Portugália – 11. nap

Posted by borsophoto

2025. október 16. csütörtök

Reggel 9 órára volt jegyünk a Livraria Lello könyvesboltba. Emiatt is, meg mert ez az utolsó reggelünk és össze kellett pakolni felkeltünk időben.

A Lello egy különleges portói könyvesbolt, ahova az utóbbi években már belépőt szednek (jelenleg csak online vásárolható meg a jegy, ami 10€). De miért is ilyen extra?

A neogótikus stílusban épült Livraria Lello 1906-ban nyitotta meg kapuit, és azóta is ügyelnek arra, hogy a belső tér ne változzon jelentősen. Középen, a bejárattal szemben található az impozáns faragott lépcső. Egy sín pár található keresztben a bejárati szinten , ahol a sok könyvet kocsikon guritották, hogy ne kézben kelljen cipelni. Nem csak egyszerűen gyönyörű ez a bolt, hanem a Harry Potter regénysorozatban megismert Roxfort Boszorkány- és Varázslóképző Szakiskolájára, azaz a híres Hogwartsra is emlékeztet. A bolt lépcsői ugyanis kísértetiesen hasonlítanak a filmben megjelenő széles lépcsőkre. Nem véletlen, ugyanis J. K. Rowling 1991 és 1993 között Portoban élt és rendszeres látogatója volt ennek a patinás könyvesboltnak.

Kettős érzés volt bennem a könyvesbolttal kapcsolatban: egyrészt én is belépőt szednék, ha már a turisták ilyen szinten felkapták a boltot és folyamatos áradatban vannak. Másrészt eltűnik egy szempillantás alatt a varázsa a helynek, ahogy 9 órakor kinyit és egyszerre beengednek vagy 50 embert ebbe a kis boltba.

A Lello könyvesbolt után a szomszédban megreggeliztünk, majd kijelentkeztünk a szállásról, hogy Coimbra városa felé induljunk.

Bandi megjegyezte, hogy ha már kocsiban vagyunk, kimehetünk a tegnapi ködös világítótoronyhoz. De ma is majd ugyanolyan köd uralta a környéket, amiből a városban egy csepp se látszott.

Coimbra közép Portugáliában helyezkedik el, Lisszabontól 200 km-re északra. Elsősorban arról híres, hogy Portugália első királya, Hódító Alfonz 1145-ben ide helyezte székhelyét.

A városban lévő erődszerű Santa Cruz monostort, – amely a 12. században épült – tartják Portugália legszebb román stílusú épületének. Itt van eltemetve Alfonz király is és fia, I. Sancho, Portugália második királya.

Coimbra óvatosában sétáltunk egy jót, megnéztük a székesegyházat, ebédeltünk és fagyiztunk egy jót.

Délután muszáj volt tovább mennünk mert az autót is le kellett adnunk, na meg az este f9-kor induló repülőt is el kellett érjük.

Portugália – 10. nap

Posted by borsophoto

2025. október 15. szerda

Összeszedtem tegnap este, hogy miket lenne érdemes még megnézni a városban. Nem rövid a lista, így reggeli után elindultunk a Balhao negyedbe.

Utunk a Városháza előtt vezetett el, miközben betértünk a Balhao Piacra. A piac egy neoklasszikus épület, melyet 2022-ben nyitottak meg újra egy négy éves felújítási időszak után. Az épületet az alapoktól felújították: ma a piac modern és funkcionális, de megőrizte azt az építészeti szépséget, amely vonzza a turistákat. A tiszta, rendezett piacon a helyi friss áruval reggel 7 órától várják az árusok a vásárlóikat. Van minden: zamatos gyümölcs és a belőle készült poharakba összekészített kóstoló, zöldség, reggeli, húsok, halak, szuvenír és minden mi szem-szájnak ingere.

Innen pár perc sétára van Capela das Almas, avagy a Lelkek kápolnája. A Balhao negyed Santa Catarina bevásárlóutca forgalmas sarkán álló templom elsősorban a külseje miatt a turisták kedvence. A külső falakon a kék azulejo csempe messziről hívogatja az ide látogatókat.

Balhao negyedben több sétáló utca van tele üzletekkel és kávézókkal, hosszan lehet nézelődni. A városban meglepően sok az utca zenész, akik hol egy-egy nagyobb téren, utca közepén, de mindenképp a turisták által látogatottabb részeken hallhatóak.

Balhao negyedben az Ildefonso templom hasonlóan messziről látványos, mint a Capela das Almas, csak még nagyobb. Az utca tetején álló barokk templom szintén azulejo mozaikkal van díszítve. Sajnos bemenni éppen nem tudtunk, így csak kívülről néztük meg.

