Este minden bőröndöt újra pakoltunk, hogy stimmeljenek súlyra. Néhány dolgot hagytunk csak reggelre a pakolásból. És ugyan elég volt 11 órakor kijelentkeznünk a szállásról, mégis órára keltünk. Két okból is: gondoltuk ha éjjel kevesebbet alszunk, akkor majd a gépen jobban tudunk pihenni, és netán könnyebb lesz a visszaállás, másrészt olyan szép idő volt, hogy gondoltuk lemegyünk még a partra, én futok egyet, Bandi meg rollerrel elkísér. Így is volt. Sőt utána még egy friss reggelire is beültünk elköszönésképp.
11-kor kimentünk a reptérre és hál’Istennek minden flottul ment, meg még a gép is időben indult (Air France – KLM közös járat, Vancouver – Budapest, párizsi átszállással).
Szombat délben rendben hazaértünk, így már csak egy összefoglaló / összegző bejegyzés szeretnék majd írni.
Ma rájöttünk, hogy nem csak Vancouver klassz hely, hanem a környéke is tök jó. Reggeli után uberrel elmentünk a Capilano Suspension Bridgehez, ami a Capilano folyó felett átívelő függőhíd és a Capilano Kanyon Park része.
Vancouvertől kocsival negyed órányira északra, a városa fölött található ez a 27 hektáros Capilano-kanyon, a Capilano folyó varázslatos völgye. A folyóvölgyben egy kiépített ösvény vezet végig a fenyves hatalmas lomboronái között, melynek leglátványosabb és egyben legkedveltebb része a Capilano-függőhíd, mely részben a folyó fölött, részben az erdőben húzódik meg. A Capilano-függőhíd 70 méter magasságban 140 méter hosszan vezet át az erdőn, melyet évente több mint 1,2 millió látogató keres fel.
A folyó fölött haladó Capilano-híd eredetileg 1889-ben épült meg, méghozzá kenderkötelekből és cédrusdeszkákból, 1903-ban sodronyos függőhíddá építették át.
A hidat 1956-ban újjáépítették, ám az igazi fellendülést mégis az jelentette, amikor a kanadai születésű Nancy Stibbard megvásárolta 1983-ban, és 30 év alatt az ország kedvelt turisztikai központjává emelte a területet. A park látogatottsága nőni kezdett, mire 2004-ben megnyílt a Treetops Adventure nevű élményközpont a parkon belül, ahol további hat kisebb függőhíd szeli át az akár száz méter magasra megnőtt, cédrusillatú fák lombozatát.
A park kijárathoz felőli oldalán van Cliff Walk, ami egy félköríves kilátó a gránitsziklás hegyoldalra építve, 16 ponton egy sziklához erősítve. Innen is nagyon szép a látvány.
A park nagy népszerűségnek örvend a kirándulók körében, reggel 8:30-kor nyit és érdemes reggel minél előbb menni, mert 11 órától már ahhoz is sorban kellett állni, hogy a hídon átmehessen az ember. Mi 9-re odaértünk és 11:30-ig maradtunk mert mire körbejárja az ember a parkot simán elmegy 2,5-3 óra.
Innen tovább menve észak felé már csak 10 perc a menetrendszerinti busszal (kocsival 5 perc) a Grouse Mountain alsó parkolója. A parkoló mellől sílifttel, jobban mondva egy 100 férőhelyes kabinnal lehet feljutni az 1231 méter magas hegyre. Ez a hegy a Csendes-óceáni-hegység északi partvidékének egyik olyan hegye, amely télen a vancouveri lakosok egyik kedvenc síterepe négy libegővel és 33 pályával, nyáron pedig a túrázók és kirándulók szeretik, valamint az iskolásoknak szerveznek ide tábort. A nyári időszakban ragadozó madarakat mutatnak be (2 óránként) show formájában, valamint favágó bemutatóval szórakoztatják a kirándulókat, de lehet hegyi kerékpározni, drótkötél pályán csúszni, tandem siklóernyőzést kipróbálni, vagy vezetett öko sétákat tenni, na meg önállóan kirándulni. De vannak éttermek, hütték is. Kifejezetten kellemes volt, amihez még hozzátett a mai jó idő is.
