2024. február 8. csütörtök

Az első “mexikói élményem” 2012-ből való: Helga barátnőm és férje, Ákos jártak Mexikóban, ugyan nem a Yucatán-félszigeten, de az élménybeszámolójuk is és a fotóik is élénken élnek az emlékeimben. Akkor annyira lelkesek voltunk, hogy éveken keresztül nálunk volt a mexikói útikönyvük és egy nagy autós térkép. Aztán valahogy mindig másfelé vettük az irányt, és most sem erre volt az eredeti terv, hanem Ázsiába, de azt egyéb okok miatt napoltuk. És akkor Bandi azt mondta, hogy ha már több mint négy éve tanulod a spanyolt, akkor gyakorold is. Így esett a választás Mexikóra, azon belül pedig a Yucatán-félszigetre.

Bécsből megy közvetlen járat Cancúnba, ami kecsegtető volt, mondván Bécsbe kimegyünk kocsival és akkor majd onnan közvetlenül repülünk. De a bécsi parkolás majd olyan költséges, mint a bécsi repjegy, ráadásul visszafelére frankfurti átszállással találtuk meg a legideálisabb jegyet. Ezért aztán a reggel 7 előtt induló Budapest – Bécs járattal kezdtük meg a nyaralást. Azzal számoltunk, hogy a sok reggeli gép miatt tömeg lesz a reptéren, emiatt hajnali 4 órakor elindultunk otthonról. Annyira sima volt minden, hogy 5 órakor már a reptéren kortyolgattuk a második kávénkat.

A Budapestről induló gép percre pontosan indult a kemény 50 perces útjára, ami végül 35 percet se vett igénybe. Ilyen kis géppel utoljára valami szűken lakott szigetre mentünk. Az ülésre bekészítve várt minket egy kis, 2 dl-es víz, aminek elsőre megörültünk, majd rájöttünk, hogy ez a reggeli. Persze nem vártunk nagy reggelit, de a 3 órás kelés miatt kezdtünk éhezni. Mondjuk a felszállást követő 15. percben már meg is kezdtük a landolást, emiatt érthető volt, hogy nem volt nagy büfé asztal. Épp csak, hogy felmentünk a felhők fölé, aztán a Fertő-tó felett már egész alacsonyan szálltunk.

Bécsben volt három óránk, de aránylag gyorsan eltelt.

Ma már minden légitársaság mindenért is felszámol extra díjat, így amikor megvettük a repjegyet, akkor még az ülés választásért is el akartak kérni egy “kis” extrát. Smucig voltam, nem fizettünk, így random osztott be minket azon az 5 soron belül ahova szólt a jegyünk. Nyilván nem egymás mellé…

Bécs – Cancún 12,5 óra menetidő. Reménykedtünk, hogy a mellettünk ülők közül valaki hasonlóképp nem fizetett az ülésért extrát, emiatt nem fog neki fájni ha megkérjük, hogy cseréljen az egyikünkkel. Sikerrel jártunk.

Amikor elkezdtük tervezni ezt az utat, akkor még szó volt arról, hogy Mexikóvárosba is elmegyünk, jobban mondva, hogy ott kezdjük az utat. De végül látva, hogy a Yucatán-félsziget mennyi mindent tartogat nekünk, úgy döntöttünk inkább azt fedezzük fel alaposabban.

A 12,5 órás menetidőből bő fél órával előbb landoltunk. De ahogy beértünk a reptérre – valószínűleg nem volt hely a korán érkező gépünknek – ki kellett várjuk azt a bő fél órát a repcsiben, majd csak utána tudott beállni a helyére, hogy kiszállhassunk. Ez a 12,5 óra most igazán hosszúnak tűnt. Helyi idő szerint délután 5 volt, otthoni idő szerint pedig este 11 mire mexikói földet ért a lábunk. Bár akkor még beálltunk egy végtelenül hosszú sorba útlevél ellenőrzésre. Az amerikai, kanadai és azon mexikói lakosok akik rendelkeznek e-útlevéllel, mehettek külön sorba, mindenki más vegyesen egy nagy káoszban. Valószínűleg vagy 3-4 gép érkezett közel egyszerre és ez kisebb felforduláshoz vezetett. Ráadásul senki nem terelte az embereket, hogy rendeződjenek sorba, így mint a csürhe próbálta mindenki megtalálni a maga útját, sorát. Úgy tűnt 4 ember is dolgozik a mi sorunk túlvégén, az útlevél ellenőrzésen, de aztán kiderült, hogy a 4 zölden világító fülkéből csak kettőben ül ember, de abból is az egyik az nem is a mi sorunkat intézte, hanem az e-útleveleseket. Szóval annyira nem haladtunk gyorsan, kicsit több mint egy óra volt. A csomagok viszont egész hamar meg lettek. Gondoltuk sima ügy, kint vagyunk. De nem. Hamar a National Geographic műsorán futó drog csempészek műsorában találtuk magunkat kisebb túlzással: a beutazók bőröndjeit átkutatják gyanús behozott árucikkre utazva. Minket is átkutattak, de csak Bandi cigién akadt meg a szemük, amit végül engedtek (persze mert a felét magamra vállaltam…).

Klassz meleg fogadott minket, 27 fok.

7 órakor sötétedik, ezt a reptérről befelé vezető úton, a taxiban éltük meg.

Egy Airbnb apartmant béreltünk a belvárosi részen, amit a helyiek laknak. Itt nagyon sok a turista, mert minden repülőgép ide érkezik be, és sokan innen nem is mennek tovább, max a szálloda által szervezett utakra. A turistáknak van egy szállodasor, amolyan hotel zóna a tengerparti szakaszon, de mi arra nem igazán vágytunk, emiatt esett a választás az Airbnb apartmanra. Fél 8 volt mire odaértünk. Self check-in volt, így nem várt ránk a házigazda, csak megírta a címet meg a bejutási instrukciókat.

Háztól házig 21,5 órát utaztunk, de nem akartunk korán lefeküdni, így elmentünk még csavarogni meg vacsizni. Végül este 10-ig kihúztuk.