Szingapúr 6. nap

Posted by borsophoto

2025.01.29. szerda

Reggel össze kellett pakoljunk, mert délig ki kellett jelentkezzünk a szállásról. Ugyan a mai napot még itt töltjük, de menetrend szerint éjfél előtt fél órával indul majd csak haza a gépünk. És ugyan tudjuk, hogy a szingapúri repteret mindenki dicséri, és ajánlja, hogy menjünk ki előbb, mert a világ legjobb reptere, de ha a csomagokat csak 3 órával az indulás előtt lehet feladni, akkor mégse éri meg olyan nagyon hamar kimenni.

Szóval nagyjából megtömtük a bőröndjeinket, majd lementünk a Dunkin Donuts-ba, ami a földalatti járatban egész közel van hozzánk. Ettünk egy fánkos kövér reggelit, majd befejeztük a pakolást és lehordva a szobából a bőröndöket kijelentkeztünk. Ott tudtuk hagyni a csomagjainkat.

Először elsétáltunk a szingapúri Formula 1 verseny helyszínére, ami nincs messze. Reménykedtünk, hogy be tudunk menni, de mivel este itt nagy buli lesz, tűzijáték és party így nem engedtek be senkit. Viszont mellette van a Singapore Flyer-nek nevezett óriáskerék, melyből páratlan a kilátás a városra és a forma 1 pályára is. 165 méter magasan van a kerék legmagasabb pontja és onnan lehet látni majd mindent. Kissé fújt ma a szél, ezt ott fent a magasban ugyan nem éreztük a kabinban, amiben ültünk, de ahogy süvített és rázta a pálmafák ágait, úgy egyértelmű volt.

Azon dilemmáztunk, hogy mi legyen az ebéd. Egyrészt nagyon sok étterem zárva volt, másrészt valami könnyű kajára vágytunk, nehogy a repülőn a klotyót kelljen kibérelni. Így az ázsiai nem igazán jött szóba. Láttunk valamelyik nap egy elég jónak tűnő olaszt, arra vettük az irányt miután ellenőriztük, hogy nyitva van e. Nem csalódtunk.

Délután még elidőztünk a mi szállodánk teraszán, majd kisétáltunk a mellettünk lévő parkba, a Raffles Parkba, ahol pont ugyanúgy kint voltak az emberek kisebb-nagyobb csoportokban, mint vasárnap délután. Közösen hangolódva (sörrel) várták az estét, illetve az éjfélt, néhol együtt zenélve. A parkból aztán még lesétáltunk sörözni este f7-ig.

7-kor nem bírtuk tovább, kimentünk grabbal a reptérre, így 4 órával az indulás előtt már kint voltunk. Volt egy sor, aminek az elején egy néni szedte be a csomagokat a Turkish Airlines járatára a “korán kelőktől”. Felcsillant a szemünk, hogy megszabadulhatunk a nagy bőröndjeinktől. Nagyon sok mindenben profi a reptér, meg modern. Ahhoz képest, hogy hány gép és utas jön-megy nagyjából sehol nem kellett hosszan sorban állnunk.

A gép időben indult, 23:25-kor (mondjuk ekkor még csak a felszálló gépek sorába álltunk be), de az éjféli tűzijátékról így is lemaradtunk.

Egy végtelenül büdös lábú ember ült mellettünk, aki nyilván már felszállás előtt megosztotta a közvetlen környezetével a lábszagát. Nem is értem, hogy ő hogy nem érzi?!? Gondolom megszokta… Mindenesetre a tudat, hogy 11 és fél órán keresztül ennek a szagnak az áldozatai leszünk, elég rémisztő volt. Egy idő után valamivel jobb lett, kiszellőzött talán, vagy csak megszoktuk? Nem tudom.

Én könnyen elaludtam (lehet kómába estem a lábszagtól), ezért a vacsorának felszolgált kaját kihagytam Bandival együtt (de ettünk előtte a reptéren). Ami viszont béna volt, hogy alapból nem kaptunk egy kis üveg vizet (csak a vacsizók) és a reptéren is fordított sorrendben volt a biztonsági ellenőrzés, vagyis közvetlenül a felszállás előtt, így nem is volt vizünk. Éjjel mikor arra ébredtem, hogy megfulladok, olyan száraz a torkom, akkor Bandi elment kérni egy pohár vizet. Nem talált embert, de talált egy 1,5 literes bontatlan vizet, így elhozta azt.