Pár perc sétára van innen a Sao Bento vasútállomás. Mondjuk annyira fel van túr a ez a környék, hogy jobbra-balra kerülni kellett, de megérte. A 19. század legelején épült és Portugália egyik legszebb és majd a legforgalmasabb vasútállomása. Nyilván nem másról híres mint az alaposan kidolgozott azulejo csempéiről. A pályaudvar belső terének kialakítása Jorge Colaco nevéhez fűződik, aki több mint 20.000 azulejo csempe felhasználásával alkotta meg a falakon nyomonkövethető nemzeti, történelmi események képeit, illetve a portugál tömegközlekedés kialakulását.

Késői ebéd után egy kis pihenőt tartottunk, majd kocsiba vágtuk magunkat, hogy a város szélén, egyben az óceán parton lévő Farolim de Fergueiras névre hallgató világítótornyot megnézzük, kicsit kiszakadva a városi nyüzsgésből. Számolva az esti dugóval meg a parkolóházból való bonyolultabb kijutással úgy terveztük, hogy a naplementét majd onnan nézzük. 10 napon át gyönyörűen sütött a nap, ma ugyan délelőtt néha beborult, de kora délután megint szép napsütés volt. Nem értjük mi történt, de ez a kép fogadott minket a parton:

Naplemente nem volt, vagy legalábbis nem úgy, ahogy mi képzeltük, de mégiscsak besötétedett és az éhség is kopogtatott. Ha már kocsival voltunk, akkor a Cidade do Porto nevű bevásárlóközpont melletti Bom Succeso Marketre mentünk. Ez egy olyan piac, ahol a sok önkiszolgáló kifőzde egy térben árul, avagy mindenki azt eszi amit kíván, majd egy asztalnál megeszik.

Portugália – 9. nap

Posted by borsophoto

2025. október 14. kedd

Azon túl, hogy igyekeztük kialudni magunkat egy újabb parkolási mizériával küzdöttünk meg délelőtt. Ugyanis a szállás tud adni a 150 méterre lévő parkolóházba belépő kártyát, de tegnap nem volt szabad hely, csak mától. Így 10 órakor kaptunk egy belépő kártyát a garázsba. Bandi elment átállni a kocsival, de egy dolgot elfelejtett a kártya adó néni mondani: a garázs előtti út, amely egyirányú, le van zárva. A másik irányból ugyan be lehet menni, na de akkor forgalommal szembe kell haladni. Bandi végül megoldotta…

Majd 12 óra volt mire elindultunk a városba. Porto Portugália második legnagyobb városa, mely az ország északi részén, a Douro folyó tölcsértorkolatának partján fekszik. Népessége 250 ezer fő körül mozog, de agglomerációval együtt már 1,7 millió felett van. Az időjárásra egy szavunk se lehet, abszolút kellemes meleg őszi napsütéses napjaink vannak.

A szállásunk nagyon jó helyen van, a történelmi központban, egész közel a Torre dos Clérigos-hoz, amely a klerikusok temploma melletti torony. Ez a torony Porto egyik jelképe, a város bármely pontjáról jól látható. Az 1754-1763 között épült barokk stílusú torony 76 méter magas és egyre szűkülő 225 lépcső vezet fel a tetejére. Nem kaptunk egyből belépőt, csak 12:30-ra, így bolyongtunk kicsit. Jobban mondva Bandi megmutatta a kocsival többszörösen bejárt területét.

A kora délutáni időpont nem feltétlen volt a legjobb választás a toronyhoz, de így jár, aki sokáig alszik. Érdekes volt, mert a toronyba felvezető lépcsők mentén többször is betekinthettünk a torony melletti templom különböző pontjaira: hol az orgonára, hol az oltárt láthattuk hátulról.

A torony után a meredek utcákon fel-le ereszkedve a portói székesegyház felé vettük az irányt, ami a város egyik legmagasabb pontján van. Az épület Nemzeti Műemlék, de mint Porto óvárosának része az UNESCO világörökség része is.

A székesegyház építése a 12. században kezdődött és fennállása során rengetegszer átépítették, ezért szinte minden része más stílusú. A katedrális nagyrészt barokk stílusú, bár a homlokzata és a templom hajója román stílusú, míg a kolostor és a kápolna gótikus stílusban maradtak fenn.

A kolostor kerengőjébe egy hatalmas ajtón lehet bejutni. Ez már a 14. században épült és vallási jelenetekkel dísztett csempék borítják a falait. A kilátás innen is nagyon szép a városra, jól látszik a korábban megmászott klerikusok tornya.

A városban sok helyen van épp felújítás, elsősorban néhány nagyobb út rendezése zajlik, ami az autós forgalmat is befolyásolja meg a városképet is. Autóba nem érdemes ülni (csak ha parkolóházat váltasz), könnyebb gyalogosan elérni a látnivalókat. Bár egy jó cipő nem árt, mert nagyon kevés a nem meredek utca.

