Seychelle-szigetek / 7.nap: La Digue – 2018.01.16.

Reggeli után még rápihentünk a mai napra és csak fél 12-kor indultunk el.A sziget belsején át mentünk le délre biciklivel. Nagyon hangulatos volt, hol indák hada csüngött a fákról, hol meg pálmafák nőttek ki a hatalmas kövek közül. Néhol egy-egy ház, mely vendégházként üzemel, aztán meg kávézó vagy helyi étterem. Egyszercsak a nagy tekerés közben megláttuk Mimi Kávézóját. Kávéra mi mindig vevők vagyunk, sőt mielőtt elindultunk pont beszéltük, hogy kellene majd valahol szerezni egy kis feketét (nem olyat!). Miminek nem sima kávéja van, hanem Nespressoval kínált minket gyönyörű tejhabbal a tetején! El voltunk varázsolva! Jó, az ára legalább olyan erős volt, mint maga a kávé, de még akkor is megérte! Elmentünk a sziget végébe és míg a tegnapi partszakaszról mindenki csak áradozik, hogy milyen gyönyörű és milyen fotogén, addig én ettől a partszakasztól sokkal jobban el voltam ájulva.

Egyrészt kevesebb volt a turista, másrészt itt gyönyörűbb volt a víz színe. Ráadásul nagyon klassz hullámok jöttek-mentek, így majd 4 órán át semmi mást nem csináltunk, mint a hullámokon lovagoltunk, ugráltunk, elmerültünk. Volt, hogy néha földhözvágott minket (ha nem mentünk be eléggé), volt, hogy olyan arcüreg átmosást kaptunk, melyet a fül-orr-gégészeten megirigyelnek az orvosok, de mi csak élveztük. Hiába beszéltük, hogy ki kellene menni, enni kéne, indulni kéne, valahogy mindig még egy hullámot meg kellett várjunk.Két napszemüveggel kevesebbel tértünk haza, mert okosan abba mentünk be a hullámok közé… Ráadásul ahova megérkeztünk az a Grand Anse és mellette ha átvágunk a hatalmas sziklák közé rejtett kis ösvényen, akkor a Petite Anse tárul elénk. Tényleg kisebb, nagyjából fele akkora, mint a Grand Anse. De a hullámok ott is ugyanolyan elengedhetetlenek voltak, így ott is elidőztünk.

Mikor végre kifáradtunk a vízből, akkor a helyi étkezde már be is zárt. Hiába van kiírva, hogy ötig nyitva, négykor már max inni kérhetsz. Gondoltuk sebaj, visszamegyünk Mimihez. Nála volt kaja is, már idefelé úgyis ajánlgatta. Mimi nemcsak jó kávét főz, az ebédje is nagyon rendben volt. Ha erre jártok nézzetek be hozzá!A mai térpépünk: