Este minden bőröndöt újra pakoltunk, hogy stimmeljenek súlyra. Néhány dolgot hagytunk csak reggelre a pakolásból. És ugyan elég volt 11 órakor kijelentkeznünk a szállásról, mégis órára keltünk. Két okból is: gondoltuk ha éjjel kevesebbet alszunk, akkor majd a gépen jobban tudunk pihenni, és netán könnyebb lesz a visszaállás, másrészt olyan szép idő volt, hogy gondoltuk lemegyünk még a partra, én futok egyet, Bandi meg rollerrel elkísér. Így is volt. Sőt utána még egy friss reggelire is beültünk elköszönésképp.
11-kor kimentünk a reptérre és hál’Istennek minden flottul ment, meg még a gép is időben indult (Air France – KLM közös járat, Vancouver – Budapest, párizsi átszállással).
Szombat délben rendben hazaértünk, így már csak egy összefoglaló / összegző bejegyzés szeretnék majd írni.
Ma rájöttünk, hogy nem csak Vancouver klassz hely, hanem a környéke is tök jó. Reggeli után uberrel elmentünk a Capilano Suspension Bridgehez, ami a Capilano folyó felett átívelő függőhíd és a Capilano Kanyon Park része.
Vancouvertől kocsival negyed órányira északra, a városa fölött található ez a 27 hektáros Capilano-kanyon, a Capilano folyó varázslatos völgye. A folyóvölgyben egy kiépített ösvény vezet végig a fenyves hatalmas lomboronái között, melynek leglátványosabb és egyben legkedveltebb része a Capilano-függőhíd, mely részben a folyó fölött, részben az erdőben húzódik meg. A Capilano-függőhíd 70 méter magasságban 140 méter hosszan vezet át az erdőn, melyet évente több mint 1,2 millió látogató keres fel.
A folyó fölött haladó Capilano-híd eredetileg 1889-ben épült meg, méghozzá kenderkötelekből és cédrusdeszkákból, 1903-ban sodronyos függőhíddá építették át.
A hidat 1956-ban újjáépítették, ám az igazi fellendülést mégis az jelentette, amikor a kanadai születésű Nancy Stibbard megvásárolta 1983-ban, és 30 év alatt az ország kedvelt turisztikai központjává emelte a területet. A park látogatottsága nőni kezdett, mire 2004-ben megnyílt a Treetops Adventure nevű élményközpont a parkon belül, ahol további hat kisebb függőhíd szeli át az akár száz méter magasra megnőtt, cédrusillatú fák lombozatát.
A park kijárathoz felőli oldalán van Cliff Walk, ami egy félköríves kilátó a gránitsziklás hegyoldalra építve, 16 ponton egy sziklához erősítve. Innen is nagyon szép a látvány.
A park nagy népszerűségnek örvend a kirándulók körében, reggel 8:30-kor nyit és érdemes reggel minél előbb menni, mert 11 órától már ahhoz is sorban kellett állni, hogy a hídon átmehessen az ember. Mi 9-re odaértünk és 11:30-ig maradtunk mert mire körbejárja az ember a parkot simán elmegy 2,5-3 óra.
Innen tovább menve észak felé már csak 10 perc a menetrendszerinti busszal (kocsival 5 perc) a Grouse Mountain alsó parkolója. A parkoló mellől sílifttel, jobban mondva egy 100 férőhelyes kabinnal lehet feljutni az 1231 méter magas hegyre. Ez a hegy a Csendes-óceáni-hegység északi partvidékének egyik olyan hegye, amely télen a vancouveri lakosok egyik kedvenc síterepe négy libegővel és 33 pályával, nyáron pedig a túrázók és kirándulók szeretik, valamint az iskolásoknak szerveznek ide tábort. A nyári időszakban ragadozó madarakat mutatnak be (2 óránként) show formájában, valamint favágó bemutatóval szórakoztatják a kirándulókat, de lehet hegyi kerékpározni, drótkötél pályán csúszni, tandem siklóernyőzést kipróbálni, vagy vezetett öko sétákat tenni, na meg önállóan kirándulni. De vannak éttermek, hütték is. Kifejezetten kellemes volt, amihez még hozzátett a mai jó idő is.
