Seattle – Alaszka – Vancouver – 5. nap

2025.08.07. csütörtök

Időben keltünk, mert 8:15-kor már találkozónk volt egy kutyaszán húzó csapattal. Talkeetna olyan kicsi, hogy a szállás ajtaján kilépve 3 házzal odébb sétálva volt a találkozási pont. Tulajdonképp 2 utca össz-vissz a falu.

Az Alaska Sled Dog csapata jött értünk meg egy párért, és egy negyedórás autós úttal elvittek minket egy kutyás farmra, ahol 175 szánhúzó kutya él együtt. Kipróbálhattuk a kutyaszánozást – hó hiányában kerekeken repülve a kutyák után. Megnézhettük, hogy hogyan élnek a kutyák egy ilyen helyen, hogyan dolgoznak, és nem utolsósorban kiskutyákat is lehetett simogatni. 

Van egy híres alaszkai szánhúzó verseny, az Iditarod melyet minden évben megrendeznek a tél végén. A hely tulajdonosa, a most 36 éves Dallas Seavey 6 kupát is elhozott már erről a versenyről.

Délben kijelentkeztünk a szállásról és tovább indultunk a Denali Nemzeti Parkba, ami bő két órányira van. Mondjuk nekünk ötórás lett az utunk, mert több helyen is megálltunk nézelődni, sétálni, felfedezni.

Délután fél 6 volt mire ezen az alaszkai utunkon a legészakibb pontunkra elérkeztünk. Nem a szállásra mentünk először, hanem a nemzeti park látogatói központjába, hogy néhány részletnek utána nézzünk. 

A szállás a nemzeti park szélén egy faházakból álló terület. Kellemes nagy szoba terasszal, kis konyha résszel. 

Itt nem sok étterem meg kisbolt van, nem lehet nagyon válogatni. De a szálláshoz tartozó étteremnek jó volt a minősítése és közel is van, így oda mentünk vacsizni. Várni kellett majd egy órát az asztalra, de könnyen eldumáltuk az időt.

Seattle – Alaszka – Vancouver – 4. nap

2025.08.06. szerda

Esős napra ébredtünk Seattle-ben, na de kit érdekel, hiszen megyünk is tovább! Irány Alaszka, ahol Judittal (Amerikában élő nővéremmel) találkozunk. Időben keltünk, mert még a bőröndöket össze kellett pakolni, elmentünk még reggelizni (nyilván a már jól bevált olaszba), és 9-kor már vártuk az utcán az Ubert. Judit jóval korábban indult, messzebbről kellett odaérjen. Anno úgy foglaltuk a repjegyeket, hogy közel egyszerre érjünk Anchorage-ba. 

Az Uber sofőr tök kedves etióp srác volt, akinek a tesója Franciaországban séf. (Mi mindent meg tud az ember egy 20 perces autóút során a másikról…) Tudta, hol van Magyarország, sőt meglepően sok helyen járt már Európában. Beszélgettünk vele az itteni hajléktalan helyzetről, mert azért minket meglepett a “sátrasok” mennyisége. Így neveztem el őket, mert sokuknak van sátra, ami random az utcán, a parkban, a játszótér szélén fel van állítva és ott élnek. A város vezetése nem vegzálja őket, de a sofőr srác szerint nincs is velük nagy baj, a java kedves ember. Igen a drogos fiatalokkal van a gond. Azt mesélte, hogy nyáron azért ilyen sok a hajléktalan (télen elvonulnak vidékre), mert sok a turista, ugyanis innen indul rengeteg cruise hajó, és a turisták adakozóbbak… 