A székesegyháztól ma ismét a Ponte de Dom Luis I., avagy az I. Lajos Híd felé indultunk, ugyanis a kétszintes, fémszerkezetű híd felső része könnyen elérhető a székesegyház előtti térről. A híd 1881-1886 között épült, az alsó szinten autós és gyalogos forgalom van, míg a felső szinten a villamos jár a gyalogosok mellett.

A hídon fent átmentünk, majd rájöttünk, hogy elég éhesek vagyunk, ezért az alsó szinten visszasétáltunk az óvárosi oldalra, hogy megebédeljünk így 4 óra magasságában.

Úgy indultunk el visszafelé a szállásra, hogy közben hol ide, hol oda még benéztünk. Egy csendespihenővel egészítettük ki a délutánt, hogy aztán este frissen, fiatalosan visszatérve a városba megnézzük a portugál – magyar focimeccset egy bárban.

A nap fénypontja az volt, amikor bementünk egy sportboltba és felpróbálásra kértem egy cipőt, majd visszaadtam az eladó lánynak és azt mondta: Ne haragudj, de annyira hasonlítasz Diana Hercegnőre. Megjelenésben, arcra, hajra. Köszi. Pláne így egy nappal 50 után egy olyan szépséghez hasonlítani, aki 36 évesen hunyt el.

Portugália – 8. nap

Posted by borsophoto

2025. október 13. hétfő

Felhúztam este az órát, reggel 7-re. Szerettem volna korán kimenni a városba, hogy a turista csoportok előtt meglessem, lefotózzam Óbidos üres utcáit. Nem aludtam túl jól, sőt elég keveset sikerült aludni, így nem is emlékszem az óra csörgésére. Fél órával később viszont kipattant a szemem és rájöttem, hogy dolgom van. De mielőtt elindultunk volna még megreggeliztünk. Negyed 9 körül nem volt senki az utcákon, csak 1-1 utcaseprő köszönt ránk, hogy Bom dia! Élveztük, hogy egy időre miénk a város, ahol várhatóan egy óra múlva már a busszal érkező turisták kóstolgatják majd a meggylikőrt.

Így is volt, 9 órától folyamatosan érkeztek a népek. Mi addigra már a várfalon sétálva gyönyörködtünk a napsütéses hétfő reggelben. Elkortyoltunk egy kávét, kijelentkeztünk a szállásról, majd elhagytuk az óvárost és vele együtt az egyre sűrűsöd forgatagot.

Porto felé vettük az irányt. Az autós utazásban azt szeretem, hogy be lehet iktatható egy-egy spontán programot. Mi Aveiro-t szúrtuk be programnak.

Aveiro egy 80 ezer lakosú város a Centro régióban, az Atlanti-óceán partján, Lisszabontól északra, Portot meg délre. Az Aveiro-laguna mentén elterülő város, amely a csatornái és különleges vízi útjai miatt Portugália Velencéjeként is ismert.

Aveiro más mint az előző két városunk volt: egy-egy szép régi, csempével díszített ház mellett az újabb építésű épületek váltakoznak a belvárosban. A város igazi karakterét inkább a szélesebb, tágasabb utcák, a vízparti sétányok, és a csatornákon ringatózó moliceirók – ezek a hagyományos, festett csónakok, amelyek elsőre hasonlítanak a gondolákhoz, de befogadó képessége nagyobb – adják. A város forgatagán is érezhető volt, hogy ez már egy nagyobb város. A belvárosi séta közben elmerültünk a részletekben: a csempézett homlokzatokban, a kis ajándék boltok portékáiban, és a kávézók teraszairól kihallatszó beszélgetésekben. Kedvet is kaptunk mindeközben egy ebédre.

