Délelőtt Esztiék összepakoltak, mert az ideút során rájöttek, hogy egy egyéves gyerekkel mérsékelten könnyű egy Debrecen – Bohinj távot lenyomni napközben. Így az lett a terv, hogy este a vacsi meg a fürdetés után Eszti elaltatja Pepét majd kocsiba vágódnak és Budapestig haza mennek.
Mi próbáltunk abban segíteni a délelőtti pakolást, hogy addig szórakoztattuk Pepét.
Sajnos az időjárás nem volt felhőtlen, így a tervezett Vogel hegyi kirándulást kihagytuk. Már lentről lehetett látni, hogy a hegy csúcsa bőven a felhőkben áll.
Persze azért sétálni elmentünk a tó körül, aminek a vége az lett, hogy beültünk pizzázni.
Délután csendespihenőt tartottunk, hogy Tomiék jól bírják a haza utat. Aztán meg a szokásos társasozást se akartuk kihagyni.
Végül este 9 után Tomiék haza indultak, mi meg éjfélig folytattuk a Kartográfusok nevű játékot.
Egész tegnap este és egész éjjel szakadt az eső, aztán reggel is. Annyira, hogy a kutyák bent aludtak a nappaliban.
Reggel vártuk, hogy hátha eláll az eső, legalább annyira, hogy egy kis kutyasétára elmehessek velük. Fél 11 volt mire kicsit elállt, de a séta végére újra esett. Azt gondoltuk, ha ilyen lesz az egész nap, akkor legfeljebb nagy játék partit tartunk.
Majdnem dél volt mikor reggeliztünk egy kiadósat. Aztán kora délután kitisztult az ég, annyira hogy még a nap is kisütött. Felkaptuk a nyúlcipőt, és elgyalogoltunk ahhoz a hídhoz, ami 2 faluval odébb van, és meg szerettük volna nézni.
Odafelé félig az erdőn át mentünk, de aztán lekerültünk a főútra, ahonnan kerteken át jutottunk el a hídig. Még jó hogy nincsenek kerítések…
A közel 40 méter hosszú és csaknem 5 méter széles Rju-i híd fából készült fedett híd gyalogosok és biciklisek számára készült 2020 őszén, amely a Bohinj kerékpáros hálózat része. A zárt híd egy modern szénapadra emlékeztet a víz felett, ily módon kapcsolódva az alpesi építészethez.
A híd túloldalán az út rácsatlakozik a bicikliútra és egy hosszabb úton jutunk ugyan vissza a tóig, ellenben egy százszor szebb részen keresztül.
Aztán egy estebédet fogyasztottunk visszafelé, majd miután hazaértünk nekiültünk egy nagy Carcassonne mérkőzésnek.
Egy nagyon laza, amolyan nyaralós napot tartottunk: nem túráztunk, nem főztünk, ellenben pihentünk, társasoztunk többször többfélét, Pepével zenét hallgattunk és táncoltunk. Sétáltunk a kutyákkal reggel is és délután is egyet.
A reggeli sétánál megpróbáltam egy három évvel ezelőtti képet újra elkészíteni, kisebb sikerrel meg is lett. Mindenestre Pogo pont ugyanolyan fejet vág még mindig, ha fotózni szeretném…
A délutáni sétát megfejeltük egy szuper ebéddel a már négy évvel ezelőttről jól ismert pizzázónkban, majd a legjobb fagyizóban egy fagyival.
Reggel Pepével mi egy húron pendültünk, majd egyszerre ébredtünk 7 körül. 9 előtt a fiúk meg én elmentünk kis sétára, Eszti közben meg reggelit készített nekünk.
