Peru – 1. nap / 2020. január 15.

Két dolgot szeretnék elmesélni mielőtt nekivágunk Perunak. Az első, amit sokan tudtok már, pláne ha olvastátok a korábbi blog bejegyzéseket, vagy csak szimplán jól ismeritek Bandit. Bandi vízesés mániás. Olyannyira, hogy egy-egy utazás során borulhat is a szuperül előkészített útiterv, hogy beiktassunk egy vízesést, amiről addig nem tudtunk. Vagy eleve egy adott vízesés köré szervezni az utat. De végülis miért ne?

A másik belső kis infónk, hogy szülinap, karácsony netán névnap előtt, ha van ajándék ötletünk saját magunk számára, akkor azt átküldjük egymásnak e-mailben. Bandi az 50-dik szülinapja előtt nagyjából egy évvel küldött egy linket azzal, hogy az 50-dikre ezt kérné. A link az Iguazu vízesést mutatta be mindenféle oldalról. Gondoltam messze még az a szülinap… De Bandi memóriája ilyenben nem felejt, fél éven belül még kétszer elküldte a linket. Biztosra ment.

Ezek után már csak két kérdés maradt: mikor menjünk? és milyen más célpontokkal kössük össze? Igyekeztem utána olvasni Braziliának és Argentínának egyaránt, mondván, hogy maga a vízesés a két ország határán van. Végül bővítettem olvasmányaimat egész Dél-Amerikára. Minden információt, távolságot, lehetőséget egybevéve arra jutottunk (már Bandit is bevonva a szülinapi “meglepetésbe”), hogy a fő úticél Peru lesz, aminek a végén bónuszként szerepel majd a vízesés.

Első állomásunk így Lima, Peru fővárosa. Az időeltolódásnak köszönhetően, a hosszú út ellenére még az indulás napján meg is érkeztünk.

Hajnalban keltünk, mert a repülő 6:30-kor indult, vagyis 4:00-kor már szinte úton voltunk a reptérre. Amszterdami átszállással KLM légitársasággal utaztunk. A 2:15 perces Budapest – Amsterdam repülést egy szűk 4 órás várakozás követte. Majd egy 13 órás Limáig meg sem álló repülés. Nem panaszképp írom, de ez még lustálkodásból is sok… Ráadásul perui idő szerint eredetileg este 7:05-re volt kiírva az érkezésünk, melyet valahol egyszer csak megtoldottak plusz egy órával. Ezzel mi már csak a repcsin szembesültünk.

De előbb néhány alap adat és info Peruról: Peru Dél-Amerika harmadik legnagyobb, valamint az Andok legnagyobb területű országa. Fő gerincét az észak-dél irányú lánchegység, az Andok adja. Legmagasabb pontja a 6768 méter magas Huascaran és Peruban található a világ legmagasabban fekvő hajózható tava is, a Titacaca-tó 3812 méteres tengerszint feletti magasságban.

Északon Ecuador és Kolumbia, keleten Brazília és Bolívia, délen Chile és nyugaton mintegy 2000 km hosszan a Csendes-óceán határolja. Hajdan az Inka Birodalom központja volt. A közel 33 milliós lakossága etnikailag igen sokszínű: Peru lakói 43%-ban bennszülött indiánok. Ők sokszor tréfásan úgy hivatkoznak magukra: peruibb vagyok, mint a krumpli – pedig ez a zöldség is eredetileg innen származik. A lakosság 37%-a mesztic, 15%-a fehér, 3% pedig valamilyen egyéb rasszhoz tartozik.

Érdekesség, hogy Peru több mint felét az Amazonas medencéje alkotja, lakossága azonban csak töredéke a teljes létszámhoz képest. Míg Limában, a fővárosban pedig a lakosság majd egyharmada él.

Az országnak három éghajlati területe van:

1, A Csendes-óceáni partvidék trópusi sivatagi éghajlatú, ahol a hőmérsékletingadozás elég kicsi. A csapadék nagyon kevés. Lima ide tartozik, nem véletlen hát, hogy sokszor emlegetik: Limában sosem esik az eső. Ami persze így nem teljesen pontos, de az elmúlt 100 évben összesen 3-szor esett csak. 2, A középső területen, az Andokban magashegyi éghajlat van. Itt felfelé haladva egyre hűvösebb van. A tél csapadékos, a nyár száraz. 3, Az Amazonas térségében esőerdő éghajlat uralkodik. Az évi középhőmérséklet 26 fok körüli, a páratartalom magas.

Szóval perui idő szerint este 8-kor landoltunk, útlevél ellenőrzés és a csomag megszerzése után, kimentünk, hogy Uber-t hívjunk. Már otthon megnéztem a díjakat, látszott, hogy igen olcsó: reptér – szállás kb. fél óra menetidő és 2ezer forint alatt kijön a viteldíj. Na meg azt is olvastam, hogy a taxisokkal nagyon kell vigyázni. Míg vártuk az Uber visszaigazolását addig be is próbálkoztak nálunk többen is. A legviccesebb az volt, amikor meg akart győzni az egyik taxis, hogy a perui Sol és az amerikai dollár egy árfolyamon van, és fizessek dollárba.

