JORDÁNIA – 7. nap

2023. március 21.

Éjjel szakadt az eső. Míg hallgattam, annak örültem, hogy nem akkor esett, amikor tegnap délután a Jeep platóján nézegettük a sivatagi sziklákat. A csillagokat ugyan nem láttuk éjjel, de reggel nagyon klassz látványra ébredtünk.

Reggeli után, 10 előtt egy kicsivel elköszöntünk, Mohamed visszavitt minket a Visitor Centerbe. Rajtunk kívül csak egy pár volt még ebben a táborban, egy kedves olasz korunkbeli házaspár. Velük este is meg reggel is beszélgettünk. Ők javasoltak egy helyet a Holt-tengernél, ami kifejezetten szép. Bár nem terveztünk a Holt-tengerhez menni, de mivel ma késő este megy a repülő haza Ammanból, így még ha az utat is beleszámítjuk, akkor is sok időnk van csavarogni, kerülő úton menni, megállni nézelődni vagy bármit csinálni. Beírtuk a gps-be a Salt Beach nevű helyet a Holt-tengernél, és láttuk, hogy a sivatagból kivezető út Aqaba felé, a tengerparti város irányába vezet. 10 percre voltunk így Aqabától. Az eredeti úti tervünkben szerepelt ez a város, sőt innen jöttünk volna haza, csak a Wizzair egy hónappal ezelőtt megszüntette ezt a célállomást. Mi pedig módosítottuk az akkori tervünket és kihagytuk a tengerpartot a tervezésből. Cserébe most mégiscsak arra kanyarodtunk. Az első furcsa dolog az az volt, hogy a városba bevezető úton mintha egy határátkelőn mentünk volna át. Nem igazán értettük. Visszafelé rájöttünk, hogy Aqaba egy vámmentes terület, így onnan kijövet ellenőrizték is a csomagtartónk tartalmát.

Azért elköszöszönésünkor is szépek voltak a felhők
A sziklák előtt egy másik tábor látható
Homok dűnét mászó emberek

Aqaba az egyetlen tengerparti városa Jordániának, és hasonlóképp mint Izraelben egy egész rövid partszakasza van a Vörös-tengerre. Aqaba nem szép. Kicsit sétáltunk a parton, és a belvárosi részen, de nem akadtunk fent azon, hogy kihagytuk az itt töltendő napokat. Mi tulajdonképp 2,5 óra alatt túlléptünk ezen a városon.

A főtér
Nem nagy a tengerpartja, mely Izraellel és Szaúd-Arábiával határos, szemközt vele, az öböl túlpartján pedig Egyiptom.
Hajót javító férfi
Eilat (Izrael) a háttérben
Asszonyok
Várják a turistákat a hajók is és tulajdonosaik is
Ez egy kicsit csalóka kép, nem ennyire hangulatos
Árus mindenhol
Nagy a kontraszt a régi és az új épület között
Aqaba
Aqaba
Aqabai mecset
A sarki árus tud néhány szót magyarul (ahogy majd mindenki, aki turistákból él ott)
A tengerpartra vezető út
Asszonyok maguk közt
Ez egy egész rendezett rész volt

Elindultunk a 65-ös úton a Holt-tenger irányába, az izraeli határ mentén. Emlékeztünk mind a ketten a négy évvel ezelőtti útra, amikor Eilatból indultunk vissza Tel-Avivba kocsival, pont ugyanígy mentünk a határ mentén és néztük, hogy az út túloldalán már Jordánia van. Most meg néztük, hogy az út túloldalán Izrael van. Félúton megálltunk egy falu széli kifőzdében. Itt nem az a kérdés, hogy mit kérsz enni, hanem, hogy enni kérsz-e. Akkor ülj le, aztán hozzuk ami van.