Aveiroból úgy akartunk tovább indulni, hogy a hétfő, munka utáni portói dugót megússzuk. 4 óra után nem sokkal már a belvárosi apartmanunkban voltunk. Illetve csak én, mert Portoban nem állsz csak úgy meg a kocsival. A szűk belvárosi utcákon erre nincs hely. Ezzel különben számoltunk, így kinéztem előre egy parkolóházat a közelben. A ház előtt, amiben a szállásunk volt Bandi csak kidobott az összes csomaggal, és ő már “futott” is tovább. Na most ez kb így nézett ki: kipattantam a kocsiból egy gurulós nagy bőrönddel és két kicsivel, hátizsák, fotós táska, laptop, meg a levetett pulóverek és a félig megivott colás üveg a kézben. Nyilván a mi utcánk olyan meredek, hogy alsó hangon 16%-os emelkedő van benne (és ez Portoban nem egyedi), így a bőröndök elindulnak a macskaköves szűk utcán ha akarod, ha nem. Közben jön másik autós, aki a környéket jobban ismeri, így eggyel gyorsabban megy, mint kéne. Két bőrönd még befért úgy a résnyi kapualjba, hogy vízszintes állapotban legyenek, a harmadik meg simán el van kézben… (alig van 5 különböző motyó már a nyakamban). Fogadó ember nincs, az már nem divat. Előre elküldték a kapunyitó kódot, valamint egy weboldalt amin csak 2 gombnyomás és nyílik a kapu. Jó, de melyik kettő gomb? Oké, akkor legyen a kód, de hova kell beütni? Közben újabb autó suhan el a hátam mögött, igyekszem behúzni a fenekem. Kód meg van, 5 másodperc és nyílik a kapu a kattanó hang után. Csomagokat egyesével behúzom, de nem jutok messze mert újabb zárt ajtóba ütközöm… végül egy másik bérlő segít, aki éppen haza érkezik. Mindeközben Bandi a forgalommal és a parkolóházzal küzdött meg.

Ezek után, hogy mindketten túlestünk a nagyvárosi lét első vízkeresztségén elindultunk az óvárosi részbe, aminek a szélén vagyunk. Ezek után a nyugalmas napok után Porto hirtelen kicsit sok volt, fel kellett venni a fonalat. Kapkodtuk a fejünk, hogy minél többet lássunk az épületekből, a város hangulatából. Az óvárosi rész a Douro folyó egyik partján terül el, ahol a folyó feletti hídon átkelve hirtelen a bor negyedben találtuk magunkat. Még ízlelgetjük a várost, ahogy a jó portói borokat is.

Portugália – 7. nap

Posted by borsophoto

2025. október 12. vasárnap

Délelőtt kijelentkeztünk a lagosi szállásról és elindultunk északra. Ma Óbidos városig megyünk, ami Lisszabontól északra van, Lagostól 3,5 órányira. Kitaláltuk, hogy nem egyenesen megyünk, hanem a Lisszabontól keletre található Évora városát beiktatjuk, ami által ugyan az útidő megugrott egy órával, de úgy éreztük megéri a kerülő.

Évora, Alentejo régió szívében helyezkedik el és történelme több mint kétezer évre nyúlik vissza: eredetileg a kelta törzsek települése volt, majd a rómaiak fontos várossá fejlesztették. A 8. századtól muszlim uralom alatt állt egészen 1166-ig. A középkorban Évora az ország déli részének politikai, vallási és kulturális központjává vált, a 15–16. században rendszeresen itt tartózkodott a királyi udvar, ekkor emelték az impozáns katedrálist is.

Évora büszkélkedhet az egyik legjobban megőrzött történelmi belvárossal Portugáliában, amely a látogatókat egy másik korba repíti vissza. A város központja – művészeti és építészeti sokszínűsége miatt – 1986 óta az UNESCO világörökség része.

A katedrális nem csak a nagyságával emelkedik ki az óvárosból, hanem robosztus, erődítmény-szerű megjelenésével is. A toronyba felmenve csodás kilátás van a városra, valamint a katedrális maga is szép látványt mutat ebből a másik szemszögből.

Az óváros zegzugos, macskaköves, szűk utcái, a fehérre meszelt sárga ablakkeretes, rendezett házak kárpótoltak minket a tegnapi Albufeira után. Miután a fő tér mellett megebédeltünk tovább autóztunk Óbidosba.

Óbidos Lisszabontól kb. 85 km-re északra fekvő, dombon elterülő város, melyet a portugál királynék városának is neveznek, ugyanis a 13. századtól kezdve Óbidos különleges státuszt kapott: a várost gyakran ajándékozták királynéknak nászajándékul. Innen ered az elnevezés: “a királynék városa” (Vila das Rainhas). Ez a hagyomány évszázadokon át fennmaradt, és a város virágzását is elősegítette – a királynék bőkezűen támogatták a templomok és középületek építését.

A 14–16. században Óbidos igazi középkori ékszerdobozzá vált. A városfalakon belül a már jól megszokott középkorból megmaradt kanyargós, macskaköves utcák és a vakítóan fehér házak, hol kék, hol sárga szegélyekkel na meg a színes virágokkal mindenhol – mintha egy mesekönyv lapjaira csöppentünk volna. Az utcákon bolyongva olyan érzésem volt, mintha minden sarkon valaki most készült volna írni egy szerelmes regényt (és simán lehet, hogy valaki épp meg is tette).

