2024. augusztus 17. szombat

Bandi kint aludt megint a hajótaton, többiek bent. Ugyan korán ébredtünk, de Bandi visszaküldött még aludni, abban reménykedve, hogy ő is vissza tud még bóbiskolni. Neki nem sikerült, nekem igen. 

Izgatta a fantáziánkat a térképen látott két sziget (Paxos és Mongossini) között húzódó szurdok. Helga, Bandi meg én kimentünk reggel felfedezni. Tudtuk, hogy a parton lévő egyik kajálda reggel 9-kor nyit és ott tudunk majd reggelizni is meg kávézni is, ezért fél 9 után kicsivel már felfedező üzemmódban csattogtunk a különleges köveken (flip-flopban… nyilván). A szürke kő halom között különleges, apró sziklakerti növények nőttek ki a semmiből. Ahogy haladtunk előre hamar megpillantottuk a tengert a túloldalon. Végülis a víz valamennyire elválasztja a két szigetet, de gondolom az se mindegy, hogy apály vagy dagály van éppen. 

Az éttermet Ákos a gyerekekkel nyitotta 9 órakor, majd mi is csatlakoztunk. A görögök nem idegeskednek azon, hogy a 9 órakor nyitó étteremben a személyzet még nem érkezett meg. Elég ráérősen nyomják. A terv az volt, hogy 10 órakor elindulunk, de az étteremben elbíbelödtük az időt, így mire a fiúk felkötötték a motorcsónakot és indulásra készek voltunk már 10:30 volt. Persze nem rohanunk sehova, sőt mi addig fürödtünk a tengerbe, hogy lehűtsük magunkat is és az agyunkat is. Nem fázunk…

Gyuri egy kisvárost akart nekünk megmutatni még Paxos szigetén mielőtt Korfu, vagyis a szárazföld felé vettük volna az irányt. Gaios városka Paxos fő kikötő városa. Az óváros a víz felől is bejárható, így mi se tettünk másképp. A kikötő rész előtt közvetlenül elterülő Szent Miklós sziget alakította a város kikötőjét. Itt meg se álltunk csak a hajóról “jártuk be” az óvárost. Érdekes szemszög volt, mondjuk emígy a kis zeg-zúgos, macskaköves utcák elmaradtak.

Innen Korfu déli partjaival szemben lévő szárazföldre hajóztunk, Platariaba, ami egy hosszabb strandos partszakasszal megáldott kis kikötő város. Délután kettőkor már ki is kötöttünk, és semmi más dolgunk nem volt, mint a strandot felfedezni, szerezni néhány napágyat, és újfent semmit tenni.

Egy darabig bírtam, de hát én nem vagyok az a napokig strandon fekvő. Bandi neki fogott egy könyvnek, szóval ő teljesen jól el volt. De én elkezdtem kínlódni, mehetnékem volt. Kis felfedező utat tudtunk csak csinálni: egyrészt olyan meleg volt, hogy a vizesen felvett póló is egy perc alatt  megszáradt, másrészt meg max másfél utca az érdekes ebben a városban. 

Plataria olyan kicsit, hogy lakosainak száma csak 900 fő. A kikötője ehhez képest viszont aránylag nagy. De a kikötőben nincs vizesblokk, és a hajók a “sétáló utca” egyik oldalán parkolnak a vízben, a másik oldalon éttermek sorakoznak. Valaki viszont hamar rájött, hogy hogyan kell beterelni a hajóról a fizető vacsora vendéget: a wc mellett zuhanyozási lehetőséget kell biztosítani. Vagyis, ha az adott étteremben vacsizol, akkor előtte / utána le is zuhanyozhatsz. Nagyon vicces mész be az étterembe az asztalok között, el a konyha mellett a kis fürdő szetteddel, törölközővel, strand papucsban, hogy lefürödjél. Nagyon furcsa, de működik. 

Emiatt aztán Olga éttermében ettünk, ahol a kaja nem is volt olyan nagy szám, mint a zuhanyzási lehetőség , vagy a számla a vacsora végén.