2013. augusztus 15. csütörtök

Reggel 15 fokra ébredtünk. A faház nem igazán tartotta a meleget… Kint éjszaka 10 fokra lehűlt a levegő, és hát ez elég rendesen érződött bent is. Konkrétan nem akartunk felkelni emiatt. Aztán csak sikerült, így elmentünk a tegnapi vacsorázós helyre reggelizni, aztán a Huron tó partjára egy kicsit sétálni. Ahhoz képest, hogy Grand Bend nevű hely nem egy nagy város, mégis élettelteli, nyaralók, fürdőzők, sétáló utcácska, boltok, minden van.

Fél 11-kor indultunk el, a tó mentén haladtunk északra. Elvileg két és fél órás lett volna az út, de egy helyen elnéztem az utat, és így kerültünk egy fél órát, meg kávézni is megálltunk.

Amit kinéztünk szállást még tegnap este ott nem volt hely, nekiálltunk keresgélni ennek a félszigetnek a közepe táján, amin itt vagyunk a Huron Lake-n, de úgy tűnik itt is szezon az augusztus. Vagy 4-5 helyen jártunk, mikor betévedtünk egy tök kedves nénihez, akinek ugyan nem volt szállása, de addig nem akart minket elengedni, míg nem segít egyet találni. Felhívta Jeff-et, majd nevettek valamin miután megkérdezte, hogy ma estétől 3 éjszakára van-e kiadó szabad szobája egy fiatal pár részére. Itt már sejtettük, hogy a nevetés mögött az áll, hogy ezek a balgák azt hiszik, hogy találnak majd szabad szobát. De mire felocsudtunk a néni már betűzte is az Orsi nevet Jeff-nek, jelezve hogy minket várjon.

Így visszajöttünk az első szállás nézésünk mellé, és megkerestük Jeff-et. Jeff is és a háza is nagyon kedves, a felső szinten van 4 hálószoba meg 3 fürdőszoba, az alsó szinten meg nappali, hall, reggelizős hely… Stb. És nagyon jó a környék. Wiarton nevű városban vagyunk, ami Bruce Peninsula még déli részéhez tartozik, bár annak már a felső felében van. Bruce Peninsula egy Nemzeti Park, mely félszigetként nyúlik be a Huron tóba. A félszigeten bármerre megyünk kisebb-nagyobb tavakba ütközünk. Meg kell hagyni még nem sokat láttunk belőle, de már mind a kettőnknek nagyon tetszik.

Ahogy behordtuk a cuccainkat Jeff házába mellmagasságból elejtettem az iPad-et, ami élivel a nagylábujjam körme alatt egy fél centivel landolt, majd a padlón csúszott tovább, mintha mi sem történt volna. Pedig történt. Azt hittem bepisilek a fájdalomtól.

Így hát egy óra hosszat borogattam, meg jegeltem a lábam. Aztán már csak arra volt erőm, hogy itt a városon belül elsétáljunk egy vacsorás helyre. A város kikötőjéhez elég közel lakunk, arra felé mentünk. Vicces mert a városnak van egy mormotája, akit Wiarton (ez a város neve) William-nek
hívnak. A kikötőnél saját kis lakrésze van, de mellette még ajándék bolt is épült a neve alatt. Februárban tartanak egy fesztivált, mert akkor jön ki Willie a belső kis otthonából a szabadba, és ha visszafordul, akkor soká jön még a tavasz, ha pedig kint marad akkor hamar. Van is egy ilyen film (Bill Murray a főszereplője), ahol Phil a mormotája a városnak.