Tulajdonképpen Évora kicsinyített mása Óbidos. Nehéz nem beleszeretni. A település nemcsak történelmi örökségéről híres, hanem kulturális életéről is – például most épp egy irodalmi fesztivál végébe csöppentünk. Valamint a helyi meggylikőrről is híres, a Ginjinha-ról, ami kihagyhatatlan élmény minden ide utazónak. Minket már az érkezésünkkor ezzel fogadtak, mint köszöntő itallal.

A vacsorát a Jamón-Jamón nevű kis étteremben ejtettük meg, ez egy kellemes tapas bár. Egy olyan hely, ahol az ember leül, körülnéz, és már az illatokból tudja, hogy jó döntést hozott. Kértünk három kis tálat válogatott finomságokkal, és meg kell mondjam, a ház borával karöltve ez volt az egyik legjobb ízkombináció, amit Portugáliában eddig kóstoltunk.

Nem siettettünk, csak élveztük az estét, a város lassú lecsendesedését, majd visszaérve a várfalon belüli szállásunkra, a bárban automatikusan kértünk két meggylikőrt, kicsit lefojtani a vacsorát. Rezzenéstelen arccal már hozta is a srác a kért italokat, de csak a számla kérésekor derült ki, hogy ezt bizony nem tudjuk kifizetni: ez náluk csak az érkező szálló vendégek köszöntő itala, még beárazva sincs, nem hogy az itallapon. Így nem maradt más, mint a köszönöm portugálul: obrigado.

Portugália – 6. nap

Posted by borsophoto

2025. október 11. szombat

Nem keltünk korán, amiben valószínűleg az is közrejátszott, hogy éjszaka mindkettőnk fejfájással küszködött. Egy kiadós, finom reggeli után csak 11 óra körül indultunk el a városba. Autóval mentünk, és a kikötő melletti parkolóban hagytuk a kisautónkat.

Már tegnapelőtt befizettünk egy hajós túrára a Get Your Guide alkalmazáson keresztül. A program két részből állt: először az Atlanti-óceánon, egy Hurricane nevű gyorshajóval vágtunk neki egy delfinlesnek, majd a part mentén haladva egészen a híres Benagil-barlangig hajóztunk. Útközben a víz felől is megcsodálhattuk a part menti sziklaképződményeket és rejtett öblöket.

A Benagil-barlang nemcsak a környék, de egész Európa egyik legismertebb természeti látványossága. Csak vízi úton közelíthető meg – kajakkal, SUP-pal vagy hajóval. Még ősszel is kisebb “sorban állás” alakul ki a barlang bejáratánál, ahogy a hajók váltják egymást. A kisebb hajók előnyt élveznek, mivel azok könnyebben be tudnak manőverezni a barlang belsejébe. És ahogy sok más helyszínnél, itt is igaz: a délelőtti órák kedvezőbbek a látogatásra – ilyenkor kevesebb a hajó, nyugodtabb a környezet, és szebb a fény.

Délután, miután visszatértünk a hajós programról, úgy döntöttünk, autóba pattanunk, és ellátogatunk a mintegy 40 percre fekvő Albufeirába, egy tengerparti városkába.

Albufeira az Algarve régió egyik legismertebb és legforgalmasabb üdülőhelye, igazi turistaparadicsomként tartják számon. Nekem azonban kissé csalódás volt – valahogy hiányzott belőle az a barátságos, bolyongásra csábító belvárosi hangulat, amit vártam. Pedig az óváros autómentes övezet, így az utcák kizárólag gyalogosoké, mégsem éreztem azt az elragadó bájt, amit sok más portugál kisvárosban.

Este visszaérve a szállásra már csak a kártyának éltünk. Illetve én haltam, Bandi háromszor vert meg a játékban.

Portugália – 5. nap

Posted by borsophoto

2025. október 10. péntek

A gazdag reggeli után 11 körül elindultunk a város felé. Tőlünk a városba menet 3 part szakasz is útba esik. Indulás előtt megnéztem melyik milyen és melyik pontosan hol is van. Megegyeztünk Bandussal, hogy a Praia do Pinhao strandot keressük fel a városnézés előtt, mert azok közül amik irányban vannak az tetszik nekünk a leginkább. Ehhez képest elég hamar kilyukadtunk a Praia Dona Ana partszakaszon.

Miután megállapítottuk, hogy a 19 fokos óceán kellőképpen hideg, hiába süt nagyon kellemesen a nap, tuti nem mártózunk meg (pedig hoztunk fürdőruhát), elindultunk a városba.

Lagos egy tipikus turistás kis tengerparti város 31 ezer lakossal. Azt olvastam, hogy nyáron megsokszorozódik a városban levők száma a turisták által. Így október első harmadának végén már nincs nyári szezon, de turista így is volt elegendő. Eleinte az óváros szélén, még a kevésbé belvárosi részen sétálgattunk, élvezve a világosra festett déli házak látványát. Az óváros belsőbb, mintásan kirakott macskaköves utcácskáiban sok étterem és kézműves bolt között még a hűtő mágneseknek is akad hely. Két-három óra alatt körbesétálható Lagos. Mi ezalatt az idő alatt ettünk is egy könnyű ebédet. A kikötőt viszont holnapra hagytuk és inkább visszasétáltunk a szállásra.

