A villás reggelit házhoz hozták. Bőségesen belaktunk, majd visszafeküdtünk aludni egy órácskát.

10 óra után kicsivel elindultunk biciklivel a sziget déli féltekére. Nagyot bicikliztünk, bár ez nem igaz, mert egyáltalán nem nagy a sziget, csak ahhoz mérten volt nagy, hogy a hétköznapokon mennyire nem biciklizünk.

Sokat fürödtünk – esőnek már nyoma se volt ma és az óceán 29 fokos, de szerintem voltak pontok, ahol még ettől is több volt. Ez az a hőmérséklet, amibe már én is egész jól érzem magam.

Finomat ebédeltünk délután, és nagyon élveztük azt a tengerparti részt, ahova kilyukadtunk: Anse Source d’Argent.

Ezt a partszakaszt kiemelten kezelik: egyrészt mert hibátlanul gyönyörű, másrészt mert szerintem ez az egyetlen partszakasz, amit reggelente rendbe tesznek a hinároktól meg a gyökér turistáktól.

A sziget déli részét L’Union-nak hívják és a fent említett partszakasz ennek a területnek a része. A L’Union régen egy birtok volt, ahova a Mellon család, mint első telepesek megérkeztek La Digue szigetére az 1800-as évek legelején (1807-ben, ha jól tudom). A család elhunyt tagjai itt vannak eltemetve és mind máig a szigeten él néhány leszármazott.

Ezen a területen a vanília ültetvénytől kezdve, eredeti kókusz malmon át a Mellon család eredeti házáig mindenféle érdekesség van. Vannak szupercuki teknősök, amire azt írják, hogy 30-100 év közöttiek, és elkülönítve (nehogy agyontapossák őket a nagyok) voltak baby teknősök is.

Erre a területre belépőt kellett fizetni: 115 rúpia/fő (2.300 Ft), de tulajdonképpen megérte. Tök sok mindent láttunk, és a part is fantasztikusan szép volt.

Délután mikor hazaértünk, ki is purcantunk.

Estére már a mi teraszunkra költözött a tulaj kutyája. Vajon miért?

Sajnos a net végtelenül gyenge, 2 órája próbálom a képeket feltölteni, ezért ennyi csak a kép. Azért a térképünket még beillesztem: