DÉL-KARIBI VITORLÁS TÚRA – 14. nap

2015. február. 4.

Londonban a Gatwick repülőtérre érkeztünk, viszont a London – Budapest járat a Heathrow reptérről ment. A transzferünk ugyanaz a srác volt, mint aki kifelé menet átvitt minket ugyanígy a két reptér között. Ő egy Londonban elő magyar srác, akinek van egy kisbusza. Dióékon keresztül ismerjük őt.

A reptérről elég lassan, több mint egy óra alatt tudtunk kijönni. Így aztán már negyed 8 is elmúlt mire elindultunk a másik reptérre. Több mint 60 km-re van a két reptér egymástól és ez a reggeli forgalomban eltartott 3/4 9-ig.

Lidi unokahúgom vőlegénye, Ati és az ő testvére, Timi szintén ma mennek haza Magyarországra, csak ők az USA-ban voltak 3 hetet. Még indulás előtt egyeztettük a járatokat, mert az kiderült, hogy ők is Londonban szállnak át, meg mi is. Nekik nem kellett a két reptér között boklászniuk, így ők kicsit későbbi érkezéssel is elérték volna a reggeli Budapestre menő gépet. Ettől függetlenül megbeszéltük, hogy egy puszira még lehet, hogy össze tudunk futni a reptéren – ha hamar átérünk és minden jól megy.
Aztán leszállva a barbadosi járatról kaptam az sms-t Atitól, hogy Chicago-ig jutottak csak, és ott a hóhelyzet miatt késve indul a gépük, így a reggeli gép helyett ugyanazzal a Bp-re menő géppel jönnek mint mi.

Heathrow-n gondoltuk leadjuk pikk-pakk a csomagjainkat, aztán valahogy csak elütjük azt 5 órát indulásig. Elég nagyot koppantunk, amikor a csomag feladásig se jutottunk, mert maximum 2 órával előbb adhatod fel a cuccod, hiába vagy már becsekkolva, és hiába van már meg a beszálló kártyád is.

Így aztán csomagostul beültünk egy reggeliző helyre és nem voltunk hajlandóak onnan elmozdulni 3 óra hosszat. Fáradtan az ember egy idő után már mindenen röhög… Na ezzel így voltunk mi is.

Közben Ati és Timi is megérkezett, csak hát mi még mindig kint vacakoltunk a bőröndjeinkkel…

Végül nagy volt az öröm, meg az élmény beszámoló, hamar elment az idő a gép indulása előtt, mikor már találkoztunk Timiékkel.

A London – Budapest járat időben indult, délután 2 előtt 10 perccel, és időben meg is érkeztünk, magyar idő szerint 17:20-kor.
A repülőgép utolsó előtti sorában kaptunk helyet, viszont a gép hátulja elég üres volt, olyannyira, hogy az utolsó sor az egyik oldalon teljesen üres volt. Bandi le is csapott rá, és konkrétan végigaludta az utat.

IMG_3890

IMG_3895

DÉL-KARIBI VITORLÁS TÚRA – 4. nap

2015. január 25. vasárnap

Reggel jó korán ébredtünk mindannyian. A reggeli megbeszélés során kiderült, hogy éjszaka mindenkit támadtak a szúnyogok. Van szúnyogriasztó spraynk, de hát nem sokat ért, a szúnyogok győztek.
Volt megint eső az éjjel, de alapvetően jobban aludtunk.

Gazdag tojásrántottával nyitottunk reggeli gyanánt.
Aztán 11 órára készülődtünk el teljesen, de ebben benne volt a bőrönd keresés is, a reptérrel való kontaktálás, a sznori cuccok beszerzése, mosakodás, fürdés, mosás és minden.