A délutáni szieszta után fél 6 körül kocsival elmentünk a tőlünk nyugatabbra eső, nem messzi Burgau faluba, ami korábban halászatból, ma már inkább turizmusból él. A dimbes-dombos szűk kis utcákon le lehet jutni az óceán partra, ahol még este 6-kor is volt aki fürdőzött. A sok fehér ház aljában sorakoztak az éttermek, hívogattak az illatok, de mentünk tovább, hogy a tegnapi taxis barátunk által ajánlott egyik éttermet kipróbáljuk.

Az étterem Salema városkában volt, ami Burgautól 10 percre van. Salema szintén egy vízparti kisváros, az óvárosi rész egy eldugottabb utcájában van az étterem. Ha itt jártok erősen ajánlom, hogy próbáljátok ki: O Lourenco az étterem neve. Tálcán hozzák ki a friss, aznapi fogást, úgy választhatsz a halak közül.

Portugália – 4. nap

Posted by borsophoto

2025. október 9. csütörtök

Reggel órára keltünk, összepakoltuk a maradék motyónkat, majd lecuccoltunk az ötödik emeletről. Hát, lefelé se volt könnyebb a három nagy bőrönd. Bent hagytuk az épületben a táskákat, majd a szokásos reggelizőnkbe beültünk. Jobban mondva ki. A sétáló utca közepén az asztaltól ráláttunk az ajtónkra, ami mögött ott vártak minket a táskák.

Reggeli után nagyon időben kisétáltunk a bőröndökkel arra az utcára, ami az első autó forgalmas utca, hogy oda hívjunk egy Ubert. Bandi hívott is egy XL méretűt, mondván a 3 nagy és 3 kisbőrönd ne fogjon ki rajtunk. Rajtunk nem, de a sofőrön kifogott, és Bandi hiába kezdte el bedobálni a csomagjainkat, ő már pakolta is vissza a járdára, hogy szerinte ez nem fog beférni… csávókám becsapta a csomagtartó ajtaját, majd távozott.

Teltek-múltak a percek, Bandi próbált másik sofőrt keríteni, de nem talált, és már ott tartottunk, hogy hiába ment eddig minden flottul most úgy vesztegetjük el az időnket, hogy kezdhetünk aggódni a reptérre való kijutás miatt. Sehol egy taxi, az Uber meg nem igazolja vissza a kérésünket. Végül a mellettünk sepregető utcaseprő lányt kérdeztük meg angolul, aki meglepően jó angol nyelvtudással értelmesen válaszolt is, hogy szerinte merre lenne érdemesebb elindulnunk, hogy találjunk taxit. Már majd nekiindultunk, amikor egy üres taxi a semmiből ott termett, nekünk már csak le kellett inteni és bepakolni meg beülni. Egy végtelenül kedves srácot kaptunk így sofőrnek, aki a mi további utunkra különböző éttermeket és helyeket ajánlott. Nem győztem jegyzetelni.

A reptérre időben kiértünk. A sofőr srác tudta, hogy az indulási oldalra esélytelen időbe beérni, mert olyan dugó van, ezért az érkezési oldalon tett ki minket.

Miután elköszöntünk Judittól, mi elmentünk felvenni a bérelt kocsinkat. Kicsit körülményes volt, de végül sikerrel jártunk. Majd 11 óra után elindultunk délre, Algarve régión belül Lagos városkába, amely a XV. században fontos kikötő város volt.

Lisszabon – Lagos egy 3 órás út, ami azzal kezdődik, hogy Lisszabonból a Vasco da Gama hídon halad át az utazó. Ez a híd volt 2018-ig Európa leghosszabb hídja a maga 17,2 km-vel. (2018 óta a Krimi-híd 18,1 km hosszúságával átvette a vezető szerepet.)

Nagyjából félúton megálltunk enni meg sofőrt cserélni (Bandi sofőrből lett Orsi). Majd végig autópályán haladtunk, amin meglepően kevés autó volt. Délután kellemes 25 fok volt mikor megérkeztünk, de fáradtságunk erősebb volt, mint a napsütés, így azzal kezdtük a lagosi napokat, hogy sziesztáztunk egyet.

