CHICAGO 7. nap – 2018. május 25. péntek

Nyugis, lassú délelőttünk volt. Eleve nem rohanva indultunk el otthonról reggel, de aztán a reggelivel se kapkodtunk.

Az állatkertben volt randink Mariannékkal, Judit tesóm idősebbik lányával, férjével és fiával. Ők elég korán elindultak reggel így már 1 órakor itt voltak.

Irtó meleg volt ma. 4 napja még 4 fok volt, tegnap meg már 29, ma meg tuti 30 felett.

Miután kiszívott minket a nap, beültünk a dugóba, hogy hazajussunk.

Este meg kosármeccset néztünk és csak élveztük, hogy együtt a család.

CHICAGO 6. nap – 2018. május 24. csütörtök

Annyit egyeztettünk este, hogy 9 órakor jó lenne reggel elindulni otthonról. Közel akkor sikerült is becsukni az ajtót magunk mögött. Először csak reggelizni mentünk egy másik palacsintázóba, amit Judit egyik kollégája javasolt. Ez tulajdonképp egy lánc több üzlettel. Wildberry néven fut. Tényleg jó, tudjuk ajánlani! Itt is az omlette-től a buggyantott tojáson át, gofri, amerikai palacsinta és mindenféle finomság van.

Nagyok az adagok. Annyira, hogy megbeszéltük Judittal, hogy következő reggel felezünk.

Reggeli után elmentünk kirándulni az Illinois folyó partja mentén fekvő Starved Rock állami parkban. Ott egymás hegyén-hátán vannak a kisebb canyonok. Nem jártuk be mindet, de többet is megnéztünk.

Este fél 7 körül értünk haza, gyors zuhany után mentünk is tovább vacsorázni. Nagyon meleg volt ma.

CHICAGO 5. nap – 2018. május 23. szerda

Én korán ébredtem, de Bandi annál később. Fél 10 volt mire kávéhoz jutottunk. Bandi kellett kicsit dolgozzon én meg pakoltam és vártam.

Vártam Judit nővéreméket Clevelandből. Nagyon vártam.

Juditék a külvárosban béreltek egy Airbnb házat, de abban maradtunk, hogy először bejönnek a városba, találkozunk, letesszük a kocsijukat egy közeli kis bevásárlóközpont ingyenes parkolójában, onnan bemegyünk együtt a városba, és majd csak este vesszük fel a kulcsot. Pakoltam ruhát magunkkal, hogy estére velük menjünk az általuk bérelt házba, hogy az estét is együtt tölthessük.

Sokkal szebb időnk volt ma! Már pólóban sétáltunk, de a biztonság kedvéért hoztunk magunkkal pulcsit, ami este kellett is.

Először elmentünk a Millennium Parkba, mert olyan szerelmesek lettünk tegnap a Bean-be, hogy azt meg akartuk osztani a Juditékkal.

Utána felmentünk a Willis toronyba, mely korábbi nevén: Sears torony. A torony 108 emelet magas és 1973-ban, amikor elkészült ez az épület volt a világ legmagasabb épülete egészen 1996-ig. Jelenleg ez Amerika második legmagasabb épülete: 442 méter, antennával együtt 527 méter magas. Ráadásul a 103. emeleti Skydeck nevű kilátóban egy részen nem csak a teljes falfelület üveg, hanem a padló is. Izgalmas volt kilépni a “semmibe”.

Aztán vízi taxival elmentünk a Navy Pierhez. Mintha nem is itt jártunk volna 3 nappal ezelőtt. Azzal, hogy sütött a nap, kék volt az ég, kellemes volt a hőmérséklet már mindennek más volt a hangulata, na de a városban is és itt az 1 km hosszú mólón is minden kiülős hirtelen megnyitott. Igazi élet volt.

Uberrel visszamentünk a közelünkben lévő parkolóhoz felvenni a Juditék kocsijáqt, majd este fél 10-re értünk ki Schaumburg nevű külvárosba, a Juditék által bérelt házba.

