Vietnam 8. nap

2025.01.14. kedd

Fura egy éjszaka volt. Az hagyján, hogy éjjel 2 előtt még mindig nem vagyunk álmosak, és már csak azért megyünk aludni, mert tudjuk, hogy reggel fel akarunk kelni, de most éjjel még program is volt. Lefeküdtünk, majd egy negyed óra múlva (éjjel kettő körül volt) iszonyat hangos riasztó szólalt meg. Én még ébren voltam, felpattantam, és kimentem az apartmanból a lépcsőházi folyosóra, ahol szólt ezerrel az összes tűzjelző. Bandi felébredt rá, Szécsiéket ébreszteni kellett. Már húztuk a cipőt, meg valamit a pizsire, hogy elinduljunk lefelé a 36-dik emeletről gyalog, mivel a liftek emiatt nem működtek. Még hamar a telefont felkaptuk, indultunk ki, amikor leállt a riasztó. (Kb 5-7 percig szólt, ami nem sok, de egy ilyen feszkós helyzetben elég hosszúnak tűnik.) Dilemmáztunk egy darabig, de mivel nem kapcsolt be újra a riasztó, így csak annyit tettünk, hogy a teraszról ellenőriztük van e füst, jönnek e a tűzoltó autók. Az utcán nyugi volt. Visszafeküdtünk. Negyed óra múlva, mikor végre fejben elengedtük a témát és bealudtunk újra furcsa hangra ébredtünk ismét. Valaki hangosan beszélt a folyosón. Kimentem, a hangosbemondóban többször is jelezték vietnámiul és angolul, hogy téves riasztás volt a tűz riadó. Persze elsőre nem értettük, kivártuk míg újra bemondta, de akkor sem voltunk teljesen biztosak. A liftek már működtek, a folyosón csak mi voltunk kint és az utcán nem rohantak az épületünk felé a tűzoltó autók. Így aztán úgy döntöttünk, hogy visszafekszünk. Utána már nyugi volt.

Reggel elég nagy párára keltünk, megint teljesen más volt a kilátás a teraszunkról. Úgy különben meleg van, 33 fok, sőt dél körül már sütött a nap.

Reggeli kávéra elugrodtunk a szomszéd épület aljába, de nem volt olyan finom, mint a tegnapi. 

Miután teljesen összekaptuk magunkat elmentünk egy klassz helyre egy brunchra (reggeli-ebédre) a Tartine Saigon nevű helyre. Szuper a hely, csak ajánlani tudjuk. 

Kaja után (ami már dél után volt) elsétáltunk a nem messze lévő Jade Emperor Pagoda buddhista templomhoz. 

Majd egy szép nagy park és egy frissen nyitott Holdújévi vásárt néztünk meg. A vásárban kézműves és kevésbé kézműves árusok és sok (ahhoz képest szép) műanyag sárgán virágzó fa volt. Olyasmi volt mint nálunk egy karácsonyi vásár, csak 30 fokkal melegebb helyszínen. Egyértelműen ez a legnagyobb ünnepük. Most, hogy két hét van már csak hátra a Holdújévig, egyre inkább mindenhol és mindenkin látszik a készülődés. 

A piros a jó szerencse, boldogság színe míg a sárga a barátság színe. Ezek a színek ilyenkor mindenben megjelennek: díszítésben, dekorban, ruhájukban, ajándékban. Újra és újra megkérdeztük ma a fiatalokat, hogy mi ez a fotózkodási őrület, mert itt is bármerre fordulunk azt látjuk, hogy a fiatalok (elsősorban a lányok), kimennek a parkokba, elegánsabb épületekhez és magukat fotóztatják. Maguknak készülnek a képek, így az év végéhez közeledve, amolyan emlék képeket készítenek. (Szóval amit korábban írtam, hogy az iskolai évkönyvbe, azt félre értettük, az csak simán évkönyv, vagy album.)

A Függetlenségi palota (Independence Palace) volt a következő állomásunk.