A szállásunk egy kicsit kiesik dél-nyugat irányba a központi résztől, de negyed óra besétálni a városba. Hangulatos villák sora uralja a környéket, ahonnan 8-10 perc alatt a tengerparton lehet lenni. 6-kor elindultunk, hogy a tengerpart felett húzódó növényzeten áthaladó fából készült séta úton eljussunk a vacsora helyszínére. Innen nagyszerű a kilátás a lenyűgöző partszakaszra, ahol jellegzetes szikla alakzatok dobják fel a különben is gyönyörű homokos tengerparti látványt. A város ezen része kialakulóban van, vagyis már sok szép villa, és kedves fogadó színesíti a rendezett utcákat, majd egyszercsak egy-egy kialakítatlan földterület sárgára száradt gazzal a vörös földből kinőve. Kicsit később egy elhagyatott, anno szebb napokat megélt szálloda. De egyértelműen fejlődik, szépül ez a része a városnak.

Mire megvacsoráztunk a nap is elmúlt, hideg szél kerekedett, így a környék felfedezését nem folytattuk, inkább visszasétáltunk (dehogy sétáltunk, úgy szedtük a lábunkat, mint akiket kergetnek a szemben fújó hűvös szélben), majd egy nagy kártyázással zártuk a napot.

Portugália – 3. nap

Posted by borsophoto

2025. október 8. szerda

Reggeli után újra elsétáltunk a Terreiro do Paco állomásra, ahonnan hajóval el lehet jutni a Belém negyedbe. A hajó állomásról különböző hajók indulnak többféle irányba. Belém negyedbe a Yellow társaságnak van csak hajója, ami napi szinten jár, de az első 11 órakor megy. Az oda-vissza jegy 24 EUR / fő és ami jó benne, hogy a jegy felhasználható azon a villamoson is, amely Belémből visz vissza a városba, ha lekésnénk a visszajövő hajót délután.

A hajó közel tesz le a parton álló 52 méter magas Felfedezések emlékműnél, melyet először 1940-ben állítottak fel ideiglenes formában a portugál világkiállítás részeként. A portugáliai felfedezések korának emlékére tervezték. A Felfedezések Emlékműve egy szoborcsoportot ábrázol, amely egy karavella (egy kis vitorlás hajó, amelyet a portugálok az Atlanti-óceán felfedezésére építettek) orrát ábrázolja. A hajót Henrik, a Navigátor herceg vezeti, őt követi sok más híres portugál felfedező, akik kulcsszerepet játszottak Portugália történelmének főbb felfedezéseiben. Lisszabon kártyával díjtalan a belépés, anélkül 10 EUR. Az emlékmű épületében ideiglenes kiállítások is vannak, valamint az emlékmű tetejére is fel lehet jutni lifttel, ahonnan pazar kilátás van még ilyen borús időben is, mint amire ma ébredtünk. Jelenleg a “Szardínia csodája” kiállítás fut a mínusz elsőn, ami a belépőjegy árában benne van.

Az emlékművel szembe, az út túloldalán helyezkedik el a késő gótikus stílusban épült Szent Jeromos rendi kolostor, amely 1983 óta az UNESCO világörökség része.

Ide érdemes előre megvenni a jegyet. Mi nem készültünk rá, ezért bő 2 órával későbbre kaptunk jegyet.

Már kellőképpen éhesek voltunk ahhoz, hogy ezt a két órát azzal töltsük, hogy egy ebédet elfogyasszunk a pár sarokkal odébb lévő Taberna dos Ferreiros étteremben. Eldugott kis utcában egy jó kis halas étterem, kedves kiszolgálás, jó kaja. De csak az ebédet ettük itt, mert olvastam a híres belémi cukrászdáról, a Pastéis de Belém-ről, ami útba is esett. Gondoltuk itt eszünk majd az ebéd utáni desszertet, meg iszunk egy kávét.

Nekem végig futott az agyamon egy emlék: Argentína, Buenos Aires, utolsó reggel és a messze földön híres Cafe Tortoni. Bandival eldöntöttük, hogy ugyan nincs közel, de utolsó reggel a hazaút előtt elmegyünk erre a helyre és pazar reggelit tolunk, mint az urak. Az épület szép volt, de se a kávé, se a reggeli, se a kiszolgálás nem érte meg a felhajtást. Na, itt azt éreztem, hogy ugyanez lesz: mindenki csak szépet és jót írt, aztán majd csalódunk. Ez egy nagyon nagy cukrászda, ahol kicsit semmik voltunk a sok vendég között. A süti sokkal nagyobb volt, mint amit vártunk, a kávé viszont pont annyival volt kisebb. Nem volt csalódás, de nem is ez volt az évszázad cukrászdája.

Fél 4 után beálltunk az irgalmatlan hosszúnak tűnő sorba, ami a kolostorhoz állt, de egész gyorsan haladt, 25 perc múlva már belülről csodáltuk az épület kerengőjét. Közben a nap kisütött, kifejezetten kellemes lett az idő.

