2015. augusztus 19. szerda (folytatás)

A Budapest – Frankfurt út teljesen zökkenőmentesen ment. Egy negyed órával hamarabb landolt is a gép, bár kiszállni nem tudtunk, mert nem volt még szabad a csőr, amihez állnia kellett a gépünknek.
Még Budapesten rákérdeztem, hogy melyik kapuhoz kell majd menjünk Frankfurtban, tudva, hogy egy óránk van csak az átszállásra, és némi emlékem arról, hogy a frankfurti reptér nem kicsi. Könnyen át is értünk az adott kapuhoz, és már szállhattunk is fel a nagy gépre.

  
A Frankfurt – Denver út is simán ment. Időben indultunk 13:30-kor, és magyarországi idő szerint este 11-kor landoltunk.

A 9 és fél órás repülőúton hol bealudtunk, hol filmet néztünk. Mivel előző éjszaka két és fél óra alvással kellett beérnünk, így nem kellett minket altatni a gépen. Reggel azért is aludtunk ilyen keveset, mert Bandi hajnali öttől majd másfél órán át köhögött. Kicsit pánikba voltam, hogy most mi lesz, de jelentem mindkét utat egész szépen végigültünk köhögés nélkül. Én egyértelműen jobban vagyok, Andrásnál még várat ez magára, de hátha majd a friss nyugat amerikai levegő meggyógyítja.
Megállapítottuk, hogy a Lufthansa jobb, mint a British Airways: kedvesebb a személyzet, jobbak a székek, modern az ülések előtti tévé, a kaja egészen finom volt (csak nagyon mini adag), és a legfontosabb: a bőröndjeink még így is meg vannak, hogy Frankfurtban nem volt sok idejük átlogisztikázni egyik gépről a másikra.
Egy ilyen hosszú nyaralást legjobb rokonokkal és barátokkal kezdeni. Denverben él Éva néni és Béla bácsi: Judit nővérem keresztszülei, illetve Éva néni Anyum gyermekkori barátnője. Az első pár napot velük töltjük, csak megspékelve azzal a kellemes kiegészítéssel, hogy Judit nővérem és a férje, Ati is átrepülnek Denverbe ezekre a napokra.

Sőt annyira jól időzítettük az érkezést, hogy a reptéren be tudtuk várni a Juditékat, és a bérelt autóval együtt mentünk Éva néniékhez, aki nagyon finom vacsorával várt bennünket.