Seattle – Alaszka – Vancouver – 17. nap

2025.08.19. kedd

Na hát az volt, mint ahogy írtam is, hogy éjfélig kártyáztunk, nevettünk, jól éreztük magunkat. A vacsi közben ugyan Judit megjegyezte, hogy be kell jelentkeznünk a repülőre, mondván holnap utazunk. Judit percre pontosan 24 órával az ő indulása előtt már nyomta is a check-in-t, mi meg csak röhögtünk rajta, hogy nem bír várni. 

Mi nem csak vártunk, de majdnem el is felejtettük. Éjfél után mentünk volna aludni, mikor hirtelen eszembe jutott, hogy hoppá, mi elfelejtettünk bejelentkezni. Ültünk Bandival a laptop előtt jó fáradtan, beírtuk a kódot, a nevem, majd kiírja, hogy ez a repjegy az Air Canadával közös járat, check-in miatt menj át arra az ő oldalukra és folytasd ott. Még két kattintás után az Air Canada oldalán az az üzenet várt minket pirosan villogó négyzetben, hogy a légitársaság sztrájkja miatt a check-in nem megoldott, kérjük a repülőtérre se menjen ki, míg ezzel ellentétes üzenetet nem kap. Meglepően higgadtan egymásra néztünk, hogy akkor kezdjünk el gondolkozni, hogy lehet ezt most megoldani. 

Anchorageból még 3 napra Vancouverbe utaztunk volna közvetlen járattal. Ez az egy közvetlen járat van a két város között. Telefonon se a United Airlines, se az Air Canada nem volt elérhető. A honlapjukon a chat program se segített. Elkezdtünk magunk utána menni, hogy ne ragadjunk Anchorage-ban. Először a szállást ellenőriztem, netán plusz 1 napra tudunk e ugyanitt maradni. Nem. Aztán az Anchorage-Vancouver járatokat, akár átszállással. Semmi nem stimmelt. Vagy nem volt jegy, vagy iszonyat drága volt, vagy őrült hosszú menetidőt írt. Végül arra jutottunk, hogy Seattle-be több légitársaság is megy, oda visszarepülünk, majd onnan vonattal felmegyünk Vancouverbe. Mire mindent összehangoltunk, kitaláltuk, hogy melyik géppel lenne ideális menni, addigra az ahhoz időben jól kapcsolódó vonatjegy elfogyott. Éjjel kettő óra volt, majd leesett a fejünk, de mind a hárman dolgoztunk a megoldáson. Nem akartunk úgy elmenni aludni, hogy nincs megoldás. És hiába voltunk mind a hárman nyugodtak mégse gondoltunk minden lehetséges verzióra. Végül vettünk egy extra repjegyet Seattle-be, majd egy vonatjegyet Vancouverbe. Az új repülő járat a délután fél 5 helyett délelőtt fél 12 után indult, kicsit hosszabb menetidő, átszállás a vonathoz, majd vonattal még 3 óra Vancouver, érkezés este 11-re. Nem a legideálisabb, de legalább a pénteken hazainduló gépet biztonsággal elérjük, és Vancouvert is megnézhetjük. Éjjel fél 3 volt mire aludni mentünk, reggel 7-kor meg kelni kellett.

Az ilyen szituációban való rutintalanságunkat az is mutatja, hogy reggel mikor felkeltünk nem néztünk rá a neten az Air Canada oldalára, sőt még azt se gugliztuk le, hogy míg mi aludtunk történt e bármi, ami a mi járatunkra hatással van. Ehhez mondjuk az is erősen hozzájárult, hogy egy fél e-mail se érkezett a légitársaságtól. 9-re menetkészek voltunk: mind hármunknak a bőröndjei összerakva, elrendezve, kocsiba bepakoltunk, kijelentkeztünk a szállásról és hamar kint is voltunk. Judit csak kidobott minket, az ő gépe este 8 után indult. 