CHICAGO 4. nap – 2018. május 22. kedd

A reggeli kávé és Judit nővéremmel való beszélgetés után, picivel 9 óra után el is indultunk a Palacsintázóba (The Original Pencake House). Sor volt. De nem volt vészes, jól haladt, pikk-pakk bent voltunk.

Olyan reggelit ettünk, hogy a végén Bandi csak annyit tudott mondani, hogy menjünk haza és feküdjünk vissza aludni. A kajakóma már reggeli után elkapott minket.

De hősök vagyunk, mert egy kávéval legyőztük a gonoszt.

Mára biciklizést terveztünk. Városi bringa itt is rengeteg ponton elérhető. Van hozzá app, amin nem csak azt látod, hogy hol vannak bicikli pontok, hanem azt is, hogy melyik ponton hány szabad elem van. Kártyával az app-en keresztül tudsz fizetni. Egy út/fő 3 USD, amely max 30 percre szól. Egy napi korlátlan bringa használat pedig 15 dollár. Annyiszor teszed le / feszed fel ahányszor csak akarod a város bármely pontján a biciklit a napi kártyával. Mivel egész napra ezt terveztük kisebb nagyobb megállásokkal ezért a korlátlan használatot választottuk.

Első megállónk az Apple Store volt. Semmi extrát nem akartunk, leginkább csak megnézni magát a boltot kívül-belül. Egy gyönyörű üveg épület a Chicago folyó partján.

Második a Millenium Park volt, ahol 2006 óta áll a Cloud Gate (Felhő kapu) névre hallgató alkotás, amely egy nagy vízcseppet szimbolizál. Bár a város lakói hamar átkeresztelték The Bean-re, azaz A Bab-ra formája miatt. A nagy tükröződő felülete miatt nagy kedvenc mind a város lakói, mind pedig a turisták körében.

Harmadik nagyobb hely ahol megálltunk az a Shedd névre hallgató Aquarium. A világ legnagyobb fedett akváriuma, több mint 8 ezer fajjal. Bandit itt el is vesztettük egy cirka három órára. Fantasztikus, hogy mennyire el tudják bűvölni a halak.

Majd megnéztük a Millenium Park mellett lévő Grant Parkban álló Buckingham Fountain szökőkútat. A 85 méter széles rózsagránít óriást 1927-ben a versailles-i Latona mintájára készítették. A szökőkút a Michigan tavat szimbolizálja.

Kisebb bolyongás után visszatekertünk a Bean-hez, mert szépen kisütött közben a nap. Ráadásul először biciklivel voltunk ott, ami kicsit korlátozott minket, így most előre letettük a bringákat és újra felfedeztük a szobrot.

Meg mertem jegyezni, hogy ezt sötétben kellene lefotózni. Így tekeregtünk még a belvárosban hol biciklivel, hol anélkül, majd vacsi után visszajöttünk és hiába volt hideg, meg hiába voltunk fáradtak a képek csak elkészültek.

Mondjuk még a vacsi egy érdekes eset volt. Bementünk egy ázsiai lánc egyik éttermébe, a Wow Bao-ba. Van egy ilyen itt nálunk a sarkon is, most meg találtunk egyet a belvárosi részben is. Gondoltuk úgyis ki akartuk próbálni, hát legyen. Én ugye finnyás lévén csak óvatosan választok… oké, legyen narancsos csirke rizzsel. Bandi is választott valami csirkét. Olyan a rendszer, mint mondjuk a Mekiben, hogy kérsz, fizetsz, megkapod, megeszed.