Az első probléma ott volt, hogy az Uber nem tud bejönni a reptéri parkolóba, csak a taxikat engedik be, de mikor mi kimentünk hozzá (mert látod az applikáción, hogy hol van), akkor persze leszakadtunk a reptéri wifiről… elkerültük egymást, így lemondtam inkább és végül egy szimpatikusnak tűnő fiatal taxissal megállapodtunk, hogy annyiért elvisz, mint amennyiért az Uber vitt volna.

El is vitt, meg is érkeztünk a foglalt szállásra, ahol aztán hamar kiderült, hogy valami nem stimmel. A csávó váltig állította, hogy ő lemondta a szállásunk és ő nem tud szobát adni. Egy épület aljában álltunk, ahol se wifi, se egy angolul beszélő ember. Végül szereztünk wifi-t is, új szállást is, meg egy újabb Ubert is, hogy elvigyen minket az új szállásra és este 11 órára sikerült is megérkeznünk, lepakolnunk valahol Limában.

Izrael – 13. nap

2019. február 11.

Korai reggeli után összeszedtük magunkat és a kocsit, majd kimentünk a reptérre. Ugyan fél órás késéssel indultunk, de ezt leszámítva minden flottul ment. És délután 3 órára már otthon is voltunk a kutyáink legnagyobb örömére. Szóval ez már inkább csak egy hazautazós nap volt, ami alatt összeszedtünk néhány érdekességet, összeírtuk a tapasztalatainkat Izraelről.

Főbb városokkal kapcsolatosan:

Jeruzsálem: Ha csak egy helyet ajánlhatok a világon, hogy hova menj el mindenképp az életben, akkor az nálam Jeruzsálem! Sokat lehet róla írni, de inkább érezni kell. Fantasztikus hely akár keresztyén valaki, akár zsidó, akár tartozik valamilyen valláshoz, akár nem. 

L1080108

Tel-Aviv-Jaffa: európai nagy városokhoz hasonló aktív kulturális, pörgös élet van. Jaffa, az óváros nagyon hangulatos.

L1090739

Eilat: üdülővároshoz méltóan sok a hotel, sok a vásárlási lehetőség és leginkább sok a turista. Jóval kevésbé érezni Izrael varázsát, de innen is fantasztikus helyekre lehet elmenni kirándulni. Eilatban télen is majd 20 fok van.

L1090105

Haifa: érdekes a Bahai kertek és a kilátás a Földközi-tengerre, de úgy érdemes menni, hogy Akkoval összeköti az ember.

L1080534

Akko: tündéri tengerparti kisváros régi, kicsit lepukkant épületekkel, sikátorokkal, aranyos kiülős éttermekkel.

L1080587

Érdekességek:

  • A szállodai büféasztalos reggeli nagyon gazdag, de nincs semmilyen felvágott. Sajtkrém, tojáskrém, tonhalkrém, mindenféle sajt, mindenféle zöldség, finomabbnál finomabb kenyér, és nagyon sokféle pékáru, édes reggeli, de hús semmilyen formában sincs.
  • Nagyon sok a macska Izraelben, úton-útfélen macskákba botlik az ember. Evés közben, sétálgatva az utcán, leülve egy padra, bárhol. Látszik, hogy mindenki eteti őket, nem soványak, nem néznek ki rosszul. És nem is félnek az embertől, jönnek-mennek közöttük. Kutyát viszont Jeruzsálemben egész keveset láttunk, vidéki városokban egyet se, háziállatként sétáltatva néhány jeruzsálemi kutyut leszámítva csak tel-avivban láttunk.
  • Nagyon sok a múzeum, több ingyenesen is megtekinthető. De leginkább Jeruzsálemben vettük észre, hogy megint ingyen mentünk be valahova, amiért otthon tuti belépőt szednének (múzeum, templom, zsinagóga, mecset).
  • Izraelben van a Földünk legmélyebben fekvő szárazföldi pontja: a Holt-tenger a tenger szintje alatt kb. 420 méterrel fekszik. Ellenben a Holt-tenger mentén azt gondolná az ember, hogy mindenféle kiépített strand, kukorica árus és étterem várja majd, aztán rá kell jönnie, hogy mégse, maximum Ein Bokek nevű üdülővárosban.
  • Izrael az egyetlen ország, ahol a postai bélyeg ragasztója is kóser.
  • Tankolásnál előre kell fizetni, még ha azt sem tudod mennyi megy bele a bérelt autó tankjába.
  • Izrael állam területén több ezer régészeti lelőhely található, csak Jeruzsálemben 2000 van belőle. 
  • A Vörös-tenger partján fekvő Eilat kikötővárosa szabadkereskedelmi övezet, minden termék és szolgáltatás áfa-mentes.

Ezutón is mindenkinek ajánljuk Izráelt!

Izrael – 12. nap

2019. február 10.

Reggeli után, fél 9-kor elindultunk Eilatból Tel-Avivba. Egy másik úton mentünk fel Tel-Avivba a Negev sivatagon keresztül, mint amin eljöttünk Jeruzsálemből. A sivatag néhol izgalmas hegyeket, különleges formákat mutatott nekünk, amit csak csodálni tudtunk, néhol meg olyannak tűnt a táj mintha valami építkezésen egy egy földkupac ott maradt volna, vagy még nem rendezték volna el a terepet.

