Seattle – Alaszka – Vancouver – 17. nap

2025.08.19. kedd

Na hát az volt, mint ahogy írtam is, hogy éjfélig kártyáztunk, nevettünk, jól éreztük magunkat. A vacsi közben ugyan Judit megjegyezte, hogy be kell jelentkeznünk a repülőre, mondván holnap utazunk. Judit percre pontosan 24 órával az ő indulása előtt már nyomta is a check-in-t, mi meg csak röhögtünk rajta, hogy nem bír várni. 

Mi nem csak vártunk, de majdnem el is felejtettük. Éjfél után mentünk volna aludni, mikor hirtelen eszembe jutott, hogy hoppá, mi elfelejtettünk bejelentkezni. Ültünk Bandival a laptop előtt jó fáradtan, beírtuk a kódot, a nevem, majd kiírja, hogy ez a repjegy az Air Canadával közös járat, check-in miatt menj át arra az ő oldalukra és folytasd ott. Még két kattintás után az Air Canada oldalán az az üzenet várt minket pirosan villogó négyzetben, hogy a légitársaság sztrájkja miatt a check-in nem megoldott, kérjük a repülőtérre se menjen ki, míg ezzel ellentétes üzenetet nem kap. Meglepően higgadtan egymásra néztünk, hogy akkor kezdjünk el gondolkozni, hogy lehet ezt most megoldani. 

Anchorageból még 3 napra Vancouverbe utaztunk volna közvetlen járattal. Ez az egy közvetlen járat van a két város között. Telefonon se a United Airlines, se az Air Canada nem volt elérhető. A honlapjukon a chat program se segített. Elkezdtünk magunk utána menni, hogy ne ragadjunk Anchorage-ban. Először a szállást ellenőriztem, netán plusz 1 napra tudunk e ugyanitt maradni. Nem. Aztán az Anchorage-Vancouver járatokat, akár átszállással. Semmi nem stimmelt. Vagy nem volt jegy, vagy iszonyat drága volt, vagy őrült hosszú menetidőt írt. Végül arra jutottunk, hogy Seattle-be több légitársaság is megy, oda visszarepülünk, majd onnan vonattal felmegyünk Vancouverbe. Mire mindent összehangoltunk, kitaláltuk, hogy melyik géppel lenne ideális menni, addigra az ahhoz időben jól kapcsolódó vonatjegy elfogyott. Éjjel kettő óra volt, majd leesett a fejünk, de mind a hárman dolgoztunk a megoldáson. Nem akartunk úgy elmenni aludni, hogy nincs megoldás. És hiába voltunk mind a hárman nyugodtak mégse gondoltunk minden lehetséges verzióra. Végül vettünk egy extra repjegyet Seattle-be, majd egy vonatjegyet Vancouverbe. Az új repülő járat a délután fél 5 helyett délelőtt fél 12 után indult, kicsit hosszabb menetidő, átszállás a vonathoz, majd vonattal még 3 óra Vancouver, érkezés este 11-re. Nem a legideálisabb, de legalább a pénteken hazainduló gépet biztonsággal elérjük, és Vancouvert is megnézhetjük. Éjjel fél 3 volt mire aludni mentünk, reggel 7-kor meg kelni kellett.

Az ilyen szituációban való rutintalanságunkat az is mutatja, hogy reggel mikor felkeltünk nem néztünk rá a neten az Air Canada oldalára, sőt még azt se gugliztuk le, hogy míg mi aludtunk történt e bármi, ami a mi járatunkra hatással van. Ehhez mondjuk az is erősen hozzájárult, hogy egy fél e-mail se érkezett a légitársaságtól. 9-re menetkészek voltunk: mind hármunknak a bőröndjei összerakva, elrendezve, kocsiba bepakoltunk, kijelentkeztünk a szállásról és hamar kint is voltunk. Judit csak kidobott minket, az ő gépe este 8 után indult. 