Mielőtt feladtuk volna a bőröndöket az Alaska Airlines pultjánál, Bandi elküldött, hogy nézzek körül van e bármi info, tudunk e valakivel beszélni, hogy egy ilyen szituációban ki mit fog nekünk megtéríteni… ő meg őrizte addig a csomagokat. Az első gyanús jel az volt, hogy az induló járatok között kint volt a mi, eredeti délutáni járatunk. Visszamentem a Bandihoz, megnéztük az Air Canada oldalát és láss csodát be lehetett csekkolni. De még ekkor se érkezett egy mondat üzenet se a légitársaságtól! Felhívtuk a Juditot, jöjjön értünk, csak jobb lenne ezt a fél napot még együtt tölteni, valamint 11 óra helyett csak 3-at utazni. Közben a neten láttuk, hogy befejezte a légitársaság a sztrájkot, megállapodott a szakszervezet és a vállalat. Judit jött, csomagok vissza a kocsiba, majd vettünk reggelit, amit a kocsiban piknikezve elfogyasztottunk, és egy mini kirándulást még beiktattunk. Közben reménykedtünk, hogy jól döntöttünk, ugyanis mindmáig nem érkezett tájékoztatás a járatunk állapotáról, a sztrájkról, vagy bármiről. 

A Flattop nevű helyre mentünk, ami 20 percre van a várostól, könnyen megközelíthető, kellemes sétáló terep egy olyan hegyoldalban ahonnan nagyon szép a rálátás a városra. Esőt ígért mára, de nem esett, csak felhős volt és picit szeles. 

A repülő bő félórás késéssel szállt fel, de az már nem is zavart minket. A gép max harmadáig volt töltve utasokkal. Láthatóan más is keresett új megoldást a Vancouver-i útjához. Előttünk egy ember ült csak, mellettünk annyira senki, hogy Bandi a folyosó túloldalán lévő hármas székre áttelepedett aludni, amint felszálltunk. Mögöttünk lévő sor is tök üres volt. Ilyen lazán még nem is utaztunk. 

Este 9 volt mire landoltunk (most egy órával közelebb kerültünk az otthoniakhoz, már “csak” 9 óra mínuszban vagyunk. 10-re a szálláson voltunk, ami ugyanannak a szállónak a lánca, amiben Seattle-ben voltunk, a Sonder. Egy tök jó kis apartmanunk van. 

11-kor még kisétáltunk a kisboltba, meg vissza. De ennyit bírtunk csak felfedezni ma a városból, mert hullák voltunk. 

Ez volt a vacsink.

Seattle – Alaszka – Vancouver – 14. nap

2025.08.16. szombat

6 órakor keltünk, és elemózsiával  megpakolva 7-kor indultunk is. Autó jött értünk, hogy a reptér melletti tóhoz vigyen, ahonnan fel lehet szállni hidroplánnal. Mi azt gondoltuk, hogy ez a kis cég, a Rust’s csak ránk vár, és összesen mi hárman leszünk ma az utasai… Már a kocsiban kiderült, hogy minimum még 8 ember lesz rajtunk kívül. De aztán megérkezve a bázisra egészen sok ember (nagyságrendileg 30) volt ott. Nem, nem ugyanarra a gépre várt a harminc ember, mert sokféle gépük van 4 személyestől a 10 személyesig és többféle útvonaluk. A mai terv az volt, hogy a Lake Clark Nemzeti Parkban medvéket nézünk, ahogy a folyóból kifogják maguknak a lazacot. Mind a hárman nagyon vártuk ezt a programot. De szomorúságunkra mikor nmegérkeztünk, akkor mondták, hogy annyira erős szél van a Lake Clark-nál, hogy veszélyes így repülni, ezért lemondják a mai utunkat. Választhattunk: 1, visszaadják a teljes összeget, aztán mehetünk amerre látunk. 2, a mai 11 óra hosszú program helyett elmegyünk szintén ma egy 3 órás repülésre a Denali Nemzeti Parkba, oda repülünk, majd ott egy tavon leszállunk, kicsit nézelődünk és vissza repülünk. Ebben az lett volna az izgalmas, hogy repülünk hidroplánnal. De nincs benne medve program, és a Denali Nemzeti Parkban már jártunk. Persze fentről teljesen más lenne, tuti így is csodálnánk. A két program közötti ár különbözetet meg visszautalnák. 3, a másik lehetőség, hogy holnap, vagyis vasárnap délután 2 órától van 3 hely egy olyan gépen, ami 10 fős és a Chinitna Bay Nemzeti Parkba megy egy hat órás programra (ez a repüléssel együtt hat óra), ide nem hidroplánnal vinnének, hanem egy kis repülővel, viszont itt van esély macit látni. Persze nem garantálják, hogy lesz medve, mert az állatok aszerint vándorolnak, hogy hol van élelem és ezen a területen általában augusztus végéig szoktak csak lenni. 

