2015. szeptember 6. vasárnap

A park közelsége reggel sokat számított, ugyanis a Labor Day miatt (munka ünnepe, ami itt szeptember első hétfője) most hosszú hétvége van Amerikában. Ezt ki is használják a népek, rengetegen túráznak, kirándulnak, szóval sokan vannak az utakon.

Yosemite Nemzeti Parkban konkrétan dugó volt mindenfelé: a kocsiknak szánt úton ugyanúgy, mint a gyalogos túrautakon. Végül csaltunk, csak úgy tudtunk parkolni: olyan helyre parkoltunk, ami egy lovaglást ajánló cég parkolója volt, és az ő szolgáltatásaikat igénybevevők részére volt a parkoló. Minden más parkoló teljesen tele volt. Innen elmentünk egy bő 3 órás túrára, ami egy vízeséshez vezetett. A túra után még lettek volna terveink, de addigra már annyi autó és annyi ember volt a parkban, hogy mozdulni alig lehetett. Így aztán délután kettőkor inkább elindultunk északra, tudván, hogy nagyon szép úton fogunk menni.

  

Yosemite Parkban a végtelenül hatalmas sziklák között a fenyők ágaskodnak felfelé, miközben a lábad mellett folyik a patakká apadt folyó, melyben ott hevernek a különböző méretű és formájú leszakadt szikladarabok. Így is gyönyörű volt, bár azt gondolom, hogy ha tized ennyi ember sincs a parkban (feltételezem majd talán egy hét múlva kedden lesz ilyen), és nincs ekkora szárazság, amely mindent kiéget, valamint a levegőben nem a ködfátyolként működő füst uralja a képet, akkor talán még ettől is szebb.

  

Az elvileg 4 órás utat kicsit lassabban tettük meg, mert úton-útfélen félreálltunk megcsodálni a tájat. Ráadásul az út első fele még a Yosemite Parkon keresztül vezetett, végképp szép volt. Hol egy tó miatt álltunk félre, hol egy-egy kimagasló szikla miatt, hol a magas fenyők között besütő napot bámultuk, hol pedig csak a patakot néztük meg. Megunhatatlanul csudi szép volt.

  

Megálltunk a Mono Lake mellett is, ami a Yosemite park észak-keleti csücskénél van, ami arról nevezetes, hogy tufa “kinővések” vannak a tóban.


Útközben visszatértünk Nevada államba, bár ahova tartottunk az California volt. Este fél 8 volt mire a Tahoe Lake déli pontjához, South Tahoe Lake városkába értünk. Beérkezve a városba baromi nagy hotelek, kaszinók, iszonyat nagyvárosi érzés fogadott minket. Én teljesen kiakadtam, mert anno a térkép alapján úgy gondoltam, hogy ez ugyan a Tahoe tavat körülvevő városok közül a legnagyobb, de ez egy kedves kis tóparti városka lesz… Kifakadásom alatt csak haladtunk tovább a városon, és mondtam a Bandinak, hogy lassítson, mert itt lesz a California tábla, amit az államhatárokra szoktak kirakni, és én le szerettem volna fényképezni. A térkép legalábbis ezt mutatta. Igen ám, de a város közepén voltunk egy kereszteződésben a piros lámpánál. Mondta a Bandi, hogy felejtsem el, tuti nem itt van a határ, egy város nem két államé. Jogos volt az érv, de közben zöldre váltott a lámpa, átmentünk a kereszteződésen és pontosan az a kisvárosi érzés és hangulat fogadott, amit én elképzeltem otthon még márciusban, amikor az utat tervezgettem. Vagyis mégiscsak ott lehetett az államhatár, ahol a térkép is mutatta (bár táblát nem láttunk), ugyanis Nevada államban engedélyezett a szerencsejáték, emiatt volt az a sok kaszinókkal teli hotel. Különben ez a hely egy síparadicsom télen, szóval nagy lehet itt egész évben a turista forgalom.
Megérkezve a szállásra azzal fogadott a recepciós fiú, hogy a tűzijátékra jöttünk-e. Nem, de ha már itt vagyunk, megnézzük! Így este még tűzijáték is volt a tóparton, amit a sötétben nem annyira tudtunk felfedezni. De a tűzijáték klassz volt.