Elmentünk a Ramon Kráter mellett, amely egy 40 km hosszú 2-10 km széles 500 méter mély kráter.

Útközben láttunk katonai terepgyakorlaton lévő katonákat tankokkal, és meglepően kevés autót. 

Délután egy órára értünk a tel-avivi szállásra, amely az óvárosban, Jaffában van. Tel-Aviv-Jaffa Izráel második legnagyobb városa, a Földközi-tenger partján fekszik, és ez a város az ország gazdasági és kulturális központja. Tel-Avivban működnek a nagykövetségek, ami azért furcsa, mert Jeruzsálem a főváros. De Jeruzsálemet nem ismeri el a nemzetközi közösség, mint fővárost. Tel-Aviv nem tekint vissza olyan nagy múltra, mint Izráel földjén oly sok bibliai város. 1880-ban alapították zsidó bevándorlók a szomszédos történelmi Jaffa város alternatívájaként. Ahogy nővekedett Tel-Aviv, végül összeért Jaffával és 1950-ben egyesítették a két várost. Azóta Tel-Aviv-Jaffa a város hivatalos neve.

Miután becsekkoltunk és a kocsit is leraktuk egy garázsba, bementünk egy jó nagyot sétálni: először az óvárosba majd a part mentén Tel-Aviv belvárosába. Tel-Aviv próbál minket felkészíteni az otthoni létre, mivel sajnos hűvösebb van, mint amihez az elmúlt napokban szoktunk.  

Izrael – 11. nap

2019. február 9.

Ismét szombat, ismét Sabbat. Eilatban másképp értelmezik kicsit, mint Jeruzsálemben. A reggelizőben nem főznek nekünk kávét, nem sütnek nekünk tojást, ami ki van készítve abból választhatunk. Ez nem is lenne furcsa, bár ha már ennyire betartják, akkor azt nem értem, hogy miért mennek be dolgozni? 22-es csapdája…

A liftet hiába nyomtam a negyediken ezerrel, nem akart jönni, majd egyszercsak megérkezett, de mivel még nem voltunk ott mind a négyen így nem szálltam be és tovább is ment. Utána hiába hívtam újra… Végül lementünk gyalog. Reggeli után újra nyomkodtuk a gombot mint a hülyék, majd szóltunk, hogy elromlott a lift. Válasz: nem, nem romlott el: Sabbat van. Vagyis átállítják a liftet péntek délután, hogy a zsidóknak ne kelljen Sabbatkor még a lift gombot se megnyomni, hiszen az már munka. A lift úgy van átállítva, hogy fel-le közlekedik folyamatosan magától és minden emeleten megáll. Furcsa. Leginkább azért furcsa mert csak a reggelizőbe menő lift volt átállítva, a másik nem. Ki érti?

Péntek reggel végignéztük, hogy mi lesz szombaton a Sabbat miatt zárva és mi lesz ami nyitva lesz azok közül a helyek közül ahova el akartunk menni. A vízalatti obszervatóriummal (Underwater Observatory) kezdtünk. 9-kor nyit és érdemes időben érkezni, mert aztán hirtelen az összes gyerekes szülő ott terem gyerekestül. De érthető, hiszen a hely gyerekek számára is igazán kiváló program lehetőség. A legérdekesebb és egyben legszimpatikusabb része a parknak az egy olyan állomás, amely 5 méter mélyen a tengerszint alatt lévő kilátó. Szuperül lehet a korallok és halak között kinézni a nagy kék tengerbe. A halak természetes közegükben vannak, nem ők vannak egy akváriumba bezárva, hanem mi egy megfigyelő állomásra. Klassz volt mert nem voltak sokan. András szülei nagyon élvezték. Ráadásul ennek az állomásnak van egy kilátó része a vízfelszín felett is gyönyörű kilátással. Ezen kívül még több érdekes tengeri élővilággal foglalkozó terem volt, bár ezek nekem kevésbé jönnek be, zavarbaejtően kicsi helyen sok állat…

Délután pedig az Eilattól 40 percre lévő Timna Nemzeti Parkba mentünk kirándulni. Ez egy olyan hely, amit mindenkinek csak ajánlani tudunk. Szinte teljesen be lehet járni kocsival, de egyes pontokon különféle nehézségű túraútvonalak is ki vannak jelölve. Ezen kívül több bringaút van a parkon belül. Akár félnapra, akár egész napra, akár több napra is szuper hely. A park bejáratánál a jegy megvásárlásakor részletes ismertetést kaptunk a parkról a magyar nyelvű térkép mellé. A park a lenyügöző táj mellett érdekes geológiai háttérrel is rendelkezik, ősi rézkamrák helyszíne. 2016-ban a tel-avivi egyetem régészei egy expedició során tucatnyi ruhadarabot fedezett fel Dávid király és Salamon király uralkodásának idejéből, melyek meglehetősen jó állapotban megmaradtak a régió jellegzetes szélsőségesen száraz éghajlatának köszönhetően. A Timna Park klimája az egyik legszárazabb a világon, csak néhány év alatt esik egyszer. A nyári levegő hőmérséklete gyakran 45 Celsius fok fölé emelkedik

A látvány pedig már autóból nézve is gyönyörű, hát még ha bevállalunk egy-egy kisebb-nagyobb túrát. Szombaton is nyitva vannak, viszont nyáron a hőség miatt csak rövidítve van nyitva a park. 