Ezt az utóbbit választottuk, mert bár így elég sűrű lesz a vasárnap, de mégiscsak ez izgalmasabbnak tűnik. 

Nekünk ugyan eredetileg volt egy tervünk arra, ha ma lemondják az időjárásra hivatkozva. A hétfő üresen áll, gondoltuk majd akkor hétfőn megyünk az eredeti programra, de sajnos nekik a hétfő nem volt jó, az a nap tele van foglalással. 

Végül visszavittek minket a szállásra és megígérték, hogy holnap értünk jönnek a megbeszélt időpontra. 

Ezek után letettük a szálláson a cuccunk, kisétáltunk a sarkon lévő piacra, amiről megállapítottuk, hogy még korán van, minden második árus még pakol. De nem éreztük, hogy ide mindenképp vissza kellene jönni, különben az évszázad bizniszét hagyjuk ki. 

Egy utcával lejjebb van egy nagyon aranyos reggeliző, oda beültünk inni még egy kávét, enni egy kis péksütit és kitalálni, hogy ezek után melyik nappal mit kezdjünk. 

Anchorageban él Alaszka lakosságnak majdnem a fele, ezzel ez a legnépesebb város, de nem a főváros. A főváros Juneau, melynek ugyan nagy része nem szigeten helyezkedik el, mégis csak vizen vagy levegőből közelíthető meg, az úthálózatba nem kapcsolódik. A fővárosba elsősorban nagy tengerjáró hajókkal érkeznek turisták, mi kihagyjuk ezt a programot ebből az útból. De visszatérve Anchorage-ra, nem nyúlik vissza valami nagy történelmi múltra, ugyanis 1914-ben alapították az alaszkai vasút építését kiszolgáló kikötő városként (erre utal maga a város neve is, ami magyarul horgonyzó helyet jelent). Aztán 1964-ben az a bizonyos nagy alaszkai földrengés, amiről már írtam, kilenc áldozatot követelt, és jelentős anyagi károkat okozott. Az állandó földrengésveszély miatt a házak nem lehetnek 21 emeletnél magasabbak.

Az 1980-as években a Transzalaszkai Csővezeték bevételeinek köszönhetően más városok mellett Anchorage-ban is emelkedett az életszínvonal, bővült az infrastruktúra. Az 1990-es évektől a gazdaság húzóágazata a turizmus (különösen a síturizmus).

Korábban beszélgettük, hogy kellene biciklit bérelni, de Judit nem volt igazán lelkes, mondván vagy 20 éve nem biciklizett… aztán tegnap, ahogy beértünk a városba mialatt a Trump-Putyin találkozó volt, láttunk egy parkban egy tüntetést. Bandi megjegyezte, hogy ő szívesen elmenne egy ilyen tüntetésre, mire a Judit csak annyit válaszolt, hogy előbb fog biciklizni, mint egy tüntetésre elmenni itt (biztonsági okokból). 