Innen le a hegyről szervezett fuvarunk volt, nem is akármilyen. Gina, a gimnáziumi iskolatársam itt él Vancouverben és vele mindenképp szerettem volna találkozni. Már magát a hegyet is ő javasolta, hogy nézzük meg, ráadásul neki a környéken volt dolga, így visszafelé felvett minket és együtt mentünk a Granville Islandre.
Granville Island egy félsziget konkrétan a szállásunknál lévő partszakasszal szemben, ami arról nevezetes, hogy az egész terület (14 hektár) egy nagy piac. A zöldség – gyümölcstől a friss húsáru, pékáru egészen a legkülönlegesebb kézzel készített termékekig: ruha, bútor, ékszer, seprű, ajándéktárgy, bármi és minden. Itt kávéztunk egy jót Ginával, meg kibeszéltük az életet, aztán ő ment haza, mi meg még tekeregtünk picit és végül egy szendvics vacsorával zártunk a piacon. Hazafelé kipróbáltuk az aquabus-t, ami a félszigetről hozza-viszi az utasokat.
Este összepakoltuk a bőröndjeinket, hogy reggel már ne azzal kelljen vacakolni, ugyanis holnap kora délután már indul a repülőnk haza.
Vancouver nagyon élhető városnak tűnik. Bandinak az tetszett benne a legjobban, hogy minden hobbija megtalálható aránylag közel: lehet síelni, búvárkodni, vitorlázni, kirándulni, túrázni, parton sétálni, ahol több kutya strand is van.
Kissé hiányoznak már Pogoék… eddig csak a goldikat simogattuk, ma már minden kutyához odamentünk.
Reggel sokáig aludtunk, majd már városnéző állapotban beültünk egy közeli reggeliző helyre.
Első állomásunk a Vancouver Lookout torony volt, ahonnan be lehet látni a város egy jó részét.
Innen az óvárosba mentünk, a Gastown-ba, ami leginkább a közelbe lévő kikötő nagy turista szállító hajóinak utasaira van szabva: mindenhol ajándékbolt.
A Canada Place, ahol a fent említett hajók kikötnek az eleje annak a part szakasznak, ahol aztán hidroplánnal lehet repülni és a várost fentről is megnézni, valamint a klasszik kikötőnek. Már el akartunk indulni visszafelé a szállás irányába, de mindig valami tovább vitt minket.
Végül a délutáni ebéd után visszamentünk a szállásra majd este még Sunset Beachre sétáltunk el. Több közkedvelt strand, partszakasz van Vancouverben, hozzánk ez van a legközelebb. Ez a partszakasz nagyon jó hangulatú, nem zsúfolt, de sok ember kint van, közösen futnak, jógáznak, strand röplabdáznak, beszélgetnek a parton vagy a kapcsolódó parkos részen, néhányan még fürödtek is a hűvös vízben.
Ennek a partszakasznak a végén kezdődik a Stanley Park, ami Amerika harmadik legnagyobb városi parkja a maga 400 hektárjával. Béreltünk két városi bringát és azzal nekivágtunk. Elsőre kicsit kusza volt, hogy mikor melyik irányba lehet biciklivel menni, de alapvetően jól ki van táblázva, csak figyelni kell.
Láttunk egy baglyot, nagyon cuki volt, meg egy táblát, hogy a park tele van különböző állatokkal, figyeljünk rájuk. Az elmúlt két hét után most furcsa, hogy 9-kor már sötét van, így nyilván egy idő után ránk sötétedett. Volt lámpa a biciklin, de már a közepesen sötét parkban felfelé tekerni egy nagyon béna biciklivel nem volt annyira aranyos program. Mikor kiértünk a parkból, letettük a járgányokat és visszamentünk a szállásra.