De inkább csináljanak a képek kedvet nektek!

Izrael – 10. nap

2019. február 8.

Eilat egy dél-izraeli kikötőváros, az állam legdélibb csücskében, az Akabai-öböl partján terül el a Negev sivatagban. Keletről Jordánia, nyugatról Egyiptom határolja. Izrael oly annyira elkeskenyedik délen, hogy a Vörös-tengernél ez az egy város terül el, mint izraeli város és ez is csak 11 km szélességben (ezt követően már mindkét irányból a szomszédos országok határai vannak). Jeruzsálemtől 309 km-re van, Tel-Avivtól pedig 346 km-re (4 óra autóval, ha minden simán megy…).

1950-ben kezdték el kiépíteni, mint üdülővárost, sok szép új szálloda van, kisebb tengerparti sétány és sok ingyenes strand. Jelenleg az egész városban ingyenes wi-fi van, és az üzletekben ÁFA mentesség, így olcsóbb Izrael egyéb területeihez képest. 

Sopron Eilat testvérvárosa így még Sopron utca is van a szálloda soron. 

Annyira a turistákra épült a város, hogy egy kis sétányira három bevásárlóközpont is van a szállodánktól. De a nyitvatartási rend a Sabbat megtartása szerint van, így péntek délután 3-kor minden bolt bezárt. Kénytelenek voltunk emiatt shoppingolással kezdeni a napot. Nyitásra ott voltunk és aránylag hamar végeztünk is. 

Shoppingolás után a Delfin-öbölbe mentünk, amely arról híres, hogy él az öbölben 4 delfin, akik szabadon ki tudnak menni a nyílt tengerre, meg vissza. Van egy strand rész, ami nem annyira izgalmas az öbölbe benyúló stéggel ellentétben. A stégre is ki lehet telepedni és egész közelről tudtuk így szemlélni a delfinek lubickolását. Van 3 extra stég, amelyek a nagy stég része, ahova a delfin-öböl munkatársai mehetnek csak ki. Ők viszont miközben simogatják és vakargatják a delfineket mesélnek az öböl életéről. András még egy snorkelingre is benevezett, így még közelebbről találkozott a delfinekkel.

Délután a szülőkről leválltunk. Ők maradtak a mozgalmas városi részen kicsit csavarogni, mi pedig elindultunk meghódítani a Vörös-szurdokot (Red Canyon) ami várostól kb. 20 km-re, az egyiptomi határ közelében van a 12-es főút mentén. Annyira a határ mellett, hogy az úton a határkerítést szinte érintve ment az út.

L1090215

Az eilati hegyek legszebb helye vörös színű núbiai homokkő faláról kapta a nevét. Valamennyire utána olvastam a helynek (ezért sem jöttek a szülők velünk), így tudtam, hogy van egy piros és egy fekete túra útvonal. A piros a könnyebbik, míg a fekete a nehezebb és hosszabb. A feketén indultunk el. 2 km után egy nagy szakadék szélén álltunk, ahova lejutva egyszercsak vége lett a fekete túra útvonalnak és előkerült egy zöld útvonal (amiről nem is tudtunk, hogy van) egy Red Canyon felírattal. De azt nem tudtuk, hogy milyen messze van, csak az irányt láttuk. Mentünk tovább…

Leginkább azért mentünk mert láttam a neten képeket a helyről és ugyan nagyon szép helyen túráztunk, de tudtam, hogy ha megtaláljuk a kanyont, az lesz az igazi látvány. Közben számolgattuk, hogy meddig mehetünk még időben előre, nehogy ránk sötétedjen, világosban visszaérjünk a kocsihoz. Elég kevés turistával találkoztunk útközben. Mondtam Bandinak mikor már több mint 4 km-en és másfél órás köveken és sziklákon mászós szakaszon voltunk túl, hogy szerintem forduljunk vissza. Nem hagyta. És milyen jól tette: nagyjából egy percre voltunk a kanyontól. A vörös sziklák között szűk, víz kimosta résen vezetett át az út, amely néhol létra mászással, néhol meg sziklán lévő kiállásokon való mászással volt bejárható. A kanyon egy nagyságrendileg 300 méter hosszú szakasz, amelyen amikor végigmentünk fel tudtunk mászni egy felsőbb szintre. Ott is vezetett egy útvonal, ahonnan meg leláttunk a kanyonba. Varázslatosan szép volt.

Mivel Bandi a kanyon túra elején beütötte a lábát így a vacsi után már csak pihenéssel telt.

Izrael – 9. nap

2019. február 7.

Reggel 8 órára terveztük az indulást, illetve a szállodából való kijelentkezést. Sikeresen teljesítettük is a tervet, majd reggelit meg kávét vettünk és nekivágtunk, hogy hosszában átszeljük Izráelt és lemenjünk Eilatba, a Vörös tengerhez. Elköszöntünk Jeruzsálemtől, a Jaffa kaputól, és a gyönyörű reggeli látképtől. 