Ugyan a 11 óra 40 percből 20 percet lefaragott a pilóta bácsi, de végig mukk sötétben repültünk. Valamennyit tudtunk aludni Isztambulig, aztán ott átszállva Budapestig meg se álltunk, ahol meg vártunk a csomagjainkra bő fél órát.

Szingapúr New York mása, csak még drágább, és nincs benne ennyi látnivaló, mint amennyit itt voltunk, inkább csak 4 nap. Bár ebben az is szerepet játszott, hogy minden napra írt esőt az időjárás-jelentés és esett is. Emiatt óvatosabbak voltunk a kültéri programokkal. A január ilyen, hogy többször is van eső, de akkor se szokott mindennap esni úgy hallottuk.

Nagy a tisztaság, de nem nagy a történelmi múltja. Ami tetszett mindannyiunknak, hogy sok a zöld és látványosan tesznek a klímavédelemért. Az emberek viszont nem igazán kedvesek, nem az volt mint Vietnamban vagy Kambodzsában, hanem inkább a nagyvárosi rohanó embereket lehetett látni, aki nem érti, hogy miért köszönsz, vagy minek mosolyogsz.

De nagyon klassz 23 napunk volt, kifejezetten élveztük mind a négyen.

Szingapúr 5. nap

Posted by borsophoto

2025.01.28. kedd

Reggel kialudtuk magunkat, megreggeliztünk a szokásos helyen a plázánkban, ahol már nagyjából fejből tudják, hogy melyikünk mit kér. Majd összeszedtük magunkat és kimetróztunk az aránylag távoli Jurong Lake Gardenshez, ami a Science Centre múzeumhoz van közel.

A múzeum kertjében már feltűnt, hogy ez inkább való kicsiknek, mint nagyoknak. Közben újfent esőt ígért két óra múlvára a meteorológiai app, így a múzeum melletti nagy parkban kezdtünk. Gondoltuk hátha megússzuk eső nélkül. A parkban van egy japán kert is és egy kínai kert is tele szép növényekkel, távol a város holdújév váró nyüzsgésétől. Holnap lesz ugyanis a holdújév elő estéje (mint a mi szilveszterünk), csak itt ez a legnagyobb ünnep az évben (minimum annyira, mint nálunk a karácsony). Mindenki nagyon készül rá, családok összegyűlnek, hogy együtt ünnepeljenek, mindenki kap ajándékot, előtte alaposan kitakarítanak otthon, ha tudnak ki is festenek. A családok 2-3 napra vásárolnak, mert ma délutántól 31-ig minden zárva lesz. Azért abban reménykedünk, hogy ha már a reggelizőnk nem is lesz nyitva, de a Dunkin Donuts vagy egy Meki nyitva lesz, aztán legfeljebb azt reggelizzük. (Na de ez majd legyen a holnap kérdése.)

A park nyugodt, csendes ideális hely sétára, sportra, kikapcsolódásra. Szingapúr a zöldek, növények, parkok területén elég ügyes és színvonalas. Jó nagyot sétáltunk itt és ugyan szemerkélt az eső, de egyáltalán nem volt zavaró. Közben ittunk egy jeges kávét.

A kertek bejárása után a tudományos múzeumot elengedtük, és metróval visszamenve elváltunk Szécsiéktől, ők beugrottak egy boltba, mi meg gondoltuk a föld alatti járaton, ahol reggel is mentünk, simán visszatalálunk. Mikor 10 perce bolyongtunk és ugyan néhol egy-egy pont ismerős volt, akkor azért rájöttünk, hogy lehet mégse jó az irány, amit követünk. A GPS nem működött a föld alatti járatban, így megkerestük az első kijáratot. Mikor felmentünk a felszínre abszolút tudtuk hol vagyunk, azzal nem volt gond. De jóval távolabb voltunk, mint ahonnan indultunk. Végig rossz irányba mentünk.

Hazaérve megpihentünk, majd egy izgalmas indiai étterembe mentünk, amit Gábor ismerőse ajánlott.

Vacsi után a közeli kínai negyedbe sétáltunk, majd be a belvárosi részre. Minden piros fényben úszik, teljes a készülődés az óév búcsúztatására.

Későn értünk haza, sok-sok kilométerrel a lábunkban.

Szingapúr 4. nap

Posted by borsophoto

2025.01.27. hétfő

Délelőtti reggeli után grabbal mentünk el az arab világba: a Kampong Glam negyedbe.