Ma miután hoppon maradtunk, gondoltuk Bandival, szaván fogjuk a Juditot és elmegyünk egy bringa kölcsönzőbe. Miután Judit kipróbálta és rájött, hogy a biciklizés olyan, mint a biciklizés, avagy nem lehet elfelejteni, béreltünk 3 elektromos biciklit. Elindultunk azt az utat felfedezni, ami eleinte a parton megy, majd egy nagyon szép, erdős túra ösvényen és holnap a félmaraton futóverseny útvonala lesz. Időnként megálltunk nézelődni, fotózni, illetve piknikezni. Kellemes három órás biciklizés lett belőle.

Délután tartottunk egy csendespihenőt, majd sétáltunk egyet a városban és visszamentünk a tegnapi vacsora helyszínére, miután a második kiszemelt pizzázó se volt szimpatikus. Ami nagyon tetszik Anchorage-ban, hogy szellősek az utcák, szélesek, kicsi autós forgalommal. Nagyon tiszta a levegő, sok a virág, vannak kisebb-nagyobb parkok. Ami viszont nem tetszik és meglepő, hogy egészen sok a hajléktalan. Azért meglepő, mert itt még nyáron is 10 fok alá megy a hőmérséklet éjjel, és nem tudom elképzelni, hogy télen mit csinálnak. A hajléktalanok egy része vagy fixen ittas, vagy be is van mellé tépve. Szomorú látvány. 

Seattle – Alaszka – Vancouver – 4. nap

2025.08.06. szerda

Esős napra ébredtünk Seattle-ben, na de kit érdekel, hiszen megyünk is tovább! Irány Alaszka, ahol Judittal (Amerikában élő nővéremmel) találkozunk. Időben keltünk, mert még a bőröndöket össze kellett pakolni, elmentünk még reggelizni (nyilván a már jól bevált olaszba), és 9-kor már vártuk az utcán az Ubert. Judit jóval korábban indult, messzebbről kellett odaérjen. Anno úgy foglaltuk a repjegyeket, hogy közel egyszerre érjünk Anchorage-ba. 

Az Uber sofőr tök kedves etióp srác volt, akinek a tesója Franciaországban séf. (Mi mindent meg tud az ember egy 20 perces autóút során a másikról…) Tudta, hol van Magyarország, sőt meglepően sok helyen járt már Európában. Beszélgettünk vele az itteni hajléktalan helyzetről, mert azért minket meglepett a “sátrasok” mennyisége. Így neveztem el őket, mert sokuknak van sátra, ami random az utcán, a parkban, a játszótér szélén fel van állítva és ott élnek. A város vezetése nem vegzálja őket, de a sofőr srác szerint nincs is velük nagy baj, a java kedves ember. Igen a drogos fiatalokkal van a gond. Azt mesélte, hogy nyáron azért ilyen sok a hajléktalan (télen elvonulnak vidékre), mert sok a turista, ugyanis innen indul rengeteg cruise hajó, és a turisták adakozóbbak… 