A jelenlegi Függetlenségi Palota építését Ngô Đình Diệm elnök 1962-ben rendelte el a régi palota pótlására, amely súlyosan megrongálódott a Vietnami Köztársaság légierejének két disszidens pilóta bombázása miatt. Ngô Viết Thụ építész tervezte, és a Vietnami Köztársaság (vagyis Dél-Vietnam) elnökének otthona és munkahelye volt. 1966-ban adták át az épületet. Saigon eleste 1975. április 30-án véget vetett a vietnami háborúnak, amikor az észak-vietnami hadsereg harckocsija betörtek a palota kapuin. Vietnam újraegyesítése után az épület továbbra is kormányzati épületként és elnöki hivatalként működött egészen 1976-ig, amikor Dél-Vietnam fővárosát hivatalosan Hanoiba költöztették, és a kormány funkcióit áthelyezték. A palotát ma múzeumként őrzik.

Már nem voltunk messze a piactól, ami egy fedett piac. Ez azért is jött jól, mert míg bent voltunk elég nagy zuhé kerekedett. Talán jót is tett a városnak, picit felfrissült estére a levegő. Haza taxiztunk, mert mindenki érezte, hogy egy tökéletes talp masszázsra van szüksége. 

Otthoni zuhany után visszamentünk a városba vacsorázni a japán negyedbe. Iszonyat finom hamburgert ettünk. Utána még elég sokat sétáltunk, mert Bandi kinézett egy buli utcát, a Bui Vien Walking Street-et, ami odébb volt. Teljesen őrült utca volt, végtelen hangos zenével. 

Vietnam 7. nap

2025.01.13. hétfő

Reggel egy teljesen új világban ébredtünk. Olyan ez most mintha új országban lennénk. Ég és föld Hanoi és Saigon. Hanoi egy nagyon nyüzsgő, sok szűk és sűrű utcán a forgalommal megküzdő emberek hada, ahol ront a helyzeten a millió árus. A házak lepukkantabbak, az emberek anyagi helyzete kevésbé tűnik jónak. Saigon nagy széles utakkal rendelkező, építészetileg is teljesen más képet mutató nagyváros, ahol ugyanúgy meg van a nyüzsgés és a hatalmas forgalom, de jobban elférnek a tágas utak miatt, kevésbé érzem magam tömegnyomorban.

A szállásunk egy teljesen újonnan épült városrészben van, tele 40-50 emeletes épületekkel, közte parkok, üzletek. Azt mondanám, hogy amerikai nagyváros jellege van Saigonnak.

Reggel nem lettünk kész hamar, fél 12 volt mire elindultunk, bár addigra már egy kávé – croissant reggelin túl voltunk. Mivel Airbnb-ben vagyunk, az étkezésről itt most mi gondoskodunk magunknak. 

Mivel a belváros szélén lakunk és Ho Chi Minh város egy baromi nagyváros, (Vietnám legnagyobb városa), így amikor gyalog elindultunk, akkor majd egy óra volt mire az “Andrássy útra” beértünk. Itt az Operától kezdve a régi posta épületén át, a Ho Chi Minh szoborig bejártuk a belvárost. Van egy nagyon kedves kis utca: a könyvesboltok utcája, ami szintén a közelben volt. 

Kerestünk egy vietnami éttermet, hogy megebédeljünk. Amikor bementünk kissé aggódó tekintetek fogadtak bennünket, amit elsőre nem tudtunk hova tenni. Kiderült, hogy nem tudnak angolul. De az étlap képekkel volt teli, és minden étel alá oda volt írva angolul hogy mik a hozzávalók. Így könnyű volt választani, elmagyarázásra pedig a nemzetközi mutogatást választottuk. 

A Ho Chi Minh város történeti múzeumába mentünk el még. Itt is rengeteg végzős lány dolgozott az évkönyv fotóján. Mindenhol csinosba felöltözve, különböző furcsa pozíciókba vágva magukat sorra készítették a képeket. 

A múzeum után kellőképpen legyalogolva a lábunk, kitaláltuk, hogy vissza grab-bal, vagyis a helyi Uber taxival megyünk. Bandi hívott is egyet online. Hazafelé meg arról beszélgettünk, hogy milyen jól esne egy lábmasszázs mindenkinek és tulajdonképp a szomszéd ház aljában van egy masszázs szalon, így messzire se kell menni. Először csak bejelentkezni akartunk 2 órával későbbre, de ott ragadtunk. A masszázs után még a kisboltba bementünk, majd az estét végig társasoztuk.