Mondjuk a csajnak rendeléskor, hogy mit kérünk, ő meg visszakérdezett, hogy Bao? Mi meg elsőre nem értettük, másodikra meg bowl-nak értettük, ami tálkát jelent. Igen, persze adjon egy tálkával. Az mondjuk nem volt elsőre gyanús, hogy meg se kérdezi, hogy milyen körettel (de biztos rizzsel lesz alapból). Kezünkbe ad a csaj fizetés után egy egész kicsi piros műanyag tálkát két falatka cuccal. Jó, biztos ez valami aranyos előétel, amit adnak extrába, vagy ez valami kis kenyeret helyettesítő dolog, amit majd a szaftos húsokhoz kaptunk meg előre – gondoltuk magunkban. Meg azt is gondoltuk, hogy azért mi inkább megvárjuk azt a tálka húst, hogy kihozza nekünk. Tétovázva leültünk. De nem hozta. Sőt, egyre jobban látszott, hogy nem is fogja. Bandi belekóstolt óvatosan az egyik falatkába, ízlett neki. Majd én a másikba. Na és akkor, ahogy pikk-pakk elfogyott az “előétel” rájöttünk a falon lévő képekből, hogy ez a Bao, és a csaj ezt kérdezte, nem pedig a tálkát… különben meglepően laktató volt, míg haza bicikliztünk nem is voltunk éhesek!

Sajnos nem fotóztam le, így a netről lementett képpel illusztrálnám a mennyiséget: a tálka pont ugyanez, csak nem négy, hanem kettő Baocska kettőnknek!

CHICAGO 3. nap – 2018. május 21. hétfő

Hajnali 3/4 5-kor már ébren voltam. Pedig este próbáltam minél tovább húzni az időt, de már a képek válogatásába belealudtam többször is 9 óra magasságában. Így már fél 10-kor alvás volt. Nem kellett minket altatni.

Bandi míg aludt én átnéztem a tegnapi képeket és frissítettem is a blogot, így lehet érdemes újra néznetek.

Reggel leugrodtam egy kávéért a lehető legnagyobb esőben. A hőmérséklet mindenképp jobb, mint tegnap volt, de hát az égbolt nem azt mutatja, hogy hamarosan sütni fog a nap. Ma még tuti nem. A kávéhoz volt otthon müzlink reggelire.

Eleve a mai napra terveztük, hogy elmegyünk a külvárosi (63 km távolságra van a szállástól) outletbe kicsit körbenézni, netán vásárolni… Aztán felmértük, hogy ilyen vacak esős időben nincs is más lehetőségünk. Bandi hamar utánanézett az Uber-nek (eggyel olcsóbb, mint a taxi), meg a Lyft-nek (hasonló, mint az Uber), de mindkettő horror összeget írt az oda fuvarra (több, mint 200 dollárt!). És akkor még a hazaút meg sincs oldva… Ezek után jött a B verzió: tömegközlekedés. Na, ezt igazán gyorsan elvetettük mert majd 3 órás vacakolást írt a tervező. C verzió: nézzük meg mennyibe kerül egy kocsi bérlés egy napra és hol van a legközelebbi bérlő hely. Biztosítással 24 órára, munkaidő utáni leadási lehetőséggel 68 dollár a legkisebb kocsi, amely még az autópálya díjat is tartalmazza. Egy Ford Focus-t kaptunk (Texas-i rendszámmal!), ami a célnak tökéletesen megfelelt. Negyed óra alatt el is intéztük a bérlést a tőlünk 8 perce lévő Enterprise-nál.

Ráadásul a kocsi bérlés azért is volt a legideálisabb, mert a parkoló kisautónkba be tudtuk dobálni a vett dolgainkat és nem kellett cipekedni.

11 órára már kint voltunk Aurorában, ahol a Premium Outlet van. Ha online regisztrálsz előre, akkor az info pontnál felveheted az extra kupon füzeted. Megtettük.

Tökéletes időpontban jöttünk, kb. senki nem volt. Délutánig szakadt az eső, de fele annyira se volt hideg mint tegnap, aztán egyszercsak kisütött a nap. Annyira, hogy végül nem csak a kabáttól, de néha még a pulcsitól is megvàltunk.

Este 9-ig nyitva vannak az üzletek. Végülis nem maradtunk zárásig, de így is túl teljesítettük a nyolc órás munkaidőt.

