Lima

Argentína – 1. nap / 2020. január 29.

Posted by

0

Reggel ugyan még Peru fővárosában ébredtünk, reggeliztünk és kávéztunk, de délben már úton voltunk Brazíliába. (A Tibi csoki még otthonról jött velünk.)

Limából eljutni a Brazília – Argentína határán lévő Iguazu vízeséshez legegyszerűbben a Latam légitársaság közvetlen járatával lehet. Közvetlen gép viszont csak a brazil oldalra megy. A Latam légitársaság egy perui fapados cég, majd minden belföldi járaton velük mentünk. A 4 órás utat egy nagyobb géppel (Diónak külön info: A 320-200) tettük meg. És közben átléptünk egy másik időzónába, vagyis az otthoniakkal már csak 4 óra különbségben vagyunk. (De jó lenne ilyen kétóránkénti lépésekben hazamenni…)

Brazil idő szerint fél 7-kor landoltunk. Nem volt nagy a reptér, könnyen, gyorsan kint voltunk. Az első nagyon erős különbség ami szembejött, hogy míg a perui reptéren mint a hiénák csaptak le ránk a taxisok, addig itt a brazilok olyan kedvesen, úriember módjára csinálták, hogy kedvünk se volt alkudni. Nem ajánlgatta magát, mi mentünk hozzá megkérdezni, hogy át tud e vinni az argentin oldalra. Amikor a szállást foglaltam, akkor megkérdeztem, hogy ők mit javasolnak, vagy netán tudnak e értünk küldeni kocsit? De írta a kapcsolattartónk hogy ők nem vehetnek ott fel utast. Ott kell taxit fogjunk. Meg is írta hogy mennyire számítsunk. A taxis ez alatt mondott egy összeget így mi tényleg nem alkudoztunk. Egy bő 60-as fazon volt a sofőr, aki csak portugálul beszélt. De annyira jó ez a modern világ, hogy az okos telefonon a fordító programba csak bediktálja az ember a gondolatait és az fordít bármilyen nyelvre. Nagy könnyebbség egy ilyen esetben. Mert hát nem szimplán elvitt minket egyik pontról a másikra, hanem a határon ki kellett szállni, beállni a sor végére a kis ablaknál, ahol ül az útlevélbe pecsételős néni, majd vissza a kocsihoz, át a folyón, amin van tulajdonképpen a határvonal, és a folyó túloldalán újabb ellenőrzés a másik ország részéről (ott már nem kellett kiszállni a kocsiból). A sor közepesen volt hosszú, és még csak picit haladtunk előre, amikor jött egy fiatal lány, aki egy másik ablakhoz kellett beüljön pecsételős néninek. Ránézett a sofőrünkre, elkérte az útleveleinket, magával vitte, bepecsételt és hívta a bácsinkat az ablakához az útlevelekért. Kicsit felgyorsultak az események…

A szállásunk a Brazíliát Argentínától elválasztó Iguazú folyó partján van az argentín oldalon lévő esőerdőben. De a Paraguay határ is csak pár km. A repcsi leszállása után egy órával már a szálláson voltunk. És ugyan addigra besötétedett, de a hotel így is elvarázsolt minket. A recepción jelezték, hogy grátisz jobb szobát kapunk, mint kértünk, duzzogva hát belementünk. A vacsoránál úgy tűnt itt sincs főszezon, mérsékelten van tele a hotel.

Peru – 14. nap / 2020. január 28.

Posted by

0

A tegnapi esti nagy eső bent tartott minket a szálláson, cserébe jól kialudtuk magunkat. Reggel összepakoltunk, megreggeliztünk és a tegnap eldöntött módon ki akartunk jutni a reptérre. A Titicaca-tó környéken Juliaca városból indulnak a repülők, ami szűk 50 km-re van Punotól, ahol a mi szállásunk is volt. Uber itt nincs. A taxi több mint 3x annyiba kerül mint a colectivo, így a közös buszozás mellett döntöttünk. Ezt úgy kell elképzelni mint a reptéri shuttle-t, meg van a sofőrnek, hogy hol kit kell felszedjen és a 22 fős kisbuszával végigcsattog a városon és feltölti a buszát az előre bejelentkezett emberekkel. Aránylag az elején szálltunk fel a buszra, ezáltal kaptunk egy random punoi városnézést, ami mondjuk az időnkbe mérsékelten fért bele.