Mielőtt feladtuk volna a bőröndöket az Alaska Airlines pultjánál, Bandi elküldött, hogy nézzek körül van e bármi info, tudunk e valakivel beszélni, hogy egy ilyen szituációban ki mit fog nekünk megtéríteni… ő meg őrizte addig a csomagokat. Az első gyanús jel az volt, hogy az induló járatok között kint volt a mi, eredeti délutáni járatunk. Visszamentem a Bandihoz, megnéztük az Air Canada oldalát és láss csodát be lehetett csekkolni. De még ekkor se érkezett egy mondat üzenet se a légitársaságtól! Felhívtuk a Juditot, jöjjön értünk, csak jobb lenne ezt a fél napot még együtt tölteni, valamint 11 óra helyett csak 3-at utazni. Közben a neten láttuk, hogy befejezte a légitársaság a sztrájkot, megállapodott a szakszervezet és a vállalat. Judit jött, csomagok vissza a kocsiba, majd vettünk reggelit, amit a kocsiban piknikezve elfogyasztottunk, és egy mini kirándulást még beiktattunk. Közben reménykedtünk, hogy jól döntöttünk, ugyanis mindmáig nem érkezett tájékoztatás a járatunk állapotáról, a sztrájkról, vagy bármiről. 

A Flattop nevű helyre mentünk, ami 20 percre van a várostól, könnyen megközelíthető, kellemes sétáló terep egy olyan hegyoldalban ahonnan nagyon szép a rálátás a városra. Esőt ígért mára, de nem esett, csak felhős volt és picit szeles. 

A repülő bő félórás késéssel szállt fel, de az már nem is zavart minket. A gép max harmadáig volt töltve utasokkal. Láthatóan más is keresett új megoldást a Vancouver-i útjához. Előttünk egy ember ült csak, mellettünk annyira senki, hogy Bandi a folyosó túloldalán lévő hármas székre áttelepedett aludni, amint felszálltunk. Mögöttünk lévő sor is tök üres volt. Ilyen lazán még nem is utaztunk. 

Este 9 volt mire landoltunk (most egy órával közelebb kerültünk az otthoniakhoz, már “csak” 9 óra mínuszban vagyunk. 10-re a szálláson voltunk, ami ugyanannak a szállónak a lánca, amiben Seattle-ben voltunk, a Sonder. Egy tök jó kis apartmanunk van. 

11-kor még kisétáltunk a kisboltba, meg vissza. De ennyit bírtunk csak felfedezni ma a városból, mert hullák voltunk. 

Ez volt a vacsink.

Seattle – Alaszka – Vancouver – 16. nap

2025.08.18. hétfő 

Holnap délután indulunk majd tovább, de a futóverseny miatt már pénteken meg kellett érkezzünk Anchorageba. Na erre a városra két nap is sok, így mára meg holnap délelőttre gondoltunk valami új úticélt még beteszünk. Mivel a kocsit pénteken leadtuk, így béreltünk még másfél napra egyet. Ez azért is ideális, mert holnap reggel ki kell jelentkezzünk a szállásról, de a gép csak délután indul, így akkor a csomagjainkkal nem kell szerencsétlenkednünk. 

Tegnap Dan kapitány a repülés közben javasolt is egy túra helyet, amit felírtunk a listánkra: Hatcher Pass. Azóta ezt két helyi embertől is megkérdeztük, hogy mennyire javasolja, és egy elég jó túra lehetőségnek tűnt. 

Mire elintéztük a kocsi bérlést és kikeveredtünk a városból már 11 óra volt. 

A Hatcher-hágó 1148 méter magasan egy olyan hegyi hágó az alaszkai Talkeetna-hegység délnyugati részén, amely nevét Robert Hatcher, aranyásóról kapta. Nem véletlenül, ugyanis ez egy jelentős terület volt a 30-as évek második felétől, ami az aranyat illeti. Annyira, hogy végül kis falu is épült oda, melynek épületei megmaradtak különböző állapotban. 

Gyönyörű folyó mentén különböző túra útvonalak vannak. Kinéztünk egyet és csak mentünk, mentünk. 

Este a városban visszafelé jövet megálltunk pizzázni, majd hazamentünk összepakolni. A megmaradt néhány sörünkkel a kezünkben leültünk kártyázni, és éjfél volt mire Bandi megvert minket. 

Seattle – Alaszka – Vancouver – 15. nap

2025.08.17. vasárnap

Anno, mikor már meg voltak a repjegyek, de a szállás és a program még nem volt fix, csak ránéztem, hogy nem lesz e valami futóverseny Alaszkában… Én lepődtem meg a legjobban, mikor megláttam, hogy de lesz. Megkérdeztem Bandit is és Juditot is, hogy mennyire zavarja, ha egy nap, de egy délelőtt tuti ezzel telik. Egyiküknek se volt ellenére, bár lelkesedésük csak a támogatásig jutott, benevezni nem akartak. Gyönyörű napsütést ígért a mai napra, és így is volt. Kb ma volt eddig a legmelegebb, 19 fok, ami kellemes 22-nek érződött. 