Este 9-re értünk haza, legalább már nem volt dugó az autópályán hazafelé. Felhordtunk (Bandi felhordta a cuccot én meg vigyáztam a kocsira, nehogy megbűntessenek minket), majd visszavittük a kisautót. Aztán elmentünk még vacsorázni egy aranyos kocsmába, amit már többször is nézegettünk.

CHICAGO 2. nap – 2018. május 20. vasárnap

Még egy kicsit visszatérek a tegnapi naphoz. Szóval a reptérről a szállás 24 km-re van, a szállás pedig aránylag központi részen helyezkedik el, de csak ahhoz viszonyítva, hogy mekkora a város. Tulajdonképp kellemes 30 perces séta a nagyon belváros. Kicsit olyasmi mint nálunk az Oktogontól (ahol már sűrű az élet) besétálni a Deák térre.

Térképen az alábbiak szerint néz ki:

Reptér-szállás:

Szállás-belváros:

A szállásunk egy Airbnb lakás, illetve apartman. Konyha is van, ami kellemes, bár nem most tervezem megcsinálni életem első csülkét Pékné módra. Meg van a varázsa, hogy egy helyiek által lakott házba vagyunk. Még szoknunk kell a hangokat, zajokat (ez nem Érd), szagokat, az új ágyat. Reggel rájöttünk, hogy hogyan is kell teljesen becsukni az ablakot, így lehet ma majd jobban alszunk.

Tegnap abszolút a mi kis negyedünket jártuk be. Először a parttól elfele, mert egy net kártyát akartunk volna venni, de találtunk egy saroknyira egy tök jó nagy boltot (kb mint otthon az interspar), és beugrodtunk vásárolni. Leginkább innivalót meg gyümölcsöt vettünk és alaposan felmértük, hogy mi mindent lehet kapni. Aztán mire a telefonos boltba elértünk az bezárt, de legalább azt a részt is felfedeztük.

A part felé menve egy csomó klassz kis söröző, étterem akadt az utunkba, a lakásunk környéken. Sőt az épületünk aljában van egy kávézó, és közvetlen mellettünk két étterem is.

Ahova beültünk az nagyon kellemes volt, de az én kajám sajna nem volt finom.

A fehér ház utáni sarki épület a miénk.

Az éjjel nagyon sokszor ébren voltunk. Én reggel 6-kor már kukorékoltam, de Bandi is 7-kor már ébren volt.

Vettünk tegnap kapszulát a lakásban lévő kávéfőzőhöz, ami stimmelt is, de sajnos nagyon amerikai híg kávé lett belőle. Bandi sok tejjel megitta. Én nem vagyok ennyire kávé függő, illetve nekem ettől jobban számít az íze.

Viszont nagyon jó dolgunk van mert a házunk aljában van egy Starbucks kávézó, ahol több mint finom a kávé. Nem ott reggeliztünk, hanem elindultunk, hogy egy igazi villás reggelit szerezzünk. Még tegnap este egy elég puccos utcában sétáltunk vissza a szállásra, ahol mindenféle különleges kiülős éttermek voltak és az egyik mellett egy kis palacsintázó. Végül oda jártunk beülni, de annyira tele volt, hogy vagy 10 ember állt előttünk sorban.

Beálltunk mi is, de közben megbeszéltük, hogy inkább tovább megyünk és majd valamikor máskor újra megpróbáljuk. Közben más is beállt a sor végére. Mikor elindultunk kifelé, akkor nem az volt az arcára írva a mögöttünk állónak, hogy na de jó, ennyivel is előrébb vagyok, hanem egyből próbált minket meggyőzni, hogy gyorsan megy a sor és maradjunk mert itt tök jó a reggeli. Jó érzés volt ez a hozzáállás. De az utcán is mindenki mosolyog, köszön és kedves. Mondjuk, ahogy Bandi vigyorogva végigmegy az utcán úgy nem is lehet nem visszamosolyogni! A palacsintázó várat még magára, továbbálltunk és egy kiadós omlettet reggeliztünk.

