva autós városnézéssel elértük a hotelt. Nagyon cuki a város, engem a perui Cuzcora emlékeztetett, Bandi szerint nem. Bejelentkeztünk és hamar elindultunk a városba, hogy még elcsípjük a lemenő nap fényeit. Nem sikerült, de ráadásul elég éhesek is voltunk mert ebéd helyett Magyarországról hozott ropit és müzli szeletet ebédeltünk. Kisebb tekergés után beültünk egy mexikói étterembe, bár szerintem nem a város legjobb étterme volt.

Vacsi után még lesétáltuk a bevitt kalóriát.

2024. február 10. szombat

Este valamennyire átrendeztük és bepakoltuk a bőröndjeinket, hogy reggel gyorsabb legyen az indulás. Én ismét korán ébredtem (percre pontosan 5-kor), de ennek köszönhetően a blog is megíródott.

8 után picivel leugrottunk a már szinte törzshelyünknek mondható Mala Madre reggeliző helyre. Újabb finomságokat rendeltünk az étlapról, majd vártunk 50 percet. De végülis megérte.

Cancúnról továbbra is az a véleményünk, hogy kihagyható, pláne ha valaki olyan mint mi, hogy nem egy nagy szálloda medencés partján szeretné eltölteni a vakációra szánt időt, hanem inkább felfedező üzemmódba van kapcsolva. A hotel zóna egyszer érdekes, de maga a város se építészetileg, se kulturálisan nem túl izgalmas (és akkor kedvesen fogalmaztam). Bandi a cancúni építészetről emígy nyilatkozott néhány órás benyomás után: “szedett-vedettnek nevezném, mert azért az eklektikus kicsit erős lenne, hiszen abban van stílus”. Természetesen ebben még a szegénység is láthatóan megjelenik.

Az emberek viszont nagyon kedvesek, bár erről szerzett tapasztalataink elsősorban az éttermekben születtek, valamint a házban, ahol laktunk az elmúlt másfél napban. Szóval ez még nem egy teljesen feldolgozott vélemény.

Fél 10 után kicsivel indultunk el Holbox (ha helyesen akarod ejteni, akkor “Olbosz”) szigete felé. Ez a sziget Chiquila falucska végéből induló komppal érhető el. Chiquila pedig 2 óra autóval Cancúnból. Az autóút sima volt.

Tegnap reggel vettünk online egy eSim kártyát az Airalo applikáción keresztül, hogy legyen netünk. Egy aranyos fiatal, amerikai pár ajánlotta, amikor látták, hogy a nettel szerencsétlenkedtünk egy boltnál. Tök könnyű letölteni, regisztrálni majd kiválasztani, hogy hány napra és mennyi netet szeretnél. Klasszul működött is, meg is osztható így mindketten tudtuk használni. Egészen addig míg le nem merült a telefonom. Töltés után visszakapcsolva a telót nem tudtunk bele életet lehelni. Írtunk az applikáció felületén a cégnek, de nem oldódott még meg a rejtély. Azt olvasta Bandi az értékelések között, hogy többeknél jelentkezett hasonló probléma, ami néhány nap múlva magától helyreállt… Hát most offline várjuk a csodát. Emiatt aztán egy offline térképpel indultunk neki Chiquilának. De minden szuperül ki van táblázva, nem volt bonyolult.

Az autópálya szakasz után egy olyan főúton mentünk, ami három kisebb falun megy át. Az első falu: Kantunilkín volt. Itt éreztünk először, hogy na, megérkeztünk Mexikóba! A hely hangulata, a házak fazonja, a kerítésre festett képek, a rottyant biciklit toló asszony és a falu közepén egymás mellett álló élénk színűre festett művelődési ház meg a templom. De a mexikó érzést az út szélén ránk váró rendőr is segítette: szerinte nem mentünk elég lassan, szóval 500 peso (10 e Ft) lesz. Amikor kikerekedett szemekkel visszakérdeztem, akkor ő csak annyit kérdezett: Cancúnból jössz és Holboxba mész? Bérelt autóval? Akkor bizony 500. Bandi mikor odaadta neki a pénzt, akkor úgy gyűrte be a tenyerébe, mintha nem is kapott volna semmit.