A sofőrünkkel beszélgettünk és kiderült, hogy az ő autója, ami egy alacsonyabb kategóriájú Nissan hybrid kocsi került a (tegnapi blogban mesélt) 10 éves engedéllyel 270 ezer szingapúri dollárba, ami 78 millió forintnak felel meg. Ez 7-8 szorosa az otthoni árnak. Persze ennek az összegnek a fele a 10 éves autó használati díj, a többi a kocsi ára és az adók.

Ha az élelmiszer árakat nézzük, akkor az, se a boltban, se az étteremben nincs ilyen durva különbség a magyarországi árakhoz képest (nagyjából másfélszer annyi).

A negyedet még kellemes melegben néztük meg és egy frissen facsart gyümölcslével folytattuk utunkat, majd elmentünk az ArtScience (művészet tudomány) Múzeumba, ahol digitális interaktív installációkon keresztül lehetett elmerülni a művészetek világában. Már ebbe a múzeumba is úgy mentünk be, hogy csöpögött az eső, de amikor végeztünk délután fél 3 körül, akkor nagyon esett. Megnézegettük még ott az épületet, remélve, hogy alábbhagy az eső. Picit jobb is lett, de azért esett, mi viszont elindultunk, hogy aztán kikössünk egy ebédelős helyen. Egyre jobban esett.

Ebéd után viszont rájöttünk, hogy a belvárosban a minden sarkon legalább két, de inkább három bevásárlóközpont össze van kötve föld alatti járattal. Néhol boltok is vannak benne, néhol csak tábla ami jelzi merre tartasz. Tulajdonképp így hazáig tudtunk volna menni, csak hát közben megálltunk az egyik plázában.

Késő délután kipurcanva értünk vissza a szállásra, de miután tartottunk egy csendespihenőt elsétáltunk egy, az ablakunkból látszó belvárosi részre, a Riverside Pointhoz sörözni. Már nem esett, csak a nagy pocsolyákat kellett kerülgetni.

Mindeközben Gábor találkozott egy Szingapúrban élő indiai sráccal, akivel anno Budapesten együtt dolgoztak egy projekten. Az ő ajánlására mentünk el a üzleti negyedbe egy olyasmi csarnokba, mint a vásárcsarnok, a Lau Pa Sat. Viszont itt csak kaját lehetett rendelni, de azt ázsiaiból mindent: helyitől kezdve, indiai, thai, kínai, koreai, japán, maláj, hongkongi és minden volt. Ugyanabban a rendszerben, mint amit két napja találtunk, hogy különböző kis kifőzdék egymás mellett, és ha választottál, akkor a kifőzdék közötti asztalok egyikére lecsapsz és már eheted is a finomságot. Iszonyat nyüzsgés volt még este 10 után is, amikor már kezdtek bezárni a helyiekre specializálódott kifőzdék. Az épület előtt még utca hosszat sült a indonéz finomság, a satay (nyársra húzott hús kockák: csirke, marha, kecske illetve itt most rák is volt, amit aztán mogyoró szósszal kínálnak).

11 után hazasétáltunk, kezdett jó idő lenni. Aztán ahogy közeledtünk a szállóhoz villogó rendőrautókra lettünk figyelmesek, de semmi extra nem történt “csak” oldalára állt egy autó.

Vietnám – 1. nap

Posted by borsophoto

2025. január 6-7.

2002-ben, amikor Bandival kezdtünk alaposabban megismerkedni, hamar kiderült Bandi egyik legfőbb utazási vágya: Vietnam – Laosz – Kambodzsa hármas.

Úgy tűnik eljutunk egy részébe így 23 év után. Tulajdonképpen már többször elkezdtük szervezni, csak valami mindig közbe szólt. Legutóbb tavaly év elejére terveztük és a tervek szerint Szécsiékkel mentünk volna. Sajnos akkor az mégse lett jó nekik, így inkább elnapoltuk az utat, hogy aztán idén együtt mehessünk.

A repülő járatot hosszan keresgéltük. Időben is és árban is a Turkish Airlines bizonyult a legideálisabbnak. Isztambuli átszállással a menetidő 13,5 óra Budapest-Hanoi között.

A Budapestről Isztambulba induló járat este 8-kor kellett volna felszálljon, de már a repülőtérre beérkezve láttuk a járatok kiírása között, hogy 15 perccel előbb tervez indulni. A csomag feladáskor a néni még külön kihangsúlyozta, hogy meddig kell a kapuhoz érjünk, mert bizony itt tényleg előbb fog felszállni a gép.