Hideg van. Reggel azt írta, hogy 8 fok, de azt is csak 4-nek érzed. Persze azóta ez jobb lett, már volt, hogy 10 fokot is mutatott ma a hőmérő, amit már 5-nek is lehetett érezni. Holnaptól jobb lesz! Tudom!

De annak különösen örülök, hogy volt annyi eszem, hogy a két nagyon laposra hajtogatható kabátunkat és a sapkát, sálat becsaptam még a bőröndbe.

Mondjuk amit nem értek, hogy az étteremben az az első, hogy kihoznak egy pohár vízet, amiben ott hever a jég még akkor is ha kint majd megfagyunk.

A reggeli után és még az eső előtt bementünk egy Best Buy-ba (azt hiszem a legnagyobb elektronikai bolt) és vettünk egy-két dolgot. Persze szakadt az eső mikor kijöttünk, így az utca túloldalán lévő boltba is beugrodtunk, aztán folytattuk a netkártya beszerzését. Végül haza gyalogoltunk, hogy a vásárolt cuccokat ne kelljen cipelni.

Délután újra nekivágtunk a városnak. Még mindig hideg volt de már nem eszt az eső. Hideg volt, nagyon hideg. Estig gyalogoltunk: 16,8 km-t tettünk a lábunkba.

Elsősorban a Navy Pier-t és környékét fedeztük fel, na meg az arrafelé vezető utcákban bolyongtunk.

Annyira elfaradtunk, hogy már csak egy vacsira volt energiánk.

CHICAGO 1. nap – 2018. május 19. szombat

Chicago becenevén A szelek városa (Windy City) Amerika harmadik legnépesebb városa, amely a Nagy-tavak egyikének, a Michigan-tónak a partján fekszik, Illinois államban. A népesség 2,7 millió fő egy 2014-es felmérés szerint, területe pedig 606 négyzetkilométer.

A város történelmének kezdete az 1770-es évekre vezethető vissza. Az 1833-as újraalapításkor 350 telepes költözött a Chicago folyó partján fekvő egykori (1795-ben létrehozott) kereskedelmi pont (Fort Dearborn) helyére. Telepüket még abban az évben Chicago néven önálló településsé szervezték. A község négy év alatt jelentősen megnőtt így 1837-ben már városi rangra emelkedett.

1890-re Amerika második legnagyobb városává nőtte ki magát, mintegy 1,1 millió embernek adva otthont.

Chicago az eredeti kiindulópontja a később legendássá vált 66-os útnak és a szintén legendássá vált, a keletet a nyugattal összekötő Transzkontinentális vasútvonalnak is.

A választásunk azért esett Chicagora, mert ebben a városban még nem jártunk, és a lengyel légitársaság (LOT) május elejétől indított közvetlen járatot ide is. A korai jegyvásárlás kedvezményét kihasználva egész ideális áron sikerült jegyet vennünk még novemberben. Ráadásul Judit nővéremék (Cleveland mellől) elérhető távolságba kerülnek hozzánk (na jó, inkább mi hozzájuk), amit egy találkozással mindenképp megünnepelünk majd!

7 óra időeltolódás van Budapest és Chicago között. Helyi idő szerint 14:50-kor landol a gépünk, ami magyar idő szerint 21:50, így 10 és fél órás repülőúttal megússzuk (illetve remélem inkább megrepüljük) a 7744 km-es távot.

Boeing 787-es géppel repülünk. Dió Csabi mondta is, hogy ez már egy modernebb gép lesz. És tényleg: nagyobbak az ablakok, amiket nem kézzel lehúzható kis redőnnyel láttak el, hanem az ablak alatt lévő gomb nyomkodására besötétedik az ablak.

Az USB csatlakozó már nem annyira meglepő ha van egy gépen, de rosszul esik ha nincs. Van. Aztán sokkal tágasabb a klotyó. És ez azért fontos dolog egy több, mint tíz órás útnál.