Pihenőt tartottunk míg Pepe sziesztázott késő délelőtt és közben kitaláltuk, hogy szombat lévén olyasmi program kellene, ami akkor is jó, ha netán sok ember örül még a jó időnek. Arra jutottunk, hogy megkerülhetnénk a tavat gyalog. A Bohinji tó Szlovénia legnagyobb természetes tava, több mint 3 négyzet km a felszíni területe. És kicsit kevesebb, mint 11,5 km körbe. Indulás előtt Tomi és Eszti azon tanakodott, hogy a három gyermek hordozójuk közül melyikkel járnának a legjobban: van egy családon belül kölcsönkapott, összecsukható, könnyű esernyő babakocsi, van a tőlünk kapott nyakba rakható hordozó, és van a Liliputi csatos hordozó, ami hátra is és előre is rakható, könnyen elalszik benne a gyerek, ellenben csak Eszti tudja használni. Mindnek van előnye és hátránya. Tomi azt gondolta, akár mind a hármat elhozhatnák. Én meg persze nem bírtam ki, belepofáztam, hogy minek mind a három, hozzák csak a babakocsit, majd ahol nem lehet azzal menni ott felvesszük Pepét. Bandi megjegyezte, hogy szerinte max az út egyharmadán lehet tolni a babakocsit. Szerintem hosszabban…
Na mindegy, végül úgy döntöttek, hogy babakocsi és liliputi. Elindultunk fél 1 körül rendesen felpakolva, készülve minden esetre: gyereknek váltóruha, piknik pléd, enni-innivaló, fürdőgatya, strandpapucs, törölköző… stb. Gyermek a babakocsiban, csorgunk le a háztól a tó felé, amikor egyre furábban működik a babakocsi kereke. Kiderült miért:
Nem voltunk messze a háztól, a fiúk visszavitték a babakocsit, Pepe átült a liliputiba, majd tovább indultunk lassan a kutyákkal, hogy majd a fiúk beérjenek minket.
Első este megtaláltuk Bandival Ribcev Laz legjobb fagyizóját, amit meg kellett mutassunk a nagy túra előtt a fiataloknak.
Szép időnk volt ma is, pláne mikor elindultunk, így az elején kerestünk egy partszakaszt, ahol mi is és a kutyák is tudtak fürdeni és nincsenek sokan. A tó szerintem baromi hideg volt, de ez láthatóan csak engem zavart.
Pepe egyre inkább keresi Pogo és Boogie társaságát, ők meg egyre inkább érzik, hogy meddig mehetnek Pepe irányába.
Aztán még többször megálltunk mielőtt teljesen megéheztünk volna: hol csak hogy Pogo-Boogie megmártózzon, hol meg magunk miatt. Ukanchoz már közel jártunk, amikor kitaláltuk, hogy emlékszünk ezen a részen egy jó kis étteremre. Délután 4-re értünk oda és ültünk be ebédelni. Eddigre tettünk meg több mint 8,5 km-t a végső 14 km-ből, és hát be kell valljam ezalatt kb 1-2 km-en lehetett volna használni a babakocsit. Bandinak volt igaza – megint. Útközben elég sokszor szóba került, amikor épp köveken vagy az út menti fának a hatalmas kiálló gyökerein kellett átkelnünk, hogy most is milyen jól jött volna a babakocsi…
Kaja után, 5 körül eléggé hirtelen lehűlt a levegő, így a végét igyekeztünk jobban megtolni és tempósabban gyalogolni. Pepe közben szundított egy órácskát. Fél 7-re értünk vissza a házhoz kellőképpen kifáradva. Azért Eszti kapja a mai extra díjat, mert ő 14 km-en végigcipelte Pepét a hátán, aki már több mint 10 kg. (Bezzeg ha hozták volna a babakocsit…, de nem hallgatnak rám, inkább kitörik a kerekét a kölcsönkapott darabnak…)
lső alkalommal mikor itt jártunk 2017-ben, akkor Stara Fuzinában volt a szállásunk. 2018-ban a to másik végén Ukancban, idén pedig a 155 lakosú Ribcev Laz nevű falucska egyik eldugott kis zsákutcájában, ahol összesen 5 ház van.
Nagyon szuper kis házunk lett: a földszinti részen nappali kandallóval, nagy döglödős kanapéval, étkező ajándék borral, igazán jól felszerelt konyha, wc, pakolórész, előszoba, és nem utolsó sorban kijárat a teraszra a nappaliból. Az emeleten pedig úgy három hálószoba, hogy abból az egyik emeletes ágyas, így azt mi nem kértük, na de van még két fürdő is és mosókonyha is. Jó elrendezésű, jól felszerelt, igényes.
Pepe szegény első éjjel nem annyira aludt jól: kettő és három óra között a szüleit szórakoztatta. Mi nem ébredtünk fel rá, szóval jól csinálta.