Szél volt, így a fiúk vitorlát húztak és neki indultunk Bequia szigete felé, ami alapvetően nem volt messze. Annyira nem volt messze, hogy amikor kimentünk a kikötőből már láttuk is hogy hova tartunk. Bequia totál esőben várt minket. De nem aggódtunk, sőt szinte biztosak voltunk benne, hogy mire odaérünk már a felhőknek nyoma sem lesz.

2015/01/img_3381.jpg

2015/01/img_3387.jpg

2015/01/img_3380.jpg

2015/01/img_3390.jpg

2015/01/img_3388.jpg

2015/01/img_3393.jpg

Kb. félúton lehettünk, amikor hívtak minket a Saint Vincent-i kikötőből, ahol az elmúlt 2 éjszakát töltöttük. A charter cég, akiktől a hajót béreltük ígéretet tett arra, hogy segít a Laci csomagjának előkerítésében. És igen, azért hívtak minket, mert sikerrel jártak, és meg van a csomag. Azt mondta a lány, aki segített, hogy este 6-kor jön át az ő szigetükről a mi szigetünkre egy hajó és azzal elküldik.

Fél 2-kor már Baquia szigetének Admiralty öblében parkoltunk egy bólyán. Első dolgunk a mártózás volt. Jelentem nagyon finom a tenger! Aztán főztünk ebédet, majd délután csendes pihenő kellett következzen. Későn ebédeltünk így a csendes pihenő is soká tartott. Végül annyira elment az idő, hogy már 3/4 6 volt, és a 6 órási komphoz el kellett induljunk. Bár nem telefonált újra a lány, pedig ígérte, hogy ha feltették a kompra a csomagot, akkor hív minket. Végül a Laci csörgött rá… Magyarázott valamit, ami ismét elbizonytalanított minket. A partra mindenesetre kimentünk körbenézni. Nagyon kis kedves sziget. Csavargás közben jött a hívás: 7 órára bent van a hajó, legyünk addigra a kikötőben, és keressük Mike-t. Visszatért a remény.

2015/01/img_3408.jpg

2015/01/img_3427.jpg

2015/01/img_3404.jpg

2015/01/img_3445.jpg

2015/01/img_3434.jpg

2015/01/img_3415.jpg

Átsétáltunk a kikötőbe. Jött a hajó, és rajta volt a csomag!!!! Alig hittük el.

2015/01/img_3453.jpg

Ezek után, ezt meg kellett ünnepelni, így beültünk a parton egy étterembe vacsorázni.

DÉL-KARIBI VITORLÁS TÚRA – 3. nap

2015. január 24. szombat

Az éjszaka nem volt teljesen zökkenőmentes. A tenger kellemes himbálódzását lassan megszokva időnként eleredt az eső, aztán pedig jöttek a szúnyogok. De a harcainkat megvívtuk és hajnalban már egész jól aludtunk.

Reggel hamiskás időre ébredtünk: hol szakadt az eső, hol csodásan sütött a nap, és ez fél óránként váltakozott. A reggelinket napsütésben ettük, de a végén felpattantunk a maradék üdítőnkkel mert úgy rákezdett.
Aztán mire a hajó műszaki átvételére került a sor (amit este a sötétben már nem lehetett), addigra megint a napocska simogatta a vállunkat. Különben finom 29-30 fok van, kellemes szellővel.

2015/01/img_3322-0.jpg

2015/01/img_3317-0.jpg

2015/01/img_3310-0.jpg

2015/01/img_3327.jpg

2015/01/img_3323-0.jpg

Este, attól függetlenül, hogy reménykedtünk, nem érkezett meg Laci csomagja.
1/2 11-kor elindultunk bevásárolni, hogy a hajón legyen kaja, innivaló, főznivaló. Közben a reptérre is beugrodtunk, hogy a Laciék csomagját tovább intézzük. A reptéren azt az infót kaptuk, hogy a csomag Barbadoson maradt, és a délután fél 2-es géppel hozzák.

