2026. február 14. szombat

Hétvégére megtelt a szálló. Ettől függetlenül döntöttünk úgy, hogy ma pihenő nap lesz. Reggeli után, 11 körül leköltöztünk a szálló óceán partjára, ahol ma abból is látszott, hogy hétvége van, hogy az iskolás gyerekek nem a parton kezdtek úszás oktatással. Kicsit mozgalmasabb volt a parton az élet, mint az eddigi napokban, de ez nem jelenti azt, hogy tömeg lenne. A helyi családok a saját kis színes napernyőikkel lepihentek a parton, bronz barna gyermekeik meg játszottak a vízben, élvezve a nagyon kellemes hőmérsékletű óceánt. 

A parton a kagylók helyett a hullámok által partra vetett, letört korall darabokat nézegettük. Emiatt a vízbe érdemesebb vízi cipőbe bemenni, nehogy valamelyik megvágja a talpunk. 

Szépen sütött a nap délelőtt, de gyanús volt, mert a mi szállónk parti napágyai mellől beszedték a napernyőket. Bandi kérte,  hogy hadd kapjunk, de jelezték, hogy vihar várható. Amikor a parton kint van a piros-sárga zászló, azzal jelzik, hogy szél lesz. És kint van a zászló. Délelőtt nagyon nyugis volt az idő, gyönyörűen sütött a nap, max a zászló jelezte, hogy itt ma még más is lehet.

Sétáltunk egyet a parton nézegetve a vízben a halacskákat és élvezve a nyarat. Mikor visszaértünk, megállapítottuk, hogy ez napernyő nélkül öngyilkosság lesz, 1 perc alatt fogunk ronggyá égni és hőgutát kapni egyszerre. Most Gábor és Orsi kért napernyőt, és mivel az elmúlt egy órában úgy értékelték, hogy a vihar elvonult, így kaptunk napernyőt. Kidöglöttünk olvasni. 

Délután kettőkor felcuccoltunk a partról mert úgy tűnt mégiscsak közeledik a vihar. Összekaptuk magunkat, hogy elinduljunk egy autós vulkán túrára. De nem jutottunk messze, a következő sarkon van egy nagyon helyes kávézó, ott ittuk meg a délutáni frissítőnket és ettünk egy-egy sütit ebéd gyanánt. 

A Plaine des Sables (Homok-síkság) a Réunion-sziget egyik leglenyűgözőbb, holdbéli tájra emlékeztető vulkanikus fennsíkja, amely az UNESCO Világörökség részét képező Piton de la Fournaise aktív vulkán közelében található. A 2200-2400 méter tengerszint feletti magasságban fekvő vöröses-barna sivatagi terület a Réunion Nemzeti Park része, és a Pas de Bellecombe felé vezető út egyik legnépszerűbb megállóhelye. 

Ahogy haladtunk felfelé a napot néha felváltotta egy-egy felhő, amiből időnként eső is esett. De aztán újra előkerült a napsütés. Néhol megálltunk egy fotóra és rájöttünk, hogy megint nem jól öltöztünk… A hőmérséklet csak esett, mi pedig még mindig felfelé tartottunk az egyre kanyargósabb úton. Pedig már azt hittük, hogy ma mindent hoztunk magunkkal. A szemünk által megszokott mindent benőtt dzsungel zöldet egy ponton felváltották a fenyők, majd a vulkanikus kőzeten alacsonyan növő kisbokrok. 

Egyik ilyen megálló alkalmával a fotózás után mondtam Bandinak, hogy én egy kicsit előre futok, mert a lefelé menő szerpentinek odébb, várhatóan még látványosabbak lesznek. Megbeszéltük, hogy lentebb majd felvesznek. Ahogy elkészült a kép, látom jön a fehér autónk, lelkesen integetek, de megy tovább. Döbbent arcomat a következő autóból röhögve szemlélték a többiek, akik már előre érezték, hogy nekem fel se fog tűnni, hogy egy idegen Dacia sofőrjének integetek, és nem Bandinak, aki egy Fordot vezet… De hát mindkettő fehér volt.