Vancouver belvárosa szimpatikus, kellemes, jó kis város. Az abszolút belvárosi, turistás részen nincsenek, vagy nagyon minimálisan vannak hajléktalanok, drogosok. De például az óvárosi rész túloldalán már inkább beléjük lehet botlani. Szóval vannak, csak nem azon a részen, amit két nap alatt felfedezel a városból. Az, hogy 2018 óta legális a marihuána fogyasztása Kanadában az elég sűrűn érezhető az utcákon.
Röviden összefoglalva csak annyit tudunk mondani, hogy nagyon jó nyaralásunk volt, és ezt nem is részletezném tovább, hiszen maga a blog is erről kellett tanúskodjon.
Viszont itt van néhány adat érdekességként azoknak, akik szeretik a számokat és a statisztikát.
– 25 nap
– 3 ország (Anglia: 1,5 nap Amerika: 14 nap, Kanada: 10 nap)
– megtett km: ~ 19.767 Km
— ebből repülővel 14.040 km
— ebből kocsival 5.727 km (3.625 km Amerikában, 2.102 km Kanadában)
— bérelt kocsival, általunk vezetve: 4.422 km
— Judit kocsijával ~ 1.305 km
– 10 különböző szállás
– Dokumentációs eszközeink:
— Nikon D90 tükörreflexes fényképezőgép
— Leica D-Lux 6 kompakt fényképezőgép
— GoPro Hero 3 kamera
— 2 db okos telefon
— Blog
– Keletkezett károk:
— Bandi talpán 4 vízhólyag (a dokumentáció itt kicsit hiányos, mert kép nem készült róla).
— Orsi nagylábujja belillult, de ennyivel megúszta.
— Egy darab bőrig ázás, de másnapra minden megszáradt.
— Zöld bőrönd egyik kereke kitört, de igyekszünk a biztosítást érvényesíteni.
Időben jelzem, ha ezek után majd újra lesz mit olvasni a blogon.
Montreal-t reggelre kicserélték: az esős, elhagyatott, nyúzott városból egy napsütötte, élettelteli, nyüzsgő hely lett. Mintha nem is ugyanabban a városban ébredtünk volna, mint amibe lefeküdtünk…
Reggeli után kipróbáltuk milyen Montrealban napsütésben biciklizni. Képzeljétek jobb, mint esőben, sokkal jobb. Végülis délután fél 4-ig csavarogtunk. Megnéztük a helyi Notre-Dame Templomot, majd a Notre-Dame Bazilikát, és végül a Notre-Dame Kápolnát. Ma ilyen Notre Dame nap volt. Egyik szebb volt belülről, mint a másik. A bazilika volt az egyik.
Délután kicsit kiszúrtunk magunkkal, ugyanis nem gondoltunk előre a péntek délutáni csúcsforgalomra. Csak arra gondoltunk, hogy elindulunk délre, New York felé, aztán majd valahol megszállunk, attól függően, hogy meddig jutunk kocsival, illetve meddig lesz türelmünk vezetni.
A dugó arra jó, hogy az ember ismerkedjen, meg fotózzon. A Californiai rendszám alapján megállított minket egy srác a dugóban, hogy ez most komoly, hogy mi Californiából jöttünk? Mondtuk neki, hogy nem, hanem Magyarországról. Aztán elmeséltük neki, hogy New Yorkban béreltünk a kocsit ezzel a rendszámmal. Megnyugodott, majd jó utat kívánt.
Na, és közben még a gyönyörűséges kamionokat lehetett újból fotózni. Majd 45 percbe került kijutni a 8 km-es kivezető szakaszon Montrealból, pedig nem volt baleset, csak erős forgalom.
Már du 5 előtt a határon voltunk, ami egész gyorsan ment. Eleve sok kapu működött, és csak 2 autó állt előttünk. Kedvesen kifaggatott minket a határőr bácsi, azt továbbengedett minket.
