2019. február 5.

Reggel nem túl korán, de időben indultunk a Holt tengerhez. Jeruzsálemből 2 út vezet a Holt tengerhez: a rövidebb palesztin területen halad át, így erős kétségeink voltak, hogy szabad-e nekünk arra menni. A GPS programba (waze) be tudta Bandi jelölni, hogy olyan utakon ne vigyen, ami nekünk turistáknak nem való. De még így is a palesztin területen keresztül mutatta az útvonalat. A biztonság kedvéért tegnap reggel a kocsi átvételekor rákérdeztünk a  bérbeadó emberre, hogy szabad-e nekünk arra menni, és ő is azt mondta, hogy nyugodtan. Betlehem, Jerikó és a gázai övezet volt elsősorban a tiltó listán. Elindultunk a rövidebb úton En Gedibe, ami Jeruzsálemtől egy órányira van. Tényleg palesztin területen mentünk át és tényleg nem volt semmi gond: mindkét irányba ellenőrző kapu van, ahol minden gond nélkül mehettünk át.

A Holt tenger valójában nem tenger, hanem egy 810 km2 nagyságú nagyon magas sótartalma tó. A Jordán-árokban található Földünk legmélyebb szárazföldi pontja. A víz tükre kb. 420 m-rel, a tófenék 795 m-rel van a földrajzi tengerszint alatt. Bár a tóba ömlik a Jordán folyó, vízszintje folyamatosan csökken az erős vízkivétel miatt, ezért a tóba egyre kevesebb víz érkezik. A csökkenő vízutánpótlás miatt a tó kettészakadt, a mélyebben fekvő északi rész mellett a déli medence fokozatosan szárad ki. Az északi medence hossza mintegy 50 km, maximális szélessége kb. 15 km. A tó vize erősen párolog, amit a völgykatlanban uralkodó tropikus hőség okoz. Ezért felszíne majdnem állandó ködrétegben lebeg, a túlsó partot csak gyengén lehet kivenni.

Észak felől érkeztünk és En Gediig a kopár sivatagot néhol egy-egy pálmafa ültetvény váltotta fel. De tulajdonképpen se egy város, se egy falu, csak az út és a táj. 

En Gedinél egy kiépített turista központ található, ahonnan a belépőjeggyel elsősorban a Dávid vízesést, majd egy ősi zsinagógát lehet megtekinteni. A vízesés egy kellemes órás kirándulás néhol meredekebb lépcsőkkel, néhol meg vízátfolyással. Itt szinte belecsöppentünk a nyárba, 27 fok volt.

Néhány kép az ősi zsinagógánál is készült:

Tovább mentünk délnek, a Holt-tenger északi medencéjének déli csúcsával egy vonalban, a főúttól pár km-re nyugatra megtaláltuk Masszáda erődjét. Iosephus Falvius ókori írótól tudjuk Masszáda tragikus történetének részleteit. Alexander Jannaeus építtette az erődöt, majd Heródes szerezte meg az apja halála utáni hatalmi harcban. 66-ban a zsidók egy csoportja csellel bevette a várat, majd Jeruzsálem ostroma és a templom pusztulása után 70-ben újabb zsidók csatlakoztak. 73-ban a rómaiak körbevették a várat és ostromolni kezdték, majd az ostromhoz rámpát kezdtek építeni a hegy nyugati oldalán. A várvédők kövekkel dobálták a rámpa építőit, ezért a rómaiak zsidó foglyokkal építtették tovább. A rámpa az ostrom második vagy harmadik hónapjában lett kész, ez lehetővé tette a rómaiaknak, hogy faltörővel elérjék a várat. A majd ezer zsidó várvédő tömeges öngyilkossággal vetett véget az életének. 

Masszáda helyét 1842-ben azonosították, 1963 és 1965 között intenzív ásatásokat végeztek, de jelenleg is folynak munkálatok.

Ma az erődhöz felvonóval vagy gyalogosan egy kijelölt úton lehet feljutni.

Masszáda mellett az út tovább vezet délnek. A déli medence nyugati partján található Ein Bokek üdülőközpont. Egyszercsak, mikor már végleg elhiszed, hogy konkrétan semmi sincs a Holt tenger partján, akkor meglátod a távolban néhány hotel épületét korajzolódni. Bár nem is igaz, hogy nem volt semmi, mert En Gedinél van egy “spa”, ami az út mellett, nem is a víz közelében van és nagyon nem bizalomgerjesztő. Így azon mi hamar túlmentünk. De ezen kívül tényleg semmit nem láttunk. Az üdülőközpont részén van szabadstrand. Ugyan a levegő majd 30 fokos volt, de a víz még kellőképp hideg. Bandi volt egyedül hős, hogy kipróbálja a só okozta vizen lebegés állapotát. (Én anno egy melegebb Holt tengerben már kipróbáltam.)

Jeruzsálembe, a szállásra visszafelé menve még az Olajfák hegyére felmentünk megcsodálni a várost és az Olajfák hegyén elterülő hatalmas temetőt. Lenyűgöző volt a kilátás. Nagyon érdekes folyamatosan olyan keresztyén csoportokkal találkozni, akik random elkezdenek egy-egy keresztyén éneket hol spanyolul, hol japánul, hol templomon belül, hol pedig templomon kívül, mondjuk az Olajfák hegyén.