Én reggel 7-kor felkeltem, egyrészt mert már fél órája ébren voltam, másrészt meg vakkantott egyet Boogie, és nem szerettem volna, ha másokat felébreszt. Megetettem őket, majd terveztem, hogy elmegyek velük egy sétára, de meghallottam, hogy Pepe magyaráz a szüleinek ismét. Végül Esztivel és Pepével együtt mentem kutyasétára egy órával később (csak hogy Pepe előtte még reggelizhessen).
De jól is jártunk, hogy csak 8-kor indultunk, mert még akkor is felhőben volt a táj, bő egy óra múlva, ahogy sétáltunk visszafelé kezdett el kitisztulni a kép. Persze hangulatos volt így is, teljesen más arcát láttuk a tónak.
Visszaérve, egy kiadós reggeli után Pepe ment a késő délelőtti szundijába. Mindenki más meg a nyaralós semmittevésébe. Délután 1-kor viszont összeszedtük magunkat és elmentünk kocsival ismét Bohinjska Bistricába, ahol az előző esti vacsi hozzávalóit is vettük. Onnan indul ugyanis egy olyan túra útvonal, ahol még nem jártunk: Izvir Bistricehez vezető út, ami nem más, mint egy nagyon szép vízeséses rész. Nézve az internet képeit, úgy tűnik most kevesebb a mélybe lecsorduló víz, mint mondjuk egy esős tavaszi időszakban, de ez minket nem zavart.
Majd 8 km-t mentünk oda-vissza, néhol elég kaptatósan felfelé, időnként a táj szépségéért megállva. Ráadásul visszafelé egy másik útvonalon mentünk a kocsihoz, ami egy másik ámde még szebb tájon vitt minket keresztül: előttünk a zöld mezőn tehenek tengették az idejüket ráérősen, mögötte a távolban a Júlia-Alpok csúcsai látszottak teljesen tisztán, felette pedig a kék égen a kis tejszínhab felhők pont olyanok voltak az elénk táruló látványban, mint hab a tortán.
Pepe javarészt nyakban ült (egy speckó nyakhordozóban), de aztán volt, hogy karban és olyan is, hogy saját lábon sétált. Nagyon jól bírta. Sőt, minket is nagyon jól bírt: Bandi kezében is és nálam is tök jól el van. Pogoval és Boogieval csak apránként fűzi szorosabbra a kapcsolatot, de az is elég jól halad.
Ez tulajdonképp egy 45 perces gyalogútnak volt kiírva, mi másfél óra alatt teljesítettük is. Persze visszafelé már nekünk is csak 45 perc volt.
Délután 5 körül beültünk egy könnyű kis ebédre Bohinjska Bistricán a “belvárosban”, majd beugrodtunk a boltba palacsinta alapanyagért -> nutella. Este a palacsinta sütés és éves után a fiúk pihengettek, mi meg Esztivel társasoztunk egy nagyot.
Szlovénia, Bohinji-tó. Valahogy ide mindig visszahúz a szívünk. Pedig nem vagyunk visszajárós típusok, ha a nyaralásainkat nézzük.
De most a Covid miatt óvatosabban foglalunk szállást, meg a távolságot is szűkebben mérjük. Ide elérünk kocsival kellemesen 5-6 óra alatt.
Ezt a szállást egy tavaly októberre tervezett európai kutyakiállítás kapcsán találtam. A pandémia viszont közbeszólt. A szállást lemondtuk, de elraktároztam a kedvencek közé. Mivel ezen a vidéken nem igazán vannak körbekerítve a telkek, nincsenek kerítések. De ez a szállás ilyen szempontból is nagyon nekünk való, mert a mi kis kert részünk – a kutyásokra gondolva – teljen körbe van zárva kerítéssel.
2017-ben Tomival és Esztivel jártunk itt a Bohinji-tónál először, aztán 2018-ban Lidivel és Atival. Most ismét Tomiékat hívtuk, ők meg úgy tűnt szívesen jönnek.
Mi reggel fél 10-kor indultunk otthonról, 5 óra útidőt írt, két kisebb megállással 5 óra 15 perc alatt meg is érkeztünk. Pogo – Boogie jól bírta, bár eléggé besütött a fejükre a nap. A határon semmit nem kértek, könnyű volt a forgalom végig.
Tomi és Eszti Pepével 10 körül indult, de duplán nehezített verziót nyomtak: Debrecenből indultak és Pepe épp abban az egyéves korban van, amikor jön-megy-intézkedik, nem pedig a kocsiban ül, és várja türelmesen, hogy egyszer csak megérkeznek. Így ők többször és hosszabban megálltak. Nekik 12 órás lett az útjuk, szemünkben ők az igazi hősök!