A Business class csak 3 sor, majd a Premium szekció is 3 sor, vagyis a 28 soros gépen már a 7-sortól turista osztály van. Ha fizetsz valami csekély összeget akkor a 7-12 sor között ülhetsz. Mi fizettünk, 9-dik sorba be is csekkoltunk.

A gép nincs tele, az üres helyek meg ebben a fizetős részben vannak, így Bandival végül kettesben ülünk egy 3-as sorban.

Kiváncsi voltam, hogy milyen lesz a lengyel légitársaság. A kifejezetten kedves személyzet egy része magyar, amit jeleztek is a repülés elején, tudatva minket, hogy akár magyarul is kérhetünk segítséget.

Szinte időben, 10 perc késéssel indultunk, ahol az első óra olyan gyorsan elment, hogy már hozták is az ebédet. A kaja meglepően jó volt. Különfélét kertünk, mert hát megkérdik, hogy csirke vagy marha, de az meglepi, hogy mivel adják és hogyan készítették el. A marha egy kellemes pörkölt volt tésztával, amiről Bandi hamar le is mondott, míg a csirke bundában volt krumplival.

Bandi bealudt és vagy egy három órás délutáni szundit nyomott, ami alatt én két filmet is megnéztem. Na például ez is jófej dolog a LOT-tól, hogy a repülőn a filmeken belül először választhatsz, hogy milyen országból való filmet néznél. Természetesen van magyar film is a repertoárban. Így aztán én két magyar filmet néztem: az első volt a Brazilok, amit már otthon emlegetett a Bandi, hogy meg kellene néznünk. Nehezen indult számomra az eleje, de aztán tetszett. A másik film címe meg az Aurora Borealis – Északi fény volt. Az egy kicsit sírós, de szép. Aztán a félúton fordult a kocka: Bandi filmezett és én próbáltam aludni, de kisebb sikerrel ment.

A kinti világos ellenére egész félhomályt tudtak teremteni ezzel, hogy az ablaküveg sötétedése szabályozható. Ráadásul míg mikor felszálltunk, akkor az utasok maguk is tudták szabályozni, addig az ebéd után központosították a rendszert, hogy a kis troll utasok nehogy világosságot teremtsenek.

Este 8 után kaptuk a vacsorát a repcsin. Annyira az utolsó idegszálammal játszottak, hogy Bandi mentette meg a helyzetet és szerzett egy negyed órával előbb vacsit, mint ahogy hozták volna. Hát igen, én pont olyan vagyok, mint az emberek a Snickers reklámban… Ez volt az a pont, amikor eldöntöttem, hogy nem is jó légitársaság a LOT. Aztán a kaja hatására enyhült a kritikám.

Pont annyival értünk később földet, mint amennyivel később indultunk, otthoni idő szerint este 10-kor, helyi idő szerint pedig délután 3-kor.

4 óra után értünk ki a reptérről és 5 után egy kicsivel értünk az apartmanunkhoz.

Egy Airbnb stúdió lakást béreltünk, ahol a házigazda megírta, hogy néhány házzal odébb hol és hogyan találjuk a kulcsot. Izgalmas volt egy tök idegen városban úgy bejutni egy lakásba, hogy mindenféle leírt utasításokat követsz.

A kecó nem nagy, de nagyon jó helyen van. Picit időztunk a lakásban majd elindultunk, hogy a környéket felfedezzük. Végül este fél 9-kor még beültünk egy közeli sörözőbe, ahol vacsizni is lehet.

Bocs, hogy ilyen hosszú lett. Ez csak azért van mert ilyen hosszú volt a repülőút. Holnaptól ez nem lesz így.

USA, Nemzeti Parkok – 27. nap

2015. szeptember 14. hétfő

Nem tudom, hogy hogy fogunk majd visszaállni a magyar időszámításra, mert még a San Francisco-iról se sikerül a New Yorkira, ami pedig csak 3 óra különbség. Na mindegy is, nem kéne ezen panaszkodni – azt hiszem.

De ehhez mérten csak fél 9 – 9 között vagyunk képesek felkelni magunktól.