Vásárlás után visszamentünk a kikötőbe, a hajón mi lányok megfőztük az ebédet, majd a fiúk folytatták a hajó árvételét, aztán délutáni csendespihenőt tartottunk míg a Laci meg a Viki újra kiment a reptérre.
Délután 1/2 5-re értek vissza csomag nélkül… Totál káosz, amire délelőtt még azt mondták, hogy Barbadoson van csomag, azt most nem értik, hogy hol lehet. A British Airways mutogat arra a légitársaságra, akik Barbadosról hoztak minket Saint Vincentre miközben az az egy biztos, hogy nem ők kavarták el. Gyanúsan hasonlít a szitu a szeptemberi thaiföldi hercehurcánkra.

Mi Bandival sétáltunk egy kicsit itt a kikötő közelében, ahol találtunk egy hajó temetőt.

2015/01/img_3343.jpg

2015/01/img_3340.jpg

2015/01/img_3346.jpg

2015/01/img_3350.jpg

2015/01/img_3359.jpg

2015/01/img_3356.jpg

Végül ezek után úgy döntöttünk, hogy még egy éjszakát itt töltünk a kikötőben Saint Vincentben és este még egy telefont megeresztenek a fiatalok egy reptéri kérdést, már csak azért is mert azóta újabb gép érkezett Londonból…

A hajónkon vacsoráztunk, majd aránylag hamar mindenki feladta az ébrenléttel vívott küzdelmet.
De jó, mert az 5 órás időeltolódást ha nem vesszük figyelembe, akkor este hamar lefekve olyan mintha otthon éjjel 1-2 körül mennénk aludni, majd a reggeli napfelkeltével való ébredés pedig olyan mintha otthon 11-ig aludnánk. Itt pedig mivel már este 6-kor sötét van, utána már csak mértékkel tud az ember értelmes dolgot csinálni az evésen és az alváson kívül.

2015/01/img_3374.jpg

DÉL-KARIBI VITORLÁS TÚRA – 2. nap

2015. január 23. péntek

Időben kellett kelni ahhoz, hogy az angol reggelinket elfogyasztva kimenjünk a 10:40-kor induló repülőnkhöz. Persze nem tudtuk, hogy ennyire flottul megy majd minden, és ott fogunk több mint egy órát téblábolni a reptéren. De elnézelődtünk, megittuk a kávénkat, és már lehetett is beszállni a gépbe.
Időben indultunk, a tervezett menetidő 8 óra 50 perc volt, ami azt jelenti, hogy az angol idő szerinti 10:40-kor való indulást 19:30-as érkezéssel lehetett párosítani (magyar idő szerint pedig minden egy órával előrébb volt).

2015/01/img_3256.jpg

Sok film, kevés kaja jellemezte a bő 8 órás utat. Magyar idő szerint este 8-kor, angol idő szerint este 7-kor és barbadosi idő szerint délután 3-kor landoltunk, ami azt jelenti, hogy a tervezett menetidőből 30 percet behoztunk. Barbadoson volt 2,5 óránk, hogy újra repüljünk. De ez a Barbados – St. Vincent járat már csak 30 percet vett igénybe. 1/2 7-kor leszálltunk, és sajnos hamar kiderült, hogy a Laci bőröndje nincs meg… Gyors ügyintézés után maradt a reménykedés, hogy a mai napon érkező utolsó géppel netán megérkezik a csomag.

2015/01/img_3279.jpg

2015/01/img_3286.jpg

2015/01/img_3284.jpg

Birtokba vettük a hajót, melynek neve “Swami” – bármit is jelentsen.

Ezek után már csak egy vacsorát kellett szereznünk. De itt a kikötőben sikerült ezt a feladatot is megoldani.

DÉL-KARIBI VITORLÁS TÚRA – 1. nap

2015. január 22. csütörtök

A mai nap még csak arról szólt, hogy eljussunk Angliába, azon belül Londonba. Ráadásul ez a hadművelet este ment végbe, így a nap korábbi része készülődéssel telt.

Az útitársak bemutatásával kezdem: Szécsi Gábor és Orsi már ismerősen csenghet, hiszen augusztusban velük voltunk egy dél-olaszországi körúton. Különben pedig Gábor tulajdonostársa Bandinak. A másik pár pedig az Ivicsics Laci és a Viki. Laci szintén tulajdonostárs a BCA-ban.
A csapat már jól összeszokott társaság, ugyanis két évben is voltunk együtt vitorlázni.

A British Airways nem a kedvencünk: egyrészt legutóbb ők hagyták el a Dióék csomagját, másrészt max 24 órával az indulás előtt lehet megcsinálni az online check-in -t, amivel a jobb helyedet biztosíthatod a gépen. Persze lehet korábban is, csak akkor extra díjat kell érte fizetni. Ettől függetlenül mi most velük utazunk. Nem fizettünk extrát, hanem a laptop előtt vártuk, hogy üssön az óránk… Igen ám, de a két repjegy össze van kapcsolva: az egyik a Budapest – London járat, a másik az egy éjszakával később induló London – Barbados járat. Jön a kérdés: melyik indulás előtt 24 órával? Sajnos egyikkel sem. Attól hogy megszakítjuk az utat egy londoni éjszakával már nem is bírt velünk az internetes rendszer, kiírta, hogy majd a reptéren kell ezen folyamatokat végrehajtani. Ennek viszont az lett a következménye, hogy mire kiértünk a reptérre már majd mindenki becsekkolt, és a 6 ember 6 különböző helyre kapott beszállókártyát, egymással még csak nem is egy sorban.
Viszont nagyon szép új repülőgépen utaztunk.

A londoni éjszakázásnak az az oka, hogy a London – Barbados járat a Gatwick reptérről indul délelőtt 10:40-kor, amihez nincs Budapestről úgy reggeli járat hogy azt biztonsággal elérjük. Ráadásul nem is a Gatwick reptérre érkezik a British Airways budapesti járata, tehát még az egymástól 60 km-re lévő két reptér közötti transfert is bele kell kalkulálni az időnkbe. A megoldás tehát az lett, hogy a Gatwick reptér közelébe aludjunk egyet.

Thaiföld – 17. nap

2014. szeptember 7. – Hosszú utazós nap

A nap, amely nem 24 órából állt, hanem 29-ből. Reggel korán keltünk, gyors csomagolás és reggeli után elköszöntünk Rékától. Bangkoki idő szerint 8 óra után picivel indultunk a szállásról a reptérre. Nem nagyon tudtuk kiszámolni, hogy milyen lesz a forgalom, és már kétszer is ültünk dugóban a két nap alatt, így nem mertünk kockáztatni. Oly gyorsan kiértünk, hogy 3 óránk volt a gép indulásáig. Na nem kellett szenvedjünk, hogy mivel töltsük el azt a 3 órát, mert az útlevél vizsgálat baromi hosszas volt. Ráadásul az országba való belépéskor ki kellett tölteni egy űrlapot, aminek az egyik felét maguknál tartották a hivatalnokok, a másikat lepecsételve visszaadták, hogy majd kilépéskor kell leadni. A fiúknak még be is tűzték az útlevelükbe, így ők nem hagyták el. Mondjuk Eszto se hagyta el, csak én… Volt nagy dilemma, hogy most akkor mi lesz. Dió megnyugtatott, hogy tuti nem én vagyok az első ember, aki elhagyja. Valószínűleg igaza volt, ugyanis a hosszú sor végén volt egy pult, ahol ki voltak rakva ilyen űrlapok. Hamar kitöltöttem, és amikor sorra kerültem akkor elővettem a legszebb mosolyom, majd őszintén bevallottam, hogy a kilépő papírom elhagytam, de már rajzoltam helyette újat. Emberünk pedig szimplán bólintott, jelezve, hogy tudomásul vette, majd küldött még egy visszamosolyt.

