Szlovénia – 1. nap

2017. augusztus 6.

Szlovénia nemzeti parkja, a Triglav NP 5 órányira van Budapesttől kocsival. Délelőtt még nyugodtan mindent elrendeztünk, majd pontban délben elindultunk és pontban 5 órakor meg is érkeztünk két kisebb megállóval.

Bohinj-i tó közvetlen közelében, Stara Fuzinában szálltunk meg egy végtelenül kedves korunkbeli párnál. A nagy házban élnek ők is, sőt a férjnek a kárpitos-bútorasztalos műhelye is a ház aljában van. A mi kis lakrészünkben van két szoba erkéllyel, konyha étkezővel és fürdőszoba. A házigazdáék teával-kávéval és sütivel fogadtak minket miközben jobbnál jobb kirándulós, turázós helyeket javasoltak a közelben.

Délután, amikor megérkeztünk elkezdett szakadni az eső, ami fél 8 körül nagyjából elállt, így akkor a pakolást és mindent félbe hagyva elindultunk egyet sétálni, leginkább, hogy Pogot kicsit megmozgassuk. Addig nem is volt gond míg a háztól távolodtunk, mert egyre inkább szakadozott fel es tisztult ki az ég. Na de egyszer csak vissza kellett forduljunk, és a hátunk mögött meg gyűlt a sok sötét felhő. Ahhoz képest nem áztunk meg olyan nagyon és legalább sétáltunk egy jót.

4 thoughts on “Szlovénia – 1. nap

  1. Nagyon klasszak a képek, olyan ismerősnek tűnik 🙂
    Még mindig csodálatos hely!
    Sajnos a szövegben az ékezetes betük helyett sok másik betű jelenik meg, így egy kicsit nehéz olvasni.
    Érezzétek jól magatokat, sok puszi: Ancsa

Hozzászólás a(z) Ákos bejegyzéshez Kilépés a válaszból