Ugyanazon az úton kellett menjünk, mint két nappal ezelőtt a Holt tengerhez. 4 órásra ígérte az utat a GPS, de sajnos nem számolt azzal, hogy a Holt tengernél, ahol vissza szerettünk volna lépni a palesztin földről izraeli területre akadályokba ütközünk. Míg két napja sitty-sutty átjutottunk az ellenőrző ponton, addig most 5-6 autó állt előttünk. Lassítottunk, majd megálltunk. Eleinte gondoltuk csak egy vagy két autóssal kekeckednek, de aztán néhányan visszafordultak, néhányan pedig elég határozottan odamondták a véleményüket az ellenőrző ponton álló katonáknak. Egy darabig vártunk, hogy hátha megindul a sor, aztán Bandi utánakérdezett a történteknek: az éjszaka esett sok eső miatt megindult az út mellett a sziklafal és a lehullott darabok mindkét irányba akadályként hevernek az úton. Nem sokkal előttünk történhetett a baj.

Két következtetést vontunk le: 1, Milyen jó, hogy nem velünk történt a baj. 2, Milyen jó, hogy két nappal ezelőtt eljöttünk a Holt tengerhez és felfedeztük. Mert az első terv még az volt, hogy a Holt tengerhez majd csak Eilatba menet megyünk. 

Mikor már több, mint fél órája vártunk akkor megérkezett egy munkagép meg egy teherautó, hogy átmenjen az ellenőrzőponton es elkezdje a takarítási munkálatokat. Ez volt az a pont amikor elgondolkoztunk egy másik útvonalon. Ezzel csak az volt a gond, hogy nem nagyon vannak kerülőútak és tulajdonképpen palesztin területen voltunk. Végül a katonák megerősítettek minket, hogy menjünk másik úton. Egy lehetőségünk maradt: vissza kellett menni Jeruzsálemig és onnan le a középső úton délre, ami meg aztán végképp palesztin területen megy át (ezért nem is erre indultunk elsőre). 11 óra volt, mire újra Jeruzsálemben voltunk, tankoltunk és ismét nekivágtunk Eilatnak. Jeruzsálemből kiérve hamar palesztin területen voltunk. Az út mentén tiltó táblák mutatják, hogy mely utak azok amelyre csak palesztinok mehetnek be. Tulajdonképpen a főútról nem szabad letérni. Aztán egyszercsak újabb ellenőrzőpont következett, ahol két autó állt előttünk és gyanúsan hosszasan kérdezgették őket. Aztán minket is kikérdeztek, majd ellenőrizték az útleveleinket és végül tova engedtek minket is. Izgalmas volt, de nem éreztük, hogy veszélyes lett volna. 

Végül a 4 órás útból majdnem 7 órás autókázás lett ezzel a kis kerülővel. Néhol dugó lassított minket, néhol meg vízátfolyások az úton, ami különben sem egy autópálya volt. De a Negev sivatagon átautózni különös élmény volt. Délután negyed négyre érkeztünk meg. A térképen  a kék utat tettük meg duplán, a piros út volt a lezárt szakasz és végül a zöld (egy alsóbbrendű) úton jutottunk le Eilatba.

A lepakolás után csak a közvetlen szűk környék felfedezésére volt energiánk, na meg egy jó kis vacsira. Az este hátralevő része a kártyaparti bűvkörében telt.

Izrael – 8. nap

2019. február 6.

Reggel északra a Genezáreti-tó irányába indultunk. Tiberias, a Genezáreti-tó partján fekvő városka volt az elsődleges úticél. Amikor megláttuk, hogy tulajdonképp egy kissé lepukkant üdülő városba érkeztünk, ami szezon idején valószínűleg eggyel hangulatosabb, (de most se szezon nem volt, se napsütés), akkor egy kis csavargás után tovább álltunk.

Innen Kapernaum nem volt messze, csak 13 km-re, amely arról nevezetes, hogy itt van a Boldogmondások hegye. A hagyomány szerint ez az a hely, ahol Jézus a hegyi beszédet tartotta. Ennek emlékére építették a nyolcszögletű Boldogságok templomát (nyolc boldogmondást olvashatunk a Bibliában). Mivel a templom a domboldalba épült, így a templom oszlopos körfolyósójáról kifejezetten szép volt a kilátás a tóra.

A Genezáreti-tótól kiautóztunk a Földközi-tenger partjára és Caesarea-ba mentünk. Ez egy történelmi város Haifa és Tel-Aviv között félúton. A várost és kikötőjét Heródes építtette Kr. e. 25-13 között. Augustus császár iránti tiszteletéből Caesareának nevezte el. A város egy igazi metropolisz lett, tágas terekkel, pompás templomokkal, kolosszális szobrokkal és piacokkal. Mivel itt a tengerpart egyenes vonalban fut és egészen sík, így a kikötő építéséhez ki kellett mélyíteni a tengert és a kikötőt hullámtörő gátakkal ellátni. A római-zsidó háborúban jelentős szerepet játszott a város, itt volt a Jeruzsálemet támadó római seregek táborhelye és utánpótlási bázisa. Miután lerombolták Jeruzsálemet, a római seregek itt ünnepelték győzelmüket és az amfiteátrumban az elfogott zsidók ezreit gyilkolták le.