Itt említeném meg Peru építészetét a lakóházak tekintetében. Egységes. Egységesen ronda. Bandi kedvesebben fogalmazott: nincs igényük a szépre. Szóval a házak melyekben élnek 90%-ban úgy néznek ki, mintha félbehagyták volna (mert tulajdonképpen félbe is hagyták, láthatóan eszük ágában sincs befejezni). MAjd minden ház lapostetős, de a furcsább az, hogy minden ház tetején lógnak ki felfelé a betonvasak, olyan 1-1,5 méter magasan. Na persze lehet az van mögötte, mint Görögországban, hogy addig nem kell befizetned a ház utáni adót míg nincs kész a házad… És ezek a házak természetesen vakolatlanok, csak a tégla látszik, meg az, hogy már évek óta lakják.

Ahogy mentünk ki a reptérre a 2×2 sávos, szépen megépített, fizetős autópályán, melynek ráadásul kívül-belül van leállósávja és a középső elválasztó keskeny részen tehenek legelésznek a gyér füvön, meglehetősen sűrűn van egy-egy fekvőrendőr! Nem repesztünk csak úgy az autópályán, kérem szépen!

Beérve Juliacába, újra megállapítottuk, hogy mit sem vesztettünk azzal, hogy kihagytuk a városlátogatást. A repülőtérre vezető közvetlen út egy olyan földút, hogy majd ki estünk a kisbuszból. De már dolgoznak az új úton. A reptér kicsi, de kellemesen modern, új. A gépünk pedig egészen pontosan indult, így szűk másfél óra múlva Limában voltunk.

Landolás és a taxi/uber mizéria után arra a szállásra mentünk, ahol az első három éjszakát is töltöttük. Útközben kiderült az is számunkra, hogy az úttesten lévő medencéket mire és hogyan használjak itt Limában:

Du 3 óra körül érkeztünk meg és nem terveztünk semmi extrát. Egy jó sétát az óceán parton megspékelve egy finom vacsival, nézelődni, ücsörögni, beszélgetni, olvasgatni, pihenni.

Este én hamar elaludtam, majd fél 11-kor (Bandi még olvasott) egy iszonyat erős és hosszú duda szóra ébredtem. Nem is duda, hanem valami riasztás hangja volt kongatással együtt. Délután beszélgettük pont Bandival, hogy azáltal, hogy egy keskeny nyúlványon vagyunk, mindkét oldalról óceán mellettünk, így ennek a résznek aránylag nagy a cunami veszélyeztetettsége. De láttuk kiírva, hogy most a zöld zónában van a terület, aggodalomra semmi ok. Persze fél 11-kor a fejed mellett lévő nyitott ablakon beüvöltő riadó hang esetén felriadva álmodból ezt az információt törli az agyad. Nem értettük, hogy mi ez a hang. Kinézve az ablakon láttuk, hogy a szomszéd épület portás bácsija nagyon nyugodtan olvasgat a kis fülkéjében… A szomszéd épület pedig nem más, mint a Tengerészeti Hadsereg egy épülete, így Bandi megnyugtatott, hogy tuti gyakorlatuk van. A riadó abba maradt, én hamar visszaaludtam, majd egy fél óra múlva minden kezdődött elölről. De a tengerész fiúk-lányok most már bevetésre készek, megnyugodhatunk. Ráadásul holnap úgyis továbbállunk.

Peru – 3. nap / 2020. január 17.

Posted by

0

Az első itt töltött nap után azt mondtuk Bandival, hogy nagyon sok mindenben hasonlít Lima Kuba fővárosára, Havannára. Az emberek (bár ott talán mosolygósabbak) itt is nagyon kedvesek, az épületek, a hangulat. De Havannáról az emlékeinkben tisztább kép van, vagyis hogy a város maga tisztább. A közlekedési kultúra pedig sok mindenben Indiára emlékeztetett minket: dudálnak folyamatosan ha kell, ha nem, simán átmennek a piroson és a két sávból nagyon gyorsan három sávos utat csinálnak. Olyan közel állsz a dugóban a másik kocsihoz, hogy akármit át tudsz adni, ellenben kiszállni tuti nem tudsz. És míg a gyalogos és tömegközlekedős emberek kedvesek, addig a kocsiban ülők agresszívak és türelmetlenek. És közben pedig Ázsiára is emlékeztet minket a város.