A közlekedési stílusukról regényt lehetne írni. Bandi jól kezelte a helyzeteket, de elég sok országban szerzett már tapasztalatot. Az autópályán random megjelenő teve vagy kecske nyáj nem egyszer lepett meg bennünket, de gyalogos, vagy épp eper árus is akadt egyik-másik szakaszon. Az index nem a barátjuk, inkább dudálva jelzik, ha előznének. Bár azt nem tudod, hogy azért dudál-e mert előz, ugyanis köszönésre is ezt használják. Gyalogost nem engednek át, sőt ma Aqabában szinte gyorsított a csávó, Bandi úgy rántott maga után, különben lehet súrolt volna. Nincs sok autós Ammanon kívül, a főutak, autópályák elég kényelmesek ilyen szempontból, cserében irányt váltanak minden gond nélkül (megfordulva az elválasztó részen), vagy akár a leállósávban szembe jönnek. Amikor Mohamed jött értünk és bevitt minket a sivatagba, akkor Bandinak mondta, hogy nem kell bekötnie magát, a sivatagban nincsenek szabályok. De nekünk úgy tűnt, azon kívül is elég lazán kezelik a szabályokat. Volt olyan, hogy elkezdett tolatni a leálló sávban az ember, ott ahol a rendőrök igazoltattak. Bandi annyit mondott: biztos nem akarta, hogy igazoltassa a rendőr. Hát, még el is tudom képzelni így egy hét után.

Három canyont is kinéztünk a térképen a Holt-tenger mentén. Az elsőhöz még az utat se találtuk meg, se tábla, se jelzés, se út. A másodikhoz megtaláltuk a térkép szerinti utat, de az bevitt egy olyan részre, ahol sátrakban éltek a helyi népek kecskéik között, de canyon nem volt. A harmadik, ami a leginkább ismert és híres, a Mujib Canyon, azt megtaláltuk, de le volt zárva. Így aztán a nagy Canyon túra utáni vágyunk is arra a listára átkerült, ahol a jordán sivatagban való éjszakai csillagnézés szerepel.

Párszor megálltunk a Holt-tenger mellett egy-egy kép erejéig, de nem annyira izgatta a fantáziánkat. Bandi közben kapott egy SMS-t miszerint üdvözlik Izraelben. Így átállt a telefonja órája automatikusan egy órával előrébb. Teljesen véletlen vettem észre, ami azért volt érdekes, mert aszerint terveztük, hogy még mennyi időnk van csavarogni. Aztán egyszer csak kiderült, hogy attól pont egy órával kevesebb.

Lentről felfelé:
Jordánia – Holt-tenger – Izrael – Mennyország
Holt-tenger
Holt-tenger sós partja
Kevés helyen lehet fürdeni a Holt-tengerben
Itt még a part is meredek

Visszavittük a kocsit a reptér közelében a bérlős helyre, majd a reptéren még több mint négy óránk maradt.

Fél órás késéssel indult a gép…, hajnali fél 3-ra otthon is voltunk.

Izrael – 7. nap

2019. február 5.

Reggel nem túl korán, de időben indultunk a Holt tengerhez. Jeruzsálemből 2 út vezet a Holt tengerhez: a rövidebb palesztin területen halad át, így erős kétségeink voltak, hogy szabad-e nekünk arra menni. A GPS programba (waze) be tudta Bandi jelölni, hogy olyan utakon ne vigyen, ami nekünk turistáknak nem való. De még így is a palesztin területen keresztül mutatta az útvonalat. A biztonság kedvéért tegnap reggel a kocsi átvételekor rákérdeztünk a  bérbeadó emberre, hogy szabad-e nekünk arra menni, és ő is azt mondta, hogy nyugodtan. Betlehem, Jerikó és a gázai övezet volt elsősorban a tiltó listán. Elindultunk a rövidebb úton En Gedibe, ami Jeruzsálemtől egy órányira van. Tényleg palesztin területen mentünk át és tényleg nem volt semmi gond: mindkét irányba ellenőrző kapu van, ahol minden gond nélkül mehettünk át.

