Seattle – Alaszka – Vancouver – 6. nap

2025.08.08. péntek

A mai nap a Denali Nemzeti Parkról szólt. Délelőtt 10 órakor indultunk a szállásról. Kicsit csípős volt a reggel, induláskor “már” 10 fok volt. De nem esett az eső és ennek mi nagyon örültünk. 

A nemzeti parkba egy hetes belépő van, ami fejenként 15 dollár. Néhány helyre el lehet menni kocsival, de vannak olyan területek, ahova csak a park által fenntartott busszal lehet eljutni. 

Sok túra útvonal van, és jó mert a térképen nem csak azt mutatja, hogy merre van, hanem hogy milyen hosszú, illetve mennyire könnyű, vagy nehéz. Ez alapján könnyebb választani. 

Kezdésnek a Savage River Loop nevű túra ösvényen mentünk végig, a Savage folyó mentén – mint ahogy a túra neve is mutatja. Ez egy könnyedebb túra, ami aránylag sík területen megy végig, de körbe veszik a hegyek, ami miatt olyan látványban volt részünk, hogy lassan haladtunk. Néhol letértünk az útról, elkalandoztunk egy-egy szikla megmászására, vagy helyi állatok felfedezésére. Macit nem láttunk, pedig a parkoló menti tábla ígérte, hogy itt még az is van. 

A túra után még egy másik kisebb ösvényen végig mentünk, majd a látogató központ melletti grill-be ültünk be “uzsonnázni”. Elpilledtünk, és mivel már 5 óra volt, inkább elmentünk a negyedórányira lévő boltba, mert fogytán a tej. Hát, a bolti árak Amerikához képest is dupla annyiak, szóval semmi se olcsó.de legalább van bolt.

A nap poénja az volt, amikor jöttünk visszafelé  a boltból, akkor a Nenana folyó felett átkeltünk egy magasan lévő hídon, és közvetlenül utána volt egy poros, koszos kis kiálló, ahol Bandi leparkolt, mondván hátha ki tudunk sétálni, körbenézni. Egy vékony kis ösvényt találtunk, ami kivitt minket egy szikla szélére, ahonnan a folyóra is szép volt a lelátás és a hídra is. Fotóztunk és élveztük a látványt, majd libasorban elindultunk vissza. Én mentem elől, de félre kellett állni, mert jött szembe egy korunkbeli srác motoros ruhában. Megkérdi egyszerű angolsággal, hogy szép-e a kilátás. Mondom igen, érdemes kisétálni (hasonlóan egyszerű angolsággal). Majd Bandi mond nekem valamit, mire a srác: Csak nem magyarok vagytok? – Ő Szegeden él, de kijött a nagynénjéhez San Franciscoba úgy egy hónapra, hogy közben motorral túrázik Alaszkában. Minden évben kijön, a motor fixen meg van, és a nemzeti parkokat járja be. Idén Alaszka van neki soron. Ez is egy élet. De szimpi srác volt. 

Egész nap jó időnk volt, leginkább ahhoz képest, hogy esőt ígért mára. Hűvös, szeles idő, sőt eleinte eléggé felhős, de van dzsekink is és sapkánk is, így nem fáztunk. És egy idő után egyre sűrűbben előbújt a nap, megvilágítva a hegyek csúcsait. Ahogy haladtunk a szálláshoz visszafelé, szemben láttuk, hogy már szakad az eső előttünk, de mi még napsütésben voltunk. Oldalra nézve éles, határozott színekben ott pompázott a szivárvány nekünk. Csoda szép volt. 

Este egy nagy Uno Flip party-t tartottunk sok nevetéssel. 

Seattle – Alaszka – Vancouver – 5. nap

2025.08.07. csütörtök

Időben keltünk, mert 8:15-kor már találkozónk volt egy kutyaszán húzó csapattal. Talkeetna olyan kicsi, hogy a szállás ajtaján kilépve 3 házzal odébb sétálva volt a találkozási pont. Tulajdonképp 2 utca össz-vissz a falu.

Az Alaska Sled Dog csapata jött értünk meg egy párért, és egy negyedórás autós úttal elvittek minket egy kutyás farmra, ahol 175 szánhúzó kutya él együtt. Kipróbálhattuk a kutyaszánozást – hó hiányában kerekeken repülve a kutyák után. Megnézhettük, hogy hogyan élnek a kutyák egy ilyen helyen, hogyan dolgoznak, és nem utolsósorban kiskutyákat is lehetett simogatni. 