Nagyon szép tájon utaztunk végig. Reggel néztem a térképet, hogy milyen úton megyünk majd, és mi minden mellett fogunk elhaladni. Akkor tűnt fel, hogy Schroon Lake mellett is elmegyünk, ami számomra azért hangzott ismerősen, mert az egyik gyerekkori barátnőm (Kinga) ott él a férjével és a három gyerekével. Még reggel írtam neki, gondoltam hátha tudunk találkozni, ha mást nem, legalább egy puszi erejéig. Sajnos épp nyaralnak egy másik államban, a férje szüleinél. Mindenesetre Schroon Lake mellett álltunk meg vacsorázni, ezzel is gondolva Kingáékra.
Bandi is és én is nagyon éberen bírtuk az estét, így este 1/2 10 után kezdtünk szállást keresni. Furcsa volt, mert ahogy besötétedett hirtelen tök nagy lett a forgalom, míg előtte, világosban meglepően kevesen voltak az utakon.
Végül egy út menti motelben aludtunk, külön kérve hogy földszinti szobát adjanak, mert minden csomagot be akartunk vinni, hogy teljesen újra rendezzük a bőröndöket, gondolva a repülőútra.
Csak arra nem gondoltunk, hogy valaki éjfél után kap fölöttünk egy szobát, és amikor lép egyet a szobában az olyan lesz mintha a fejünkön gyalogolna… Végül ő is lefeküdt aludni…
Reggel Bandit hagytam kicsit tovább aludni, negyed 10-ig bírtam csendben maradni. Sajnos már a hangokból tudtuk, hogy milyen idő van kint, ugyanis dörgött az ég. Mire megkávéztunk és megreggeliztünk, addigra nem esett már oly nagyon. Bementünk sétálni a városba, arra a részre, ahol előző este nem voltunk: ez a piac és környéke.
Következő célpont: Montreal, ami két óra volt kocsival. Erre az éjszakára is kerestem előre szállást 2 nappal ezelőtt. Könnyedén meg is találtuk. Ez nincs annyira a belvárosban, de még ez is elég központi részen helyezkedik el.
Nem esett az eső, aminek örültünk. Elindultunk be a városba és két sarokkal lejjebb találtunk egy olyasmi bringa kölcsönzőt, mint New Yorkban. Ha fél órán belül visszaviszed, akkor csak az egyszeri alapdíjat kell fizetned, utána 24 órán belül bármikor és bármennyiszer újra felveheted a biciklit. Sikeresen fel is vettük a bicikliket, mikor elkezdett esni az eső. Először visszamentünk a szállásra, hogy a nagy fényképezőgépet, ami csak úgy magában lifegett a hátamon és kezdett ázni, azt felvigyem a szobába, helyette kis fényképezőgép + táska megoldást választva. Eső ellenére elmentünk biciklivel a folyópartra. Ott le is tudtuk rakni a bicikliket, és az egyre erősödő eső elől beülni egy étterembe. Mire beültünk már szakadt, így aztán szépen lassan vacsoráztunk, gondolva hátha elmúlik mire végzünk. Vagy négyszer is nagyon erősen esett, aztán mindig egy kicsit alább hagyott.
A sajttorta végére egész kellemesen szemerkélt csak. Igen, hoztunk esőkabátot mind a kettőnknek. Meg is van a piros nagybőröndben valahol…
Elindultunk hazafelé, hiába volt még csak 7 óra. 2-3 boltba bementünk nézelődni, csak hogy addig se ázzunk. Aztán egyszer csak elállt az eső. Akkor meg visszafordultunk a város felé, és újra bringát kölcsönztünk. Tekeregtünk a városban, közben szépen lassan besötétedett. Végül elindultunk biciklivel haza. Nagyon sűrűn vannak a belvárosban ezek a bicikli pontok, így nyugodt szívvel mentünk, ráadásul kinéztük a térképen, hogy a közelünkben hol fogjuk majd lerakni a kerékpárt.
Már aránylag közel voltunk, amikor kilyukadt a dézsa, és ömlött belőle az eső. Viszont ezzel egyidőben gyorsan fogyott a türelmünk, valamint a bicikli visszavivésére maradt időnk. Persze nem találtuk a térképen kinézett bringa lerakó helyet… Vagy négyszer megnéztük a térképet… A vége, hogy szó szerint bőrig ázva, de sikeresen teljesítettük a küldetést.