Reggel én f6-kor ébredtem valami utcai zajra, Bandi meg 6-kor. Reggeli utánra az volt a tervünk, hogy a közvetlen környékünket felfedezzük. Egyrészt láttuk, meg meg is kérdeztük, hogy mennyire biztonságos, másrészt annyira érdekes kis félsziget nyúlványon vagyunk, hogy nekünk mennünk, felfedeznünk kellett.

Kicsit Balaton érzésünk volt, jobbra-balra rendezett kis házak, néhol egészen tehetős, pazar épületek, néhol meg szerényebb, de takaros kis nyaraló szerű épületek. Ahogy tartottunk a félsziget vége felé úgy erősödött a madarak hangja, végül azt vettük észre, hogy van egy nagyobb terület melyen iszonyat sok madár él. Aztán András utána olvasott, hogy ott olyan különleges kukacokban gazdag a talaj, mely nagyon jó táplálék a madarak számára az alaszkai útjuk előtt.

A félsziget legvégén 3 nő állt fekete ruhában összekapaszkodva, kezükben virág. Megható és megrázó volt végignézni, ahogy valamely rokonukat elengedik.

Szép időnk volt ma is, bár reggel 9-kor mikor elindultunk még azt gondoltam kelleni fog a farmer. Délben a 25 fokban már jól esett egy szoknya, így a félsziget bejárása után visszakanyarodtunk a szállásra. Közben meg is állapítottuk, hogy milyen puccos kis környék ez.

Az útikönyvből kiolvastam még egy ilyen óceánparti városrészt, amit erősen javasolt: Miraflores. A térkép szerint 14 km szinte végig a parton vezető úton. Gondoltuk, hogy ha nem is végig, de elindulunk, aztán legfeljebb ha meguntuk a gyaloglást, akkor hívunk egy Ubert. Kb. egy kilométeren belül voltunk még csak a szállásunktól a másik irányban, kiértünk az óceánparton futó szélesebb, elhagyatottabb útra, ahol egy már tegnap is látott jelenségre lettünk figyelmesek: a ház előtt, a járda szélén, ám az úttesten van egy medence tele vízzel. Nem tudni, hogy ezt így a nyári szünetre a gyerekeknek húzták fel a szülők csak kert híján a ház előtt landolt a medence, vagy ez amolyan célt szolgál, hogy a házban nincs víz és hát valahol mosakodni kell. A környék és a házak melyek előtt láttuk a medencéket abszolút szegényesek, emiatt én inkább a második verziót érzem a megoldásnak. Nem derült ki.

Egy utcával visszább mentünk, gondolva az kevésbé rossz környék, amikor egy fiatal lány nagyon kedvesen ránk szólt, hogy a telefont és a fényképezőgépet most tegyük el a táskánkba, így ne menjünk tovább mert nem biztonságos! Na az volt az a pont, ahol hívtuk az Ubert. Azon a szakaszon ment végig, amit én is néztem a térképen. Ahogy haladtunk előre egyre durvább részekre értünk be, egyre inkább csak tátott szájjal bámultunk ki a kocsiból és állapítottuk meg, hogy ez tényleg nem turistának való környék. Kilométereken keresztül az óceánparton haladtunk: egyik oldalon iszonyat lepukkant romos épületek a másik oldalon, ahol az óceán látványa javíthatott volna az összképen ott is csak egy épített falat láttunk.

Aztán egyszer csak újra megváltozott a környék és egyre szebb újonnan épített óceánparti apartmanházak és szállodák nőttek ki a földből: megérkeztünk Miraflores-ba. Teljesen más világba csöppentünk. Lima több mint 50 kerületből áll, Miraflores abszolút a turistáké. 20-30%-kal drágább is, mint az eddigi helyek. Mindenféle márkás boltok, kiülős éttermek, parkok, bérelhető elektromos roller és bicikli, amit persze csak ezen a környéken használhat az ember. Csodás pálmafás, naplemente nézős óceánparti sétányok, játszóterek, kutyás parkok, amit mi is megcsodáltunk vacsora után.