A futás 8:45-kor kezdődött, a félmaratonon 533 fő indult. (Volt 49 km-es ultra maraton, maraton, félmaraton és 5 km-es szakasz.) Nagyon profi volt a szervezés, bár bevallom otthon fele ennyi nevezési díjért gazdagabb ellátást kapunk. 

De az érem is és a póló is nagyon menő, amit kaptunk. A verseny pálya a belvárosból indult, hamar le egy kocsi mentes parti szakaszra, majd be egy erdei ösvényre. Ezen a szakaszon bicikliztünk tegnap, így nekem ez nagy segítség volt, már ismert területen futni. Voltak benne emelkedők, a közepén is és a végén is, azzal megküzdöttem. De meg van a 21 km (negyedjére is). 

Délután 1:15-re jött értünk ismét a kocsi, hogy a Rust’s társaság repterére kivigyem minket. Hát szuper jó délutánunk volt! Egy 10 fős kis géppel mentünk másfél órát úgy, hogy a kapitány, Dan, Alaszka alattunk elterülő részét folyamatosan ismertette. Amikor felfedezett egy állatot a levegőből, akkor addig tekergett a levegőben míg mindenkinek meg nem mutatta. Alaszka gyönyörű a levegőből is. 

A másfél órás repülés után megérkeztünk a Chinitna-öbölbe, ami a Lake Clark Nemzeti Parknak a része.  ahol egy kisbusszal elindultunk medvét keresni. Ez úgy néz ki, hogy a kisbuszt vezető ember jól ismeri a környéket is és a medvéket is, tudja merre induljon, hol álljon meg, hol szálljunk ki. Tisztában van azzal is, hogy mennyire mehetünk közel a medvéhez, illetve mit kell tenni ha netán gond lenne. Így a területre kiérve egy folyó parton megállt és mi már pattogtunk is le a buszról kezünkben a kapott távcsővekkel. Az első medvét, akit találtunk vagy egy órán keresztül csak bámultunk a partról, ahogy “pecázott” a folyóban, mellette meg a sirályok megunhatatlan módon mondták a magukét miközben figyelték, hogy a maci mit hagy nekik a lazacból. Ugyanis a medve, amikor elkapja a lazacot, csak a hasát fogyasztja, a többi részét ott hagyja, na arra ugranak a sirályok. Eközben délről közelített egy másik medve, de az végül nem jött elég közel. Amikor ez a macink megpihent, akkor egy kicsit tovább mentünk, de még ráláttunk a pihenő medvénkre.itt az új helyen jött egy mama medve a bocsával (nem pici bocs, két év körüli – a vezetőnk szerint). Közben felfedeztük egy harmadik medvét egy közelebbi ponton. Ahogy a mama a kölkével megérkezett, ez a közelebbi medve úgymond eliszkolt az irányunkba. Tartanak az anyáktól, mert az védi a kölkét, inkább odébb állnak. Így a közelebbi medve ott sétált el aránylag közel a kisbuszhoz. Mi is közel voltunk a kocsihoz, mondván ha kell, felszállunk rá. De ezek a medvék nem csak, hogy nyugodtak, hanem elsősorban a lazacra utaznak. Egész nap mennek, kb 30-35 kilométert is megtesznek, és közben folyamatosan fogják a halakat és csemegéznek. Engem meglepett, hogy egyedül bandáznak, azt hittem csoportosan lesznek. A vezető azt mondta, hogy ezen a területen június a főszezon, abban az időszakban olyan a hal állomány, ami sok medvét ide vonz, na akkor van, hogy egy-egy folyó szakaszon több medve dolgozik egyszerre a betevő falatért. 

Két és fél órát maciztunk, majd visszamentünk a kisrepülőgéphez, és Dan kapitány hasonlóan mint odafelé, mindent megmutatott Alaszkából, ami elterült alattunk. 

Vacsorára kaptunk egy ajánlást egy közeli étterembe.  