A Holt tenger valójában nem tenger, hanem egy 810 km2 nagyságú nagyon magas sótartalma tó. A Jordán-árokban található Földünk legmélyebb szárazföldi pontja. A víz tükre kb. 420 m-rel, a tófenék 795 m-rel van a földrajzi tengerszint alatt. Bár a tóba ömlik a Jordán folyó, vízszintje folyamatosan csökken az erős vízkivétel miatt, ezért a tóba egyre kevesebb víz érkezik. A csökkenő vízutánpótlás miatt a tó kettészakadt, a mélyebben fekvő északi rész mellett a déli medence fokozatosan szárad ki. Az északi medence hossza mintegy 50 km, maximális szélessége kb. 15 km. A tó vize erősen párolog, amit a völgykatlanban uralkodó tropikus hőség okoz. Ezért felszíne majdnem állandó ködrétegben lebeg, a túlsó partot csak gyengén lehet kivenni.

Észak felől érkeztünk és En Gediig a kopár sivatagot néhol egy-egy pálmafa ültetvény váltotta fel. De tulajdonképpen se egy város, se egy falu, csak az út és a táj. 

En Gedinél egy kiépített turista központ található, ahonnan a belépőjeggyel elsősorban a Dávid vízesést, majd egy ősi zsinagógát lehet megtekinteni. A vízesés egy kellemes órás kirándulás néhol meredekebb lépcsőkkel, néhol meg vízátfolyással. Itt szinte belecsöppentünk a nyárba, 27 fok volt.

Néhány kép az ősi zsinagógánál is készült:

Tovább mentünk délnek, a Holt-tenger északi medencéjének déli csúcsával egy vonalban, a főúttól pár km-re nyugatra megtaláltuk Masszáda erődjét. Iosephus Falvius ókori írótól tudjuk Masszáda tragikus történetének részleteit. Alexander Jannaeus építtette az erődöt, majd Heródes szerezte meg az apja halála utáni hatalmi harcban. 66-ban a zsidók egy csoportja csellel bevette a várat, majd Jeruzsálem ostroma és a templom pusztulása után 70-ben újabb zsidók csatlakoztak. 73-ban a rómaiak körbevették a várat és ostromolni kezdték, majd az ostromhoz rámpát kezdtek építeni a hegy nyugati oldalán. A várvédők kövekkel dobálták a rámpa építőit, ezért a rómaiak zsidó foglyokkal építtették tovább. A rámpa az ostrom második vagy harmadik hónapjában lett kész, ez lehetővé tette a rómaiaknak, hogy faltörővel elérjék a várat. A majd ezer zsidó várvédő tömeges öngyilkossággal vetett véget az életének. 

Masszáda helyét 1842-ben azonosították, 1963 és 1965 között intenzív ásatásokat végeztek, de jelenleg is folynak munkálatok.

Ma az erődhöz felvonóval vagy gyalogosan egy kijelölt úton lehet feljutni.

Masszáda mellett az út tovább vezet délnek. A déli medence nyugati partján található Ein Bokek üdülőközpont. Egyszercsak, mikor már végleg elhiszed, hogy konkrétan semmi sincs a Holt tenger partján, akkor meglátod a távolban néhány hotel épületét korajzolódni. Bár nem is igaz, hogy nem volt semmi, mert En Gedinél van egy “spa”, ami az út mellett, nem is a víz közelében van és nagyon nem bizalomgerjesztő. Így azon mi hamar túlmentünk. De ezen kívül tényleg semmit nem láttunk. Az üdülőközpont részén van szabadstrand. Ugyan a levegő majd 30 fokos volt, de a víz még kellőképp hideg. Bandi volt egyedül hős, hogy kipróbálja a só okozta vizen lebegés állapotát. (Én anno egy melegebb Holt tengerben már kipróbáltam.)

Jeruzsálembe, a szállásra visszafelé menve még az Olajfák hegyére felmentünk megcsodálni a várost és az Olajfák hegyén elterülő hatalmas temetőt. Lenyűgöző volt a kilátás. Nagyon érdekes folyamatosan olyan keresztyén csoportokkal találkozni, akik random elkezdenek egy-egy keresztyén éneket hol spanyolul, hol japánul, hol templomon belül, hol pedig templomon kívül, mondjuk az Olajfák hegyén.