Bosznia-Hercegovina – 7. nap

2023. október 7.

Úgy kezdődött, hogy tegnap délután bejött a kertünkbe egy hívatlan kóbor kutyus. A kutyáink tök kedvesen kezelték, így Bandi és Csaba próbálta kitessékelni, mondván ki tudja milyen betegségeket terjeszt… stb.

Újra és újra visszajött. Kértük a tulajt, hogy jöjjön és segítsen megjavítani a kerítést. Jött, de hiába oldotta meg, a kutyus ügyesebb volt és újra a kertünkben volt. Végül hagytuk, tudtuk esélytelen kitenni. Fiúk is és Ropi is bent aludt, a kóbor kutyus meg Ropiék teraszán. De a rosszabb az a történetben, hogy egész éjjel kaparta az ajtót, így Ágiék nem sokat aludtak.

Reggel úgy döntöttek, hogy ők nem holnap reggel mennek haza, az eredeti terv szerint, hanem ma délután elindulnak inkább. Így reggeli után összepakoltak, majd fél 11 után kicsivel elindultunk Bihács irányába, jobban mondva még azon is túl, hogy felkeressük az Osztrozsác-i várat és kastélyt.

A várat 1346-ban építették a Babonicsok, majd a vár hol királyi kézbe került, hol grófi családhoz, hol pedig török kézbe, egészen az osztrák-magyar Monarchia idejéig, amikor Lothar von Berks kapta meg. Berks a várat felújítatta és hozzáépített egy kastélyt is a felesége születésnapjára, majd 1902-ben beköltöztek. 1919-ben Berks meghalt, de felesége és gyermeke itt maradtak a kastélyban egy darabig életvitelszerűen majd később nyaralóként használták egészen a második világháborúig. Sajnos nagyon elhanyagolt állapotban van a kastély, de be lehet menni, és kifejezetten izgalmas.

Vár a távolból
Fiúk a vár kapuban
Az utólag épített kastély
A kastély teras
Kastély folyosó
Saját felelősségre lehet az épületbe bemenni
Omladozó falak
Bandit látod a képen?
Mi célt szolgált ez a lépcső?
Néhol hiányzik a két szint közötti elválasztás
Borostyán mindenhol
Szép lehetett
Bandiék kiültek a hátsó teraszra
Tetszik az ablak
A teraszról a kilátás
Emeleti folyosó
A kert viszont tök rendezett
Várfal mentén

Elmentünk a kastély után Bihácsra, mondván nézzük meg ezt az Érd méretű várost, hamár itt vagyunk. Hát…

Bihács, fő utca
Anno izgalmas lehetett a szemben lévő épület
A főtér
Alsó rész működik, felső szint üres, ablaktalan
Templom torony
Park a városban
Gesztenye árus
Bihácsi nénik

Egy késői bohácsi ebéd után Csabáék útnak indultak volna, de egy kerékbilincs várta őket. (Szerintem egész olcsón és gyorsan megúszták: 20 euro úgy, hogy a csávó egyből ott termett amikor a kocsi értek és lehetett nála fizetni. Az élet apró örömei.) Végül 3-kor elváltak útjaink, ők haza, mi meg vissza a szállásra (a kóbor kutyánkhoz).

A délután pakolással telt, holnap vége a nyaralásnak sajnos. Este még társasoztunk egyet, majd időben nyugovóra tértünk.

Bosznia-Hercegovina – 1. nap

2023. október 1.

Bosznia-Hercegovina észak-nyugati részén, Bihács városa alatt helyezkedik el az Una Nemzeti Park, aminek egyik legfontosabb jellemzője, hogy kutyabarát hely. Ráadásul a nemzeti park a vízeséseiről híres, ugyanis a 212 km-en kanyargó Una folyó, amely hosszan határfolyó Bosznia-Hercegovina és Horvátország között. A folyó Martin Brod és Bihács között többé-kevésbé egy szurdokvölgyben folyik, amelyen ezáltal számos kisebb-nagyobb vízesés található. A folyó és környékének védelme érdekében hozták létre ezen a szakaszon 2008-ban az Una Nemzeti Parkot.

