Szlovénia harmadjára: 1. nap

2021. szeptember 9.

Szlovénia, Bohinji-tó. Valahogy ide mindig visszahúz a szívünk. Pedig nem vagyunk visszajárós típusok, ha a nyaralásainkat nézzük.

De most a Covid miatt óvatosabban foglalunk szállást, meg a távolságot is szűkebben mérjük. Ide elérünk kocsival kellemesen 5-6 óra alatt.

Ezt a szállást egy tavaly októberre tervezett európai kutyakiállítás kapcsán találtam. A pandémia viszont közbeszólt. A szállást lemondtuk, de elraktároztam a kedvencek közé. Mivel ezen a vidéken nem igazán vannak körbekerítve a telkek, nincsenek kerítések. De ez a szállás ilyen szempontból is nagyon nekünk való, mert a mi kis kert részünk – a kutyásokra gondolva – teljen körbe van zárva kerítéssel.

2017-ben Tomival és Esztivel jártunk itt a Bohinji-tónál először, aztán 2018-ban Lidivel és Atival. Most ismét Tomiékat hívtuk, ők meg úgy tűnt szívesen jönnek.

Mi reggel fél 10-kor indultunk otthonról, 5 óra útidőt írt, két kisebb megállással 5 óra 15 perc alatt meg is érkeztünk. Pogo – Boogie jól bírta, bár eléggé besütött a fejükre a nap. A határon semmit nem kértek, könnyű volt a forgalom végig.

Tomi és Eszti Pepével 10 körül indult, de duplán nehezített verziót nyomtak: Debrecenből indultak és Pepe épp abban az egyéves korban van, amikor jön-megy-intézkedik, nem pedig a kocsiban ül, és várja türelmesen, hogy egyszer csak megérkeznek. Így ők többször és hosszabban megálltak. Nekik 12 órás lett az útjuk, szemünkben ők az igazi hősök!

Amikor mi megérkeztünk, akkor felfedeztük a házat, kipakoltunk, majd elsétáltunk a srácokkal a tóhoz. Addig mentünk a tó mentén míg találtunk egy olyan szakaszt, ahol ők is tudtak kicsit úszni. Mondjuk az “ők is” nem azt jelenti, hogy “mi is” bementünk volna a vízbe.

Este még a szomszéd városkába, Bohinjska Bistricába elmentünk venni vacsinak valót és egyben kicsit felfedezni azt a részt is. Miután egy béna kisboltban megvettem a Carbonara hozzávalóit, rájöttünk, hogy átellenben egy sokkal értelmesebb bolt van.

A vacsi elkészült, Esztiék pedig épségben egy alvó Pepével megérkeztek, mi meg úgy örültünk egymásnak, hogy csak éjfél után hagytuk abba a beszélgetést.

2 thoughts on “Szlovénia harmadjára: 1. nap

  1. Drágák! Annyira jó volt olvasni ezt a beszámolót! 😍 Szuper szép helyen, szuper szép csapat vagytok!

    Érezzétek nagyon jól magatokat! Puszi ❤️

    BandiBorso utazik (időpont: 2021. szept. 10., P, 12:31) ezt írta:

    > borsophoto posted: ” Szlovénia, Bohinji-tó. Valahogy ide mindig visszahúz > a szívünk. Pedig nem vagyunk visszajárós típusok, ha a nyaralásainkat > nézzük. De most a Covid miatt óvatosabban foglalunk szállást, meg a > távolságot is szűkebben mérjük. Ide elérünk kocsival kelleme” >

Hozzászólás a(z) bokrosvirag bejegyzéshez Kilépés a válaszból