Először is a jó hírrel kezdem, amit teljesen feleslegesen írok le, hiszen egyértelmű, minek utána olvassátok amit írtam: van net! Nem folyamatosan, de végülis reményeim szerint tudok majd posztolni. A képeket valószínűleg utólag majd még kiegészítem, mert laptopot nem hoztam, így a fényképezőgéppel készített képek későbbre maradnak. Be kell érjétek a mobillal készült fotókkal.

Izgatottan vágtunk bele a 4. napunkba. Reggel fél 6-ra húztuk fel az órát, de 5-kor fent voltunk mindketten. 7 órakor pedig már kint voltunk a reptéren ugyanis 9-kor indult a gépünk Puerto Maldonadoba.

Puerto Maldonado az Amazon esőerdő térségének fővárosa egész közel (55 km-re) a bolíviai határtól és szintén nem messze a brazil határhoz. A térségben 2 nagy nemzeti park van: a Tambopata Rezervátum és a Madre de Dios Rezervátum. a térség lakossága 140 ezer fő, melyből 85 ezer Puerto Maldonadoban él.

Megérkezve a reptérre, várt minket annak a cégnek az embere (név szerint Inez), akik az esőerdő túránkat szervezik. A nyaralásunk ezen egy része szervezett túra, minden mást magunknak intéztünk. De van az a pont, ahol muszáj engedni.

A reptérről a 10 percre lévő irodába mentünk, ahol az eleve nem nagy bőröndjeink közül a nagyobbat ott kellett hagyjuk, a nagyobbik hátizsákkal együtt. Mivel ezt tudtuk, hogy így lesz, ezért eleve úgy rendeztük indulás előtt a táskáink tartalmát, hogy a szűk 4 napos esőerdő túrára minimális csomagot vigyünk magunkkal. Az irodából egy kisbusszal elvittek minket kettőnket + egy szakácsot, egy gondnokot és két fegyveres biztonsági őrt valamint Inezt az egy órányira lévő Tambopata folyóhoz. Szóval a sofőrön kívül 5 ember jött velünk. Mivel ez az időszak esős és kiszámíthatatlan időjárású így kevesebb a turista, konkrétan most csak mi ketten voltunk. A buszon kaptunk nasit: banánt, pekándiót és banán chips-t.

Beszélgettünk Inez-zel, elmesélte hogy az itt élők fő jövedelem forrása elsősorban az arany mosás. Másodsorban a pekándió és brazildió termesztése, harmadsorban a gyümölcsök termesztése és csak ezt követi a turizmus. Viszont a turizmus bevétele a helyi közösségeknél marad, így nagyon fontos a helyi fejlesztések tekintetében.

Ahogy haladtunk a semmi közepén egyszer csak elmentünk egy iskola mellett. Azt is megtudtuk ennek kapcsán, hogy 2 év ovi után 6 év az általános iskola. Ez egy olyan kicsi iskola, hogy csak 10 gyermek jár osztályonként, de hát érthető is, hiszen a környező farmokon élő gyerekek iskolája.

Átszálltunk a hajóra, ahol kaptunk levélbe csomagolt rizses ebédet. Itt már a biztonsági őrök nem tartottak velünk. Egy órát hajóztunk, közben megálltunk majmokat nézni meg vízi disznót, amely megnő akár 60 kg-osra is. Majd megérkeztünk a Tambopata folyó kanyarulatába, ahol a Rainforest Expeditions nevű társaságnak van egy központja néhány öko lodge szállással.

Kedves szívélyes fogadtatás után elfoglalhattuk a szállásunkat. Úgy tudtuk, hogy nem lesz üveg az ablakon. De ez nem pont így helyes: nincs ablak, jobban mondva az egyik oldalon nincs is fal, csak egy korlát. Szóval abszolút a természetben vagyunk, és úgy tűnik ott is alszunk majd. De van saját kis fürdőszobánk, wc-nk.

Kötelező csendes pihenővel kezdtünk. Ránk fért. Fél 5-kor pedig elmentünk túrázni. Azért csak akkor, mert 34 fok van, amit különben vagy 5 fokkal többnek érzünk kellőképpen magas páratartalommal. Kaptunk egy túravezetőt, Luis-t és egy szupercuki ausztrál házaspárt (David és Niki), így vagyunk mi egy csapat. Nem mentünk messzire, az erdőn át egy toronyhoz mentünk, ami 37 méter magas és gyönyörűen rálátni a Tambopata folyóra, a mellette húzódó esőerdő majd égig érő fáira és most még az Andok hegyeit is láttuk a távolban.

Itt teljes ellátásban részesülünk, így nem kell gondolkozzunk a mit mikor hogyan eszünk kérdésen.

Este fél 8-kor volt vacsora, büféasztal. Mindenki a saját kis túra csapatával kell üljön, de ez így még jobban összehozza a társaságot. Összesen 14 vendég van, akik 5 túravezetőre vannak szétosztva.

Bandi kisvideója a mai napról:

És akkor induljon a fal nélküli éjszaka, ugyanis reggel korán indul a napunk.