Amikor mi megérkeztünk, akkor felfedeztük a házat, kipakoltunk, majd elsétáltunk a srácokkal a tóhoz. Addig mentünk a tó mentén míg találtunk egy olyan szakaszt, ahol ők is tudtak kicsit úszni. Mondjuk az “ők is” nem azt jelenti, hogy “mi is” bementünk volna a vízbe.
Este még a szomszéd városkába, Bohinjska Bistricába elmentünk venni vacsinak valót és egyben kicsit felfedezni azt a részt is. Miután egy béna kisboltban megvettem a Carbonara hozzávalóit, rájöttünk, hogy átellenben egy sokkal értelmesebb bolt van.
A vacsi elkészült, Esztiék pedig épségben egy alvó Pepével megérkeztek, mi meg úgy örültünk egymásnak, hogy csak éjfél után hagytuk abba a beszélgetést.
Nyugisan keltünk reggel, és sehova se kapkodtunk. A reggeli kutyaséta során találkoztunk Bandi kolléganőjével, Amandával és két bernipásztor kutyusával. Tudtuk, hogy jönnek, így külön örültünk a random reggeli közös sétának.
Aztán majd dél volt mire lebattyogtunk a tópartra a kis könyveinkkel, fekhellyel, kutyával felszerelkezve. Nem volt valami őrült kánikula, de azért csak bementünk a vízbe. (Még én is!).
Három órára úgy beborult, hogy egyértelmű volt el kell induljunk haza. Indulhattunk volna előbb is, kevésbé áztunk volna meg…
Az esős délutánt egy meleg zacskós levessel és egy kis csendespihenővel fejeltük meg.
A tó Ukanc felőli végében nagyjából egy étterem van össz-vissz. Nem rossz, de azért nem is az a szuper hely, ahova 10 napon keresztül minden nap beülnék. Ráadásul amiatt, hogy egyedüli beülős, sokszor várni kell a helyre. Tavaly volt itt egy másik étterem is, azt anno ki is próbáltuk és tök jó volt, de az megszűnt, már csak panzióként üzemel. Ugyan van mellette egy “take away”-es büfé kocsi, amiben Stephan lelkesen főz augusztus óta, de elsőre nem volt akkora bizalmunk. De tegnap megtört a jég, meg ismételten nem volt hely az étteremben, így kipróbáltuk Stephan konyháját. 3-4 féle kaja van fixen az “étlapon” (nincs étlap, csak krétatábla). Leves, pörkölt, töltött paprika, meg talán még egy dolog. Valamint van szintén 2-3 desszert, amit szintén a srác készít. Azt kell mondjam jobb volt, mint az étterem.
Estére pedig áthívtuk Amandáékat társasozni, ami tök jól sikerült.
Azt hittük tegnap kipihentük magunkat… De aztán egy rövid, aprócska délelőtti túra után pikk-pakk otthon találtuk magunkat és nekiálltunk pihenni… sikerült is a vacsoráig az erős semmittevés. Na de hát nyaralunk, vagy nem?
Tegnap a hazafelé úton megálltunk a Bohinji-tó partján a csónak bérlős bódénál. Már nem voltak nyitva, de azt lehetett látni, hogy milyen típusú csónakok közül lehetne választani, illetve, hogy 10-kor nyitnak.
És mivel tegnap egy pörgős napunk volt úgy terveztük, hogy a mai majd nyugisabb lesz, nem túrázunk oly nagyot.
Lementünk 10 után kicsivel a tópartra és kibéreltük az egyik olyan csónakot, amibe mind a hatan könnyedén befértünk.
Élveztük a napot, a vizet, a csónakot és a tó közepén lévén az emberektől való távolságot. Néhol kikötöttünk, fürödtünk, kutyákat úsztattunk.
Délután 3 körül adtuk le a csónakot. Ugyan a távolban látszott, hogy erősen esik, de mi egész jól megúsztuk néhány cseppel.
Egy nagy pizzázással az ebéd és vacsi egyszerre ki is lett pipálva. Így estére már csak a nagy Carcassonne parti maradt.