Vietnamba szükséges vízum, amit online lehet intézni, és már Budapesten a bőröndök feladásakor ellenőriznek is.

Valóban előbb is indultunk. Csalóka, mert a 2 órás menetidőből másfél óránál landol a gép, azt hiszed Oh, mindjárt kiszállok, de olyan nagy a reptér, hogy az a fél óra eltelik a gép bolyongásával. Amit aztán mi is folytattunk a terminálban való bolyongással.

Az éjszakai repülésnél azt gondolod, hogy milyen klassz lesz, hiszen simán átalszod az időeltolódás miatt megrövidült éjszakát és újult erővel landolsz egy új világban. Nem. Lássuk be a repülőgép ülései nem alkalmasak pihenésre. Na de hát valamit valamiért. (Pedig én még tudtam aludni…)

Szóval, Hanoi és Budapest között 6 óra időeltolódás van, így amikor negyed órával előbb landoltunk, akkor otthoni idő szerint délelőtt negyed 10-volt, nekünk viszont már délután negyed 4. A vízum és útlevél ellenőrzés több mint egy óra volt, majd a szálloda által küldött sofőrrel elindultunk a helyi Vecsésről Hanoi belvárosába.

Vietnam fővárosa nem a legnagyobb város az országban, de így is 8,5 millió a lakosság száma. A mi szállásunk az óváros szélén, de a belvárosban van. Ahogy haladtunk a repülőtérről a város irányába, néztük a keskeny, nem túl meggyőző építészeti “csodákat”, felmerült bennünk a kérdés vajon milyen is lesz a szállásunk. Nagyon jó helyen van, bent a nyüzsgés közepén, sok minden séta távolságra. És kifejezetten szép az épület, meg rendezett.

Pár nappal ezelőtt láttam az Instagramon, hogy Dió Dani a barátnőjével Hanoiban van. Írtam neki és természetesen az volt az első program, hogy összefutottunk miután leraktuk a csomagjainkat és kicsit felfrissítettük magunkat. Így hatosban vágtunk neki az óvárosi céltalan bolyongásunknak. Jobban mondva a cél az volt, hogy vacsorázzunk egy jót.

Dani megmutatta nekünk a kedvenc szendvicsezőjét előétel gyanánt. A Bánh Mi egy minden sarkon kapható ropogósra sütött mini baguette, amit hosszában kettévágva különböző húsokkal, zöldségekkel és öntetekkel töltenek meg. Ők kipróbáltak egy jó párat az elmúlt napokban, így már bizton állította, tudja melyik a legjobb. Szuper finom volt, kettesével ettünk egyet, mondván még valahova beülnénk főtt ételt enni.

Tovább sétálva az őrült forgalomban, ahol három motorra jut egy autó és rengeteg ember, megküzdöttünk és egyben meg is tanultuk a zebra mentes úttesten való átjutás módját: menni kell határozottan egyszerre, kezet feltéve, jelezvén, hogy Köszi! Mert megállni senki sem fog magától, mondván: “Ni-ni! Egy gyalogos az út szélén.” De ha elindulsz, akkor legalább lassítanak. Folyamatosan dudálnak, de szerintem inkább jelzés értékkel (kanyarodni fogok, vagy gyere), nem bosszankodva, anyázva.

Az ország vékony hosszú területe kb 331 ezer négyzetkilométer, vagyis alig kisebb, mint Németország, lakossága pedig már meghaladja a 100 milliót. Jelenleg a világ 16. legnépesebb hazája. Az északon fekvő Hanoiban tél lévén napközben 20-22 fok van, este lehűl 17 fokig. Kifejezetten kellemes, pláne az otthoni télhez viszonyítva.

Végül Dani javaslatára Duong’s étterembe ültünk be, ami egy Michelin csillagos helyi kis étterem. Minden nagyon finom volt, nem csalódtunk.

Iszonyat nagy élet volt a belvárosban, amolyan kedd esti buli hangulat. Még a csavargás mellett beültünk egy helyre inni meg beszélgetni, aztán Daniékat spontán haza kísértük, majd mi is visszamentünk a szállásra, ami csak 10 perc sétára van. Ekkor már majdnem este 10 óra volt, de kitaláltuk, hogy milyen jól esne még egy masszázs a repülőn töltött éjszaka után. Az utcánkban lévő szalonban örültek nekünk, hiába tervezték a zárást fél órán belülre, lelkesen fogadtak minket és alaposan megmasszíroztak mind a négyünket. 11 óra után értünk a szállásra, hogy lepihenjünk.