Van egy híres alaszkai szánhúzó verseny, az Iditarod melyet minden évben megrendeznek a tél végén. A hely tulajdonosa, a most 36 éves Dallas Seavey 6 kupát is elhozott már erről a versenyről.

Délben kijelentkeztünk a szállásról és tovább indultunk a Denali Nemzeti Parkba, ami bő két órányira van. Mondjuk nekünk ötórás lett az utunk, mert több helyen is megálltunk nézelődni, sétálni, felfedezni.

Délután fél 6 volt mire ezen az alaszkai utunkon a legészakibb pontunkra elérkeztünk. Nem a szállásra mentünk először, hanem a nemzeti park látogatói központjába, hogy néhány részletnek utána nézzünk. 

A szállás a nemzeti park szélén egy faházakból álló terület. Kellemes nagy szoba terasszal, kis konyha résszel. 

Itt nem sok étterem meg kisbolt van, nem lehet nagyon válogatni. De a szálláshoz tartozó étteremnek jó volt a minősítése és közel is van, így oda mentünk vacsizni. Várni kellett majd egy órát az asztalra, de könnyen eldumáltuk az időt.

Seattle – Alaszka – Vancouver – 4. nap

2025.08.06. szerda

Esős napra ébredtünk Seattle-ben, na de kit érdekel, hiszen megyünk is tovább! Irány Alaszka, ahol Judittal (Amerikában élő nővéremmel) találkozunk. Időben keltünk, mert még a bőröndöket össze kellett pakolni, elmentünk még reggelizni (nyilván a már jól bevált olaszba), és 9-kor már vártuk az utcán az Ubert. Judit jóval korábban indult, messzebbről kellett odaérjen. Anno úgy foglaltuk a repjegyeket, hogy közel egyszerre érjünk Anchorage-ba. 

Az Uber sofőr tök kedves etióp srác volt, akinek a tesója Franciaországban séf. (Mi mindent meg tud az ember egy 20 perces autóút során a másikról…) Tudta, hol van Magyarország, sőt meglepően sok helyen járt már Európában. Beszélgettünk vele az itteni hajléktalan helyzetről, mert azért minket meglepett a “sátrasok” mennyisége. Így neveztem el őket, mert sokuknak van sátra, ami random az utcán, a parkban, a játszótér szélén fel van állítva és ott élnek. A város vezetése nem vegzálja őket, de a sofőr srác szerint nincs is velük nagy baj, a java kedves ember. Igen a drogos fiatalokkal van a gond. Azt mesélte, hogy nyáron azért ilyen sok a hajléktalan (télen elvonulnak vidékre), mert sok a turista, ugyanis innen indul rengeteg cruise hajó, és a turisták adakozóbbak… 

Alaszka az 50 amerikai szövetségi tagállam közül az egyik olyan, amely térben elszakad a nagy egységtől (a másik Hawaii). Területileg a legnagyobb, viszont lakosainak a száma alapján a harmadik legkisebb állam. (Néhány érdekes adat: területe: majd 1 millió 718 ezer négyzetkilométer! Kelet-nyugat irányban 2380 km széles, észak-dél irányban pedig 1300 km hosszú. Lakossága: 730 ezer fő, közel mint Seattle városé.) Az 1700-as évek második felében orosz fennhatóság alá került Alaszka, amely főként a szőrmekereskedelem miatt volt fontos, elsősorban a tengeri vidrákat vadászták. Abban az időben ezt a területet Orosz-Amerikának nevezték. A szőrmekereskedelem nem volt nyereséges, és az oroszok benépesíteni se tudták a területet, a telepesek nem találtak jó körülményeket, így elsősorban az ide érkező oroszok csupán kényszer hatására kerültek Alaszkába. Az Orosz Birodalom kevésbé jó anyagi helyzeténél fogva a fenntartását tovább finanszírozni nem tudta, sőt a krími háborúban is súlyos vereséget szenvedett, eladta a területet az Egyesült Államoknak. 1867-ben elkészült a szerződés, melyben II. Sándor orosz cár 7,2 millió dollárnyi arany vételárért átadta a területet Amerikának. Az oroszok többsége elhagyta Alaszkát, de természetesen még ma is él itt orosz kisebbség. 1867 október 18-án vonták fel Sitkában (az orosz közigazgatás központjában) az amerikai zászlót. Azóta ez a nap Alaszka napja. Alaszka nem tagállamként csatlakozott az USA-hoz, hanem csupán mint territórium, jóval később, csak 1959-ben vált az unió 49. államává. 

