Réunion-Mauritius – 1. nap

2026. február 11. szerda

Ugyan tegnap, kedden indultunk útnak, de az esti bécsi járat miatt csak szerda délelőtt értünk célba. Bécset választottuk kiindulópontnak, mert innen indul közvetlen járat Mauritiusra – és ha már így alakult, két egymáshoz közeli szigetet fűztünk fel egyetlen utazásra.

Az első állomás Réunion szigete: szűk egy hétig ezt a vadregényes, Franciaországhoz tartozó tengeren túli megyét fedezzük fel, Afrika partjaitól keletre és még Madagaszkártól is keletebbre, az Indiai-óceán közepén. Ezután pedig továbbállunk, és bő egy hétig Mauritiuson folytatjuk a kalandot, ami Réuniontól csak 50 perc repülőútra található.

Utazó társaink most is Gábor és Orsi, avagy Szécsiék. Mondhatni bevált utazótársak, de nem dicsérem őket előre – lehet, hogy olvassák…
Kedden délután Gáborék felvettek minket Érden, és egy kocsival mentünk ki a reptérre. Időben rászámoltunk mindenre: az M1-esen rengeteg a lezárás, aztán a parkoltatás elsőre egyszerűnek tűnt, de ugye ki tudja, és a reptéren sem akartunk időszűkében kapkodni, ha netán fennakadnánk valamelyik folyamaton.

Minden flottul ment, kicsivel 4 után már a reptéren voltunk, negyed 5-re pedig a fiúk el is intézték a kocsit. Gábor előre foglalt az Easy Parkingnél: adott helyre kellett leparkolni (konkrétan a reptéri bejárat elé), majd a kocsikulcsot és a kapott parkolókártyát bedobni egy dobozba. Emberrel nem találkoztunk, csak reméljük, hogy a kocsi felvétel is ilyen flottul fog majd menni hazafelé. A csomagfeladás teljesen automatizált volt: magad nyomtatod a cetlit, felragasztod, leméred, feladod a bőröndöt – emberi kontakt: nulla. A biztonsági ellenőrzésnél találkoztunk először személyzettel, az útlevél-ellenőrzés viszont megint csak gépesítve ment. Nem meglepő, hiszen ezekkel már Budapesten is egyre gyakrabban találkozunk, inkább az volt az érdekes, hogy mennyire flottul működött minden: nagyjából 15 perc alatt túlestünk az egészen. Így végül maradt három óránk a gép indulásáig – de legalább nem rohanással indult az utazás.

A gép majdnem időben indult, este fél 8 után kicsivel, az útidő Mauritiusig pedig 10 óra volt. Reméltük, hogy az éjszakai hosszú repülőút sok alvással telik majd és kipihenten, üdén landolunk egy melegebb éghajlaton, ahol a hosszú út ellenére csak 3 óra időeltolódással kell szembenéznünk. 

Meglepően jó vacsorát kaptunk, már-már az volt az érzésem, hogy új a szakács az Austrian Airlines-nál. Filmeztünk egy darabig, közben este 10 körül lekapcsolták a fényeket, támogatva a pihenni vágyókat. De megint rájöttünk, hogy a repülő ülése – még ha valamivel kényelmesebb részen is utazunk, nem a turista osztályon – nem olyan mint az otthoni jól megszokott ágy, a már jól bevált párnákkal. 

Reggel fél 9 után landoltunk Port Louisban, Mauritius fővárosában, de beállni csőrre csak 9-re sikerült. És akkor itt maradt egy óránk arra, hogy elérjük a csatlakozást. Egyikünk se aludt túl sokat, de mégis igyekeztünk felpörögni, mert rájöttünk, hogy ez irtó kevés lesz, hiszen külön vettük a két jegyet és emiatt a csomagokat nem tudtuk végig feladni. Vagyis várt ránk egy útlevél ellenőrzés és beléptetés Mauritiusra, bőrönd felvét, majd bőrönd vissza feladás az indulási oldalon, ahova el is kell jutni, útlevél vizsgálat újra, biztonsági vizsgálat… 

Végülis ezt az egészet már Ausztriában elszúrtuk. A teljesen automatizált rendszer miatt a bőröndöket csak Mauritiusig tudtuk feladni, nem gondoltunk rá, hogy kellene keresni valakit, aki a rendszerben felülírja a bőröndök végcélját, mert ha ezt megcsináltuk volna, akkor az útlevél vizsgálat után csak a kapuhoz kellett volna elsétálni. Mivel éreztük, hogy necces a helyzet, így mi Bandival kicsit jobban szedtük a lábunkat, gondoltuk hamar felkapjuk Gáborék bőröndjét is, hogy utána már csak futni kelljen. Álltunk a csomagokra várva, de Gáborék csak nem jöttek… és a bőröndök sem… 