A terv az volt, hogy az Ontario tavon elterülő 1000 sziget-nek nevezett természeti jelenséget megnézzük. Az út 3,5 óra (nem számolva a dugó lehetőségével, valamint egy kávé megszerzésével, és annak későbbi kipisilésével), a hajó pedig 12:30-kor indult, ezért 8 körül el akartunk indulni. Ráadásul a városon át kellett verekednünk magunkat, ami plusz időt jelentett. Az előző esti késői hazaérkezésnek az lett a vége, hogy már se erőm, se kedvem nem volt összepakolni a cuccainkat, ezért az is reggelre maradt. A fiúk még aludtak, én már csomagoltam. Végül 8 óra 10 perckor már a kocsiban ültünk.
Az autópályán max 100 km/óra a megengedett, 120-tól büntetés jár 95 kanadai dollár (~20 e Ft.), 130-tól meg 220 dollár (48 e.Ft.). Így aztán nem rohantunk sehova.
Délben meg is érkeztünk abba a városkába, ahonnan indult a hajó kirándulás. Ez egy 2 és fél órás hajóút volt a Saint Lawrence folyó és az Ontario tó találkozásánál, a kanadai és az amerikai határvonal mentén. Valamelyik sziget amerikai területen van, valamelyik meg kanadai, és tulajdonképpen csak a neve Ezer Sziget, igazából 1864 sziget található itt egymás hegyén-hátán. Itt van például a legkisebb határátkelő is, két aránylag egymáshoz közeli szigetet összeköt egy híd. A híd egyik végén kanadai sziget áll, a másik végén amerikai. A híd egyik és másik végén is kint van az adott ország zászlaja. De mi van a híd közepén??? (Választ az egyik képen láthatjátok, tessék megkeresni, hogy melyiken is!) Nem minden sziget lakott, és van, hogy egy-egy szigetnek csak egy tulajdonosa van, aki aztán építkezik, ki szerényebben, ki gazdagabban…
Délután 3-ra értünk vissza a partra, ahol egy picit nézelődtünk még, majd elindultunk Ottawa felé. Előző este még kerestem szállást, hogy könnyebben legyünk, mikor megérkezünk. Egészen bent a belvárosban találtam egyet, ahol a kocsival lehet parkolni is.
Ottawa kedves város, nekem jobban tetszik, mint Toronto. Torontóban minden olyan új, én viszont szeretem a régi épületeket. Mivel a belvárosban volt a szállásunk, könnyű volt egy részét még az esti naplementében megnézni.
A Parlament épületénél láttuk, hogy este fél 10-kor lesz valami kinti program, még hozzá olyan, hogy a parlament épületére vetítenek majd valamit. Vacsora után visszamentünk megnézni. 3 dolgot kaptunk egyszerre: angol és francia nyelvórát, valamint történelem órát.
Laci Torontonak egy olyan részén lakik, ahol egy gyönyörű park van tőle egy-két utcára, ráadásul elég nagy park. Reggel a parkban reggeliztünk. Baromi hangulatos volt. Utána Laci ment dolgozni, mi meg visszasétáltunk a házhoz a kocsinkért.
A Niagarából sosem elég! Ezért aztán újfent elmentünk megnézni, csak most a kanadai partról. Mindenki, akivel Kanadában találkoztunk csak azt magyarázta, hogy a kanadai oldal mennyivel szebb. Véleményem szerint nem feltétlenül szebb, inkább más, és ettől érdekes. Tényleg sokkal több a program lehetőség a Niagara mellett a kanadai oldalon, mint az amerikai oldalon, meg hát más a látvány! Nem volt vészesen sok a turista, bár amikor valami programot be szerettünk volna fizetni, akkor mindig 2-3 órával későbbre kaptunk csak jegyet. Így sajnos a Niagara vízesés mögé való bemenésről is lemaradtunk, meg egy gyors Jet hajókázásról is.