Irányba voltunk hazafelé, gondolva, hogy majd ha már nem győzzük a métereket jöhet az Uber. Péntek este lévén nehezen ment a sofőr keresés, foglaltak voltak a kocsik, aztán 3-szor is megesett, hogy ugyan összekapcsolt a rendszer minket egy sofőrrel, aki viszont pillanatokon belül le is mondta, vagyis mégse vállalta a fuvart. Nem tudtuk eldönteni mi a baj: túl messzire kell minket vinni és vannak a közelben jobb fuvarok, vagy netán túl nagy a dugó abba az irányba, amerre vinni kéne minket, vagy csak egyszerűen azon a szakaszon kell menni, ami már idefelé sem tetszett nekünk és nem akar átvinni minket a sötétedés után ott már senki. Mivel tudtuk, hogy az Uber mennyiért vinne el minket, így meg volt, hogy mi a reális ár. Áttértünk a taxi leintésére: az első aki megállt közölte az úticél hallatán, hogy nem, ő oda nem megy! Nem tudtuk kideríteni miért. Megbeszéltük Bandival, hogy ha megáll a következő taxi, akkor bizony előbb beülünk, majd csak utána mondjuk meg hova mennénk, és azután kezdünk el alkudozni (bár akkor már nem akartunk mi alkudozni). Megállt egy srác, de a lehúzott ablakon keresztül kérdezte is, hogy hova, így muszáj volt eláruljuk. De vállalta, sőt ugyanannyi árat mondott, mint az Uber. Végül este 8 óra volt mire hazaértünk.

Újra rendeztünk a bőröndjeinket, mert holnap reggel tovább repülünk Puerto Maldonadoba, hogy egy négy napos esőerdő túrán vegyünk részt. Úgy tudjuk, hogy ott nem csak hogy net nem lesz, de még térerő sem, így előre láthatóan majd erről a négy napról utólag fogunk beszámolni.

Itt pedig jöjjön Bandi összerakott videója a Mirafloresba tartó utunkról:

Hiba
Nincs ilyen videó

Peru – 2. nap / 2020. január 16.

Posted by

0

Többször felébredtünk az éjjel, de végülis éjféltől reggel 6-ig tudtunk aludni. Reggel színesebbnek, kedvesebbnek tűnt a város, ahogy kinéztünk az ablakon, mint tegnap este…

Most 3 éjszakát leszünk Limában, ezt kellett tegnap megoldanunk. Még egyszer jövünk majd vissza ide a fővárosba a 3 hét során egy éjszakára, és arra az időpontra direkt egy másik szállást foglaltam anno. Aztán láttam tegnap, amikor hamar új szállás után kellett nézzek, hogy annak a hotelnek van szabad szobája, így nem vacakoltunk soká, azt foglaltuk be, mondván ennek már egyszer utána olvastam. Ez a szállás a város óceán parti részén van, nem oly közel a belvárosi részhez, de az Uber kifejezetten elérhető áron van.

A kis szobánkhoz két terasz is tartozik, egyik az utcára néz, másik a belső kertre. Biztonságos résznek tűnik, pláne hogy mellettünk van a perui tengerészeti központ. Este mire a helyünkre kerültünk már nem akartunk kimozdulni. Ráadásul akkor nem is nagyon tudtuk még felmérni a sötétben, hogy milyen a környék, csak annyit észleltünk, hogy a szállásunkat biztonsági őr védi.

Ma reggel fény derült rá, hogy aránylag mindent védenek, hol magas kerítéssel, hol biztonságiőrrel, hol mindkettővel. A turisták által látogatott területekre elég sok rendőr van kirendelve, ötösével állnak majd minden sarkon.

Reggeli után hívtunk egy Ubert, akivel elvitettük magunkat a belvárosi fő térre, a Plaza de Armas-ra. A fejünkben volt, hogy néhány dolgot el kell intézzünk mielőbb: első egy kávé, aztán kellett kp-t szerezni, mert sok helyen nem lehet kártyával fizetni. Na és kellett vegyünk egy SIM kártyát. Kellemesen csalódtam magamban, mert tegnap este érzékelve, hogy itt tényleg senki nem beszél angolul csak spanyolul megpróbálkoztam az elmúlt fél éves spanyol tanulmányaimat előrántani, és rájöttem, hogy semmit nem tudok és semmit nem értek. Ma reggelre viszont lement a stressz és előjöttek a szavak. A SIM kártya ügyintézésnél is hasznát vettük meg a kp felvétnél is, aztán később az étteremben is.

Limáról elmondhatjuk egy nap csatangolás után, hogy eléggé a szélsőségek városa. A belvárosi, turisták által “használt” terület őrzése, tisztítása, épületei nagyon erősen eltérnek a picit kintebb eső területeken lévőktől. Nem kell messzire menni a belvárostól, hogy már egy kicsit is kényelmetlen legyen az utca színvonala.