Ezek után várt ránk egy 12 és fél órás repülőút. Jó helyen ültünk, nem sírtak a környezetünkben babák, mint odafelé, de ettől függetlenül ez most nagyon hosszúnak tűnt. Valószínűleg azért is, mert visszafelé repültünk az időben és ezáltal végig nappal utaztunk.

A reptéren, Londonban búcsút vettünk Esztoéktól, majd átmentünk az 5-ös terminálról a 3-asra. Vicces volt, mert az út, ami átvezet, egyes helyeken olyan kihalt volt, hogy azt hittük nem is Londonban vagyunk. 2,5 óránk maradt az átszállásra, hogy aztán még 2,5 órát repülhessünk.

Megállapítottuk Esztoval a teljes jóindulatunkat elővéve, hogy a British Airways stewardessei pont olyan öregek, mint a repülőgépeik. És hát sajnos azt is meg kellett tapasztaljuk, hogy ezzel arányosan a türelmük és a kedvességük se a régi már…
Ezek után mikor felszálltunk a London-Budapest járatra meglepetten láttuk Bandival, hogy egy vadi új Airbus A320-ra raktak fel minket. A másik tök érdekes dolog, hogy egyre több a férfi légiutaskísérő. Például a Bp-i járaton csak pasik voltak.

Végül 40 perces késéssel indult a repcsi Londonból, de elég jól behozta a lemaradását. Éjjel negyed egy volt mire leszállt a gép, és háromnegyed egyre ki is derült, hogy egyik nagy bőröndünk sincs meg!!! Negyed órás ügyintézés után pedig azt tudtuk meg, hogy Londonban maradt. Remélhetőleg az egyik holnapi járattal meghozzák, és akkor házhoz szállítják.

Na, de van egy jo hír is! Dióék bőröndje Londonban meg lett!! A részleteket még nem tudom, én is csak ezt a képet kaptam:

IMG_1691.JPG

És még egy bónusz Mókus Örs kép:

IMG_1647.PNG

Thaiföld – 5. nap

2014. augusztus 26. – Megérkezés Koh Tao szigetére

Bangkokba reggel 7-re érkeztünk és vártak is minket a repülőgép kijáratánál, mert nem volt túl sok időnk, és a biztonság kedvéért útba igazítottak minket. Ráadásul a bőröndjeinkre rá kellett kérdeznünk, hogy meg vannak-e. Nem kellett felvenni, csak ellenőríztetni, hogy a gépben látják-e. Látták, mind az ötöt!
Minden nagyon flottul ment, hamar meg volt minden utas, így egy kicsit előbb is indultunk, és a széljárás is jó lehetett, mert másfél óra helyett csak egy óra tíz perces volt a Bangkok-Koh Samui járat ideje.

IMG_1523.JPG

IMG_1559.JPG
Aztán Koh Samui-n jött a következő meglepetés: nincs meg az egyik bőrönd az ötből. Dióéknak konkrétan csak buvár cuccuk van, azon kívül viszont semmijük. A kérdés hogy hol szakadt le a bőrönd a többitől? Mert ha még Londonban a járattörlés kapcsán, akkor az macerásabb. A lényeg, hogy nem tudjuk biztosra. Ráadásul Koh Samuiból aránylag hamar tovább is jöttünk, ugyanis indult a komp. Jelenleg bőröndügyileg reménykedünk, hogy Bangkokban szakadt le rólunk, és elvileg óránként jár repülő Koh Samuira, ott meg feldobják a következő kompra. Na majd kiderül.

Koh Samui nem nagy sziget, kedves és szegényes emberekkel. A komphoz átvittek minket a reptérről. De hát a kompnál kisebb káosz uralkodott. Itt a turisták átlag életkora max 30 év, és 90%-uk a hátizsákos turista. Egy, azaz egy ember próbálta a szigetekre menő komphoz navigálni a népet. Időnként esélytelennek tűnt. A kompunk nem csak a mi kis szigetünkre ment, hanem még vagy másik kettőre. Rengeteg kis sziget van itt a közelben és próbálják egy hajóval több szigetre is eljuttatni az embereket.

