2025.08.21. csütörtök

Ma rájöttünk, hogy nem csak Vancouver klassz hely, hanem a környéke is tök jó. Reggeli után uberrel elmentünk a Capilano Suspension Bridgehez, ami a Capilano folyó felett átívelő függőhíd és a Capilano Kanyon Park része.  

Vancouvertől kocsival negyed órányira északra, a városa fölött található ez a 27 hektáros Capilano-kanyon, a Capilano folyó varázslatos völgye. A folyóvölgyben egy kiépített ösvény vezet végig a fenyves hatalmas lomboronái között, melynek leglátványosabb és egyben legkedveltebb része a Capilano-függőhíd, mely részben a folyó fölött, részben az erdőben húzódik meg. A Capilano-függőhíd 70 méter magasságban 140 méter hosszan vezet át az erdőn, melyet évente több mint 1,2 millió látogató keres fel.

A folyó fölött haladó Capilano-híd eredetileg 1889-ben épült meg, méghozzá kenderkötelekből és cédrusdeszkákból, 1903-ban sodronyos függőhíddá építették át.

A hidat 1956-ban újjáépítették, ám az igazi fellendülést mégis az jelentette, amikor a kanadai születésű Nancy Stibbard megvásárolta 1983-ban, és 30 év alatt az ország kedvelt turisztikai központjává emelte a területet. A park látogatottsága nőni kezdett, mire 2004-ben megnyílt a Treetops Adventure nevű élményközpont a parkon belül, ahol további hat kisebb függőhíd szeli át az akár száz méter magasra megnőtt, cédrusillatú fák lombozatát.

A park kijárathoz felőli oldalán van Cliff Walk, ami egy félköríves kilátó a gránitsziklás hegyoldalra építve, 16 ponton egy sziklához erősítve. Innen is nagyon szép a látvány.

A park nagy népszerűségnek örvend a kirándulók körében, reggel 8:30-kor nyit és érdemes reggel minél előbb menni, mert 11 órától már ahhoz is sorban kellett állni, hogy a hídon átmehessen az ember. Mi 9-re odaértünk és 11:30-ig maradtunk mert mire körbejárja az ember a parkot simán elmegy 2,5-3 óra. 

Innen tovább menve észak felé már csak 10 perc a menetrendszerinti busszal (kocsival 5 perc) a Grouse Mountain alsó parkolója. A parkoló mellől sílifttel, jobban mondva egy 100 férőhelyes kabinnal lehet feljutni az 1231 méter magas hegyre. Ez a hegy a Csendes-óceáni-hegység északi partvidékének egyik olyan hegye, amely télen a vancouveri lakosok egyik kedvenc síterepe négy libegővel és 33 pályával, nyáron pedig a túrázók és kirándulók szeretik, valamint az iskolásoknak szerveznek ide tábort. A nyári időszakban ragadozó madarakat mutatnak be (2 óránként) show formájában, valamint favágó bemutatóval szórakoztatják a kirándulókat, de lehet hegyi kerékpározni, drótkötél pályán csúszni, tandem siklóernyőzést kipróbálni, vagy vezetett öko sétákat tenni, na meg önállóan kirándulni. De vannak éttermek, hütték is. Kifejezetten kellemes volt, amihez még hozzátett a mai jó idő is. 

Innen le a hegyről szervezett fuvarunk volt, nem is akármilyen. Gina, a gimnáziumi iskolatársam itt él Vancouverben és vele mindenképp szerettem volna találkozni. Már magát a hegyet is ő javasolta, hogy nézzük meg, ráadásul neki a környéken volt dolga, így visszafelé felvett minket és együtt mentünk a Granville Islandre. 

Granville Island egy félsziget konkrétan a szállásunknál lévő partszakasszal szemben, ami arról nevezetes, hogy az egész terület (14 hektár) egy nagy piac. A zöldség – gyümölcstől a friss húsáru, pékáru egészen a legkülönlegesebb kézzel készített termékekig: ruha, bútor, ékszer, seprű, ajándéktárgy, bármi és minden. Itt kávéztunk egy jót Ginával, meg kibeszéltük az életet, aztán ő ment haza, mi meg még tekeregtünk picit és végül egy szendvics vacsorával zártunk a piacon. Hazafelé kipróbáltuk az aquabus-t, ami a félszigetről hozza-viszi az utasokat. 

Este összepakoltuk a bőröndjeinket, hogy reggel már ne azzal kelljen vacakolni, ugyanis holnap kora délután már indul a repülőnk haza. 

Vancouver nagyon élhető városnak tűnik. Bandinak az tetszett benne a legjobban, hogy minden hobbija megtalálható aránylag közel: lehet síelni, búvárkodni, vitorlázni, kirándulni, túrázni, parton sétálni, ahol több kutya strand is van. 

Kissé hiányoznak már Pogoék… eddig csak a goldikat simogattuk, ma már minden kutyához odamentünk.