Ahogy közeledtünk a komphoz úgy volt az út minősége egyre gyengébb és az úton lévő kátyúk egyre mélyebbek. Chiquila olyan formában él a turizmusból, hogy nagyjából mindenkinek a kertje egy parkoló, amit kiad a Holboxba menő turistáknak ugyanis a komp csak személyszállító.

A Cancuntól északnyugatra található Holbox-sziget mindössze 42 km hosszú és másfél km széles. Ebből a 42 km-ből nagyságrendileg 6 kilométer hosszan lakott. Holboxot Mexikó szárazföldi partjaitól egy sekély lagúna választja el, amely flamingók, pelikánok és más egzotikus madarak és lények ezreinek ad menedéket.

Kora reggel és késő este között minden nap óránként megy a ferry. Ideális időben érkeztünk, mert a parkolás és a jegy vásárlás után éppen csak perceket kellett várnunk, hogy irányt vegyünk a szigetünk felé. Néhány évvel ezelőtt Holbox lakossága a halászatból élt, de az utóbbi években egyre inkább megjelentek a turisták így ma már szerintem ez a fő bevételi forrásuk. Bár Holbox hivatalos honlapján még arról írnak, hogy milyen érintetlen és turista szűz a hely. Hát, sajnos nem. De ebben az is szerepet játszott most, hogy szombat volt és az idei farsangi karnevál is mára esett.

A kikötőben taxik várták az utasokat: nagy kerekű, bármin átmenő Jeep jellegű taxik. Az utcák a végtelenül finom, fehér tengerparti homokkal vannak “leaszfaltozva”. Igen ám, de minden utca állt a vízben. Nem igazán értettük.

A szállásunk a lakott terület egyik végére esik. Délután 3-tól lehetett volna bejelentkezni, mi meg már negyed kettőkor itt voltunk. Gondoltuk megkérdezzük, legfeljebb csak lerakjuk a csomagjainkat. De már volt kész szoba, így azt el is foglaltuk.

Kicsit megpihentünk a medence partján és élveztük a napsütést. Majd 3 óra előtt nekivágtunk felfedezni a szigetet. A tengerparton elsétáltunk teljesen a másik végéig, ahol nem visszafordulni akartunk, hanem az egyik utcán a városon keresztül menni. Olyan szinten volt minden utca elöntve vízzel, hogy csak a parton tudtunk menni egész a belvárosi részig. Ott egy kicsit csavarogtunk, majd belecsöppentünk az idei farsangi karnevál hangulatába.

Nagyon hangulatos a sziget, a naplemente, a tengerparti bárok, a kisboltok és minden. A hotelek újak, ebből is látszik, hogy épül ki az egész sziget átadva magát a turizmusnak.

Este még a neten keresgéltem, hogy milyen fesztivál volt, amit láttunk, amikor megtaláltam, hogy 4 nappal ezelőtt egy olyan hideg front haladt át a térségen, ami súlyos áradásokat és nagy pusztítást okozott a Yucatán-félszigeten, főleg Holboxban. Bár Mexikó egyik legjobb klímájú helye, február 6-án, kedden a település jelentős része áram nélkül maradt, több fa kidőlt és a hőmérséklet is meglepően alacsony volt. Nemcsak a strandokat öntötte el a víz, hanem a utcák is komoly károkat szenvedtek. A boltok, éttermek és házak bejáratai teljesen víz alá kerültek az elmúlt néhány órában. – írta az egyik helyi lap.

A délutáni séta alatt többször éreztük ziláltnak a szigetet: egy-egy kidőlt, de ott hagyott fa, a parton a sok hínár szintén még ott felejtve, szél által megrángatott napvitorla és az utcák elöntve vízzel. Nem tudtuk mire vélni, hogy ilyen “rumli” van, de ez a hír mindent megmagyarázott.