A vízesés után kocsival elmentünk a Niagara on the Lake nevű városkába. Kb. egy óra volt az út kocsival, amit én végig is aludtam. Nagyon helyes kis utcák, kedves kis boltok. Eléggé turista csalogató hely, ettől aztán tele is volt turistákkal. Végül ott ebédeltünk délután.
Új útitárssal bővült a csapatunk, szeretném Nektek bemutatni Gordont. (Nem mi adtuk neki a nevet, mikor adoptáltuk, akkor jelezték, hogy így hívják.) Gordon engedelmes, jól szolgál kispárnaként autós bealvások idején, különben pedig ő is be van kötve a kocsiban, nehogy baja essen. Viszont nem akar hátul ülni, így mindig valamelyikünk ölében tapossa a kilométereket.
Amikor hazaértünk Lacihoz, kicsit elpilledve kezdtük el tervezgetni a maradék pár napunkat. Végülis arra jutottunk, hogy pihenni majd otthon is lehet, most menjünk amíg csak lehet.
Közben Laci is hazaért, és vele együtt mentünk be a városba vacsorázni, meg csavarogni, illetve fagyizni. Éjfél után értünk haza.
Reggel úgy keltünk, hogy a Lacival (torontói szállásadónkkal) együtt reggelizhessünk a sarki kávézóban még mielőtt ő elmenne dolgozni. Így már 9-kor túl voltunk a reggelin és az első kávén.
Metróra szálltunk, és a belvárosig meg se álltunk. Elsőre a CN Tower-ba mentünk, ami egy 553 méter magas torony a város közepén. A 110-dik emeleten van az első kilátó, valamint az üvegpadló, amin keresztül lehet menni, miközben lelát az ember. A kilátó és az üvegpadló után még magasabbra mentünk: 147-dik emeleti SkyPod nevű kilátóba. Nagyon klassz látvány fogadott minket. De a toronyban volt 3D mozi is, szimulációs film és bolt. Sikerült 2 órát ellennünk ott.
Torontóban rengeteg az új épület, majd mindent az elmúlt öt évben építettek. Konkrétan keresnünk kellett a régebbi epületeket, mert annyira minden új, legyen az irodaház, vagy lakóház.
Kóvályogtunk a városban, de szó szerint kóvályogtunk, és közben mindig találtunk üres padot, amiről meg voltunk győződve, hogy csak ránk vár. Hiába terveztük el, hogy tetőtől talpig végigjárjuk a várost, ez nem egy olyan nap volt.
Estére viszont Laci szervezett nekünk egy nagyon vagány programot. Az egyik barátja, Zsolt hobbi pilóta. Ő elvitt minket egy négyszemélyes kisgéppel repülni. Még világosban indultunk, elmentünk a Niagara fölé, majd úgy jöttünk vissza, hogy az esti kivilágításban is megcsodálhassuk a várost. Nagyon szép volt, ráadásul nem repültünk sokkal magasabban, mint maga a CN Tower teteje van.
Szóval mondhatjuk, hogy egész nap a fellegekben jártunk…
Kicsit előbb keltünk, hogy 9 körül elinduljunk Torontoba. Estére terveztük csak az érkezést Torontoba, de Sanyi Laci barátunk, akihez megyünk, ő jelezte, hogy már vár minket, és menjünk előbb, ha tudunk. 2,5 – 3 óra az út, de akkor azt nem számoltunk bele, hogy kávézót kell keresni. Mindenhol csak a regular (vizes, híg) kávé van, alig-alig találni olyan helyet, ahol lenne eszpresszó. 5-dik helyen volt.
Délután 1-kor már Torontoban voltunk a Québec Avenue 77 alatt. Itt lakik Laci, akinél most lakunk 3 napig.
Nem sokáig vacakoltunk, bementünk a városba, az Ontario tó partjára sétálni egy nagyot, meg enni. Nagyon helyes város Toronto, íme amit eddig láttunk belőle:
BandiBorso utazik 