Seattle – Alaszka – Vancouver – 14. nap

2025.08.16. szombat

6 órakor keltünk, és elemózsiával  megpakolva 7-kor indultunk is. Autó jött értünk, hogy a reptér melletti tóhoz vigyen, ahonnan fel lehet szállni hidroplánnal. Mi azt gondoltuk, hogy ez a kis cég, a Rust’s csak ránk vár, és összesen mi hárman leszünk ma az utasai… Már a kocsiban kiderült, hogy minimum még 8 ember lesz rajtunk kívül. De aztán megérkezve a bázisra egészen sok ember (nagyságrendileg 30) volt ott. Nem, nem ugyanarra a gépre várt a harminc ember, mert sokféle gépük van 4 személyestől a 10 személyesig és többféle útvonaluk. A mai terv az volt, hogy a Lake Clark Nemzeti Parkban medvéket nézünk, ahogy a folyóból kifogják maguknak a lazacot. Mind a hárman nagyon vártuk ezt a programot. De szomorúságunkra mikor nmegérkeztünk, akkor mondták, hogy annyira erős szél van a Lake Clark-nál, hogy veszélyes így repülni, ezért lemondják a mai utunkat. Választhattunk: 1, visszaadják a teljes összeget, aztán mehetünk amerre látunk. 2, a mai 11 óra hosszú program helyett elmegyünk szintén ma egy 3 órás repülésre a Denali Nemzeti Parkba, oda repülünk, majd ott egy tavon leszállunk, kicsit nézelődünk és vissza repülünk. Ebben az lett volna az izgalmas, hogy repülünk hidroplánnal. De nincs benne medve program, és a Denali Nemzeti Parkban már jártunk. Persze fentről teljesen más lenne, tuti így is csodálnánk. A két program közötti ár különbözetet meg visszautalnák. 3, a másik lehetőség, hogy holnap, vagyis vasárnap délután 2 órától van 3 hely egy olyan gépen, ami 10 fős és a Chinitna Bay Nemzeti Parkba megy egy hat órás programra (ez a repüléssel együtt hat óra), ide nem hidroplánnal vinnének, hanem egy kis repülővel, viszont itt van esély macit látni. Persze nem garantálják, hogy lesz medve, mert az állatok aszerint vándorolnak, hogy hol van élelem és ezen a területen általában augusztus végéig szoktak csak lenni. 

Ezt az utóbbit választottuk, mert bár így elég sűrű lesz a vasárnap, de mégiscsak ez izgalmasabbnak tűnik. 

Nekünk ugyan eredetileg volt egy tervünk arra, ha ma lemondják az időjárásra hivatkozva. A hétfő üresen áll, gondoltuk majd akkor hétfőn megyünk az eredeti programra, de sajnos nekik a hétfő nem volt jó, az a nap tele van foglalással. 

Végül visszavittek minket a szállásra és megígérték, hogy holnap értünk jönnek a megbeszélt időpontra. 

Ezek után letettük a szálláson a cuccunk, kisétáltunk a sarkon lévő piacra, amiről megállapítottuk, hogy még korán van, minden második árus még pakol. De nem éreztük, hogy ide mindenképp vissza kellene jönni, különben az évszázad bizniszét hagyjuk ki. 

Egy utcával lejjebb van egy nagyon aranyos reggeliző, oda beültünk inni még egy kávét, enni egy kis péksütit és kitalálni, hogy ezek után melyik nappal mit kezdjünk. 

Anchorageban él Alaszka lakosságnak majdnem a fele, ezzel ez a legnépesebb város, de nem a főváros. A főváros Juneau, melynek ugyan nagy része nem szigeten helyezkedik el, mégis csak vizen vagy levegőből közelíthető meg, az úthálózatba nem kapcsolódik. A fővárosba elsősorban nagy tengerjáró hajókkal érkeznek turisták, mi kihagyjuk ezt a programot ebből az útból. De visszatérve Anchorage-ra, nem nyúlik vissza valami nagy történelmi múltra, ugyanis 1914-ben alapították az alaszkai vasút építését kiszolgáló kikötő városként (erre utal maga a város neve is, ami magyarul horgonyzó helyet jelent). Aztán 1964-ben az a bizonyos nagy alaszkai földrengés, amiről már írtam, kilenc áldozatot követelt, és jelentős anyagi károkat okozott. Az állandó földrengésveszély miatt a házak nem lehetnek 21 emeletnél magasabbak.

Az 1980-as években a Transzalaszkai Csővezeték bevételeinek köszönhetően más városok mellett Anchorage-ban is emelkedett az életszínvonal, bővült az infrastruktúra. Az 1990-es évektől a gazdaság húzóágazata a turizmus (különösen a síturizmus).

