2025.01.18. szombat

Még este mindent összepakoltunk, hogy reggel minél kevesebbet kelljen vacakolni, mert 5:30-ra jött értünk a kocsi és visszavitt minket Saigonba a reptérre. Végtelenül pontosak, de mindenki. Inkább rátesznek és várnak, de ott vannak. Na ez az esetünkben úgy nézett ki, hogy a fiúk kértek egy fuvart ma reggelre úgy, hogy 10-re kellene a reptéren lennünk.  Két nappal ezelőtt ugyanez az út a másik irányba picit több, mint 3 óra volt, gondoltuk erre még ráteszünk fél óra biztonsági tartalékot. Ehelyett ők másfél órát tettek rá. Persze volt forgalom, meg megálltunk egyszer pisilni, de így is kint voltunk 9 előtt a reptéren.

45 percet vártunk, hogy elinduljon a check-in sor, ugyanis nem lehetett online becsekkolni. Majd az útlevél sor, végül a biztonsági ellenőrzés. Mindhárom sor olyan hosszú volt, hogy azt hittük épp csak elérjük a gépet. Ráadásul mindeközben már jó éhesek voltunk, és volt még egy kis helyi pénzünk, amit reggelire terveztünk elkölteni. Futva, de megreggeliztünk a terminálon belül és a kapuhoz is spuriban mentünk, mikor végül kiderült, hogy 30 perces késésben van a gépünk. De aztán  12:00 helyett végül 13:00-kor szálltunk csak fel. 

Vietnám összességében tetszett mind a négyünknek, az emberek nagyon kedvesek, figyelmesek, dolgosak.

Hanoi autentikusabb, mint Saigon, emiatt az tetszett jobban. Persze elsőre nagyon kaotikus, de aztán átvált kellemesen izgalmassá pár nap után, mikor az ember felveszi a fonalat. Nagyon nagy a különbség a két város között, viszont mindkét nagyvárosban durván nagy a légszennyezettség, nem figyelnek oda a környezetszennyezésre.

Őrült a forgalom, de nyugiban, stressz és idegeskedés nélkül vezetnek. 

Az ételek megosztóak voltak, de azért mindig ettünk valami jót. 

Alapvetően szegénység van, de látszik, hogy fejlődik az ország, sokat dolgoznak. Idősebbek inkább a kétkezi munkát tolják, és láthatóan sok idős ember dolgozik, míg a fiatalok a kereskedelemben, vendéglátásban vannak jelen. Aránylag kevesen beszélnek angolul. 

Fél 3-kor már a transzferben ültünk Kambodzsában, hogy a Siem Reap reptéréről eljussunk a szállásra, ami 1 óra volt. Konkrétan 10 órát utaztunk ma, ha a reggeli szállástól való indulástól vesszük az érkezésig, amiben a repülés csak 45 perc volt.

A szállás nagyon szép, hangulatos, a város szélén van, egy nyugis részen, 20 perc besétálni a központba, vagy 8 perc taxival. Miután lepakoltunk a sétálást választottuk, mondván lássunk minél többet a városból, Siem Reap-ból. Nem is tudom elmondani milyen a város. Elsőre olyan kusza. Van erősen turistás utca, fényekkel, zenével, árusokkal, jó éttermekkel. Van a másik véglet: földút, fura háznak nem nevezném épületek, szegényesen élő emberekkel, kiengedett, ház előtt pihenő kutyákkal, néhol egy-egy szebb, pazarabb épülettel. 

Kambodzsa történelmére erősen rányomta a bélyeget az 1975-79 közötti a Pol Pot vezette vörös khmerek által kikiáltott Demokratikus Kambodzsa időszaka. Ez az ország történelmének legsötétebb, legvéresebb korszaka volt. A vörös khmerek egy agrárparaszti kommunista országot akartak létrehozni, és emiatt úgy gondolták, hogy nincs szükség értelmiségiekre. Ezért haláltáborokat hoztak létre, ahová bárkit elhurcoltak, ha értelmiségi, tanár, vallási vezető, nem khmer nemzetiségű, szemüveges, nyugattal kapcsolatban álló vagy a „rendszerre veszélyes” ember volt. Gyermekeket kényszerítettek arra, hogy azzal bizonyítsák hűségüket a Pol Pot rezsimhez, hogy beárulják, sőt egyenesen meggyilkolják szüleiket. A legszolidabb becslések szerint is több mint egymillió ember halt meg, de van olyan vélemény, miszerint az akkori 8 milliós lakosság egyharmadát kiirtották. A városokból rengeteg embert telepítettek ki a bombázásokra hivatkozva. A kegyetlenkedések elől sokan átszöktek a thai határon. A vietnámi határ sorozatos megsértése és a vietnámi kisebbség kivégzése miatt Vietnám 1979-ben elűzte a Pol Pot-rezsimet, amely a hegyekbe és őserdőkbe visszahúzódva folytatott gerillaharcot egészen 1996-ig. a vietnámi hadsereg bevonulása után az általuk támogatott kormány került hatalomra. A katonák gerillaharcot folytattak a hegyekbe visszahúzódott Vörös Khmerekkel. A továbbra is polgárháborúhoz hasonló állapot az 1980-as évek végétől kezdett megszűnni. Ugyanekkor tárgyalások is kezdődtek a vietnámi katonák kivonulásáról, amire végül 1989-ben került sor. Miután a vietnámi katonák elhagyták az országot 1993-ban megtartották az első szabad választásokat. 

Anno 1431-ben a khmerek feladták fővárosukat, Angkort majd a khmer állam áthelyezte székhelyét a mai Phnompen vidékére.

Siem Reap, ahol vagyunk, az a város, amely Angkor Wat, romváros mellett épült, ahol a múltban a rizstermesztésből és a halászatból éltek, manapság viszont elsősorban a turizmusból, az Angkort látogatók kiszolgálásából. Egy gyorsan növekvő, virágzó város, egy szegény országban.

Miután kicsavarogtuk magunkat, ettünk, ittunk, mulattunk, elindultunk gyalog vissza. De közvilágítás a belvárosi utcákban van csak, így ahogy egy kicsit kijjebb kerültünk, jöttek az elhagyatottabb részek, melyeket az utcára kirakott, kóbor vagy nem kóbor kutyák őriztek és ahogy haladtunk a szállás irányába egy-egy ház előtt egyre többen lettek. Furcsa, mert a délutáni városba menet nem így nézett ki, akkor alig láttunk utcán lévő kutyát. Végül jobbnak tűnt hívni egy grab-ot (helyi Uber taxi), amit online telefonról lehet intézni. Kemény 325 forint volt.