Canouan
DÉL-KARIBI VITORLÁS TÚRA – 9. nap
2015. január 30.
Tobago Cays – Bequia: Tegnap délután jött egy ember motoros csónakkal, pólót meg jeget akart eladni, illetve rákérdezett, hogy másnap reggel kérünk-e friss bagettet. Kértünk, mert a friss pékárunak nehéz ellenállni. Ráadásul reggel 7 órára ígérte, ami teljesen ideális volt a számunkra, mivel időben akartunk kelni, hogy aztán időben el is tudjunk indulni.
7-kor itt volt a kenyeres ember, ami azt okozta, hogy 3/4 7-kor én már kint voltam, és olyan csudi szép napfelkeltében volt részem, hogy még a többiek is ámultak, amikor megmutattam a képet.
Reggeli után a fiúk még kimentek a partra, mert a tegnap esti vacsorának a táljait vissza kellett adjuk.
Aztán pontban 8:30-kor elindultunk egy 15-18-as széllel. Felhúzva az egyik vitorlát, konkrétan egyhelyben álltunk, de két vitorlával már 5-6 csomó közti sebességet elértük. Számításaink szerint ezzel a sebességgel 6-7 órás utat kell megtenni.
Bandi ma sem adta fel: tudva hogy hosszú útnak nézünk elébe, kivetette a peca zsinórt egy csalival a végén. Teltek – múltak a percek, szépen haladtunk, majd láttuk hogy a mögöttünk jövő vitorlás közelit, így Bandi ránézett a peca zsinórra, gondolta behúzza. Elég nehezen jött a zsinór, reménykedtünk hogy kapás van végre valahára. Már szinte fejben felosztottuk, hogy ki csapja agyon, ki pikkelyezi le, és fejben már fűszereztük is a halat, amikor gyanúsan kezdett minket megelőzni a zsinóron lévő kapás… Röhögve megállapítottuk hogy valószínűleg nem lett eléggé kifárasztva. Persze ezzel a lendülettel azt is felismertük, hogy a mögülünk érkező Bavaria vitorlást fogta ki a Bandi! Kénytelenek voltunk a zsinórt levágni és a Bavarianak adni csalistul. Egyenlőre befellegzett Bandi peca karrierje. Bár nem gondolom, hogy hosszú távon feladná… Nem az a típus, akit a kezdeti kisebb sikertelenségek eltántorítanának.
7-8 csomóval szeltük a hullámokat, így percre pontosan 6 óra alatt értünk át Bequiara. (1/2 3-kor kötöttünk ki.)
Mire bólyára álltunk Viki kész is lett az ebéddel: paradicsomos tészta volt sok sajttal.
Ezek után mikor kimentünk a partra, akkor úgy csüngtünk mind a heten a neten, hogy azt rossz lett volna látni.
Majd a hajón társasoztunk, és végül a parton vacsoráztunk. Előre lefoglalt asztalunk volt az egyik dicsért helyen, a FigTree nevű étteremben… Hát messze nem volt olyan jó, mint gondoltuk…
Szinte hogy visszasírtuk a “házhozszállított” tegnapi vacsoránkat.
A képeket holnap reggel mutatom, mert nem bírja a net.
DÉL-KARIBI VITORLÁS TÚRA – 6. nap
2015. január 27.
Ma mindenki jobban aludt, sőt Bandit konkrétan ébresztgetni kellett. Mondjuk Bandinak sikerült a 30 fokos melegben megfáznia, így talán jót is tett neki a pihenés. Bár én nem szólhatok semmit, mert az utóbbi időben én voltam az, aki majd minden nyaralás alatt nyavalyás volt. De Bandi sincs rosszul, issza a Neocitran-t, és időnként fújja az orrát.
Mustique szigetén tegnap este még vacsoráztunk egy jót, és közben kiderítettük, hogy a sziget VIP vendégei William, Kate és a Middleton family apraja-nagyja, mivel Middleton anyuka, Carole január 31-én tartja 60-dik szülinapját.