A kráterben autózva van egy nagy parkoló, ahonnan indul két túra útvonal is. Olvastam, hogy itt a helyiek is szeretnek kirándulni, felkapottabb hely. Hat körül érkeztünk, de tök sok autó volt, mobil wc-k, rendőrautó két zsaruval. Alul voltunk öltözve, ezért az eső dzsekiket felvettük és legalább nem flip-flopban, hanem edzőcipőben indultunk el a rövidebb, oda-vissza egyórás útra. Este 7-kor sötétedik, mi már szedtük a lábunkat visszafelé és azt láttuk, hogy rajtunk kívül mindenki a távolabbi túrát csinálja, ami kb másfél-két óra oda, majd ugyanennyi vissza. Sokan most indulnak. De hát akkor mukk sötétben jönnek majd vissza? Vagy ott alszanak? De nem láttuk, hogy nagy túra zsákokkal mentek volna, és az igaz, hogy alaposabban fel voltak öltözve mint mi, de hát már mikor kiszálltunk a kocsiból, akkor is csak 15 fok volt, és ez most még tovább hűl. Nem értettük. Ráadásul egyre inkább felhőben ült a környék. Visszaértünk a kocsihoz és azt láttuk, hogy jönnek folyamatosan az autók.  

Éhesek voltunk, és fáztunk. De éreztük, hogy itt valami lehet, amiről mi nem tudunk. Találgattunk: Valentin nap? Szombat? Piknik? Ez egy szokás? Napfelkeltét akarnak nézni, de nem akarnak éjjel kigyalogolni? 

Beültünk a kocsiba elindultunk, hogy a szerpentines szakaszt ne teljesen sötétbe kelljen megtenni. Jöttek sorra szemből az autók. 

Végül meg lett a megfejtés, az internet segített: Tegnap, február 13-án, délelőtt 10 órakor a Piton de la Fournaise vulkán elkezdett kitörni! Ezt a vulkánt a világ egyik legaktívabb vulkánjaként tartják számon (legutóbb idén januárban, kevesebb, mint egy hónapja volt aktív!), és nevéhez híven ismét elkezdett tüzet okádni az Indiai-óceán felett. A kitörés az Enclos Fouqué kalderában található, a vulkán déli/délkeleti oldalán, a Piton Morgabine közelében. Összesen négy kitörési hasadék nyílt meg. A helyi Vulkanológiai Obszervatórium igazgatóhelyettese szerint a csúcs környékén található három hasadék már fokozatosan kihal, a tevékenység a legtávolabbi kürtőre koncentrálódik. Éjszaka láva folyt le a lejtőkön, az áramlás átlépte a “repedést”, és most a Grandes Pentes (Nagy-lejtők) mentén zúdul lefelé, és közeledik a parthoz. Ma reggel a lávafront mindössze körülbelül 3 km-re van az RN2-től (Route des Laves – Lávaút). Viszont a kezdeti hasadékok közül csak egy maradt valóban aktív (Piton Morgabim közelében, a dél-délkeleti szárnyon). – írja a Fournaise Info réunioni internetes portál. 

Először is azzal kezdem, hogy ez ránk semennyire se veszélyes, ne aggódjatok. A sziget teljesen másik részén vagyunk, természetesen azon a részen nem is lakott a sziget.

Én nagyon sajnáltam, hogy ennek nem olvastam előre utána, jó lett volna tudni, aszerint indulni, ruhával és egyéb szükséges dolgokkal készülni. 

Visszafelé egyre nagyobb felhőben és egyre erősebb sötétben autóztunk. Bandi minden egyes kanyart Gábor utasítása alapján vett be, aki a gps-ről olvasta, hogy épp mi várható. De így is ért minket meglepetés az egyik kanyarban, amikor elénk lépett egy szarvasmarha, szembenézve a kocsi világításával, majd 3 kicsinye és anya is előkerült. Átballagtak az úton, mi pedig villogással és dudálással igyekeztünk jelezni a szembejövő autósnak, aki szintén egy kanyarban volt, hogy lassítson. Csak remélni tudjuk, hogy az aktív forgalom nem okozott nekik később se gondot.

Orsi kinézett egy éttermet, meg még egyet… aztán vagy hatot. De sehol nem kaptunk asztalt, mert itt legalább annyira komolyan veszik a Valentin napot, mint Amerikában és ha nincs asztalfoglalásod, akkor vacsorát se kapsz. Végül hazaautózva abban bíztunk, hogy a tegnap előtti olasz nem lesz ilyen szigorú. Este fél 10 volt mire visszaértünk a városkánkba és valóban volt asztal is, volt finom kaja is.