Tegnap a hozzánk legközelebbi partszakaszt (Anse Volbert) is megnéztük miután visszatértünk Anse Lazioról. Kíváncsiak voltunk, hogy hogy néz ki az a rész világosban, ahol első este ettünk. Aztán minimálisan tovább sétálva belebotlottunk a környék legjobb búvár helyének kikiáltott búvárközpontjába (Octopus Diving Center). Egy nagyon aranyos helyi lány (Vicky) fogadott minket és egész könnyen rávett, hogy csináljak egy emlékeztető merülést. 2014-ben búvárkodtam utoljára és hát olyan nagyon nagy élmény nem kötődik hozzá. Közben viszont tudom, hogy ha adok magamnak egy kis időt meg lehetőséget, akkor lehet elérek egy komfortzónát… Így egy laza 8-9 méter mély merülésre beiratkoztunk délelőttre.

Négyesben merültünk: a tegnapi rábeszélős szuper cuki lány, Vicky, aki nagy biztonságérzetet adott, egy helyi kissrác meg mi. Kishajóval kimentünk a közeli Saint Pierre szigethez és ott merültünk. 29 fokos volt a víz! Sajnos a latótávolság nem volt valami nagy szám. De találkoztunk teknőssel, rájával, tűzhallal, cowfish-sel, valamint egy hatalmas hallal, amire ha jól emlékszünk, akkor Vicky azt mondta, hogy ruper.

Összességében úgy jöttem ki a vízből, hogy akkor jelentkezzünk be holnapra is egy reggeli merülésre, mert ezzel a lánnyal szívesen merülök újra.

Abszolút napsütés volt ma, a búvárkodás után lent is maradtunk még egy kicsit pancsolni.

Majd hazajöttünk, főztünk zacskós tésztát ebédre, aztán délután nekivágtunk a sziget közepén lévő Nemzeti Parknak, Valleé de Mai-nak (magyarul Május-völgy). Az UNESCO a világörökség részévé nyilvánította a nemzeti parkot 1983-ban, amely az egyedülállóan őshonos tengeri kókuszt (Coco de Mer) őrzi. Vagyis a tengeri kókusz nevű pálmát, mely elképesztő magasra nő és óriásiak a levelei. Fantasztikus látvány. A világon csak itt nőnek természetes környezetben. Még jó, hogy a formás, ámbár méretes női ülepre hasonlító diója csak éjszaka esik le, mert van köztük nyolcvan kilós is.

Amikor béreltük a kocsit, akkor alá is írattak velünk egy ilyen részt, miszerint vállaljuk, hogy kókusz pálma alá nem parkolunk.

A park parkolója 8 percre van kocsival a szállásunktól, de tulajdonképp itt semmi sincs messze. Borsos ára van a belépőnek (350 rúpia/fő, azaz 7.000,-Ft), amit ők nem is belépődíjnak mondanak, hanem támogatásként szedik a Seychelle-szigeteki természetvédelmi alapnak. Kapsz térképet és a jól kitáblázott 3 túraútvonal közül választhatsz. Egyik se hosszú (leghosszabb 2 km), de a fülledt, párás időben azért kapkodtuk a levegőt.

A park területe nem nagy, összesen 20 hektárnyi, mely 1930-ig teljesen érintetlen volt, 1966-ban hozták létre a parkot. 5 különböző pálmafaj is megtalálható, első és legfontosabb a már fent említett tengeri kókusz pálmája.

A nemzeti park után az volt a terv, hogy azt a partszakaszt felfedezzük még, amelyik tegnap kimaradt. El is indultunk, de nem mentünk messze, mert Bandi nem érezte teljesen jól magát. Kisebb kitérő után inkább hazajöttünk, hogy lepihenhessen. Már itthon derült ki, hogy lázas. Talán tegnap napszúrást kapott.

Találtunk egy templomot, aminek a kertjében ez a “karácsonyfa” állt petpalackokból!

Vacsira úgy mentünk le, hogy a búvárközpontban tudjunk szólni, hogy így holnap reggel mégse megyünk ki velük merülni.

Na és vacsora után megtaláltuk a környék legmenőbb kisboltját! Van sajt, meg felvágott! Holnap reggel nem a nyomi cornflakes-t esszük, az tuti!