Korábban beszélgettük, hogy kellene biciklit bérelni, de Judit nem volt igazán lelkes, mondván vagy 20 éve nem biciklizett… aztán tegnap, ahogy beértünk a városba mialatt a Trump-Putyin találkozó volt, láttunk egy parkban egy tüntetést. Bandi megjegyezte, hogy ő szívesen elmenne egy ilyen tüntetésre, mire a Judit csak annyit válaszolt, hogy előbb fog biciklizni, mint egy tüntetésre elmenni itt (biztonsági okokból). 

Ma miután hoppon maradtunk, gondoltuk Bandival, szaván fogjuk a Juditot és elmegyünk egy bringa kölcsönzőbe. Miután Judit kipróbálta és rájött, hogy a biciklizés olyan, mint a biciklizés, avagy nem lehet elfelejteni, béreltünk 3 elektromos biciklit. Elindultunk azt az utat felfedezni, ami eleinte a parton megy, majd egy nagyon szép, erdős túra ösvényen és holnap a félmaraton futóverseny útvonala lesz. Időnként megálltunk nézelődni, fotózni, illetve piknikezni. Kellemes három órás biciklizés lett belőle.

Délután tartottunk egy csendespihenőt, majd sétáltunk egyet a városban és visszamentünk a tegnapi vacsora helyszínére, miután a második kiszemelt pizzázó se volt szimpatikus. Ami nagyon tetszik Anchorage-ban, hogy szellősek az utcák, szélesek, kicsi autós forgalommal. Nagyon tiszta a levegő, sok a virág, vannak kisebb-nagyobb parkok. Ami viszont nem tetszik és meglepő, hogy egészen sok a hajléktalan. Azért meglepő, mert itt még nyáron is 10 fok alá megy a hőmérséklet éjjel, és nem tudom elképzelni, hogy télen mit csinálnak. A hajléktalanok egy része vagy fixen ittas, vagy be is van mellé tépve. Szomorú látvány. 

Seattle – Alaszka – Vancouver – 12. nap

2025.08.14. csütörtök 

Kialudtuk magunkat, készítettünk egy jó kis reggelit (Judit készítette!) majd 11 előtt elindultunk kocsival a negyedórányira lévő Exit Gleccserhez.

Az Exit-gleccser szintén az alaszkai Kenai-hegységben található Harding-jégmezőből származik, mint a tegnap látott másik két gleccser, ezáltal ez a terület is a Kenai Fjordok Nemzeti Park egyik látnivalója. Alaszka egyik legkönnyebben, kocsival megközelíthető völgygleccsere. A klímaváltozás okozta gleccser-visszahúzódás jól látható, sőt táblákkal jelzik, hogy mikor meddig ért el a gleccser. Érdekes volt mind a túraútvonal mentén, mind pedig az autóúton látni ezeket az évszámokat jelző táblákat. Például 2013 és 2014 között körülbelül 57 méterrel húzódott visszább. A park tudósai folyamatosan figyelemmel kísérik és rögzítik a gleccser gyorsuló visszahúzódását. 

Mára borús időt ígért, cserében szépen sütött a nap. Eddig majd mindig jobb idő lett, mint amit ígért az időjárás-jelentés, vagy amit vártunk. 

A gleccser után hazamentünk lepakolni néhány dolgot, majd az ebédre készített szendvicseinkkel lesétáltunk a két percre lévő partra, és leültünk egy padra piknikezni. 

1964. március 27-én, nagypénteken délután 4 perc 38 másodpercig tartó, 9,2-es erősségű földrengés sújtotta Dél Közép-Alaszkát, elsősorban Anchorage városát és környékét. Anchorageban számos, nem megfelelően, földrengésbiztosan tervezett ház, épület és infrastruktúra (burkolatos utcák, járdák, víz- és csatornavezetékek, elektromos rendszerek és egyéb ember alkotta berendezések) jelentős pusztítást vagy károkat szenvedett. 

A földrengés következtében kialakult szökőár körülbelül 139 halálos áldozatot követelt. 8,2 méter magas cunami pusztította el Chenega falut, de a földrengés utáni cunamik súlyosan érintették Whittiert, Sewardot, Kodiakot és más alaszkai közösségeket is, valamint a kanadai Brit Columbia, az amerikai Washington, Oregon és Kalifornia államok lakosságát is. 

Seward városkát úgy mosta el a cunami, hogy a part menti ipari területet, elsősorban halfeldolgozó üzemeket teljesen elpusztította, melyek ezt követően itt már nem is épültek újjá, ezzel a városkép teljesen megváltozott, szebb lett.

Ennek az 1964-es tragédiának a város különböző pontjain állítottak táblákat, a túlélők elmesélésével, megélésével.