A fiúk hamar elkezdtek viccelődni, hogy hogyan kellene beosonni a partyra és találkozni Pippa Middletonnal (Kate hercegnő húgával). Születtek mindenféle megoldások, de végül a hajón kötött ki mindenki és nem a buliban. Ami ráadásul nem is tegnap volt, hanem majd 4 nap múlva lesz…
Mustique szigetére reggel még kimentünk: találtunk tegnap egy nagyon klassz kis pékséget, és ott akartunk reggelizni meg kávézni. Ráadásul mosdót is találtunk rendesebbet.
10:15-kor elindultunk tovább délre. A következő célpont Canouan szigete, amely ugyanúgy mint az eddigi szigetek a Saint Vincent és Grenadine-szigetekhez tartozik.
A szél valamivel kisebb volt mint tegnap: 20-22 csomó között mozgott, és 5 csomóval mentünk átlagban. A hullámok kb olyanok voltak mint tegnap, bár a fiúkat megkérdezve Laci azt a választ adta: hogy a tegnapi legnagyobb hullámoktól valamivel kisebbek a maiak, ellenben a tegnapi kisebbektől mindenképpen nagyobbak… Az időjárás kedvezőbb mivolta abból is látszott, hogy a tengeren látványosan több vitorlás volt kint. Tegnap elég sokszor volt olyan, hogy bármerre néztünk nem láttunk a horizonton senkit.
Ma időre oda kellett érjünk Canouan szigetére, ugyanis a 7-dik útitárs, alias Sanyi Laci Kanadából ott csatlakozott be. Eredetileg nem így terveztük, hanem hogy Saint Vincenten találkozunk vele aznap amikor mi is megérkeztünk, és jön velünk a kezdőponttól. Igen ám, de Laci nemrég szerezte meg a kanadai állampolgárságot, melynek tiszteletteljes eskütétele tegnapi napra esett, amit másfél héttel az indulás előtt tudott meg. Az eskütételt nem tudta kihagyni, próbált utána járni, hogy milyen egyéb megoldások vannak, de sajnos a repjegy ráfizetéssel való áttevése maradt megoldásnak. Hogy ne Saint Vincenten kelljen dekkoljunk, és rá várnunk, így a fiúk újratervezték még otthon az útvonalat, Sanyi Laci pedig aszerint módosítatta a repjegyét.
Mi délután kettőkor érkeztünk meg Canouan sziget Charlestown öblébe. Jól teljesítettük a távot, Laci gépe csak 5 után érkezett.
Bandi ma is próbált halat fogni… De azt hiszem ez nem az erőssége. Bár a végtelen türelme ideális párosítás a halak vízből való kiimádkozásával, de eddig sikertelen a fiú.
Du 2-től 6-ig élveztük a víz melegségétet, a pancsolás lehetőségét, a fotó témákat, a partot a már-már giccses zöldes víz színével, és a szegényes sziget barátságos lakosait.
Amikor kikötöttünk, akkor az egyik helyi ember homárt kínált nekünk. A fiúknak tetszett az ötlet, de mondták az embernek, hogy mi nem tudjuk elkészíteni. Emberünk még az elkészítését is vállalta. Rajtam kívül mindenki lelkes volt, én meg nem akartam a lelkesedésüknek akadálya lenni, ezért aztán én a maradék tésztára lecsapva jeleztem, hogy nyugodtan rendeljenek homárt. Mire véglegessé vált a homár utáni vágyakozás, és elhatározás született a vacilálásból, addigra emberünk már nem volt fellelhető. Így maradt a borsóleves… De finom volt!
Sanyi Laci is megérkezett rendben, nagy volt az öröm, mert minden rendben meg volt, még a bőröndje is!!!
Sajnos képet nem tudok feltenni… Megint nagyon gyatra a net. Talán holnap reggel.