2016 áprilisában Ran Feinstein és Ofer Raanan amatőr búvárok néhány bronz tárgyat fedeztek fel az egykori kikötő előtti tengerfenéken és a régészeti szolgálatnak jelezték azt. Az Izraeli Régészeti Hatóság (IAA) 2016. május 16-i jelentése alapján az elmúlt 30 év legjelentősebb leletét találták meg, azzal, hogy egy időszámításunk szerinti 3. században viharban elsüllyedt római kori kereskedőhajóra és fém rakományára bukkantak. A kiváló állapotban lévő bronzkincsek közt volt egy a római napistent megörökítő gyertyatartó, egy a holdistent, Lunát ábrázoló szobor, afrikai rabszolga fejét formázó gyertyatartó, valamint egy vízhordóedény töredékei.

Caesarea után pedig már irányba voltunk Tel-Avivba. Már délután lógott az eső lába, útközben néha el-eleredt, és végül Tel-Avivban ért minket utol. Erről függetlenül bementünk a városba. Esett is és már majdnem sötét is volt, na meg éhesek is voltunk, így nem maradt más, mint hogy ettünk egy jót. Elég minimálisan sikerült Tel-Avivot felfedezni.

Izrael – 7. nap

2019. február 5.

Reggel nem túl korán, de időben indultunk a Holt tengerhez. Jeruzsálemből 2 út vezet a Holt tengerhez: a rövidebb palesztin területen halad át, így erős kétségeink voltak, hogy szabad-e nekünk arra menni. A GPS programba (waze) be tudta Bandi jelölni, hogy olyan utakon ne vigyen, ami nekünk turistáknak nem való. De még így is a palesztin területen keresztül mutatta az útvonalat. A biztonság kedvéért tegnap reggel a kocsi átvételekor rákérdeztünk a  bérbeadó emberre, hogy szabad-e nekünk arra menni, és ő is azt mondta, hogy nyugodtan. Betlehem, Jerikó és a gázai övezet volt elsősorban a tiltó listán. Elindultunk a rövidebb úton En Gedibe, ami Jeruzsálemtől egy órányira van. Tényleg palesztin területen mentünk át és tényleg nem volt semmi gond: mindkét irányba ellenőrző kapu van, ahol minden gond nélkül mehettünk át.

A Holt tenger valójában nem tenger, hanem egy 810 km2 nagyságú nagyon magas sótartalma tó. A Jordán-árokban található Földünk legmélyebb szárazföldi pontja. A víz tükre kb. 420 m-rel, a tófenék 795 m-rel van a földrajzi tengerszint alatt. Bár a tóba ömlik a Jordán folyó, vízszintje folyamatosan csökken az erős vízkivétel miatt, ezért a tóba egyre kevesebb víz érkezik. A csökkenő vízutánpótlás miatt a tó kettészakadt, a mélyebben fekvő északi rész mellett a déli medence fokozatosan szárad ki. Az északi medence hossza mintegy 50 km, maximális szélessége kb. 15 km. A tó vize erősen párolog, amit a völgykatlanban uralkodó tropikus hőség okoz. Ezért felszíne majdnem állandó ködrétegben lebeg, a túlsó partot csak gyengén lehet kivenni.

Észak felől érkeztünk és En Gediig a kopár sivatagot néhol egy-egy pálmafa ültetvény váltotta fel. De tulajdonképpen se egy város, se egy falu, csak az út és a táj. 

En Gedinél egy kiépített turista központ található, ahonnan a belépőjeggyel elsősorban a Dávid vízesést, majd egy ősi zsinagógát lehet megtekinteni. A vízesés egy kellemes órás kirándulás néhol meredekebb lépcsőkkel, néhol meg vízátfolyással. Itt szinte belecsöppentünk a nyárba, 27 fok volt.

Néhány kép az ősi zsinagógánál is készült:

Tovább mentünk délnek, a Holt-tenger északi medencéjének déli csúcsával egy vonalban, a főúttól pár km-re nyugatra megtaláltuk Masszáda erődjét. Iosephus Falvius ókori írótól tudjuk Masszáda tragikus történetének részleteit. Alexander Jannaeus építtette az erődöt, majd Heródes szerezte meg az apja halála utáni hatalmi harcban. 66-ban a zsidók egy csoportja csellel bevette a várat, majd Jeruzsálem ostroma és a templom pusztulása után 70-ben újabb zsidók csatlakoztak. 73-ban a rómaiak körbevették a várat és ostromolni kezdték, majd az ostromhoz rámpát kezdtek építeni a hegy nyugati oldalán. A várvédők kövekkel dobálták a rámpa építőit, ezért a rómaiak zsidó foglyokkal építtették tovább. A rámpa az ostrom második vagy harmadik hónapjában lett kész, ez lehetővé tette a rómaiaknak, hogy faltörővel elérjék a várat. A majd ezer zsidó várvédő tömeges öngyilkossággal vetett véget az életének. 