Délután a szintén közelünkben lévő Sealife Centerbe mentünk. Ez a tengeri élettel foglalkozó, kutató és mentő társaság Amerika partjai mentén található csapatok egyike. Ők a teljes alaszkai területért felelnek, sokszor egész távoli területen mentenek meg sérült vagy anya nélkül maradt bébi állatokat, hogy aztán felépülésük, vagy egy adott életkor után visszaadhassák a természetnek. Ez alatt az időszak alatt nem csak ápolják és nevelik őket, hanem megfigyelik, elemzik a viselkedésüket, életüket.

Mindenkinek kint áll az utcán a kukája, igyekszik mindenki abba dobni a szemetet, az utca embere is használhatja. De be kell valljuk olyan szinten medve biztos kukák ezek, hogy néha rajtunk is kifogott. 

Este magunknak főztünk, hogy minél inkább fogyjon a kajánk, mert holnap utazunk tovább. 

Seattle – Alaszka – Vancouver – 11. nap

2025.08.13. szerda

Órára keltünk mert ma izgalmas programra mentünk. Bár csak fél 10-kor indultunk, de fél 9-re már ott kellett lenni: egy nagy katamaránnal kihajóztunk a Kenai Fjord Nemzeti Parkba, hogy két gleccsert is megcsodáljunk: Holdgate és Aialik gleccserekhez jutottunk el. Seward kikötőjéből indultunk, a Resurrection-öbölből. Az út során bálnát, vidrát, fokát is láttunk, meg sok különböző tengeri madarat és végül delfinek lubickoltak a hajó mellett, versenyt úszva a katamaránnal. Ugyan sokan voltunk a hajón (kb 200-220 fő), de igazán profin szervezett volt minden: a kapitány sok érdekességet mondott el a 7,5 órás út során, folyamatosan ő is és az egyik embere is pásztázták a tengert távcsővel, hogy ha bármit meglátnak azt meg tudják mutatni nekünk. Sőt a környező hajókkal is kapcsolatban voltak, valaki valamit látott, akkor jelezte a másik hajó kapitányának. 

Több helyen megálltunk, nem csak a gleccsereknél. Mondanám, hogy nem volt felhőtlen a napunk, de ez abszolút csak az időjárásra volt igaz. Néha egészen szürke napnak tűnt, ha a tájat néztük, de aztán egy vidra, vagy fóka bekerült a képbe és minden más lett. Valószínűleg tűző napsütésben ez kicsit más, de ez egy jóval előre befoglalt program volt, így mi alkalmazkodunk a kevésbé eső mentes időhöz. Délelőtt csak felhős volt, délután aztán volt, hogy egy-két zivatar elkapott minket. De ez egy fedett hajó volt, aminek ki lehetett menni a külső fedélzetére is, de alapból bent tudtunk ülni. Azért volt olyan is, hogy álltunk kint a szakadó esőben és meredten bámultunk a tengert, hogy hol bukkan fel a bálna. De akkor legalább nem voltunk sokan, a társaság java “félt” az esőtől. Mi mondjuk alaposan felöltöztünk és hoztunk sapkát is meg esőkabátot is.

Tudtátok, hogy a tengeri vidrák a legkisebb tengeri emlősök? Kifejlett állapotban a hím elérheti a másfél méter hosszúságot és a 32 kilót. És ő az egyetlen tengeri emlős, melynek nincsen szigetelő zsírrétege ami melegen tartaná őket, ellenben nekik van a világon a legvastagabb, legsűrűbb szőrük. Az alaszkai tengeri vidrákat a 17 és 18-dik században a kihalás széléig vadászták, hogy a szőrük iránti világméretű keresletet kielégítsék. Ma már újra sok helyen megtalálhatóak, és végtelenül cukik.

Délben kaptunk ebédre egy jól megpakolt szendvicset, meg nasit üdítővel. Délután még sütit is osztottak, majd 5 órára visszaértünk a kikötőbe. 

Nem indultunk egyből haza, a kikötő környékét fel akartuk kicsit fedezni: elsősorban halas éttermek, ajándék boltok, szállodák sorakoznak a parton. Ahogy ezeket nézegettük, egyik-másik ajándék boltot belülről is, közben betévedtünk a 70. Seward Silver Salmon Derbyre. Ez Alaszka állam legrégebbi és legnagyobb horgászversenye, ami nem csak a helyiek között hanem egész Alaszkában népszerű a horgászok körében. 

