Bosznia-Hercegovina – 5. nap

2023. október 5.

Mostarban ébredtünk, mi az Ágival ki is futottunk korán reggel a városba megnézni a reggeli fényben a város csendesebb, kevésbé nyüzsgő időszakát.

A boltok, éttermek még zárva.
Öreg híd az óvárossal
A híd egyik oldala
És a másik oldala
Öreg híd
A délszláv háborúra emlékeztető kő a híd sarkában
Macskaköveken megcsillanó reggeli fény
Belvárosban az egyik háború sorsára jutott épület

Még tegnap este ment a nagy tanácskozás, hogy hogy legyen a mai nap:

A, verzió: Elmegyünk a kétórányira lévő Szarajevóba, ahonnan szintén majd 5 óra a hazaút (Bihácsig). Ehhez akkor viszont érdemes lenne Szarajevóban szállást foglalni. De ahogy nézegettük a szarajevói látnivalókat, meg az időjárást, úgy döntöttünk, hogy a kutyák szempontjából nem ez a legjobb program.

B, verzió: El vagyunk még itt a környéken egy kicsit, majd hazamegyünk Bihácsra, végülis majd 5 óra az út.

C, verzió: Lemegyünk a tengerpartra, ami innen még egy óra, de akkor távolodunk Bihácstól. És össz-vissz 20 km-es a tengerparti szakasz.

D, verzió: Hazafelé valahol félúton megállunk kicsit túrázni… Ehhez az lenne az ideális ha nem ugyanazon az úton mennénk haza, mint amin jöttünk. Felvetődött Krka Nemzeti Park, ami ugyan már Horvátország, de irányban is van, meg az útlevelek is nálunk vannak. Szóval a D verzió győzött.

Így reggeli után összeszedtük magunkat és mielőtt neki vágtunk volna a két és félórás útnak azelőtt felmentünk a Fortica-ra, ami a Mostar feletti egyik hegy egy kilátóval a városra. 2020 telére készült el és 2021 tavaszán nyitott meg az úgynevezett skywalk.

Már a hegyre felfelé vezető úton megállapítottuk, hogy itt milyen jót szaladgálhatnának a kutyák, ezért amikor leparkoltunk, akkor először kis túrát csináltunk a kilátótól távolodva. Ahogy mentünk egy kisebb erődnek a romjaira bukkantunk. Mint utóbb kiolvastam az Osztrák-magyar Monarchia erődrendszerének egyik tagja az első világháború előtti időből.

Már a táj miatt megérte
Élvezték (nem a vigyázban ülést)
Ők is élvezték (a látványt)
Ropi
Az Osztrák-magyar Monarchia idejéből megmaradt erőd
Innen is szép a kilátás
Neretva folyóra lehet rálátni
A fal belülről
Egy feljáró lehetett a felső szintre, de felső szint ma már nincs.

A Skywalkról nagyon szép a kilátás a városra, bár keresgélnünk kellett, hogy megtaláljuk az óvárost és benne az Öreg hidat.

Mostar
A kép bal oldalán az óváros.
Mi
Mivel felújítás alatt állt a felirat, így legalább nem állt előtte senki, csak a talicskát kellett levágni a képről.

Innen átmentünk Horvátországba, először Sibenik városába egy jó kis ebédre. A határon könnyen mentünk, nem volt macera. És ugyan későn végeztünk, mert fagyiztunk is, meg Ágiék a maradék tavalyi kunát beváltották euróra a bankban, de igyekeztünk a Krka Nemzeti Parkba még úgy odaérni, hogy az este 6-ig tartó nyitvatartási időn belül még meg is tudjuk nézni a parkot és benne a vízesést.