Masszáda helyét 1842-ben azonosították, 1963 és 1965 között intenzív ásatásokat végeztek, de jelenleg is folynak munkálatok.

Ma az erődhöz felvonóval vagy gyalogosan egy kijelölt úton lehet feljutni.

Masszáda mellett az út tovább vezet délnek. A déli medence nyugati partján található Ein Bokek üdülőközpont. Egyszercsak, mikor már végleg elhiszed, hogy konkrétan semmi sincs a Holt tenger partján, akkor meglátod a távolban néhány hotel épületét korajzolódni. Bár nem is igaz, hogy nem volt semmi, mert En Gedinél van egy “spa”, ami az út mellett, nem is a víz közelében van és nagyon nem bizalomgerjesztő. Így azon mi hamar túlmentünk. De ezen kívül tényleg semmit nem láttunk. Az üdülőközpont részén van szabadstrand. Ugyan a levegő majd 30 fokos volt, de a víz még kellőképp hideg. Bandi volt egyedül hős, hogy kipróbálja a só okozta vizen lebegés állapotát. (Én anno egy melegebb Holt tengerben már kipróbáltam.)

Jeruzsálembe, a szállásra visszafelé menve még az Olajfák hegyére felmentünk megcsodálni a várost és az Olajfák hegyén elterülő hatalmas temetőt. Lenyűgöző volt a kilátás. Nagyon érdekes folyamatosan olyan keresztyén csoportokkal találkozni, akik random elkezdenek egy-egy keresztyén éneket hol spanyolul, hol japánul, hol templomon belül, hol pedig templomon kívül, mondjuk az Olajfák hegyén. 

Izrael – 6. nap

2019. február 4.

Ugyan itt nem hétfővel kezdődik a hét, hanem vasárnappal, de azért mi hétfővel kezdjük itt is. Szóval új hét, új kihívások. 

Még otthonról elintéztük a kocsi bérlést, amit a szállásunktól egy négy perc sétányira lévő helyen fel is tudtunk reggel venni. Első úticél az északra 155 km-re lévő Haifa volt, amely az ország harmadik legnagyobb városa, kikötőváros a Földközi-tenger partján. A város dimbes-dombos, mivel a Kármel hegyre és annak lábához épült. 

Haifa egyik nevezetessége a Bahái-kertek. Bahái pedig nem más, mint az iszlám vallás egy új ága, amely a 19. század közepén Perzsiában alapított egyistenhívő vallás. Alapítója, Baháalláh (1817–1892) üzenetének lényege, hogy az egész emberiség egyetlen faj, és eljött az idő, hogy egyetlen világméretű társadalommá egyesüljön. A bahái hit a világ legfiatalabb önálló vallása, követőinek száma jelenleg 5-6 millió között van, akik a föld szinte minden országában élnek. Ennek a vallásnak a központját találhatjuk meg Haifa központi részén egy lépcsősor mentén, ahol 1 km hosszan, 19 terasz kúszik fel a Kármel-hegyre, csodálatos panorámával a városra, a Földközi-tengerre és a galileai hegyekre.

Mára a város jelképévé vált a középső teraszon elhelyezkedő aranykupolás szentély, mely a bahái hit hírnökének, a Bábnak a síremléke.

Nem messze a Kármel hegyen a Kármelita Kolostort szerettük volna még megnézni, mely a 12. században alapított katolikus szerzetesrend egyik épülete. El is sétáltunk oda, a kertbe bejutottunk, körbejártuk és megállapítottuk, hogy az épületbe sajnos nem lehet bemenni. Majd ezzel szinte egyidőben András meglátott egy lányt a lépcsőn ülve olvasgatni. Egy szlovák lány volt, aki önkéntesként egy hónapot tölt itt a karmelita apácáknál. Kinyitotta nekünk a kaput, beengedett és megmutatott egy-két dolgot. Írtó kedves volt. 

Maga Haifa belvárosa nem fogott meg bennünket. Így aztán arra nem is áldoztuk sok időt. Haifától tovább menve északra, 25 km-re található Akko. A több mint négyezer éve lakott város szintén a Földközi-tenger partján fekvő város, kis zegzugos sikátorokkal, aranyos óvárossal. Az óvatos az UNESCO kulturális világörökség része. Kicsit tekeregtünk, majd kiültünk a partra enni. Nagyon szépen sütött a nap, de elég rendesen fújt a szél. Viszont annyi tányér került az asztalra, hogy a szél a terítőt már nem tudta volna elfújni.

Délután 4-kor indultunk neki Akkoból, hogy azért Názáretet még megnézzük. Először az Angyali Üdvözlet Bazilikát kerestük meg. Ez az a hely, ahol az evangélium szerint Gábriel arkangyal hírül adta Máriának a Megváltó születését, s ahol Jézus élete legnagyobb részét töltötte. Az olasz kezdeményezésre 1960-as években több éven át épített, majd 1969-ben átadott modern katolikus templom alatt 4 egymásra épült templom található a régmúlt időkből. A templom kerengőjében különféle nemzeteknek a sajátos arculatú Mária-ábrázolásai láthatók. Többek között thaiföldi, kínai, vietnámi, guatemalai, afrikai, amerikai, kanadai, brazil és többféle európai, köztük magyar is. A bazilika modern, a klasszikustól erősen eltérő, két szintes épület. 