Tegnap este láttam, hogy a város másik végén (ahol a mi szállásunk is van), ott is meglepően nagy élet van, így a Bandi azon az oldalon nézett ki egy lazacos helyet a vacsorához. Eddig ez volt a legfinomabb vacsoránk. Ki is purcantunk mire hazaértünk a két percre lévő étteremből. 

Seattle – Alaszka – Vancouver – 10. nap

2025.08.12. kedd

Reggel elhagytuk Glacier View nevű falucskánkat valamint az azt körülvevő hegyeket és gleccsert. 

Seward felé vettük az irányt reggel 9-kor. Útközben Wasilla nevű városban beugrodtunk kaját venni, majd a város szélén a Reflection Lake (Tükröződés tavát) jártuk körbe. Olyan klassz kis napos idő van megint, hogy néha már pólóban vagyunk. 

Anchorageból délre menet az autóút mellett volt egy Beluga Pont nevű hely, ahol a csendes óceán ezen öblében sok beluga bálna él, és megfigyelhetőek. Láttuk őket, bár elég távol voltak… Higgyétek el, ezen a két képen ők vannak! 

A Glacier-Viewban lévő házi nénink, Sandy ajánlotta, hogy Sewardba menet álljunk meg az Alaska Wildlife Conservation Centernél, avagy egy olyan vadrezervátumban, ahol mentett állatokat gondoznak addig míg vissza nem tudják adni a természetnek. Sokféle állatot láttunk: farkast, rénszarvast, jávorszarvast, baglyot, medvét, bölény, tarajos sült, prérifarkast és pézsmatulkot. Bevallom voltak újdonságok abban a 2,5 órában.

A Kenai-félszigeten, az Alaszkai-öböl egyik fjordján, a Resurrection-öbölnél található Seward, ami Alaszka déli partján fekszik, körülbelül 190 km-re közúton Alaszka legnagyobb városától, Anchorage-tól.

A 2717 lakosú Seward a nevét William H. Sewardról, az Egyesült Államok korábbi külügyminiszteréről kapta, aki 1867-ben, Andrew Johnson elnök adminisztrációja alatt, Alaszka megvásárlásának megszervezését irányította az Egyesült Államok részéről.

Seward az Alaszkai Vasút déli végállomása és az eredeti Iditarod (kutyaszánhúzó) verseny eredeti kiindulópontja a város déli végén van (a szállásunkhoz egész közel), a parton. 

Este 6 körül érkeztünk meg, kipakoltunk, majd Judit és Bandi elment sétálni a parton egyet, míg én ugyanott futottam. A part majd teljes hosszában lakó autókkal van tele Amerika és Kanada különböző államaiból. Vacsira magunk főztünk, majd kidőltünk.  

Seattle – Alaszka – Vancouver – 8. nap

2025.08.10. vasárnap

Fél 9 után ébredtünk, és kicsit kapkodva szedtük össze magunkat, ugyanis 10 órakor ki kellett jelentkezzünk a Denali-s szállásról. Szakadó esőre keltünk és 5 fokra, amit csak háromnak lehetett érezni… Megállapítottuk, hogy tökéletes az eső időzítése, nekünk az elmúlt két napban alaszkai viszonylatban nagyon szép időnk volt, időnként sütött a nap és nem esett az eső. Azt néztük, hogy erre a területre, amit ma elhagytunk estére már csak 1 fokot ígér, ónos esőt és havazást. Nem vártuk meg, hogy igaza van-e, inkább elindultunk délebbre. 

A mai cél a Glacier View nevű hely, ami a Matanuska Gleccser közelében található. 

Mivel ma van Bandi szülinapja, így kerestünk egy klassz éttermet. Jobban mondva anno leveleztem a mai szállásunk házi gazdájával, Sandyvel, aki ajánlott néhány helyet. Az egyik a Wasilla nevű városban lévő Chepo’s nevű mexikói étterem volt, ezt választottuk. Itt már nem esett az eső, ami egyre biztatóbb volt.

Délután 5 óra volt mire az új szállásunkra értünk a Glacier View nevű 234 lakosú falucskában. Egy nagyon aranyos kis kétszobás faház a hegyek között, az erdő szélén. A házigazda Sandy és Dan végtelenül kedvesek, szimpatikusak. 