Reggeli után elmentünk megnézni az World Trade Center helye mellett épült új épületet, ami jelenleg a legmagasabb NY-i épület. Csak kívülről néztük meg, mert nem volt elég időnk.


Hiba
Nincs ilyen videó

Rohanás volt ki New Jerseybe, ahol helikopterre szálltunk, de nem akármilyenre: oldalt nyitott gép volt, olyan amiből ki tudtuk lógatni a lábunkat.

Na ezzel a géppel tekeregtünk egy 20 percet a város felett. Nem New Jersey felett, hanem New York felett! Nagyon vagány volt.

  
  

Este igazi finom vacsoránk volt: Andi gulyáslevessel és palacsintával várt minket.

USA, Nemzeti Parkok – 26. nap

2015. szeptember 13. vasárnap

Nem kapkodtunk reggel. Annyira nem, hogy majdnem dél volt mire elindultunk NY belvárosából NY egyik külvárosi részébe, Coney Islandre.
Coney Island egy tengerparti szakasz rengeteg orosszal. Vicces volt, mert egy teljesen más világban éreztük magunkat, semmi nem hasonlított se New Yorkra, se Amerikára. Az utcán 90%-ban mindenki oroszul beszél, az arcok olyan oroszosak, az épületeken oroszul kiírva majd minden (persze az orosz kiírás mellé odabiggyesztenek egy amerikai zászlót, amitől aztán végképp viccesen néz ki az egész). A boltokban teljesen más élelmiszer kapható, mint az amerikai üzletekben. Annyira, hogy itt van császárszalonnától kezdve a túrón át, szilva kompót és európai kenyér. Szóval Andival lelkesen vásároltunk is. Például Amerikában be van tiltva a Kinder tojás, náluk mégis lehet kapni. De ugyanez a helyzet a mákkal: be van tiltva, de közben meg olyan mákos bejglit ettünk az egyik utcai pékárustól, hogy azóta is azt emlegetjük. Az újságos csak orosz nyelvű hírlapot (netán még napilapot is) árul. Érdekes világ.
Mi elsősorban a tengerparti szakasz miatt jöttünk. Meglepően meleg volt még a víz, bár fürdeni nem fürödtünk.

  
  

Este pedig hármasban (Andi, András meg én) elmentünk csavarogni, illetve fotózni. Tomi maradt otthon a gyerköccel.

Átsétáltunk a Queensboro hídon, ami Andiéktól nincs túl messze, majd Queensből készült nehány kép Manhattanről. Valamint a legrégebbi (1936-os) fényreklámról, ami itt van Queensben az East folyó partján.

  
  
  

USA, Nemzeti Parkok – 24. nap

2015. szeptember 11. péntek

Korán keltünk, nagyon korán: én 3/4 ötkor, Bandi fél hatkor. Negyed hétre kocsi jött értünk, és rohantunk a reptérre, hogy aztán 3 órával közelebb legyünk a budapesti időhöz. Vagyis a 9 órás időeltolódásból lett 6 óra.


Tehát átrepültünk San Franciscoból New York Citybe. 5 és fél óra volt az út. A 3 órás időeltolódással és az öt és fél órás repülőúttal azt az eredményt kaptuk, hogy délután 5-re voltunk NY-ban. Tomi, András unokatesója várt is minket a reptéren. De hát a péntek délutáni dugó miatt 2 óra volt eljutni a Tomiék lakásáig, ami eléggé a belvárosban van.


A repülőn a landolást követően megemlékezett a személyzet a 14 évvel ezelőtti terrortámadás tragédiájáról, és külön köszönetet mondtak, hogy a mai napon velük repültünk. A United Airlines és az American Airlines 2-2 repülőgépét térítette el 2001-ben a 19 géprabló. Mi ma a United Légitársasággal repültünk.
Andi igazi magyar vacsorával várt minket: pörkölt galuskával és lángos! Este alig bírtuk abbahagyni a beszélgetést.