1896–1897-ben Alaszkában tört ki a történelem legnagyobb aranyláza. Következményei közül kiemelendő a társadalom átalakulása (az aranyásók közül sokan végleg le is telepedtek itt), a számos új település létrejötte, melyek közül sok nagyvárossá fejlődött, valamint a vasúthálózat kiépülése a bányák és a kikötők között. Az aranyláztól eltekintve azonban különösebb jelentőséget ezek után sem tulajdonítottak a területnek az amerikaiak. 

11:45-kor indult volna a gép, ehelyett 45 perccel később szállt fel. Viszont majd az egészet behozta, és délután f3 után kicsivel értünk Anchorage-ba, átrepülve egy újabb időzónába. Már -10 órában vagyunk Magyarországhoz képest. Ahogy haladtunk Kanada felett, közeledvén egyre inkább Alaszka irányban a kisebb pamacs felhők közül kikandikáltak a havas hegycsúcsok, néhol pedig a gleccserek húztak egyenes vonalat a képbe. Már a látványtól időnként azt éreztem, hogy fázik a lábam. A képernyőn a -58 fokos kinti hőmérséklet is csak erre erősített rá, miközben tudtuk, hogy ahhoz képest meglepően szép időjárásra érkezünk. 21 fok és napsütés várt minket. 

Anchorage nem Alaszka fővárosa, de a legnagyobb városa az államnak. A repülőgépek java ide érkezik. Judittal végül annyira közel egyidőben szálltunk le, hogy már a csomag felvételnél összefutottunk. Volt időnk beszélgetni, mert a bérelt kocsi felvétele több mint egy órát vett igénybe. Először Anchorage-ba mentünk bevásárolni, bár a bőröndök eleve megtöltötték a kocsi hátulját. 

Magát a várost későbbre hagyjuk, ma Talkeetna faluba akartunk eljutni, ami bő 2 órára van Anchorage-tól északra. Este 9 volt mire megérkeztünk, mert útközben egy részen megálltunk egy mini kirándulásra. 

Talkeetna egy ezer fős kis falu az erős sodrású Talkeetna folyó mentén. Ezer lakos, de olyan élet volt, mikor megérkeztünk, hogy öröm volt nézni. A térképen kinéztük a vacsora helyünket, már csak azért is, mert ebédre a repülőn mindannyian csak kis vacak chipset kaptunk, így már elég rendesen kopogott a szemünk. 

Még mielőtt elfoglaltuk volna az étteremmel majd szemben lévő szállásunkat, megvacsoráztunk. A naplemente este fél 11-kor kezdődik, ezért a vacsora után lementünk a folyó partra megcsodálni a Denali hegycsúcsát és a mellette lemenő napot. 

A szállásunk egy nagyon aranyos magánház, melynek a felső szintjét megkaptuk. Végül éjjel egy óra volt mire elmentünk aludni.

Seattle – Alaszka – Vancouver – 3. nap

2025.08.05. kedd

8 körül már az olasz kávézónkban voltunk, hogy megreggelizzünk. 

A city pass-al a város híres akváriumába is be lehet menni, sőt ez a másik fix program a torony mellett. Ráadásul kényelmesen előre be lehet foglalni az időpontot, hogy hányra mész, és nem kell sorban állni. Nyitásra mentünk, bízva hogy akkor még kevesen vannak. Tényleg kevesen voltak eleinte, ideális volt.

Az 1977-ben megnyitott akvárium 2007 nyarán egy új épülettel bővült. A régi épület a Washington állam vizeinek az élővilágát mutatja be elsősorban. Az itt bemutatott állatok, a szabad természetben 1,5-18 méter mély vizekben élnek. Láttunk fókát, vidrát, különleges halakat, madarakat. Míg az új épületben a korall zátony halait nézhettük meg, cápa, rája, cuki kis bohóc hal, medúza és csikóhal is volt köztük. Mi az új épülettel kezdtünk, mert akinek nem volt előre megváltott jegye az a régi épületnél kellett sorba álljon, mi viszont választhattunk.