Vietnam 6. nap

2025.01.12. vasárnap

Kialudtuk magunkat és kihasználtuk, hogy a reggeli 10 óráig tart. Utána muszáj volt összepakolnunk, mert ez volt az utolsó napunk Hanoiban. 

Amikor kijelentkeztünk a szállásról a csomagjainkat ott hagytuk és még tettünk egy kört a város őrült forgatagában.

A kis tó mentén ma megint lányok fotózkodttak. Nem tudtuk eldönteni, hogy ma újra készülnek a képek, amiket 2 napja készítettek (tudomásunk szerint a végzős diákok az iskolai évkönyvbe), hiszen ma szép idő van és süt a nap, vagy ez különben is egy fix szokás náluk.

Majd beneveztünk arra a szendvicsre, amit Dani mutatott nekünk, a Binh mi-re. A hanoi utunkat egy jó masszázzsal zártuk. Este 7 órakor indult volna a repülőnk át Saigonba, mai nevén Ho Chi Minh városba. Ahhoz, hogy a belföldi fapados járaton a nagyobb bőröndjeink is feljussanak a gépre egy magasabb kategóriájú jegyet kellett venni (jobban mondva a legmagasabbat). De olyan minimális volt a jegyár különbség, hogy nem is gondolkoztam rajta sokáig. Ehhez a jegyhez viszont járt minden. Amikor feladtuk a bőröndöket jelezték, hogy elsőbbségi bejutás kaptuk a biztonsági részen, majd menjünk a légitársaság VIP várójába. A váróban kajával fogadtak, hamar eltelt a várakozási idő. Késett a gép közel egy órát, de amikor elkezdték beszállítani az utasokat és mutattuk a beszálló kártyáinkat félreültettek minket azzal, hogy jön majd értünk a privát busz. Mikor már mindenki sorban állt a buszhoz, akkor minket négyünket kézen fogtak és lekísértek egy kisbuszhoz, azzal pedig kivittek úgy a repcsihez, hogy biztosan mi szálljunk fel elsőként. Végül kiderült, hogy az első 3 sorban csak mi ülünk. Gábor szerint tuti megvettem az első három sort. Ehhez a jegyhez járt kaja is a gépen, sőt 3 különbözőből lehetett választani.

Este 10 óra volt mire landoltunk, 11 mire kijöttünk a reptérről, hogy a szálláshoz kapott transzfer felvegyen minket.

Egy Airbnb apartmant béreltünk két hálószobával a belváros szélén, a Saigon folyó partján egy 45 emeletes épület 36 szintjén. Iszonyat pazar kilátással a 9,4 millió fős városra.

Vietnam 5. nap

2025.01.11. szombat

Az, amikor az ember egy hajón ébred a világ nyüzsgésétől és hangos zajától távol, a semmi közepén, de mégis a természet csodálatos és leírhatatlan szépsége között, az nálam a top tízes pillanat. Se net, se térerő, emberek is csak mértékkel, viszont a szemünk előtt a világ csodája, amiben gyönyörködhetünk. Fel se kell kelni, mert a lábunk előtt lévő szoba ablakából már ott vár minket a látvány mikor kinyitjuk a szemünket. De azért, hogy az enyhén borús, felhős égen mérsékelten átszűrődő napfelkeltét megpillantsuk inkább felkeltünk reggel 6-kor és felmentünk a hajó tető teraszára.

Korán kaptuk a reggelit, hogy aztán reggel 8-kor már kint biciklizhessünk Cát Bá szigetén, betekintve az egyik helyi falu életébe. Egy emelkedőkkel színezett 5 kilométert tekertünk, bivalyt néztünk, helyi töményt kóstoltuk, virágot néztünk a mező mellett, kutyákkal barátkoztunk…

Mikor visszatekertünk a hajóhoz összepakoltunk, és kijöttünk a szobáinkból, hogy a személyzet rákészülhessen a következő csapatra. Míg mi a tájban gyönyörködtünk az ebéd is elkészült. 