Ákos és Helga barátaink már tavaly ajánlották nekünk, hogy próbáljuk ki a hegyen áthaladó autós vonatot. A vagonokra kocsival együtt hajt fel az ember és a kocsiban ülve élvezi végig az utat. A bő másfél órás autó út helyett 40 perc alatt megérkezik a vonat az úticélba, mert a hegyen át néhol akár több mint 6 km hosszú alagúton megy át a vonat, míg az autóút a hegyeket megkerüli. A közelünkből Bohinjska Bistrica-ból indul a vonat Nova Gorica-ba, de közben 2 helyen megáll: Podbrdo-ban és Most na Soci-ban. Egy nap 5 vonat megy oda és 5 jön vissza.
Mi Most na Soci-t céloztuk meg. Időben kellett kelni és indulni, mert a kinézett vonat 9:15-kor indult és korlátozott számban engedtek fel kocsit a vonatra. Konkrétan 28 kocsi fér fel. Ott voltunk időben, több mint negyed órával a vonat indulás előtt de csak nem fértünk fel.
Mivel arra a környékre mára írt jó időt, a hét többi napjára nem, emiatt úgy döntöttünk, hogy elindulunk kocsival, majd visszafelé megpróbáljuk a vonatot. Odaúton többször is megálltunk, hol a táj szépsége miatt, hol egy jó kávéért.
Most na Soci hangulatos kis település az Isonzó folyó és az Indrijca folyó összefolyásánál. A hely felfedezése együtt járt az Isonzó partján üzemelő grillezős kipróbálásával, ahol egészen finomat ebédeltünk. Miután minden szegletéből megnéztük a kevesebb mint 300 lakosú települést, kifeküdtünk az Isonzó partjára egy kis délutáni pihenőre. Persze előtte Pogo és Boogie valamennyire le lett fárasztva, de azért így is percekre maradtak csak nyugton.
Volt még másfél óránk hogy elinduljunk a vonathoz, amihez azt terveztük, hogy minimum fél órával az indulás előtt sorba állunk, de akár többel is, csak hogy felférjünk és sikerüljön kipróbálni. Láttam a neten, hogy a közelben van a Talmin szurdok, ami 2 faluval odébb egy órás kirándulást tartogat. Persze több időt is el lehet ott tölteni, ha vacakol az ember, de mi most nem értünk rá.
Aránylag tempósan vágtunk neki, és mikor már ömlött a hátunkon is a víz, mert olyan klassz meleg van, akkor eleredt az eső. Nem nagyon, de picit hűtött azért.
Időben voltunk, hogy a vonathoz érjünk. És időben be is álltunk a sorba. Úgy tűnt, hogy sima ügy, felférünk. 28 kocsit enged fel, előttünk meg 17 kocsi állt. Aztán egyszercsak észrevettük, hogy egy másik irányból is áll a sor és majd a zipzár elv alapján össze kell kapcsolódjunk… de végülis még akkor is felférünk. Aztán jött a helyi rendező ember, aki közölte, hogy tőlünk a sor ezen szakasza álljon át a zipzár másik felére mert ott a sor vége. Hirtelen kicsit sokan lettek előttünk. Addigra már a vonatra néhány autó felkerült és már nem lehetett átlátni, hogy most akkor beleférünk-e még a bűvös 28-ba. Számomra egyértelmű volt, hogy nem. Többiek csendben várták az eredményt. Haladt a sor ugyan de ugyanazzal a lendülettel fogyott is a hely a vonaton. Na és persze mi voltunk az utolsók, akik még felfértek. Úgy örültünk neki, mint a gyerek a körhintának.
Aztán elindult a vonat: zötyögött, kattogott, mozgott a kocsi a vagonon és még hangos is volt. Én elkezdtem Boogie miatt aggódni. De miatta nem kellett, lefeküdt és aludt. Magam miatt kellett: nem tetszett sehogy se ez a vonatozás. Persze nem volt rossz, de én nagyobb élményre számítottam. Ráadásul utólag azt beszéltük, hogy délelőtt kocsival menve sokkal több szebb dolgot láttunk.
A vonat viszont jó volt, mert hamar visszaértünk Bohinjska Bistricába, illetve onnan haza.
Egy kis videót összeállított a Bandi:
Útközben még megálltunk a Bohinji-tó partján, hogy megnézzük a csónak bérlési lehetőségeket.
Hazaérve a fáradt csapat még egy társasjátékra azért rávette magát.
BandiBorso utazik 