Alaszka az 50 amerikai szövetségi tagállam közül az egyik olyan, amely térben elszakad a nagy egységtől (a másik Hawaii). Területileg a legnagyobb, viszont lakosainak a száma alapján a harmadik legkisebb állam. (Néhány érdekes adat: területe: majd 1 millió 718 ezer négyzetkilométer! Kelet-nyugat irányban 2380 km széles, észak-dél irányban pedig 1300 km hosszú. Lakossága: 730 ezer fő, közel mint Seattle városé.) Az 1700-as évek második felében orosz fennhatóság alá került Alaszka, amely főként a szőrmekereskedelem miatt volt fontos, elsősorban a tengeri vidrákat vadászták. Abban az időben ezt a területet Orosz-Amerikának nevezték. A szőrmekereskedelem nem volt nyereséges, és az oroszok benépesíteni se tudták a területet, a telepesek nem találtak jó körülményeket, így elsősorban az ide érkező oroszok csupán kényszer hatására kerültek Alaszkába. Az Orosz Birodalom kevésbé jó anyagi helyzeténél fogva a fenntartását tovább finanszírozni nem tudta, sőt a krími háborúban is súlyos vereséget szenvedett, eladta a területet az Egyesült Államoknak. 1867-ben elkészült a szerződés, melyben II. Sándor orosz cár 7,2 millió dollárnyi arany vételárért átadta a területet Amerikának. Az oroszok többsége elhagyta Alaszkát, de természetesen még ma is él itt orosz kisebbség. 1867 október 18-án vonták fel Sitkában (az orosz közigazgatás központjában) az amerikai zászlót. Azóta ez a nap Alaszka napja. Alaszka nem tagállamként csatlakozott az USA-hoz, hanem csupán mint territórium, jóval később, csak 1959-ben vált az unió 49. államává. 

1896–1897-ben Alaszkában tört ki a történelem legnagyobb aranyláza. Következményei közül kiemelendő a társadalom átalakulása (az aranyásók közül sokan végleg le is telepedtek itt), a számos új település létrejötte, melyek közül sok nagyvárossá fejlődött, valamint a vasúthálózat kiépülése a bányák és a kikötők között. Az aranyláztól eltekintve azonban különösebb jelentőséget ezek után sem tulajdonítottak a területnek az amerikaiak. 

11:45-kor indult volna a gép, ehelyett 45 perccel később szállt fel. Viszont majd az egészet behozta, és délután f3 után kicsivel értünk Anchorage-ba, átrepülve egy újabb időzónába. Már -10 órában vagyunk Magyarországhoz képest. Ahogy haladtunk Kanada felett, közeledvén egyre inkább Alaszka irányban a kisebb pamacs felhők közül kikandikáltak a havas hegycsúcsok, néhol pedig a gleccserek húztak egyenes vonalat a képbe. Már a látványtól időnként azt éreztem, hogy fázik a lábam. A képernyőn a -58 fokos kinti hőmérséklet is csak erre erősített rá, miközben tudtuk, hogy ahhoz képest meglepően szép időjárásra érkezünk. 21 fok és napsütés várt minket. 

Anchorage nem Alaszka fővárosa, de a legnagyobb városa az államnak. A repülőgépek java ide érkezik. Judittal végül annyira közel egyidőben szálltunk le, hogy már a csomag felvételnél összefutottunk. Volt időnk beszélgetni, mert a bérelt kocsi felvétele több mint egy órát vett igénybe. Először Anchorage-ba mentünk bevásárolni, bár a bőröndök eleve megtöltötték a kocsi hátulját. 

Magát a várost későbbre hagyjuk, ma Talkeetna faluba akartunk eljutni, ami bő 2 órára van Anchorage-tól északra. Este 9 volt mire megérkeztünk, mert útközben egy részen megálltunk egy mini kirándulásra. 

Talkeetna egy ezer fős kis falu az erős sodrású Talkeetna folyó mentén. Ezer lakos, de olyan élet volt, mikor megérkeztünk, hogy öröm volt nézni. A térképen kinéztük a vacsora helyünket, már csak azért is, mert ebédre a repülőn mindannyian csak kis vacak chipset kaptunk, így már elég rendesen kopogott a szemünk. 

Még mielőtt elfoglaltuk volna az étteremmel majd szemben lévő szállásunkat, megvacsoráztunk. A naplemente este fél 11-kor kezdődik, ezért a vacsora után lementünk a folyó partra megcsodálni a Denali hegycsúcsát és a mellette lemenő napot. 

A szállásunk egy nagyon aranyos magánház, melynek a felső szintjét megkaptuk. Végül éjjel egy óra volt mire elmentünk aludni.