A Plaza de Armas tulajdonképpen a város szíve, ahol a város legrégebbi látványossága a tér közepén álló 1650-ben épült bronz szökőkút. (Épp nem működött, mert nagytakarítást végeztek rajta.) De a téren van az elnöki palota, amely többször veszett már oda tüzekben és természeti katasztrófákban. A jelenlegi épület 1937-ben készült el. A palota előtt minden délben őrség váltás látható, ami majd 1 órás szertartás volt ma (de lehet minden nap ennyi). Már fél 12-kor egy nagy zenekar a tér közepén zenélt, akik aztán tizenkettőkor az elnöki palota előtti területre átvonulva az őrségváltást is “levezényelték”.

A tér másik oldalán az 1755-ben épült katedrális áll, amit az 1990-es évek végén teljesen felújítottak. A téren az érseki palotához tartozó épületek szép faragott erkélyekkel díszítettek. Kifejezetten gazdag, szép város képet mutat így Lima. A környező utcák és terek még hasonlóan kellemesek, aztán hamar változik a kép, ahogy egy picit is kintebb kerülünk.

A tértől egy saroknyira található a Szent Domonkos templom. Az 1540-es években épült templom tornyából jól rálátni a város távolabbi pontjaira. A templomhoz tartozó belső kertek, keringők viszont nagyon szépek.

Az étel olcsóbb, mint otthon nálunk, majd mindenhol kapható 3 fogásos menü, belvárosi árakon 900 Ft alatt. De egy a la carte ebéd is a mi otthoni áraink alatt vannak még a belvárosban is. Ebédnél fizetéskor viszont, mikor kártyával fizettünk, akkor kicsit túl biztosították a dolgot: először kérte a PIN kódot, majd aláírás a cetlire és végül kéri a pincér, hogy írjam rá az útlevél számom, aminek ott is a helye a papíron, szóval láthatóan ezt minden külfölditől kéri.

Ebéd után még a város parkjait jártuk be, amik közül az utolsó fizetős volt (de a belépők se drágák, ide például 360 Ft volt a belépő fejenként). Circuito Mágico del Agua a park neve, ahol vagy 6-7 különböző szökőkút található mindenféle ehhez köthető activity-kel. A park délután 3-kor nyit, este viszont sokáig nyitva van. Itt tovább elidőztünk, majd innen egy darabon még gyalog, aztán uberrel hazajöttünk. Már majdnem este f9 volt, több mint 16 km-rel a lábunkban nem volt erőnk csak aludni.

És itt van még egy Bandi által készített kis összefoglaló videónk:

Hiba
Nincs ilyen videó

Peru – 1. nap / 2020. január 15.

Posted by

1

Két dolgot szeretnék elmesélni mielőtt nekivágunk Perunak. Az első, amit sokan tudtok már, pláne ha olvastátok a korábbi blog bejegyzéseket, vagy csak szimplán jól ismeritek Bandit. Bandi vízesés mániás. Olyannyira, hogy egy-egy utazás során borulhat is a szuperül előkészített útiterv, hogy beiktassunk egy vízesést, amiről addig nem tudtunk. Vagy eleve egy adott vízesés köré szervezni az utat. De végülis miért ne?

A másik belső kis infónk, hogy szülinap, karácsony netán névnap előtt, ha van ajándék ötletünk saját magunk számára, akkor azt átküldjük egymásnak e-mailben. Bandi az 50-dik szülinapja előtt nagyjából egy évvel küldött egy linket azzal, hogy az 50-dikre ezt kérné. A link az Iguazu vízesést mutatta be mindenféle oldalról. Gondoltam messze még az a szülinap… De Bandi memóriája ilyenben nem felejt, fél éven belül még kétszer elküldte a linket. Biztosra ment.

Ezek után már csak két kérdés maradt: mikor menjünk? és milyen más célpontokkal kössük össze? Igyekeztem utána olvasni Braziliának és Argentínának egyaránt, mondván, hogy maga a vízesés a két ország határán van. Végül bővítettem olvasmányaimat egész Dél-Amerikára. Minden információt, távolságot, lehetőséget egybevéve arra jutottunk (már Bandit is bevonva a szülinapi “meglepetésbe”), hogy a fő úticél Peru lesz, aminek a végén bónuszként szerepel majd a vízesés.

Első állomásunk így Lima, Peru fővárosa. Az időeltolódásnak köszönhetően, a hosszú út ellenére még az indulás napján meg is érkeztünk.

