Szlovénia harmadjára: 6. nap

2021. szeptember 14.

A villás reggelit se fogyasztottuk túl korán, meg aztán tettünk-vettünk, kutya sétára mentünk. Emiatt később indultunk a mai napi kirándulásunkra.

Mivel úgy látjuk az időjárás előrejelzést, hogy csütörtöktől esőt ír, még mindenképp ki szeretnénk használni a jó időt.

Bled volt a célpont, attól függetlenül hogy már mind a négyen jártunk ott (sőt Pogo és Boogie is járt, csak Pepe nem). 4 évvel ezelőtt, amikor Tomiékkal elmentünk Bledbe és csónakot szerettünk volna bérelni, akkor az teljesen esélytelenné vált, leginkább mert útlevelet kért a srác, nálunk meg az nem volt. Ma jól felkészültünk, vittünk pénzt is, útlevelet is, személyit is, hogy Bled városka megnézésén túl a tavon csónakázzunk, illetve hogy a bledi tavon lévő kis szigetre eljussunk.

Nem indultunk túl korán, fél egy volt mire leparkoltunk. Bledben már a parkolás is kicsit macerás, de megoldottuk. Három csónak bérlős hely is van, a hozzánk legközelebbit megkérdeztük, hogy két kutyával meg egy babával is mehetünk-e. Semmi akadálya nem volt, ráadásul Esztiék jó előre gondolkodtak és hoztak Pepének egy mentőmellényt. Épp nem volt a nagyobb csónakból bent, emiatt kis sétával meg kávéval kezdtünk. Nagyon jól időzítettünk, mert ahogy visszaértünk épp érkezett be a mi csónakunk.

A Bledi-tó Szlovénia második legnagyobb tava a Júlia-Alpokban, hegyekkel és erdőkkel körbevéve igazán festői látvány.

A tó közepén található egy kis sziget, a Bled-sziget, ami a látványt még izgalmasabbá teszi. Több épület is található a szigeten, de a legkiemelkedőbb a Szűz Mária búcsújáró templom, ami a 17. században épült barokk stílusban. Tornya 52 méter magas. A lépcső, ami a templomhoz vezet, 98 lépcsőfokból áll. Mivel Bled is, a Bledi-tó is és a kis sziget is nagyon népszerű turista célpont, emiatt jól tettük, hogy keddi napot választottuk erre a programra.

A víz 21 fokos volt, de rajtam kívül ez senkit sem zavart, sőt Pepét a legkevésbé. A csónakázást is, a szigeten való bolyongást is jól bírta a kutya-gyerek kombo.

A 3 órás csónakázás után még Bledben csavarogtunk, illetve felmentünk a bledi várhoz, ahonnan tök jó volt a kilátás.

Hazafelé egy másik, jó kis szerpentines úton mentünk, amin még nem jártunk. 7 óra volt mire hazaértünk.

Szlovénia 2018. – 9. nap

A nyári szuper időjárás kezd elhagyni minket. Illetve így nem pontos a meghatározás, ugyanis az utóbbi három nap mindig akkor sütött a nap, amikor mi még lustálkodtunk. És ez a mai napra különösen igaz volt.

Reggel 7-kor elmentem a kutyákkal az erdőbe sétálni, ahol bent ült egy felhő, és ettől nagyon hangulatos volt. Aztán visszafeküdtem aludni egy kicsit. Ennek az lett a vége, hogy esőre ébredtem.

Abban bízva, hogy Bled mégiscsak úgy van 30 km távolságra, hogy mindenféle hegy van a két tó között, gondoltuk ott tuti jobb idő lesz. És az időjárás előrejelzés is minket igazolt. Kocsiba pattantunk kutyástul, aztán csodálkoztunk mikor ott megálltunk, hogy miért van beborulva es miért dörög? A válasz is megérkezett hamar a miértre… Az lett a nagy bledi túránk eredménye, hogy beültünk egy helyre ebédelni.

Tulajdonképpen déltől szakadt az eső, hol nagyon, hol még annál is jobban. Bandi lepihent olvasni, én meg elkezdtem összepakolni, hiszen szombaton már indulunk is haza.

Boogie 4 hónaposan megtudta milyen az, ha nyaralunk. Irtó jól vette a kanyarokat, nem volt vele extra macera. Sőt mindenhol mindenki szerelmes lett belé és a világ összes simogatását igyekezett begyűjteni. Nem lehetett neki ellenállni. Ilyenkor mi Pogot igyekeztünk simogatni, nehogy kimaradjon vagy lemaradjon.

Szlovénia még mindig nagyon kedves és nagyon kutyabarát ország. Bárhova beültünk azonnal kérdezték, hogy a kutyának hozhatnak-e inni, vagy eleve ki volt készítve a kutyatálka vízzel, és mindig kaptak egy-egy simogatást, jó szót a srácok.

Este még egy nagy társasozást csaptunk Amandáékkal, megismertetve egymást kedvenc társasjátékainkkal.

Szlovénia – 12. nap

2017. augusztus 17.

Tomi 23. Úgy esett, hogy mindkét fiúnak a nyaralás alatt volt a szülinapja.Reggel mindenki kialudta magát. Majd délután 1-re össze is szedtük magunkat.


Tomi Bled-et választotta szülinapi programnak. Bled tőlünk 27 km-re fekvő gyönyörű tó, melynek pártján az egyik falucskát is így hívják.


A tó különlegessége, hogy közepén van egy kis belső sziget egy szép templommal együtt. Tulajdonképp annyira kipurcantunk mi is és a kutya is, hogy a nagy elhatározás, miszerint körbejárjuk a tavat aránylag hamar el lett vetve. Cserébe volt a tóban pancsolás, nagy kajálás és vízbeugrálás. Akartunk csónakot is bérelni, de az egyik helyen nem volt kedves a bérbeadó néni, a másik helyen meg nem volt szabad csónak.


Este még társasoztunk egy nagyot Tomi új társasjátékával.