Ákos és Helga barátaink már tavaly ajánlották nekünk, hogy próbáljuk ki a hegyen áthaladó autós vonatot. A vagonokra kocsival együtt hajt fel az ember és a kocsiban ülve élvezi végig az utat. A bő másfél órás autó út helyett 40 perc alatt megérkezik a vonat az úticélba, mert a hegyen át néhol akár több mint 6 km hosszú alagúton megy át a vonat, míg az autóút a hegyeket megkerüli. A közelünkből Bohinjska Bistrica-ból indul a vonat Nova Gorica-ba, de közben 2 helyen megáll: Podbrdo-ban és Most na Soci-ban. Egy nap 5 vonat megy oda és 5 jön vissza.

Mi Most na Soci-t céloztuk meg. Időben kellett kelni és indulni, mert a kinézett vonat 9:15-kor indult és korlátozott számban engedtek fel kocsit a vonatra. Konkrétan 28 kocsi fér fel. Ott voltunk időben, több mint negyed órával a vonat indulás előtt de csak nem fértünk fel.

Mivel arra a környékre mára írt jó időt, a hét többi napjára nem, emiatt úgy döntöttünk, hogy elindulunk kocsival, majd visszafelé megpróbáljuk a vonatot. Odaúton többször is megálltunk, hol a táj szépsége miatt, hol egy jó kávéért.

Most na Soci hangulatos kis település az Isonzó folyó és az Indrijca folyó összefolyásánál. A hely felfedezése együtt járt az Isonzó partján üzemelő grillezős kipróbálásával, ahol egészen finomat ebédeltünk. Miután minden szegletéből megnéztük a kevesebb mint 300 lakosú települést, kifeküdtünk az Isonzó partjára egy kis délutáni pihenőre. Persze előtte Pogo és Boogie valamennyire le lett fárasztva, de azért így is percekre maradtak csak nyugton.

Volt még másfél óránk hogy elinduljunk a vonathoz, amihez azt terveztük, hogy minimum fél órával az indulás előtt sorba állunk, de akár többel is, csak hogy felférjünk és sikerüljön kipróbálni. Láttam a neten, hogy a közelben van a Talmin szurdok, ami 2 faluval odébb egy órás kirándulást tartogat. Persze több időt is el lehet ott tölteni, ha vacakol az ember, de mi most nem értünk rá.

Aránylag tempósan vágtunk neki, és mikor már ömlött a hátunkon is a víz, mert olyan klassz meleg van, akkor eleredt az eső. Nem nagyon, de picit hűtött azért.

Időben voltunk, hogy a vonathoz érjünk. És időben be is álltunk a sorba. Úgy tűnt, hogy sima ügy, felférünk. 28 kocsit enged fel, előttünk meg 17 kocsi állt. Aztán egyszercsak észrevettük, hogy egy másik irányból is áll a sor és majd a zipzár elv alapján össze kell kapcsolódjunk… de végülis még akkor is felférünk. Aztán jött a helyi rendező ember, aki közölte, hogy tőlünk a sor ezen szakasza álljon át a zipzár másik felére mert ott a sor vége. Hirtelen kicsit sokan lettek előttünk. Addigra már a vonatra néhány autó felkerült és már nem lehetett átlátni, hogy most akkor beleférünk-e még a bűvös 28-ba. Számomra egyértelmű volt, hogy nem. Többiek csendben várták az eredményt. Haladt a sor ugyan de ugyanazzal a lendülettel fogyott is a hely a vonaton. Na és persze mi voltunk az utolsók, akik még felfértek. Úgy örültünk neki, mint a gyerek a körhintának.

Aztán elindult a vonat: zötyögött, kattogott, mozgott a kocsi a vagonon és még hangos is volt. Én elkezdtem Boogie miatt aggódni. De miatta nem kellett, lefeküdt és aludt. Magam miatt kellett: nem tetszett sehogy se ez a vonatozás. Persze nem volt rossz, de én nagyobb élményre számítottam. Ráadásul utólag azt beszéltük, hogy délelőtt kocsival menve sokkal több szebb dolgot láttunk.

A vonat viszont jó volt, mert hamar visszaértünk Bohinjska Bistricába, illetve onnan haza.

Egy kis videót összeállított a Bandi:

Útközben még megálltunk a Bohinji-tó partján, hogy megnézzük a csónak bérlési lehetőségeket.

Hazaérve a fáradt csapat még egy társasjátékra azért rávette magát.