Bandi a srácokkal megy feltérképezni, hogy hol ebédeljünk.
Sibenik
Már az ebéd utáni fagyival
Sibenik óváros
Keskeny kikövezett utcákkal
Azért a szép régi épületek mellett a szocreál is helyet kapott.
Rendezett park
Srácok a parkban

A Krka Nemzeti Park egy erdős területen egy hosszú kanyon melyben több vízesésen keresztül jutunk el egy nagyobb vízeséshez. A park bejáratánál parkoló, és miután megveszed a belépőt egy buszra kell átülni. Kutyák jöhetnek, nem vacakolnak velük. A busz levisz egy durván szerpentines részen (ami nekünk lehet azért is tűnt durvábbnak a megszokottól, mert azon koncentráltunk, hogy a kutyák ne dülöngéljenek). Ahol a busz kitesz onnan egy könnyed két kilométeres túra a vízesés megtekintése. Ha több időd van, akkor egy hajós útra is befizetheted magad és akkor egy másik vízeséshez is elvisznek.

Pogo nem stresszelte túl a buszozást (sem), míg Boogie és Ropi azért figyelt, hogy most mi következik.
Így van kiépítve a zöldben az út.
Pogo nézi a halakat.
Rajtunk kívül már egész kevesen voltak a parkban.
Srácok
Készült olyan kép is, ahol héten vagyunk, csak hát nem lett jó.
Krka NP
Több oldalról is ráláttunk a vízesésre.
Krka NP
Több részen telis tele volt virágokkal a park
Esti fényben
Arra a hídra mi is lementünk a végén.
Boogie is élvezte
A hídról
Krka NP
Krka NP
A kacsák a víz miatt mentek be, a kutyák meg a kacsák miatt mentek volna…

Azért ez a sima kis két kilométeres séta az oda-vissza buszozással 20 euro / fő, míg a hasonlóan szép és kiépített Strbacki Buk az Una Nemzeti Parkban két nappal ezelőtt ingyenes volt.

Konkrétan az utolsó busszal jöttünk vissza és majdhogynem mi kapcsoltuk le a villanyt a nemzeti parkban negyed 7-kor, mikor szinte utolsóként eljöttünk.

Innen egy két és fél órás autókázás várt ránk, aminek csak az első harmada volt autópálya, utána kanyarogva hegyre fel-le, majd egyszer csak a senki földjén találtuk magunkat, egy kivilágítatlan szakadt úton. Hamar ellenőriztük, hogy ez most biztos e, mert olyan valószínűtlennek tűnt. De egyértelmű volt, hogy ha nem erre megyünk, akkor a fél világot megkerülve jutunk el Bihácsra. Mellettünk magas fenyvesek, mukk sötét, “kihalt itt minden” életérzés, amikor egyszer csak egy falu tábla figyel minket az út szélén, jelezve ez itt Mazin. Úgy igazából nem is értettünk ezt a tábla dolgot, mert az “autóút” pont ugyanúgy folytatódott a semmibe. De végül megláttuk azt a nagyjából négy mazini házat, amiben fények jelezték, hogy itt élet van, kérem szépen!

Nagyjából 30 kilométert tettünk meg ezen a fantasztikus úton: Bandi erősen kapaszkodva a kormányba én meg a biztonsági övbe. Innen egy jobb minőségű kivilágítatlan út várt minket köddel tarkítva a tájat.

Most másik irányból közelítettük meg a szállást (délről), és az Una folyó túlpartján nagyon sok helyen már horvát a föld, de most kiderült, hogy van hozzánk egész közel egy másik határ: kevesebb mint 4 kilométerre.

Ahogy közelítettünk az jutott eszünkbe, mi van ha csak este 8-ig van nyitva a határ, hiszen ez egy annyira forgalom mentes, kicsi úton van. Konkrétan az autópálya óta 2 nyulat láttunk, 2 cicát és egy nénit. De nyitva volt a határ és este 9-re haza is értünk!

Bosznia-Hercegovina – 4. nap

2023. október 4.

Időben keltünk, hogy reggeli után fél 9-kor el tudjunk indulni a két órára és majd 150 km-re lévő Jajce városába majd onnan tovább Mostarba.