IMG_1555.JPG

IMG_1556.JPG

IMG_1554.JPG
Már a kompra úgy szálltunk fel, hogy majd éhen haltunk, és addigra jött ki mindannyiunkon a fáradtság is felső fokon. Egy 10-15 perces szundival mindegyikünk túl lett a holt ponton. A kompnál várt a szállásadónk egyik embere, aki elvitt minket arra a szállásra, ahol maga a buvárközpont is van. Kerek 24 óra alatt megjártuk háztól házig, ha a második nekirugaszkodást nézzük.

A szállás csodás, a teraszunkról egyik irányban a tenger van pár lépésre, másik irányba meg a medence.

Dani holnap délután már kezdi is a buvártanfolyamát, mi pedig holnap frissítjük az eddigi szaktudásunk, aztán holnapután én is megcsinalom a haladó kurzust.

Persze estig semmi hír nem érkezett Esztoék bőröndjével kapcsolatosan, így 4-5 dolgot muszáj volt vegyenek, meg kimosta amilyük csak van.

Este a közvetlen környezetünket próbáltuk felfedezni, ami egy igazán jó thai étteremre szűkült, a sokórás éhezés után. Persze a szállásunk személyzetével is hamar barátságot kötöttünk. Igyekeztünk a fáradságunk és a kihagyott éjszakánkat leküzdeni: este 9-ig ébren is voltunk!

IMG_1543.JPG

IMG_1544.JPG

Thaiföld – 4. nap

2014. augusztus 25. – Az utazás napja 2.0

Tegnap elkezdtünk gondolkodni, hogy mi lesz ha ma sem indul a gép, vagy nem férünk fel rá, vagy bármi közbejön. Meg persze az izlandi vulkán kitörésének tudata sem nyugtatott meg minket. Már kezdtük tervezgetni az utazás “B” verzióját.

Reggel 9-től volt reggelink a szállodában (ahogy a tegnapi vacsoránál is időre kellett mennünk, úgy a reggelihez is).
Esztoék reggel ellenőrizték a British Airways honlapján, hogy lehet-e valamit tudni a gépünk indulásáról. Már ki volt írva, hogy délután 1:40-kor indul. Mivel a reggeli után már nem volt dolgunk, így gondoltuk egyszerűbb elindulni, aztán majd várunk a reptéren. Abban tegnap már úgy is nagy rutint szereztünk.
20 percet vártunk a reptérre menő transzferre, és jól tettük hogy beálltunk a sorba, mert nem mindenki fért fel a kisbuszra. Végül majd fél 11 volt mire a reptéren voltunk újra. Eső búcsúztatott minket. Ezek után 45 percbe tellett mire kerítettek nekünk helyet egy Bangkok – Koh-Samui járaton. Bangkokban 2 óránk maradt az átszállásra, Koh-Samui-n viszont csak másfél óránk lesz a reptéren összeszedni a bőröndöket, transzferrel átjutni a komphoz, majd elintézni hogy a már kifizetett tegnapi jegyünket elfogadják. Így viszont várhatóan el tudunk menni a délben induló komppal és nem kell várnunk a késő délutánira. (Tegnapi járattal a délutáni kompot értük volna el.)

A kapuhoz közeledve egyre több ismerős arc került elő a tegnapi közös várakozásból. Az ígért 13:40-es indulást majdnem tartottuk is, és megkezdődhetett a 11 és fél órás repülőút. Vagyis angol idő szerint éjjel 1:00-re, magyar idő szerint éjjel 2:00-re, thai idő szerint pedig reggel 7:00-re értünk be Bangkokba.

Végülis az eredeti tervhez képest csak 22 órát késtünk.