Innen le a hegyről szervezett fuvarunk volt, nem is akármilyen. Gina, a gimnáziumi iskolatársam itt él Vancouverben és vele mindenképp szerettem volna találkozni. Már magát a hegyet is ő javasolta, hogy nézzük meg, ráadásul neki a környéken volt dolga, így visszafelé felvett minket és együtt mentünk a Granville Islandre.
Granville Island egy félsziget konkrétan a szállásunknál lévő partszakasszal szemben, ami arról nevezetes, hogy az egész terület (14 hektár) egy nagy piac. A zöldség – gyümölcstől a friss húsáru, pékáru egészen a legkülönlegesebb kézzel készített termékekig: ruha, bútor, ékszer, seprű, ajándéktárgy, bármi és minden. Itt kávéztunk egy jót Ginával, meg kibeszéltük az életet, aztán ő ment haza, mi meg még tekeregtünk picit és végül egy szendvics vacsorával zártunk a piacon. Hazafelé kipróbáltuk az aquabus-t, ami a félszigetről hozza-viszi az utasokat.
Este összepakoltuk a bőröndjeinket, hogy reggel már ne azzal kelljen vacakolni, ugyanis holnap kora délután már indul a repülőnk haza.
Vancouver nagyon élhető városnak tűnik. Bandinak az tetszett benne a legjobban, hogy minden hobbija megtalálható aránylag közel: lehet síelni, búvárkodni, vitorlázni, kirándulni, túrázni, parton sétálni, ahol több kutya strand is van.
Kissé hiányoznak már Pogoék… eddig csak a goldikat simogattuk, ma már minden kutyához odamentünk.
Reggel sokáig aludtunk, majd már városnéző állapotban beültünk egy közeli reggeliző helyre.
Első állomásunk a Vancouver Lookout torony volt, ahonnan be lehet látni a város egy jó részét.
Innen az óvárosba mentünk, a Gastown-ba, ami leginkább a közelbe lévő kikötő nagy turista szállító hajóinak utasaira van szabva: mindenhol ajándékbolt.
A Canada Place, ahol a fent említett hajók kikötnek az eleje annak a part szakasznak, ahol aztán hidroplánnal lehet repülni és a várost fentről is megnézni, valamint a klasszik kikötőnek. Már el akartunk indulni visszafelé a szállás irányába, de mindig valami tovább vitt minket.
Végül a délutáni ebéd után visszamentünk a szállásra majd este még Sunset Beachre sétáltunk el. Több közkedvelt strand, partszakasz van Vancouverben, hozzánk ez van a legközelebb. Ez a partszakasz nagyon jó hangulatú, nem zsúfolt, de sok ember kint van, közösen futnak, jógáznak, strand röplabdáznak, beszélgetnek a parton vagy a kapcsolódó parkos részen, néhányan még fürödtek is a hűvös vízben.
Ennek a partszakasznak a végén kezdődik a Stanley Park, ami Amerika harmadik legnagyobb városi parkja a maga 400 hektárjával. Béreltünk két városi bringát és azzal nekivágtunk. Elsőre kicsit kusza volt, hogy mikor melyik irányba lehet biciklivel menni, de alapvetően jól ki van táblázva, csak figyelni kell.
Láttunk egy baglyot, nagyon cuki volt, meg egy táblát, hogy a park tele van különböző állatokkal, figyeljünk rájuk. Az elmúlt két hét után most furcsa, hogy 9-kor már sötét van, így nyilván egy idő után ránk sötétedett. Volt lámpa a biciklin, de már a közepesen sötét parkban felfelé tekerni egy nagyon béna biciklivel nem volt annyira aranyos program. Mikor kiértünk a parkból, letettük a járgányokat és visszamentünk a szállásra.
Vancouver belvárosa szimpatikus, kellemes, jó kis város. Az abszolút belvárosi, turistás részen nincsenek, vagy nagyon minimálisan vannak hajléktalanok, drogosok. De például az óvárosi rész túloldalán már inkább beléjük lehet botlani. Szóval vannak, csak nem azon a részen, amit két nap alatt felfedezel a városból. Az, hogy 2018 óta legális a marihuána fogyasztása Kanadában az elég sűrűn érezhető az utcákon.
BandiBorso utazik 