A falucska 30 mérföld (48 km) hosszú és ezalatt a néhány kilométer alatt a szintkülönbség is rendesen váltakozik 1430 és 3285 láb (436-1000 méter) között. Szóval amikor azt mondom, hogy átugrottunk a szomszédba vacsizni, akkor elmentünk egy 43 km hosszú gleccser mellett, egy repülő leszálló pálya mellett, átszeltünk néhány hegyet, és utaztunk egy kétsávos autóúton 20 percet. De ez csak a visszaútra volt igaz, mert odafelé megálltunk több helyen is folyamatosan rácsodálkozni a tájra. Sőt tettünk egy mini túrát is. 

A vacsora helyünk egy nagyon hangulatos helyen volt. Várnunk kellett mert tele volt mikor megérkeztünk. Leültünk kint, de hűvös, szeles volt: 5 fok, de hőérzetre mínusz 1. Cserébe a várakozásért, nagyon finom vacsit kaptunk. 

Este 10-kor még ilyen világos és szép időnk volt:

Seattle – Alaszka – Vancouver – 6. nap

2025.08.08. péntek

A mai nap a Denali Nemzeti Parkról szólt. Délelőtt 10 órakor indultunk a szállásról. Kicsit csípős volt a reggel, induláskor “már” 10 fok volt. De nem esett az eső és ennek mi nagyon örültünk. 

A nemzeti parkba egy hetes belépő van, ami fejenként 15 dollár. Néhány helyre el lehet menni kocsival, de vannak olyan területek, ahova csak a park által fenntartott busszal lehet eljutni. 

Sok túra útvonal van, és jó mert a térképen nem csak azt mutatja, hogy merre van, hanem hogy milyen hosszú, illetve mennyire könnyű, vagy nehéz. Ez alapján könnyebb választani. 

Kezdésnek a Savage River Loop nevű túra ösvényen mentünk végig, a Savage folyó mentén – mint ahogy a túra neve is mutatja. Ez egy könnyedebb túra, ami aránylag sík területen megy végig, de körbe veszik a hegyek, ami miatt olyan látványban volt részünk, hogy lassan haladtunk. Néhol letértünk az útról, elkalandoztunk egy-egy szikla megmászására, vagy helyi állatok felfedezésére. Macit nem láttunk, pedig a parkoló menti tábla ígérte, hogy itt még az is van. 

A túra után még egy másik kisebb ösvényen végig mentünk, majd a látogató központ melletti grill-be ültünk be “uzsonnázni”. Elpilledtünk, és mivel már 5 óra volt, inkább elmentünk a negyedórányira lévő boltba, mert fogytán a tej. Hát, a bolti árak Amerikához képest is dupla annyiak, szóval semmi se olcsó.de legalább van bolt.

A nap poénja az volt, amikor jöttünk visszafelé  a boltból, akkor a Nenana folyó felett átkeltünk egy magasan lévő hídon, és közvetlenül utána volt egy poros, koszos kis kiálló, ahol Bandi leparkolt, mondván hátha ki tudunk sétálni, körbenézni. Egy vékony kis ösvényt találtunk, ami kivitt minket egy szikla szélére, ahonnan a folyóra is szép volt a lelátás és a hídra is. Fotóztunk és élveztük a látványt, majd libasorban elindultunk vissza. Én mentem elől, de félre kellett állni, mert jött szembe egy korunkbeli srác motoros ruhában. Megkérdi egyszerű angolsággal, hogy szép-e a kilátás. Mondom igen, érdemes kisétálni (hasonlóan egyszerű angolsággal). Majd Bandi mond nekem valamit, mire a srác: Csak nem magyarok vagytok? – Ő Szegeden él, de kijött a nagynénjéhez San Franciscoba úgy egy hónapra, hogy közben motorral túrázik Alaszkában. Minden évben kijön, a motor fixen meg van, és a nemzeti parkokat járja be. Idén Alaszka van neki soron. Ez is egy élet. De szimpi srác volt. 

Egész nap jó időnk volt, leginkább ahhoz képest, hogy esőt ígért mára. Hűvös, szeles idő, sőt eleinte eléggé felhős, de van dzsekink is és sapkánk is, így nem fáztunk. És egy idő után egyre sűrűbben előbújt a nap, megvilágítva a hegyek csúcsait. Ahogy haladtunk a szálláshoz visszafelé, szemben láttuk, hogy már szakad az eső előttünk, de mi még napsütésben voltunk. Oldalra nézve éles, határozott színekben ott pompázott a szivárvány nekünk. Csoda szép volt. 

Este egy nagy Uno Flip party-t tartottunk sok nevetéssel.