A kikötőbe délben szálltunk ki, ahonnan bő 4 óra lett volna a visszaút Hanoiba, ha nem késik 40 percet a busz. Na és aztán az se javított az időn amikor egy nőt elsodort a busz… Ez konkrétan úgy történhetett meg, hogy a gyalogosok az úttestre kényszerülnek majd mindig, vagy mert nincs járda, vagy mert a járdát teljesen másra használják: parkolnak rajta, vagy motorral közlekednek a járdán, de sok esetben az árusok és portékáik foglalják el a helyet. Így aztán a busz a szűk úton evickélt a szembejövő forgalom és a mellette haladó gyalogos forgalom között, de nem volt teljesen sikeres a történet. Szerintem a sofőr észre se vette, csak a nő a családjával volt, akik elkapták, hogy ne essen el majd erős kiabálásba kezdtek, jelezvén a sofőrnek, hogy mit gondolnak. A busz megállt, a sofőrünk lelkiismeretesen bocsánatot kért (nem értettük, de így értelmeztük a jelenetet), majd a nő fia olyan szinten kezdett el kötözködni, ordibálni, hogy a családjának kellett lefognia. Végülis a balesetes nő védte a sofőrt. Na ezzel is elment vagy 10 perc, de aztán megoldódott a feszültség és tovább robogtunk. A nőnek különben láthatóan nem lett baja.

Hanoiba visszaérve felfrissítettük magunkat, majd egy vacsorával indítottuk az estét. Visszamentünk abba az étterembe, ami eddig a legjobban tetszett nekünk arra gondolva, hogy volt azon az étlapon még sok olyan étel, amit nem próbáltunk ki.

Péntek és szombat este van a városban éjszakai piac, ami ráadásul tök közel van hozzánk. Oda-vissza végigjártuk, néhol megharcolva a tömeggel, alkudozva mindenen vásárolgattunk.

Egy koktéllal zártuk az estét majd fél 12 körül hazabattyogtunk a szállásra.

Vietnam 4. nap

2025.01.10. péntek 

Reggel fél 8-kor újra útra keltünk Hanoiból, hogy a Ha Long-öbölbe eljussunk egy kétnapos túrára. Ennek érdekében 6-kor keltünk. 

A Ha Long-öböl egy 1 500 km² nagyságú terület a Vietnámi-öbölben, Vietnám északi részén, Hanoitól délre. Hivatalos adatok szerint 1969 mészkőszikla emelkedik ki a vízből, amelyek többsége lakatlan sziget vagy szirt, nagy része több száz méter magas. A mészkősík, amin az öböl található, süllyed. 1994-ben az UNESCO természeti világörökségi helyszíneinek listájára került.

Vịnh Hạ Long név jelentése: „az alámerülő sárkány öble”. A legenda szerint az öböl a tengerhez közeli hegyekben élő sárkány közreműködésével jött létre. Amikor a sárkány a parthoz szaladt, farkával mély barázdákat húzott a földbe, amit – miután a sárkány a vízbe merült – elárasztott a tenger.

Az árapály váltakozása, az időjárás, a szél és a víz üregeket és barlangokat alakított ki a kőzetben, amelyeknek egy része csak apálykor látogatható. Közülük sokat növényzet borít, a nagyobbakon sűrű dzsungel található. Egyes barlangokban és üregekben különös alakú álló- és függő cseppkövek vannak.

Busszal jöttek értünk a szállodához, hogy majd komppal vigyenek át minket Cát Bá szigetére, ahol végül újra buszra szálljunk és eljussunk a kikötőbe. Elsőre kissé szervezetlennek tűnő rendszerben folytak a dolgok. Míg a tegnapi busz kiránduláson a túra vezetőnk mindig mindent érthetően többször elmondott, mikor hova megyünk és ott mit fogunk csinálni, addig a mai srác, aki a segítő volt a buszon nagyjából semmiről se tájékoztatott minket. Tulajdonképp a kikötőben leszállva a buszról ott hagyott minket, mondván neki csak az volt a feladata, hogy ezt a 20 embert eljuttassa erre a pontra. Aztán mi csak ott álltunk és vártunk nézegetve a sziget, kikötő melletti szállodáit, méregetve, hogy vajon melyik lesz az ideálisabb, ha most így itt maradtunk a semmi közepén, mert hát nem tudtuk, hogy mi fog történni, vagy mi kell történjen. Aztán egyszercsak előkerült Tom, a mi idegenvezetőnk a hajóról. Névsor olvasást tartott, és onnantól kezdve pikk-pakk a hajón találtuk magunkat. 