IMG_1480.JPG

IMG_1510.JPG

Thaiföld – 3. nap

2014. augusztus 24. – Az utazás napja

Nem várt fordulat, mégis jelentkezem.

Délelőtt még pakolás, rendrakás várt ránk. De jól haladtunk a dolgainkkal, így a végén még vártunk is Lacira, a magyar sofőrünkre.
Laci 12 órára jött értünk, és vitt minket a reptérre. Egy óra autózás után jöhetett a reptéri szokásos procedúra, majd egy könnyed ebéd. Szinte igyekeztünk a beszálló kapuhoz, ugyanis még nem tudtuk mi vár ránk.

IMG_1459.JPG
15:40-kor indult volna a repülő Bangkokba, de valami technikai hiba lépett fel a repülőgép víz ellátási rendszerében, így cirka 4 órát vártunk, közben epekedve hallgattuk az újabb és újabb hangosbemondós információkat. Alapvetően tudtuk, hogy Bangkokban lenne 3 óránk az átszállásra, és ha oly későn indulna a gépünk, akkor is óránként megy repülő Bangkok és Koh Samui között. Ráadásul ott szintén van 3 óránk hogy elérjük a kompot, amely átvisz majd minket Koh Tao szigetére, így aztán nem aggódalmaskodtunk. Kaptunk fejenként 5£ (2.000,-Ft) költőpénzt kupon formájában, amit bármire be lehetett váltani a reptéren. Utólag kiderült mégsem bármire. Persze ez annyira tipikus, hogy pont akkor kapod meg a kupont, amikor visszaérkezel 5 kávéval a kezedben…
Végül a Mókus Örs 25 fontját borra és gin tonicra költöttük.

IMG_1462-0.JPG

IMG_1460-0.JPG

IMG_1461-0.JPG
Aztán este fél 7-re megtudtuk a szerelő csapat és a British Airways közös döntését: törölték a járatunkat. A tervek szerint legkésőbb holnap délután ugyanebben az időben megpróbálnak minket eljuttatni Bangkokba. A problémánk hogy nekünk még Bangkokból tovább kell mennünk. A Bangkok – Koh Samui járatot intézi a British Airways, de a Koh Samui – Koh Tao kompot nekünk kell módosítanunk, illetve a szálláson is jeleznünk kell, hogy egy kicsit csúszásban vagyunk.
A légitársaság biztosítja a vacsoránkat, a szállásunkat a repülőtér közelében, a szállásra menő transzfert, aztán a reggelinket, majd a holnapi visszajövetelt a reptérre. A légitársaság üzen a szállodán keresztül, hogy pontosan mikor is legyünk a reptéren. Izgi. És reménykedhetünk, hogy felszabadul egy másik nagy gép, amit akár már délelőtt beállítanak a mi szállításunkra.
Így aztán lemondtunk a nagyböröndjeink kiváltásáról, már csak azért is, mert mindannyian tettünk be a kézipoggyászba egy rövid nadrágot, tiszta pólót, tiszta bugyit, hogy ha majd Bangkokba a finom melegbe megérkezünk, akkor befizessük magunkat egy reptéri zuhanyra, és legyen tiszta ruhánk. Ez most pont jó lesz holnapra. Vissza ki kellett csekkoljunk az útleveleinkkel, de egész ügyesen csináltuk, köszönhetően az örsvezető rátermettségének.
Este 1/2 8-ra értünk a légitársaság által megjelölt Premier Inn szállodába. A vacsora viszont csak este 1/2 10-től volt. Na addigra jó éhesek voltunk. Előtte viszont lejátszottunk egy nagy UNO party-t a bárban.

Szóval ez csak egy majdnem utazós nap volt. Mindenestre a reptéren eltöltöttünk több, mint 6 órát.
Jelentkezem ha van fejlemény, változás. Ha nem írok, az azt jelenti, hogy úton vagyunk a célállomás felé.