Délelőtt szépen sütött a nap, nem tudtuk meddig tart, mert már 10 órától borús időt jelzett az időjárás-jelentés. Amikor 11-kor kijöttünk az óceán világából, akkor vettünk két jegyet a kompra, ami a szomszédos Bainbridge Island-re megy. Minden nagyon klappolt, pikk-pakk a kompon voltunk, délben pedig már a kiszemelt szigeten. A tegnapi magyar család, akikkel megismerkedtünk ezt a programot ajánlották elsősorban. 

Bainbridge sziget Seattle alvó városa, melynek össz-vissz 23 ezer lakosa van. A komp óránként jár és csak oda felé kell jegyet venni. 

Először elsétáltunk a kiszemelt étteremig, ahol nagyon klassz halas ebédet ettünk. Utána nagyot sétáltunk a kis hangulatos szigeten próbálva az ebédet feldolgozni és a kajakómát túlélni. Tervben volt még az is, hogy biciklit bérlünk és azzal is megyünk egy kört, de végül ez elmaradt.

A visszafelé menő kompot pont lekéstük, így 40 percet vártunk és végül fél 6 után értünk vissza Seattle-be. Kissé megfáradva haza gyalogoltunk, majd már pihenéssel és pakolással telt az este, mert holnap tovább állunk. 

Seattle – Alaszka – Vancouver – 2. nap

2025.08.04. hétfő 

Én még életemben nem aludtam egyben 11 órát, de most sikerült. Bandinak meg 12 óra lett az eredménye. Szóval korán keltünk, de legalább sokat aludtunk. 

Seattle város Washington állam legnagyobb városa. Ez a 15. állam amiben körbenézünk Amerikában. A város bő 700 ezer lakossal rendelkezik, de az agglomerációval együtt eléri a 4 milliót is. 

Seattle-t 1851-ben alapították, nevét a környék legendás indián vezéréről, Seattle törzsfőnökről, Noah Sealth, Si’ahl-ról kapta. 

És még egy érdekesség a városról, amit a Wikipédián olvastam: A 2005-ös statisztikák alapján Seattle az Egyesült Államok legképzettebb és legirodalmibb (ne kérdezd, nem tudom mit jelent!) városa.

7-kor elindultunk megkeresni a környék legjobb kávézóját. Az első helyet ott hagytuk, amit kinézett Bandi, mert a reggelik nem tűntek oly finomnak, de a második hely tökéletes reggelivel és olasz kávéval várt minket. 

Bandi közben néhány emberre oly természetességgel ráköszönt az utcán sétálva, mintha Fenyves-Parkvárosban a kutyákat sétáltatnánk. Megjegyeztem, hogy ez Seattle, nem kell mindenkire ráköszönni. Nem értette mi bajom nekem ezzel, majd visszafogta magát. De a következő sarkon, ahol az ingyenes egészségügyi ellátásra várakozó emberek ácsorogtak várván, hogy kinyisson a hely, az egyik helyi fazon úgy köszönt ránk, mintha Érd cityben a szomszédunk lenne. Bandi rám nézett, majd megjegyezte, hogy na, látod? Közben láttunk néhány fura embert: hajléktalant, betépett fiatalt, aki magában dumált, nagyon lepukkant ruhában lévő alakot, stb. Megjegyeztem, hogy sok itt a  itt furcsa alak, mire Bandi: Ja és mind köszön. 

Sétálva elmentünk a város ikonjaként számon tartott Space Needle toronyhoz, ami 1961-ben épült az 1962-es világkiállításra és Seattle életében mérföldkőnek számít. A 184 méter magas torony 6 szinttel rendelkezik, klassz kilátással a városra és az Elliot öbölre.