Most déltől következő délig a hajón leszünk. 

Ebéddel vártak minket a hajón, majd délután a hatalmas kősziklák között hajózva élveztük a tájat, a csendet, a nyugalmat, és a vízen való ringatózást. Néhol vízen úszó mini falvak törték meg a táj színét, ami előtt elhaladva egy-egy kutya ugatással jelezve védte a területét.

Sajnos nem volt végtelenül jó időnk, de azért a kajakozást kipróbáltuk, sőt Bandi és Szécsi Orsi fürödtek is. 

Délután tovább élvezve a környezetet sokat nevettünk, kikapcsoltunk majd részt vettünk egy főző tanfolyamon, amin a tavaszi tekercs elkészítésének tudományát tulajdoníthattuk el.

Este pedig meglepően hamar kipurcantunk. 

Vietnam 3. nap

2025.01.09. csütörtök 

Tegnap este semmi nem segített az elalvásban. Valamennyire mindannyian küzdöttünk a legyőzhetetlennek tűnő erőkkel: ott volt a Jetlag, aki szerint éjjel kettőkor se volt még alvás idő, és ott volt a szemben lévő házban a karaoke est, ahol énekelni nem tudó, ámde bizonyítani akaró emberek próbálták ki magukat mikrofonnal a kezükben. 

Pedig reggel órára keltünk, mert jött értünk a busz 8 órakor a szálloda elé, hogy néhány további korán kelővel együtt nekivágjunk Ninh Binh tartomány szépségeit felfedezni. Fél 9-re mindenkit összeszedett a busz és tartottunk a 100 km-re lévő észak-vietnámi, de Hanoitól dél-keletre fekvő helyre. 

4 programunk volt, amit közben egy ebéddel vágtunk ketté. 

Először a 10. századból származó Dinh Tien Hoang király templomához mentünk, ami a Ma Yen-hegy lábánál található és Hoa Lu ősi fővárosának történelmi-kulturális emléke, Truong Yen községben.

Majd Tam Cocban biciklizéssel folytattuk, egy 5 kilométeres kis körre tekertünk ki, ahol az idegenvezetőnk mesélt a vietnami hagyományos falvak életéről is miközben a tájban gyönyörködtünk. A bicikli és az út minősége erősen hasonlított egymásra, de legalább meg volt a kihívás, amikor egy masszívabb sáros részre értünk. 

Visszaérve a biciklizésből hagyományos vietnami ebéddel vártak minket, többféléből lehetett választani (de ez most nem volt annyira finom, mint az előző két napi kajánk).

Ebéd után Tam Cocból indulva a Ngo Dong folyón sampan go-ból, vagyis hagyományos folyami csónakokból élveztük a gyönyörű tájat. 7 km hosszan a folyóról fedezhettük fel az egymás hegyén-hátán előttünk elterülő hatalmas hegyek szikláiból kinőtt zöld növényeket. A kis hajókkal három barlangon haladtunk át. A párás levegő néhol misztikussá varázsolta a látványt, a távolabbi hegyeknek már csak a kontúrját mutatva. És ugyan napsütésben nem volt ma részünk, de fázni se fáztunk.

Délután, utolsó programként megmásztuk a Núi Ngoạ Long hegyet. (más néven Fekvő Sárkány-hegy), 500 kőlépcsőn felfelé menetelve. A hegyet a legjobb kilátónak tartják ahogy Tam Coc buja tája fölé emelkedik és panorámás kilátás szépségét kínálja a rizsföldekre, közeli falvakra és a hegy lábánál tekergő folyóra. Klassz volt, hogy amit először bicikliről láttunk, azt később a folyón haladva, majd egy hegy csúcsáról csodálhattuk. Igazi gyöngyszem volt a nap végére.

