Reggel még találkoztunk Juditékkal, de szinte csak egy búcsú puszira.
Az egyik, amit mindig játszunk nyaralás alatt, hogy az adott városban, ahol vagyunk beazonosítjuk a városrészt, az utcát, a környéket egy budapesti hellyel.
Reggeli után biciklire pattantunk és északra tekertünk, egészen Montrose Beach-ig. Tulajdonképpen feltekertünk Óbudára, a római partra.
Tőlünk északra indulva és a part felé tartva egész közel van az Astor street, amiről olvastam, hogy az ízléses lakóépítkezés gyöngyszemeit felvonultató utca, melyben több mint két tucat történelmi épület áll, közülük sok az 1800-as évekből való. Az utca elején lefotóztam két házat, de nem ezek voltak a legszebbek. Utána már csak gurultunk és mutogattunk egymásnak, hogy ezt nézd ez milyen szép! Az utca tele fákkal, aminek zöld lombjai az útra is és a járdára is kellemes árnyékot vetve emelik a környék hangulatát.
Kiérve a partra elég sok helyen megálltunk útközben, illetve mindenféle kis kurflikat tettünk, hogy megnézzük a kikötőket, illetve a parton a mólókat, strandokat. A parton egész hosszan van kiépített bicikliút. Már amikor elindultunk is “dugó” volt a bicikliúton, mert vasárnap, hosszú hétvége és kifejezetten nyárias jó idő volt, 32-33 fokkal. Akik nem a partra mentek azok a parkokban piknikeztek. Nem aprózzák el itt a dolgokat, simán kiviszik a kerti grillt, felállítják, majd tolják a nagy kajákat. A strandokon röplabdáznak majd mindenhol, de bérelhető jet-ski, paddling, kishajó, minden.
Mi egy kis kiülős helyen álltunk meg enni, ahol elég jó hot-dogot ettünk.
A Michigan-tó az észak-amerikai Nagy-tavak tórendszer harmadik és a világ ötödik legnagyobb kiterjedésű tava, területe teljes egészében az Amerikai Egyesült Államokon belül fekszik, ami azért érdekes, mert az 5 nagy tó közül csak a Michigan-tóról mondható ez el. 57.750 négyzetkilométer a felszíni területe. Hatalmas. Az átlagos mélysége 85 méter, de a legmélyebb pontja 282 méter mély.
A tó nyugati és a legészakibb partjai sziklásak, míg a déliek és a keletiek homokkal borítottak, nem egy helyen homokdűnék is szép számban fordulnak elő. Chicago környékén a strandokat mesterségesen töltik fel homokkal, mivel innen a szél a tóba hordja azt. A partmenti strandok az egész tó körül általában, de a különösen Michigan és Illinois állambeliek szépségükről ismertek. A homok lágy, bézs színű, magas kvarc tartalma miatt kellemes, lágy hang hallható, szinte „énekel”, ha az ember sétál rajta. A helyiek ezért tréfásan „singing sands”-nek (éneklő homoknak) nevezik. A tó vize általában tiszta és hideg, késő nyáron is csak ritkán megy 23 °C fölé. Tegnap össz-vissz 14! fokos volt. És voltak akik fürdőztek… Mi épp csak a lábunk mártottuk be.
Délután értünk vissza a szállásra, ahonnan este felfrissülve besétáltunk a városba vacsorázni.
BandiBorso utazik 
