Erdély: Zetelakai gát – 9. nap

2016. augusztus 9.

Kovászna megyébe mentünk el ma, ahol a zetelakai víztározó tavat néztük meg, valamint a hozzátartozó gátat. Sétáltunk is, valamennyire körbe twwntautóztunk, bementünk a tó félszigetére, ahol Pogo nagyot pancsolhatott.

Csak a nagygéppel készültek képek, így a képeket majd utólag pótlom, sőt a többi naphoz is kerül még fel majd kép.
Este elkezdtünk összepakolni, hogy holnap könnyebben induljunk reggel. De azért még egy társasjátékra maradt idő.
Pogo kifáradt. Sok volt neki ez a 9 nap. A napközbeni pihenésre nem volt ideje, és hát azért ő otthon ettől jóval többet alszik és pihen napközben. De nagyon lelkes, és nagyon alkalmazkodó volt végig.

Tulajdonképp sokkal könnyebb volt vele, mint gondoltuk. Mindig mindenhova vittük magunkkal, egy-egy alkalom volt, hogy ő nem jöhetett be, így egy valaki kint kellett vele maradjon: pl mikor ABC-be mentünk, vagy mikor a Csíksomlyói templomot néztük meg.

Erdély: Gyimes – 6. nap

2016. augusztus 6.

A tegnapi túra teljesítményünk után ma valami kevésbé kemény dologra vágytunk. A térképet nézegetve a Gyimes völgyre esett a választás. Másfél óra autóút oda, gyönyörű vidék, kis falvak, patakok, autóval bolyongás. Majd egy igazi csángó vendéglőben ebéd.

A Gyimes völgyben akárhol álltunk meg patak mindig volt Pogo örömére. Ráadásul 30 fok fölé ment a hőmérséklet, így igazán jól jött neki a patakban való hűsölés.


Hazafelé jövet bementünk még Csíkszeredára, mert fesztivál napok vannak a hétvégén. Kicsit sétáltunk ott is, majd kitaláltuk, hogy otthon a kert végében lévő sütő helyen grillezzünk. Vettünk hozzávalókat, és míg a fiúk a tüzet készítették elő, addig a lányok a kaját.


Míg sült a vacsoránk, addig Pogo is meg mi is a kertünk végében lévő Olt folyóval ismerkedtünk tovább.


Olyan jó lett a vacsora, hogy mind a negyven ujjunk megnyaltuk.