A kolostorhoz tartozik egy templom, amely ingyenesen megtekinthető, ahova ideális időben értünk oda, mert utánunk már csak néhány embert engedtek be, ugyanis zárt a templom is és a kolostor is.

Ami még Belém negyed nagyon fontos eleme, sőt a város egyik szimbóluma az a Torre de Belém, vagyis a Belém torony, amely egy 16 században I. Manuel király által építetett erőd a Tejo folyó partján Vasco da Gama felfedező útjának emlékére. Sajnos jelenleg épp nagyobb felújítás alatt áll a torony, így előre láthatóan majd 2026 tavasza után lehet legközelebb megtekinteni. Bemenni nem lehet és kívülről is teljesen fel van állványozva, ezért ezt kihagytuk.

Visszafelé a villamost választottuk, ami ugyan tömve volt, de le tudtunk ülni, és így mégiscsak egy másik útvonalon jöttünk visszafelé. Még két megálló lett volna hazáig, amikor a villamosvezető bácsi nem csak bemondta, de be is tartotta, hogy mindenkinek le kell szállnia a járgányról. De már nem voltunk messze, így sétáltunk hazáig. Persze közben beugrottunk a Time out Market-re, ami a Tejo folyó partján, a Cais do Sodré negyedben van és nem egy klasszikus piac, hanem sok önkiszolgáló étkezde egy fedél alatt. Nem ettünk, mert még az ebéd utáni süti is a torkunkban volt, csak nézelődtünk.

Hazasétáltunk, majd pihenésképp összepakoltuk a bőröndjeinket nagyjából holnapra.

Végül a búcsú estét (mert, hogy holnap Judittal elválnak útjaink) egy kellemes sétával és egy nagyon finom vacsorával zártuk. (Na meg egy jó kis kártya partyval.)

Portugália – 2. nap

Posted by borsophoto

2025. október 7. kedd

A szomszéd ház aljában lévő szendvicsező-péksütizős kávézóban kezdtünk egy kis reggelivel nem túl korán. Majd azt gondoltuk, hogy elsőre gyalog vesszük nyakunkba a várost, illetve a belváros hozzánk közelebbi részét.

A közelünkben van a Santa Justa felvonó, ami elsősorban arról híres, hogy Gustave Eiffel tanítványa tervezte. Így a 45 méter magas neogótikus stílusú építményt, melynek tetején kilátó is található a lisszaboni Eiffel toronynak szokták nevezni. Sajnos le volt zárva, így csak kívülről tudtuk megnézni.

Majd elindultunk az egy hónapja történt villamos baleset helyszínét felkeresni. Útközben hol egy-egy templomba tévedtünk be, hol az utcai graffitiket nézegettük. A baleset helyszínén a villamos nem közlekedik, a közeli megállóban az elszáradt virágok jelzik, hogy igen, itt történt a tragikus eset szeptember 3-án. A baleset utcájára merőleges nagyobb úton, a Liberdade Avenue-n pedig megemlékeznek az elhunytakról kicsit fura módon: egy reklám felületen fut zászlóval jelölve, hogy mely országokból származtak az elhunytak, de fekete-fehér a plakát, így mérsékelten beazonosíthatóak a zászlók.

Innen visszafelé indultunk el, hogy egy délutáni ebédre majd valahol a közelünkben beüljünk, de közben megálltunk a Rossio pályaudvaron, melynek épületét már első nap a taxiból kinéztük, na meg még néhány templomnál.

Ebéd után, 3-tól 4-ig tartottunk egy kis sziesztát, majd lementünk a kikötőbe arra gondolván, hogy a Belém negyedbe hajóval átmegyünk. De a délutáni utolsó hajót nem értük el, így ezt a programot eltoltuk holnapra és inkább célba vettük a székesegyházat, melynek tornya már a hajó állomásról is látszik.

Az 1147-től épült Santa Maria Maior székesegyház macskaköves, keskeny utcákon, dombra felmenet közelíthető meg. Innen fél 7 körül keveredtünk ki és átláttuk, hogy időben is, és dombra felfelé menet erőben is kevesek vagyunk, ezért a sarkon ránk váró Filip tuk-tukjával jutottunk fel a Senhora hegyre. Ideális helyszín volt a várost fentebbről megnézni naplementében. Szerencsénk volt, mert a tuk-tuk-okat csak este 7-ig engedik be erre a területre, mondván az itt lakóknak ezt követően legyen nyugta a turistáktól. Mi 7:01-kor jutottunk be rákacsintva a rendőrre. Filip irtó kedves volt, igyekezett abban a fél órában minél több dolgot megmutatni nekünk míg még világos volt. Végül Alfama negyed közepén elköszöntünk és innen gyalog sétáltunk haza.