A bazilikától néhány méterre helyezkedik el az 1914-ben felszentelt Szent József-templom. Egy sziklába vájt barlang fölött áll, ahol a korai keresztény hagyomány szerint Krisztus nevelőapjának asztalosműhelye működött, a későbbi értelmezések pedig a názáreti Jézus és szüleinek lakóhelyével azonosították. A bizánci korszakban már szent helyként tisztelték. Építéstörténete hasonló az Angyali Üdvözlet bazilikáéhoz: a XII. századi keresztes templom romjaira a XVIII. század második felében emelték a ferencesek az első kápolnát, a jelenlegi épületet pedig 1914-ben építették a romok és a barlang fölé.

L1080664

Názáret ma egy 100 000 lakosú arab város. Számunkra meglepően nagy kiterjedésű város. Közben ránk esteledett, így elindultunk vissza Jeruzsálembe.

Majdnem végig autópályán mentünk (hol három, hol négy sávos volt). A vezetési kultúrájuk kicsit lazább, mint a miénk, sokat dudálnak, bár elsősorban a városokban, ahol a piros lámpánál várakozók azonnal dudálnak, ha zöldre vált a lámpa. Fél 9-re értünk a szállásra, kellőképpen kipurcanva.

Izrael – 5. nap

2019. február 3.

Időben keltünk. Annyira időben, hogy fel kellett húzzuk az ébresztőórát. De azért nem estünk túlzásba. A lényeg az volt, hogy a Sziklamecset 8:30-10:30 közötti nyitvatartását ne hagyjuk ki. Már volt, hogy ott jártunk, de nem tudtunk bemenni. Furcsa és egyben érdekes, hogy a Sziklamecsetnek ugyan több bejárata is van az Óváros felől, de jelenleg csak a Siratófal felől tud bemenni az ide betérő. Minden kapunál több fegyveres őr állta az utunkat, így mielőtt megnéztük volna a mecsetet még az Óváros bazárral teli utcáin tekeregtünk egy kicsit. Rá kellett jöjjünk, hogy messze nem jártunk még minden szegletében az Óvárosnak.

A Sziklamecset a jeruzsálemi Templom hegyen épült iszlám szent hely. Titus, római hadvezér seregei több évi ostrom után elfoglalták Jeruzsálemet és elpusztították a várost a Templom hegyen álló, Heródes király által újjáépített jeruzsálemi templommal együtt  Kr.u. 70-ben. (Ezen templom megmaradt fala a Siratófal.) A későbbi évszázadokban még többször történtek próbálkozások a zsidók és keresztények részéről, hogy újra megépítsék az eredeti templomot, de az végül nem készült el. Az 530-as években I. Justinianus császár egy keresztény templomot építetett, amelyet nem sokkal később a Jeruzsálemet elfoglaló arabok leromboltak és aztán a saját muzulmán szent helyeiket építették fel ide, a Sziklamecsetet és az Al-Aksza mecsetet a i.sz. 685-692 között.

A mecsetbe nem engedtek be bennünket, így maradt a kívülről való felfedezés.

Vasárnap jóval erősebb volt a rendőri és katonai jelenlét az utcákon. Eleve elsőre kissé nyomasztó, hogy úton-útfélen fegyverrel felszerelt fiatalokkal találjuk szembe magunkat, persze mikor megszokja az ember, akkor meg már inkább biztonságérzetet ad. 

A Sziklamecset feltérképezése után az Óvároson keresztül a damaszkuszi kapuhoz mentünk, ahol jár a villamos is. Jeruzsálemben, sőt Izráelben ez az egy villamos közlekedik 2011 óta. Több mint 13 km hosszan 23 megállóval. (Mi a Damaszkuszi kapunál pont a vonal középső megállójába kerültünk.) Meglepően sűrűn jár (csúcsidőben 4 percenként) és sokan is használják. Minden megállóban van jegy automata és kell is venni jegyet, mert a villamoson ezt nem lehet pótolni. A végállomásig, a Herzl hegyig mentünk, ahol a holokauszt múzeum is megtalálható. 

Innen sétálva indultunk vissza, hogy egy kellemes kiülős ebéd után még a Húrok hídját megcsodáljuk. A villamos mellett egy külső részen gyalogos forgalomnak is van helye, de autók nem használják. Első nap mikor megérkeztünk Jeruzsálembe a híd alatt érkeztünk be a városba, ugyanis ez a híd köti össze az elővárosi részt a városközponttal.

Jó nagyot sétáltunk délután, így estére már csak egy nagy bridzs parti maradt. Mivel a szállás erre elég alkalmatlan, hogy négyen asztal nélkül egy kis szobában leüljünk kártyázni, így a szomszéd kávézóban közöttünk ki egy-egy pohár ital mellett. Aranyos volt, amikor egy német pár férfi tagja kiszúrta, hogy mit kártyázunk és nagyon lelkesen mesélte el nekünk, hogy ő is nagy bridzs játékos.