Nem is tudom, hogy hol kezdjem… Ha van lélegzetelállító látványt nyújtó természeti csoda kategória (miért is ne lenne?), na akkor az Iguazú vízesés abszolút ebbe a csoportba sorolható. Állsz előtte percekig némán, nézed – és hiába láttál már a neten csodálatosan szép képeket meg videókat róla – egyszerűen nem jutsz szóhoz. Próbálod befogadni a látványt tudva, hogy vélhetően többször az életben nem jársz erre. Nézed, még mindig nézed, aztán picit odébb mész mert tudod, hogy van tovább, valami még jönni fog, hisz tart tovább az út, lehet menni még… Kicsit előrébb mész és újra tátva marad a szád, kezdődik minden elölről, csak netán még erősebben.

Az Iguazú vízesés 270 különálló zuhogóból és kisebb vízesésből áll, amely a folyón 2,7 kilométeres szélességben húzódik, a víztömeg a vízeséseken maximum 82 métert esik, de az átlagos magasság 60 méter. Az Iguazú-vízesés legmagasabb zuhataga, az Union, ahol a víz az Ördögtorok-szakadékba zuhan (spanyolul Gargante del Diabolo). A szakadék U-alakú, 150 méter széles és 700 méter hosszú. Az Ördögtorok-szakadékot a folyó egy geológiai törésvonal mentén vájta ki az évmilliók során. 135 millió évvel ezelőtt a területet vastag lávaréteg fedte, amely miután kihűlt, bazalttá alakult át. A vízesések ott alakultak ki, ahol keletről, Brazília felől az Iguazú folyó beletorkollik az Argentína felől érkező Paraná folyóba.

Éjjel szakadt az eső. Reggel esett, nem akart elállni. Az időjárás jelentésbe láttuk, hogy délre várhatóan eláll, ezért fél 11-kor elindultunk felfedezni az Iguazú argentin oldalát. A belépőjegy kettőnknek kb 8 ezer forintnak megfelelő argentin peso volt. Jókor érkeztünk, nem volt sor, nem volt tömeg, némi eső ugyan még éppen volt, de inkább csak szemerkélt, és persze kellemesen meleg volt.

Odafelé vezető úton már tábla jelezte, hogy csak óvatosan a sebességgel, mert a jaguár (és nem az autó, hanem az állat), bármikor keresztezheti utunk. Sajnos nem keresztezte, bár lehet így volt ez jól. Ellenben az ormányos kismedvék mindenhol futkosnak a parkban kicsinyeik meg egymással játszva követik anyát. Majmok ugrándoznak a fákon, máshol meg tukánok repkedtek a fejünk felett. Iszonyat gazdag az élővilág és akkor a pókokról még nem is meséltem.

Három különböző útvonalon lehet körbejárva megcsodálni a vízesést. Van egy Felső túraút (Upper Trail) és egy Alsó túraút (Lower Trail), ahol egy-egy pár kilométeres kört leírva különböző pontokról lehet rálátni a vízesésekre. Mert hogy ez a 270 zuhatag minden irányból körbevesz, hol sűrűbben, hol csak egy-egy. De mind magában is megállja a helyét, méltán nevezik mindet vízesésnek. A Felső úton magasabban mentünk, fentebbről láttunk rá, míg az Alsón menve egy lentebbi utat jártunk be, kicsit közelebb kerülve, jobban érezve az egészet. Mi ezekkel kezdtünk pont ilyen sorrendben. Néhol ugyan többen voltak elsőre, de kicsit tovább időzve mindenhol jól megnézhettük a zuhatagokat. Már itt is sokszor csak álltunk és élveztük, hogy itt lehetünk.

Amikor ezt a két kört leírtuk visszatértünk arra az állomásra, ahonnan indult az első kör és egy hamburgerre megpihentünk. Ugyaninnen indult egy kis vasút is, amely egy távolabbi pontra vitte a felszállókat. Ahol véget ért a vonat útja onnan indult még egy bő kilométeres séta által a széles folyón mígnem elértük a vízesés Ördög-torka szakadékának nevezett részt. Először a hangjából tudtuk, hogy közeledünk, majd hirtelen megláttuk a zuhatag tömeget, ami olyan távolságra volt, meg olyan rálátás volt, hogy szinte a vízben éreztük magunkat. Ekkor már a nap is sütött és folyamatosan előtűnt a szivárvány a lezuhanó víz felcsapodó párájában.

A szállásra 6 körül értünk vissza, kicsit kipurcanva, de élményekkel tele. Vacsora előtt még kihasználtuk a jó időt, na meg a szálloda medencéjét.

Napi videó összefoglaló az alábbi linken:

Szolgálati közlemény: a január 24-i Machu Picchu bejegyzés végére felkerült egy videó, ajánlom mindenkinek, akinek van épp 6 perce.