2024. február 11. vasárnap

Holboxban végtelen nyugira ébredtünk. Kaptunk nagyon finom reggelit, majd még Bandi szeretett volna megmártózni az óceánban. Kisétáltunk és mindketten élveztük az elő-elő bújó napot. Majd összepakoltunk és míg vártuk a taxink beszélgettünk a szállásadónkkal. Elmesélte, hogy 4 napja, hogy ért térdig a víz mindenhol, a szállásokon hogy csapott be a víz a szobákba, és hogy mi mindent tett tönkre a víz. Az is kiderült, hogy a tegnapi karnevál miatt most igazán sok volt a turista, nem szokott ennyi lenni. Az elmúlt 5 évben robbant be a szigeten a turizmus, ami azért is érdekes, mert azért közben csak volt egy közel három évig tartó Covid.

Kiértünk a fél 11-kor induló komphoz. A távolban vártak ránk a csúnya felhők, de megvárták míg beülünk a kocsiba. 11 után nem sokkal elindultunk Las Coloradas felé. Mivel tegnap este meggyógyult a telefonomon a net, így válogathattunk a waze útvonal tervei között. Mondjuk olyan helyeken mentünk, ahol elég ritkásan volt lefedettség.

Az autóúton random és láthatatlan helyeken van fekvőrendőr, de egy-egy faluba beérve mindenképp. Falunév tábla nincs, de bukkanó van. Nagyon kis falvakon jöttünk keresztül, némelyikben az a kérdés is felmerült bennünk, hogy élnek-e egyáltalán. De az összes faluban volt épített kosárlabda pálya. Lássuk be a mexikói lakosság nem a magasságukról híres.

Las Coloradas a Yucatán-félsziget északi partján található egy olyan földdarabon, amely elválasztja a Mexikói-öblöt a Río Lagartos lagúnától. A tengeri só kinyerésére szolgáló hatalmas sópárologtató tavak találhatók ezen a földterületen, némelyiküknek a mikroorganizmusok miatt különös színe van, mint például a rózsaszín Laguna Rosának. Ez a Las Coloradas nevű zsákfalu szélén található. Tulajdonképp elég nagy lehúzás, mert valamennyire rálátni, de csak a 7 ezer forintos jegy megvételével mehetsz a sólepárló partjára egy 30 perces sétára. Erre mi sajnáltuk a pénzt meg az időt, így a parkolóból készült két kép. Inkább bementünk ebbe a kis faluba, Las Coloradasba, és autózva mind a három utcáját bejártuk.m

Visszafelé megálltunk Río Lagartos faluban, ahol már a falu elejét jelző fekvőrendőrnél megállítottak minket, ugyanis a biorezervátum csak helyiek segítségével látogatható. Egy rövidebb, egy órás motorcsónakos útra neveztünk be, ahol a rezervátumban a mangrove mentén a pelikánok és flamingók mellett krokodilt is láttunk, bár bevallom, hogy a flamingók olyan távolságban voltak, hogy egy-egy rózsaszín pacaként jelentek meg a szemeink előtt.

A faluban itt is tartott a farsangi mulattság, csoportok beöltözve lelkesen táncoltak az utcán.

Innen északról visszafelé mentünk a sziget belseje felé tartva Valladolid városába, hogy a szállásunkat elfoglaljuk. A másfél órás utunk végén a belvárosban ismét karneváli hangulat várt minket lezárt Fő térrel, ami csak annyiból nehezítette a dolgunk, hogy a Fő tér melletti utcát kellett volna elérjük. Egy negyed órás kerülővel, jobban mondva autós városnézéssel elértük a hotelt. Nagyon cuki a város, engem a perui Cuzcora emlékeztetett, Bandi szerint nem. Bejelentkeztünk és hamar elindultunk a városba, hogy még elcsípjük a lemenő nap fényeit. Nem sikerült, de ráadásul elég éhesek is voltunk mert ebéd helyett Magyarországról hozott ropit és müzli szeletet ebédeltünk. Kisebb tekergés után beültünk egy mexikói étterembe, bár szerintem nem a város legjobb étterme volt.

Vacsi után még lesétáltuk a bevitt kalóriát.