Alaszka az 50 amerikai szövetségi tagállam közül az egyik olyan, amely térben elszakad a nagy egységtől (a másik Hawaii). Területileg a legnagyobb, viszont lakosainak a száma alapján a harmadik legkisebb állam. (Néhány érdekes adat: területe: majd 1 millió 718 ezer négyzetkilométer! Kelet-nyugat irányban 2380 km széles, észak-dél irányban pedig 1300 km hosszú. Lakossága: 730 ezer fő, közel mint Seattle városé.) Az 1700-as évek második felében orosz fennhatóság alá került Alaszka, amely főként a szőrmekereskedelem miatt volt fontos, elsősorban a tengeri vidrákat vadászták. Abban az időben ezt a területet Orosz-Amerikának nevezték. A szőrmekereskedelem nem volt nyereséges, és az oroszok benépesíteni se tudták a területet, a telepesek nem találtak jó körülményeket, így elsősorban az ide érkező oroszok csupán kényszer hatására kerültek Alaszkába. Az Orosz Birodalom kevésbé jó anyagi helyzeténél fogva a fenntartását tovább finanszírozni nem tudta, sőt a krími háborúban is súlyos vereséget szenvedett, eladta a területet az Egyesült Államoknak. 1867-ben elkészült a szerződés, melyben II. Sándor orosz cár 7,2 millió dollárnyi arany vételárért átadta a területet Amerikának. Az oroszok többsége elhagyta Alaszkát, de természetesen még ma is él itt orosz kisebbség. 1867 október 18-án vonták fel Sitkában (az orosz közigazgatás központjában) az amerikai zászlót. Azóta ez a nap Alaszka napja. Alaszka nem tagállamként csatlakozott az USA-hoz, hanem csupán mint territórium, jóval később, csak 1959-ben vált az unió 49. államává. 

1896–1897-ben Alaszkában tört ki a történelem legnagyobb aranyláza. Következményei közül kiemelendő a társadalom átalakulása (az aranyásók közül sokan végleg le is telepedtek itt), a számos új település létrejötte, melyek közül sok nagyvárossá fejlődött, valamint a vasúthálózat kiépülése a bányák és a kikötők között. Az aranyláztól eltekintve azonban különösebb jelentőséget ezek után sem tulajdonítottak a területnek az amerikaiak. 

11:45-kor indult volna a gép, ehelyett 45 perccel később szállt fel. Viszont majd az egészet behozta, és délután f3 után kicsivel értünk Anchorage-ba, átrepülve egy újabb időzónába. Már -10 órában vagyunk Magyarországhoz képest. Ahogy haladtunk Kanada felett, közeledvén egyre inkább Alaszka irányban a kisebb pamacs felhők közül kikandikáltak a havas hegycsúcsok, néhol pedig a gleccserek húztak egyenes vonalat a képbe. Már a látványtól időnként azt éreztem, hogy fázik a lábam. A képernyőn a -58 fokos kinti hőmérséklet is csak erre erősített rá, miközben tudtuk, hogy ahhoz képest meglepően szép időjárásra érkezünk. 21 fok és napsütés várt minket. 

Anchorage nem Alaszka fővárosa, de a legnagyobb városa az államnak. A repülőgépek java ide érkezik. Judittal végül annyira közel egyidőben szálltunk le, hogy már a csomag felvételnél összefutottunk. Volt időnk beszélgetni, mert a bérelt kocsi felvétele több mint egy órát vett igénybe. Először Anchorage-ba mentünk bevásárolni, bár a bőröndök eleve megtöltötték a kocsi hátulját. 

Magát a várost későbbre hagyjuk, ma Talkeetna faluba akartunk eljutni, ami bő 2 órára van Anchorage-tól északra. Este 9 volt mire megérkeztünk, mert útközben egy részen megálltunk egy mini kirándulásra. 

Talkeetna egy ezer fős kis falu az erős sodrású Talkeetna folyó mentén. Ezer lakos, de olyan élet volt, mikor megérkeztünk, hogy öröm volt nézni. A térképen kinéztük a vacsora helyünket, már csak azért is, mert ebédre a repülőn mindannyian csak kis vacak chipset kaptunk, így már elég rendesen kopogott a szemünk. 

Még mielőtt elfoglaltuk volna az étteremmel majd szemben lévő szállásunkat, megvacsoráztunk. A naplemente este fél 11-kor kezdődik, ezért a vacsora után lementünk a folyó partra megcsodálni a Denali hegycsúcsát és a mellette lemenő napot. 

A szállásunk egy nagyon aranyos magánház, melynek a felső szintjét megkaptuk. Végül éjjel egy óra volt mire elmentünk aludni.