Hajnalban keltünk, mert a repülő 6:30-kor indult, vagyis 4:00-kor már szinte úton voltunk a reptérre. Amszterdami átszállással KLM légitársasággal utaztunk. A 2:15 perces Budapest – Amsterdam repülést egy szűk 4 órás várakozás követte. Majd egy 13 órás Limáig meg sem álló repülés. Nem panaszképp írom, de ez még lustálkodásból is sok… Ráadásul perui idő szerint eredetileg este 7:05-re volt kiírva az érkezésünk, melyet valahol egyszer csak megtoldottak plusz egy órával. Ezzel mi már csak a repcsin szembesültünk.

De előbb néhány alap adat és info Peruról: Peru Dél-Amerika harmadik legnagyobb, valamint az Andok legnagyobb területű országa. Fő gerincét az észak-dél irányú lánchegység, az Andok adja. Legmagasabb pontja a 6768 méter magas Huascaran és Peruban található a világ legmagasabban fekvő hajózható tava is, a Titacaca-tó 3812 méteres tengerszint feletti magasságban.

Északon Ecuador és Kolumbia, keleten Brazília és Bolívia, délen Chile és nyugaton mintegy 2000 km hosszan a Csendes-óceán határolja. Hajdan az Inka Birodalom központja volt. A közel 33 milliós lakossága etnikailag igen sokszínű: Peru lakói 43%-ban bennszülött indiánok. Ők sokszor tréfásan úgy hivatkoznak magukra: peruibb vagyok, mint a krumpli – pedig ez a zöldség is eredetileg innen származik. A lakosság 37%-a mesztic, 15%-a fehér, 3% pedig valamilyen egyéb rasszhoz tartozik.

Érdekesség, hogy Peru több mint felét az Amazonas medencéje alkotja, lakossága azonban csak töredéke a teljes létszámhoz képest. Míg Limában, a fővárosban pedig a lakosság majd egyharmada él.

Az országnak három éghajlati területe van:

1, A Csendes-óceáni partvidék trópusi sivatagi éghajlatú, ahol a hőmérsékletingadozás elég kicsi. A csapadék nagyon kevés. Lima ide tartozik, nem véletlen hát, hogy sokszor emlegetik: Limában sosem esik az eső. Ami persze így nem teljesen pontos, de az elmúlt 100 évben összesen 3-szor esett csak. 2, A középső területen, az Andokban magashegyi éghajlat van. Itt felfelé haladva egyre hűvösebb van. A tél csapadékos, a nyár száraz. 3, Az Amazonas térségében esőerdő éghajlat uralkodik. Az évi középhőmérséklet 26 fok körüli, a páratartalom magas.

Szóval perui idő szerint este 8-kor landoltunk, útlevél ellenőrzés és a csomag megszerzése után, kimentünk, hogy Uber-t hívjunk. Már otthon megnéztem a díjakat, látszott, hogy igen olcsó: reptér – szállás kb. fél óra menetidő és 2ezer forint alatt kijön a viteldíj. Na meg azt is olvastam, hogy a taxisokkal nagyon kell vigyázni. Míg vártuk az Uber visszaigazolását addig be is próbálkoztak nálunk többen is. A legviccesebb az volt, amikor meg akart győzni az egyik taxis, hogy a perui Sol és az amerikai dollár egy árfolyamon van, és fizessek dollárba.

Az első probléma ott volt, hogy az Uber nem tud bejönni a reptéri parkolóba, csak a taxikat engedik be, de mikor mi kimentünk hozzá (mert látod az applikáción, hogy hol van), akkor persze leszakadtunk a reptéri wifiről… elkerültük egymást, így lemondtam inkább és végül egy szimpatikusnak tűnő fiatal taxissal megállapodtunk, hogy annyiért elvisz, mint amennyiért az Uber vitt volna.

El is vitt, meg is érkeztünk a foglalt szállásra, ahol aztán hamar kiderült, hogy valami nem stimmel. A csávó váltig állította, hogy ő lemondta a szállásunk és ő nem tud szobát adni. Egy épület aljában álltunk, ahol se wifi, se egy angolul beszélő ember. Végül szereztünk wifi-t is, új szállást is, meg egy újabb Ubert is, hogy elvigyen minket az új szállásra és este 11 órára sikerült is megérkeznünk, lepakolnunk valahol Limában.