A Needle torony és még jó néhány attrakció a city pass megvételével kedvezményesen megtekinthető. A City pass tartalmaz fix látványosságokat, mint például a torony, és vannak benne választhatóak, összesen 5 dolgot lehet vele megnézni. A Needle környékén több múzeum is van, mi a Museum of Pop Culture-al (MoPop) folytattuk, amiben az 60-as, 70-es évektől napjainkig megtalálhatóak a pop kultúra legjelentősebb alakjai. Külön rész foglalkozik az ikonikus filmekkel, azon belül külön a fantasztikus filmekkel és a horror filmekkel, külön rész van szentelve a képregényeknek, azon belül az ázsiai képregényeknek. Megint másik területen a számítógépes játékok, valamint a zene, azon belül a gitár, ami ki van emelve. 

 

Délben végeztünk, elindultunk a kikötő felé de közben gondoltuk ebédelünk egyet. Megint egy ázsiai étteremben kötöttünk ki. Mondjuk én csak a hamburgerig jutottam…

Délelőtt felhős volt az idő, de ahogy kijöttünk a múzeumból már kellemesen sütött a nap, 24 fok, így egy sétahajókázásra gondoltunk, ami a city pass része, ezért aztán különösen ideálisnak tűnt. Ezt egy adott hajó társaság csinálja, 1 órás és az Elliot öbölben tesz egy kört más szögből bemutatva a várost. Jól jött ki mert ahogy visszasétáltunk a kikötőbe csak 5-10 percet kellett várni és már indult is a hajó. 

Délután a hajókázásból a piac felé vettük az irányt, de ma is csak érintőlegesen fedeztük fel, nem időztünk ott túl hosszan. Egy félig magyar családdal ismerkedtünk meg út közben, akikkel jót beszélgettünk és ajánlottak holnapra programot. 

Kora este meg rollerrel elmentünk a Lake Union-hoz, ami a reggel megnézett Needle tornyon is túl van. Itt Bandi nézelődött, míg én futottam egyet. 

A tó mellett vacsoráztunk egy jó kis olaszban. Borzalmas nagy adatokat adtak, de ez nagyjából egész Amerikára igaz, hogy irreális mennyiséget tesznek ki eléd. 

10 körül értünk haza, sűrű, tartalmas napunk volt szép időjárással, élveztük is.

CHICAGO 11. nap – 2018. május 29. kedd

Már délelőtt negyed 10-kor pattantunk is be az Uber taxinkba, miután a maradék kajánkat megettük reggeli gyanánt.

Kimentünk a reptér közelében található bevásárlóközpontba, Rosemontba a Fashion Outlet of Chicago nevű helyre, hiszen 10-kor így is-úgy is ki kellett jelentkezzünk a szállásról és a csomagjainkkal nem akartuk a várost járni délután 2-ig. Itt teljesen fel voltak készülve a hozzánk hasonló, reptérre éppen tartó, de még időbővében lévő utazókra: csomagmegörző, bőrönd árus, és minden amit még hirtelen vennél hazautazás előtt, ha maradt bármennyi hely is a bőröndödben. Gyorsan elment az a négy óra, amit erre a projektre szántunk.

A reptéren simán ment minden és a gép is közel pontosan szállt fel. Szinte teljesen tele volt a gép, nem igazán láttunk üres helyeket. Pedig az kifelé menet kifejezetten kellemes volt, hogy majd minden hármas ülésen csak 2 utas volt.

Valamennyit aludva reggel 9-kor kicsit meggémberedve, de rendben megérkeztünk. A lengyel légitársaság a hazaúton is kellemes csalódás volt mind a kaja, mind a kiszolgálás tekintetében. Ajánljuk Chicagot!

CHICAGO 10. nap – 2018. május 28. hétfő

Tegnap este hoztunk haza két szelet sajttortát a Cheesecake Factory-ból, ahol vacsoráztunk. Az lett a mai reggelink a sarki kávéval.

Majdnem 11 óra volt mire elindultunk a városba. Két kiállítást terveztünk megnézni és végül mindkettőt zárva találtuk valószínűleg az ünnepnap miatt. Előtte próbáltuk a neten kideríteni a nyitvatartást és aszerint úgy tűnt, hogy csak ránk várnak. Ehelyett egy nagyot gyalogoltunk a városban, a 32 fokban.

Hol egy kávéra, hol egy szendvicsre, hol meg egy szép templom miatt, aztán meg egy jó kilátás miatt álltunk meg.

Délután 4 körül értünk vissza és egy délutáni szundival kezdtük meg a pakolást. Este 9-re sikerült úgy összerakni a bőröndöket, hogy szinte indulásra készek legyünk reggel.