A bőröndökről azt gondoltam, hogy mivel mi adtuk fel elsőként így a miénk érkezik utolsónak. Kb ez történt. De Gáborék sehol se voltak. Ahogy vártunk a poggyászra, csiholtam netet a telóra és látom, hogy Orsi írt, miszerint őket elirányították egyből a kapuhoz és megígérték nekik az útlevél vizsgálatnál hogy kiveszik a csomagjaikat és közvetlenül elküldik a réunioni járatra. Na mi nem jártunk ilyen egyszerűen. Valóban az utolsó bőröndök között érkezett meg a miénk. Futottunk az indulási oldalra, hogy leadjuk a bőröndöt, csak hogy ott már nem volt senki egy távozó pasin kívül. Elkaptuk, jól megszidott minket, hogy ezt nagyon elszúrtuk, már zárnak a kapuk, a bőröndöt már nem lehet feladni… stb. Na, száz szónak is egy a vége: nincs olyan, hogy ne lenne megoldás, így a bőröndök elindultak a szalagon. Mi pedig mindenen átrohanva a 31 fokos sziget nem légkondicionált repterén, mindenhol jelezve, hogy mi ránk vár egy gép, közben hallva folyamatosan a hangosbemondóban a saját neveinket kellemes francia akcentussal, hogy miért nem vagyunk már a kapunál – olyan sprintet nyomtunk Bandival, hogy magunk is meglepődtünk. Nyilván az épület utolsó kapuja volt a miénk, ahol már senki se volt közel és távol, de mi meg csak ordítva angolul, hogy jövünk, várjanak meg, hátha valaki meghallja. Tüdőnket majd kiköpve megérkeztünk a kapuhoz, ahol tényleg csak ránk várt egy kiscsaj, és elértük a gépet. Mindeközben Gábor és Orsi rossz helyen várta a beszállítást, így ők is majdnem lekésték a gépet. Izzadtan, enyhén megviselten, utolsóként felszállva a repcsire úgy indultunk Réunionra, hogy négyünk közül senki se volt meggyőződve, hogy a bőröndjeink velünk együtt érkeznek e meg. 

Saint-Denisben, Réunion fővárosában 11-kor landoltunk. Gáborék bőröndjei viszont Mauritiuson ragadtak, így az első lépés az volt, hogy megreklamáltuk, jobban mondva jeleztük, hogy hiány van a rendszerben. Délután 5 előtt ér be a következő gép, azt ígérték, azzal érkezik. 

Réunion annyira Franciaország része, hogy a hivatalos francia nyelven túl euro a fizetőeszköz, a telefon tarifája európai uniós árakon fut és pont ugyanúgy van netünk a telón, mint az EU-n belül, a kocsik rendszám tábláin is a francia felségjelzés látható. Réunion konyhája is francia, és minden másban is megjelenik a francia hatás. Érthető, hiszen 1638 óta a franciák birtoka. 

A reptértől 36 km-re, de egy órányira van a szállás, így már előre autót béreltünk, amit a reptéren kellett felvenni. Valószínűleg be se fért volna a négyünk csomagja egyszerre, így még majd a reptérre visszafelé sakkozni kell. De az nem a ma problémája. Nem nagy a sziget, de az autós közlekedés a legideálisabb, ha be akarjuk jobban járni a szigetet, így ez tűnt logikusnak, hogy már a reptéren kocsiba ülünk. Saint-Denisből Saint-Paulba mentünk (majdnem minden város neve Szenttel kezdődik), a szállásra, ahol lepakoltunk, ebédeltünk, majd visszaautóztunk a bőröndökért. Különben azt ígérték, hogy kihozzák, de csak holnap délelőtt lenne rá kapacitás, így logikusabbnak tűnt, hogy visszamegyünk érte. Elég jó meleg van, 31 fok, napsütés. Engem emlékeztet a sziget Seychelle-szigetekre. 

Emiatt, hogy visszamentünk a fővárosba gondoltuk akkor kicsit csavargunk a belvárosban, miután összeszedtük a Gáborék cuccait. Meg is vacsoráztunk egy hangulatos utcában, ami tele volt kiülős helyekkel, majd este 8 után elindultunk vissza Saint-Paulba, a szállásra. Eddigre már kellőképp elfáradtunk, így nem kellett altatni minket. 

One thought on “Réunion-Mauritius – 1. nap

Hozzászólás a(z) Kerekgyarto Akos bejegyzéshez Kilépés a válaszból