Negyed hatkor indultunk vissza a busszal és majd 8 óra volt mire a csütörtök esti Hanoi belvárosi káoszon átverekedtük magunkat és a szállodánknál kiraktak bennünket.

Első este két utcával lejjebb elmentünk egy étterem előtt, amit a többiek megállapítottak, hogy ki kell próbálni. Aztán tegnap is elmentünk előtte. Szécsi Orsi lefotózta, hogy majd könnyebben visszakeressük. Közben próbáltuk a Google Maps-en megkeresni, hogy hányas értékelésű, de elsőre nem találtuk. Este jött az ötlet, mi lenne ha oda mennénk, nincs messze és jól is nézett ki. Hát, nem csalódtunk: előételt, főételt és desszertet is ettünk. Minden nagyon jó volt, de így is fél 11 volt mire újra a szállásra értünk, hogy nyugovóra térjünk.

Vietnam 2. nap

2025.01.08. szerda 

A szállás kényelmes, a reggeli ázsiai: sokféle, különféle módon elkészített zöldség, tojás, rizs. Gyümölcsök, minimális sajt és felvágott, na meg pékáru. 10-ig van reggeli, mi még épp elértük. Gáborék inkább aludtak.

A környékünket jártuk be délelőtt:

A mi utcánkra merőleges utcában, az óvárosban ugyan, de ahhoz képest egy nyugodt részen található Hanoi utcai művészete, néhány falfestmény, amely a város régi világát próbálja megmutatni. A Phung Hung utca falfestményeit egy közösségi művészeti csere program keretében vietnami és koreai művészek készítették 2018-ban.

A festmények az ezer éves Hanoi hagyományos és kulturális értékeit emelik ki, helyi árusokról, virágot szállító nőkről, utasokkal csilingelő villamosokról és egyebekről mesélnek, mintha a múlt kéz a kézben járna a jelennel.

Az út mentén már a jelenben vagyunk: millió motor parkol egymás hegyén-hátán, közben a járdát motorral is használják, és az út túloldalán az utcán árulják a fényes barnára sült kutyahúst. Beleborzongok.

Vietnámban idén január 29-én ünneplik a Holdújévet, a Tet ünnepét. Ez az időszak már a készülődés időszaka. A vietnamiak úgy tartják, hogy a kutya hús fogyasztása újévkor elűzi a balszerencsét.

Különben járda, vagyis az a hely, ahol a gyalogos biztonságosan közlekedhet Hanoi belvárosában nem igazán ismert. Egyéb funkciókat tölt be: az árusok mindent oda pakolnak ki, de olyan szinten mintha az a bolt része lenne, majd az áruk közé beülnek várva a vevőket. Ha nem bolt van az utcában, hanem kifőzde vagy kávézó, akkor a viccesen kicsi  asztalok és székek vannak kint várva az éhes vendégeket. Így aztán a gyalogos az egyébként is idegbeteg módon közlekedő motorosok és autósok között gyalogol az úttesten… 

Már tegnap este is hamar kiszúrtuk (nem lehet nem észrevenni), hogy minden utcai kajálda, ami lehet étterem is és kifőzde is, apró méretű (amolyan óvodai) műanyag székeket és asztalokat tesz ki étkezésre invitálva az utca emberét, legyen az helyi lakos, vagy bevállalós turista. Na de miért is kicsik az asztalok és székek?

Észak-Vietnam és Dél-Vietnam 1976-os egyesítése, valamint a Doi Moi 1986-os gazdasági liberalizációja előtt Vietnamban nem lehetett magánvállalkozás, sem személyes tőke felhalmozása. Például a kormány biztosította a polgároknak azt az anyagot, amelyből saját maguk készíthették el a ruháikat. A gazdaságok és gyárak kollektív tulajdonban voltak, és a kormány irányítása alatt álltak.