A közel 500 km-re és kicsit több mint 5 óra útidőre lévő Lohovo faluban az Una folyó partján egy Airbnb-s házat béreltünk az elkövetkezendő napokra. Amikor kitaláltuk, hogy október elején ide jövünk a kutyákkal túrázni, akkor az aznapi kutyaséta elején Bandi megkérdezte, hogy magunkban megyünk, vagy hívjunk valakiket? Nyitva hagytuk a kérdést, de egy bő óra múlva, a séta végén megkérdeztem Bandit, hogy miért nem hívjuk el Ágit és Csabát, Ropi kutya gazdijait? Csabáék közel laknak hozzánk és heti szinten többször is találkozunk a mezőn és együtt sétáltatunk kutyát. A kutyáink is szeretik egymást, és mi is jól kijövünk egymással. Ági és Csaba megrágta az invitálásunk és rábólintottak.

Így ma nem túl korán reggel elindultunk Horvátországon keresztül Boszniába. Zágráb után (kb a helyi Budaörs magasságában) beiktattunk egy kellemes ebédet.

Bosznia-Hercegovina határán nem volt sor, jobban mondva úgy igaz, hogy a Boszniába befelé menő oldalon nem állt sor, visszafelé már annál inkább… Ez majd hazafelé lesz érdekes, pláne, hogy vissza is vasárnap jövünk majd. A határon a horvát és a bosnyák vámosnak is jeleztük a kutyák útlevelével a kezünkben, hogy van velünk kutya is. Mindkét fél csak legyintett, hogy jól van, menjetek. Reméljük ez visszafelé is így lesz. Az eddigi tapasztalatunk az, hogy nem európai uniós országból EU-ba visszafelé macerásabb a kutya behozatala. Mindenesetre utána néztem és olvastam, és a szükséges papírokat kitöltöttük.

Bihács közel van a horvát határhoz, nagyjából félórányira. Mi pedig Bihácstól még 3-4 faluval odébb vagyunk. Szuper nagy kert, teljesen körbekerítve, ami azért is fontos, mert egyik oldalon az autóút van (ami ugyan nem forgalmas, de mégis jöhet rajta autó), másikon pedig maga az Una folyó (de itt is van kerítés, így nem kell aggódni, hogy elúszik valamelyik kutya). Két házikó van a telken, a kettő között medence és egy közös sütögető, kiülős, amolyan nyári nappali.

Háromnegyed 5 volt mire megérkeztünk. A házigazda itt várt minket, mindent megmutatott. A kutyák hatalmas rohangálást rendeztek a kertben, bár meg kell hagyni mind a hárman szuper jól bírták az utat. Mikor mindenki mindent felfedezett: a kutyák a kert végében lévő folyóban úszkáló kacsákat, mi meg a szállást, akkor kitaláltuk, hogy el kellene menni kicsit sétálni meg a közvetlen környéket felfedezni. A házigazda srác javasolt valamit, és mi ugyan nem arra indultunk volna alapból, de hallgattunk rá. Szép helyen kötöttünk ki, meg a kaja se volt rossz, de holnap azért mást is ki kell próbáljunk.

Este hosszan élveztük az októberi jó időt (bár nekünk lányoknak már kellett a pléd a hátunkra), a közös tér adta lehetőségeit: jót dumáltunk, a kutyák meg nagyot játszottak.

És akkor egy érdekesség Bosznia zászlajáról: Az 1992. április 5-én függetlenné vált Bosznia-Hercegovinai Köztársaság születésekor fehér alapszínű, középen fehér vonallal átlósan kettéosztott és kék mezőben arany liliomokat ábrázoló címerét hordó zászlót vezetett be. Az ország történelmét a területén lakó három nagy etnikum (horvát, szerb, bosnyák) alakította, amelyek mind a mai napig a boszniai politikai élet alapját adják.

A zászlót a daytoni béke szerződés alapján elfogadták, de a szerbek és a horvátok szerint a zászló egyes elemei, például a középkori Bosnyák Királyság királyára utaló Anjou-liliomos címer a történelem folyamán túlságosan szorosan összekapcsolódott a bosnyák (muszlim) nemzettel. Ez különösen annak fényében érthető, hogy a bosznia-hercegovinai állam az 1992-95 között tartó háborút e zászló alatt vívta meg a területét felosztani kívánó szerbek ellen.

Így végül 1998. február 3-án Carlos Westendorp nemzetközi főképviselő saját hatáskörben vezette be Bosznia-Hercegovina jelenleg is használatban lévő zászlaját, miután a boszniai parlament nem jutott dűlőre a korábbi liliomos zászló felváltásáról. A lobogó sötétkék háttere előtt a zászló jobb széle felé tolva egy sárga felületű, alsó csúcsára állított derékszögű háromszög látható. Ennek alapvonala alatt hét ötágú fehér és két félbevágott csillag sorakozik.