Már otthon beszéltünk Csabáékkal arról, hogy ha már elmegyünk Bosznia északi részébe, akkor csak el kellene menni tovább délre, legalább Mostarig. De Mostar mégegyszer annyi menetidőben nézve, mint amennyi Érdtől Bihács. Ha reggel korán indulunk és a forgalommal meg az utakkal sincs gond, akkor is 10 óra elmegy az oda-vissza úttal. Szóval úgy döntöttünk, hogy menjünk, de aludjunk is egy éjszakát ott. Ági keresett és foglalt szállást, közben kinéztük, hogy mi mindent érdemes még arrafelé megnézni. Aztán eszembe jutott a Szépművészeti Múzeumban nemrég látott Csontváry kép, melyet 1903-ban festett a Jajcai vízesésről (bosnyákul és horvátul Jajce). Így feltettük Jajcet is a felkeresendő városok listájára.

Amit az út első fél órájában megállapítottunk (meg tulajdonképp az előző három napban is), az az, hogy tök szépen rendezett a táj, az utak rendben vannak, nincs eldobált szemét, vannak útmenti parkolók, és most még így szerda délelőtt forgalom se volt.

Jajca városa közép Boszniában van és a középkori Bosnyák Királyság utolsó fővárosa és királyi székhelye volt. A város 30 méter magas vízeséséről híres, mely a Pilva és Orbász folyó találkozásánál keletkezik.

A vízesést három pontról is meg lehet nézni, ebből kettő a városon belül van, kiépítve turista kiállásokkal és csecsebecse árusokkal. A harmadik viszont kicsit eldugottabb, a 16-os főút mentén mutat a térkép egy “pavilon” nevű pontot. Az út mentén meg lehet állni és az úttal majd párhuzamosan a fák között le lehet jutni egy pavilonnak nem annyira nevezhető kilátó ponthoz. Számításaink szerint Csontváry valahonnan innen festhette meg a képét 120 évvel ezelőtt. Azt reméltük, hogy lesz kis pad meg piknikasztal a pavilonban, és majd aranyosan kiülünk a szendvicseinkkel megebédelni. Se asztal, se pad, viszont pazar kilátás a városra, a város feletti várra és a vízesésre, ráadásul rajtunk kívül sehol senki, így állva ettünk mint a lovak. De élveztük.

Jajca városától még 165 km és a gps szerint 3 óra az út Mostarig. De hol a kétszer egysávos úton haladó teherautók és kamionok lassították a forgalmat előttünk, hol kijelzett a Honda olajszint ellenőrző lámpája (nem tudom miért zabálja az olajat…), hol meg a hegyen-völgyön, szerpentinen vezető út látványa fogott visszább minket. Gyönyörű hegyek között jöttünk majd végig, közben egyik folyó váltotta a másikat mellettünk.

Mostar gyönyörű, kis ékszerdoboz. Ahogy megérkeztünk negyed 5-kor nagyjából egyből nyakunkba vettük a várost, és igyekeztünk világosban is és sötétben is bejárni az óvárosi részt. A várost úgy jellemzik, hogy ez a város a boszniai horvátok kulturális és politikai központja. A város a Mostar nevet a városon keresztül folyó Neretva folyó felett álló egyik hídról kapta: az úgynevezett “Öreg hídról, ami szerbhorvátul: Most stari. A híd az UNESCO kulturális örökségéhez tartozik. Az 1992-95 közötti délszláv háborúban lerombolt, majd (a magyar honvédség közreműködésével) újból felépített öreg hidat 2004. július 23-án avatták fel és azóta ismét régi alakjában látható. A középkori oszmán kisváros Bosznia egyik fő látványossága. A háborúban nagyon sok mindent leromboltak, a város nagyon megsérült. Az elmúlt 30 évben igyekeztek majd mindent rendbe tenni, de még így is vannak elhagyatott, félig lerombolt épületek.

Mára lehűlést ígért az időjárás-jelentés a Nemzeti Parkba, 21-22 fokot maximum. Voltak is gyanús felhők az égen mikor elindultunk. Cserébe Mostarba 28-29 fokot írt, de délután 4-kor mikor beértünk Mostar külvárosába a kocsi hőmérője 31 fokot mutatott. Később olvastam, hogy Mostar Bosznia legmelegebb városa.

Este sokáig sétáltunk a városban, nagyon kellemes volt az idő is és a város hangulata is. De itt minket mindenhol nagyon megnéznék a két nagy kutyával… Valahogy nem jellemző itt a kutyasétáltatás…