9-kor még visszasétáltunk a városba egy kicsit császkálni és meglepődtünk, hogy hétfő este nincs is olyan nagy élet.

CHICAGO 9. nap – 2018. május 27. vasárnap

Reggel még találkoztunk Juditékkal, de szinte csak egy búcsú puszira.

Az egyik, amit mindig játszunk nyaralás alatt, hogy az adott városban, ahol vagyunk beazonosítjuk a városrészt, az utcát, a környéket egy budapesti hellyel.

Reggeli után biciklire pattantunk és északra tekertünk, egészen Montrose Beach-ig. Tulajdonképpen feltekertünk Óbudára, a római partra.

Tőlünk északra indulva és a part felé tartva egész közel van az Astor street, amiről olvastam, hogy az ízléses lakóépítkezés gyöngyszemeit felvonultató utca, melyben több mint két tucat történelmi épület áll, közülük sok az 1800-as évekből való. Az utca elején lefotóztam két házat, de nem ezek voltak a legszebbek. Utána már csak gurultunk és mutogattunk egymásnak, hogy ezt nézd ez milyen szép! Az utca tele fákkal, aminek zöld lombjai az útra is és a járdára is kellemes árnyékot vetve emelik a környék hangulatát.

Kiérve a partra elég sok helyen megálltunk útközben, illetve mindenféle kis kurflikat tettünk, hogy megnézzük a kikötőket, illetve a parton a mólókat, strandokat. A parton egész hosszan van kiépített bicikliút. Már amikor elindultunk is “dugó” volt a bicikliúton, mert vasárnap, hosszú hétvége és kifejezetten nyárias jó idő volt, 32-33 fokkal. Akik nem a partra mentek azok a parkokban piknikeztek. Nem aprózzák el itt a dolgokat, simán kiviszik a kerti grillt, felállítják, majd tolják a nagy kajákat. A strandokon röplabdáznak majd mindenhol, de bérelhető jet-ski, paddling, kishajó, minden.

Mi egy kis kiülős helyen álltunk meg enni, ahol elég jó hot-dogot ettünk.

A Michigan-tó az észak-amerikai Nagy-tavak tórendszer harmadik és a világ ötödik legnagyobb kiterjedésű tava, területe teljes egészében az Amerikai Egyesült Államokon belül fekszik, ami azért érdekes, mert az 5 nagy tó közül csak a Michigan-tóról mondható ez el. 57.750 négyzetkilométer a felszíni területe. Hatalmas. Az átlagos mélysége 85 méter, de a legmélyebb pontja 282 méter mély.

A tó nyugati és a legészakibb partjai sziklásak, míg a déliek és a keletiek homokkal borítottak, nem egy helyen homokdűnék is szép számban fordulnak elő. Chicago környékén a strandokat mesterségesen töltik fel homokkal, mivel innen a szél a tóba hordja azt. A partmenti strandok az egész tó körül általában, de a különösen Michigan és Illinois állambeliek szépségükről ismertek. A homok lágy, bézs színű, magas kvarc tartalma miatt kellemes, lágy hang hallható, szinte „énekel”, ha az ember sétál rajta. A helyiek ezért tréfásan „singing sands”-nek (éneklő homoknak) nevezik. A tó vize általában tiszta és hideg, késő nyáron is csak ritkán megy 23 °C fölé. Tegnap össz-vissz 14! fokos volt. És voltak akik fürdőztek… Mi épp csak a lábunk mártottuk be.

Délután értünk vissza a szállásra, ahonnan este felfrissülve besétáltunk a városba vacsorázni.

CHICAGO 8. nap – 2018. május 26. szombat

Reggel élvezve egymás társaságát még az se zavart bennünket, hogy 50 percet kellett várni, hogy a reggelizőhelyen asztalt kapjunk.

