2023. október 5.

Mostarban ébredtünk, mi az Ágival ki is futottunk korán reggel a városba megnézni a reggeli fényben a város csendesebb, kevésbé nyüzsgő időszakát.

Még tegnap este ment a nagy tanácskozás, hogy hogy legyen a mai nap:

A, verzió: Elmegyünk a kétórányira lévő Szarajevóba, ahonnan szintén majd 5 óra a hazaút (Bihácsig). Ehhez akkor viszont érdemes lenne Szarajevóban szállást foglalni. De ahogy nézegettük a szarajevói látnivalókat, meg az időjárást, úgy döntöttünk, hogy a kutyák szempontjából nem ez a legjobb program.

B, verzió: El vagyunk még itt a környéken egy kicsit, majd hazamegyünk Bihácsra, végülis majd 5 óra az út.

C, verzió: Lemegyünk a tengerpartra, ami innen még egy óra, de akkor távolodunk Bihácstól. És össz-vissz 20 km-es a tengerparti szakasz.

D, verzió: Hazafelé valahol félúton megállunk kicsit túrázni… Ehhez az lenne az ideális ha nem ugyanazon az úton mennénk haza, mint amin jöttünk. Felvetődött Krka Nemzeti Park, ami ugyan már Horvátország, de irányban is van, meg az útlevelek is nálunk vannak. Szóval a D verzió győzött.

Így reggeli után összeszedtük magunkat és mielőtt neki vágtunk volna a két és félórás útnak azelőtt felmentünk a Fortica-ra, ami a Mostar feletti egyik hegy egy kilátóval a városra. 2020 telére készült el és 2021 tavaszán nyitott meg az úgynevezett skywalk.

Már a hegyre felfelé vezető úton megállapítottuk, hogy itt milyen jót szaladgálhatnának a kutyák, ezért amikor leparkoltunk, akkor először kis túrát csináltunk a kilátótól távolodva. Ahogy mentünk egy kisebb erődnek a romjaira bukkantunk. Mint utóbb kiolvastam az Osztrák-magyar Monarchia erődrendszerének egyik tagja az első világháború előtti időből.

A Skywalkról nagyon szép a kilátás a városra, bár keresgélnünk kellett, hogy megtaláljuk az óvárost és benne az Öreg hidat.

Innen átmentünk Horvátországba, először Sibenik városába egy jó kis ebédre. A határon könnyen mentünk, nem volt macera. És ugyan későn végeztünk, mert fagyiztunk is, meg Ágiék a maradék tavalyi kunát beváltották euróra a bankban, de igyekeztünk a Krka Nemzeti Parkba még úgy odaérni, hogy az este 6-ig tartó nyitvatartási időn belül még meg is tudjuk nézni a parkot és benne a vízesést.

A Krka Nemzeti Park egy erdős területen egy hosszú kanyon melyben több vízesésen keresztül jutunk el egy nagyobb vízeséshez. A park bejáratánál parkoló, és miután megveszed a belépőt egy buszra kell átülni. Kutyák jöhetnek, nem vacakolnak velük. A busz levisz egy durván szerpentines részen (ami nekünk lehet azért is tűnt durvábbnak a megszokottól, mert azon koncentráltunk, hogy a kutyák ne dülöngéljenek). Ahol a busz kitesz onnan egy könnyed két kilométeres túra a vízesés megtekintése. Ha több időd van, akkor egy hajós útra is befizetheted magad és akkor egy másik vízeséshez is elvisznek.

Azért ez a sima kis két kilométeres séta az oda-vissza buszozással 20 euro / fő, míg a hasonlóan szép és kiépített Strbacki Buk az Una Nemzeti Parkban két nappal ezelőtt ingyenes volt.

Konkrétan az utolsó busszal jöttünk vissza és majdhogynem mi kapcsoltuk le a villanyt a nemzeti parkban negyed 7-kor, mikor szinte utolsóként eljöttünk.

Innen egy két és fél órás autókázás várt ránk, aminek csak az első harmada volt autópálya, utána kanyarogva hegyre fel-le, majd egyszer csak a senki földjén találtuk magunkat, egy kivilágítatlan szakadt úton. Hamar ellenőriztük, hogy ez most biztos e, mert olyan valószínűtlennek tűnt. De egyértelmű volt, hogy ha nem erre megyünk, akkor a fél világot megkerülve jutunk el Bihácsra. Mellettünk magas fenyvesek, mukk sötét, “kihalt itt minden” életérzés, amikor egyszer csak egy falu tábla figyel minket az út szélén, jelezve ez itt Mazin. Úgy igazából nem is értettünk ezt a tábla dolgot, mert az “autóút” pont ugyanúgy folytatódott a semmibe. De végül megláttuk azt a nagyjából négy mazini házat, amiben fények jelezték, hogy itt élet van, kérem szépen!

Nagyjából 30 kilométert tettünk meg ezen a fantasztikus úton: Bandi erősen kapaszkodva a kormányba én meg a biztonsági övbe. Innen egy jobb minőségű kivilágítatlan út várt minket köddel tarkítva a tájat.

Most másik irányból közelítettük meg a szállást (délről), és az Una folyó túlpartján nagyon sok helyen már horvát a föld, de most kiderült, hogy van hozzánk egész közel egy másik határ: kevesebb mint 4 kilométerre.

Ahogy közelítettünk az jutott eszünkbe, mi van ha csak este 8-ig van nyitva a határ, hiszen ez egy annyira forgalom mentes, kicsi úton van. Konkrétan az autópálya óta 2 nyulat láttunk, 2 cicát és egy nénit. De nyitva volt a határ és este 9-re haza is értünk!