Marianne-k el kellett induljanak haza, mi meg elindultunk a tudomány múzeumba (Museum of Science and Industry), ami egy kicsit olyan mint otthon a Csodák Palotája, hogy mindent ki lehet próbálni, megtapogatni,, megtapasztalni, megérteni. Csak az egész sokkal-sokkal nagyobb. Szerintem max a felét láttuk a múzeumnak úgy, hogy több mint 5 órát töltöttünk bent. Kb. háromszor beszéltük meg, hogy most már indulunk, amikor valamelyikünk csak talált még valami újabb látványos területet. A tornádótól kezdve a kiscsirkék életrejöttéig, az amerikaiak második világháborúban való részvételétől az északi sark dokumentálásának módjáig tényleg minden van. A Pixar, mint animációs film készítő cég is jelen volt egy kiállítással, hol meg a rajzfilmek világába nézhettünk be az első ötletektől, a grafikai munkákon át egészen az utolsó simitásokig.

Ide szerintem annak, aki itt lakik érdemes minimum évente eljönni gyerekestül.

Már az érkezésünk előtt kinéztem a neten, hogy rengeteg féle hajóútat szerveznek a Chicago folyón. Van olyan, ami csak elvisz egy szakaszon, és élvezd a látványt, aztán van, ahol mesélnek a városról, és van ami tematikus, például erősen az építészetre koncentrál és arról mesél. Van, ami a folyón visz hosszan, van ami röviden és van, ami a folyóról kivisz a Michigan tóra és onnan nézhetsz vissza a városra. Nekem leginkább az építészettel kapcsolatos túra tetszett, ami ellen senkinek sem volt ellenvetése. Elsőre nem kaptunk jegyet, de annyi ilyen kishajós cég van, hogy nem kellett aggódjunk. Igen ám, de mióta itt vagyunk minden megváltozott. Egy hete érkeztünk: olyan volt mintha egy kellemes, még éppen meleg őszi nap lett volna, majd vasárnap, hétfő szeles majd esős tél. Kedd remény, hogy jön a tavasz, szerda meg már tavasz volt, és csütörtöktől hirtelen beállt a forró nyár. Az eddigi csendes város hirtelen kinyílt, minden kiülős hely felbolydult, a helyiek is ezerrel nyomják a kinti programokat, hát még a turisták. Amerikában ráadásul ez egy hosszú hétvége, hétfőn, 28-án van a Memorial Day, amikor is a hősi halottaikra emlékeznek, így még több a kinti program és még több a turista. Szóval nem is volt olyan egyszerű a hajótúrára jegyet venni, de kisebb megalkuvással, vettünk egyre. 45 perces volt (rövidített út, mert amit én néztem az 75 vagy 90 perces lett volna), először kivitt minket a tó felé, hogy rácsodálhassunk a városra, majd vissza a folyón a felhőkarcolók közé, ahol meglepően sokat mesélt az idegenvezetőnk a házak, épületek történetéről. És az kifejezetten jól jött ki, hogy amikor megvettük a jegyet a hajó útra, akkor szinte egyből indult, ráadásul szép esti fények voltak már.

Vacsira szerettünk volna valami klassz helyre beülni. Egy sarkot se mentünk az elhatározástól számítva, amikor Judit látott egy feliratot és rávágta, hogy ő erről már hallott és ez tuti jó hely. Hanna picit hitetlenkedve leguglizta, majd jóváhagyta az anyja választását. Mi sodródtunk a tudatlanság medrében, remélve, hogy Judit tényleg jól emlékszik. Bementünk a híd alatti kis étteremszerűsegbe és megtaláltuk Chicago legmenőbb burgerezőjét a Billy Goat Tavern nevű helyet. Ha itt jártok próbáljátok ki!!! Kötelező. Olcsó, finom, menő! Még Bill Murray is ide jár!

Hazafelé elváltak az útjaink, mi már a belvárosi kecóban aludtunk. Biciklit béreltünk es hazatekertünk.

CHICAGO 7. nap – 2018. május 25. péntek

Nyugis, lassú délelőttünk volt. Eleve nem rohanva indultunk el otthonról reggel, de aztán a reggelivel se kapkodtunk.

Az állatkertben volt randink Mariannékkal, Judit tesóm idősebbik lányával, férjével és fiával. Ők elég korán elindultak reggel így már 1 órakor itt voltak.

Irtó meleg volt ma. 4 napja még 4 fok volt, tegnap meg már 29, ma meg tuti 30 felett.

Miután kiszívott minket a nap, beültünk a dugóba, hogy hazajussunk.

Este meg kosármeccset néztünk és csak élveztük, hogy együtt a család.