Ebben az antikapitalista és vállalkozás ellenes légkörben az emberek a túlélés érdekében feketepiaci vállalkozásokkal próbáltak meg extra pénzt keresni, ilyen volt például a helyi kifőzde. Illegális és kockázatos volt vállalkozásba kezdeni mert az ember cuccait bármikor lefoglalhatták. Az apró műanyag székek és az apró asztalok könnyen és gyorsan összeszedhetőek, bevihetőek voltak az üzletbe, illetve ha netán lefoglalták, akkor nem egy értékes asztalt vittek el. Ma már ez csak egy örökölt gondolkodásmód, de a szokás erősen megmaradt.

Délben megálltunk egy egg coffee-ra, avagy tojás kávéra. A kávé krémességét cukorral felvert tojássárgájával érik el, igazi vietnami különlegesség. Kifejezetten laktató, édes. Közben a Gáborék is előkerültek így innen már együtt ment a csapat.

Az óvároson keresztül elmentünk a Hoan-Kiem tóhoz, ahol éppen rengeteg végzős diáklány szépen felöltözve az iskolai évkönyvhöz fotózkodott. 

A 12 hektáros tavat Hanoi szívének tekintik, a nyüzsgő város közepén egy olyan pont, ahol kicsit le lehet lassulni.

A francia negyeden át az operaház mellett elhaladva betértünk ebédre a Luk Lak nevű étterembe, ahol kifejezetten jót ebédeltünk.  

The Note Cafe nevű helyen ittuk meg a délutáni kávénkat, ami arról híres, hogy a kávé mellé kapsz egy matricát is, amin üzenetet hagyhatsz és bárhova felragaszthatod. Így aztán a kávézó telis tele van kis jegyzetekkel, üzenetekkel.

Még céltalanul csavarogtunk, hogy aztán a Vonat utcát akkor nézzük meg, amikor menetrendszerinti időben jön a vonat. Az utca velünk párhuzamos, első utca. A Train Street vagy „Vonat utca” az egyik legnépszerűbb turista látványosság Hanoiban. Az egyvágányú vonatsín mindkét oldalán kb. 1 méter távolságban keskeny, szorosan, egymás mellé épített lakóépületek találhatók. Igazából a vasúti sínek az itt lakó családoknak a hátsó udvarai, ahol a vonat naponta néhányszor elrobog. Az itt élők abból élnek, hogy ilyenkor a turistákat leültetik és itallal kínálják. 

Az esténként pedig ma is egy tökéletes masszázzsal zártuk.

Vietnám – 1. nap

2025. január 6-7.

2002-ben, amikor Bandival kezdtünk alaposabban megismerkedni, hamar kiderült Bandi egyik legfőbb utazási vágya: Vietnam – Laosz – Kambodzsa hármas. 

Úgy tűnik eljutunk egy részébe így 23 év után. Tulajdonképpen már többször elkezdtük szervezni, csak valami mindig közbe szólt. Legutóbb tavaly év elejére terveztük és a tervek szerint Szécsiékkel mentünk volna. Sajnos akkor az mégse lett jó nekik, így inkább elnapoltuk az utat, hogy aztán idén együtt mehessünk. 

A repülő járatot hosszan keresgéltük. Időben is és árban is a Turkish Airlines bizonyult a legideálisabbnak. Isztambuli átszállással a menetidő 13,5 óra Budapest-Hanoi között. 

A Budapestről Isztambulba induló járat este 8-kor kellett volna felszálljon, de már a repülőtérre beérkezve láttuk a járatok kiírása között, hogy 15 perccel előbb tervez indulni. A csomag feladáskor a néni még külön kihangsúlyozta, hogy meddig kell a kapuhoz érjünk, mert bizony itt tényleg előbb fog felszállni a gép. 

Vietnamba szükséges vízum, amit online lehet intézni, és már Budapesten a bőröndök feladásakor ellenőriznek is.

Valóban előbb is indultunk. Csalóka, mert a 2 órás menetidőből másfél óránál landol a gép, azt hiszed Oh, mindjárt kiszállok, de olyan nagy a  reptér, hogy az a fél óra eltelik a gép bolyongásával. Amit aztán mi is folytattunk a terminálban való bolyongással.

Az éjszakai repülésnél azt gondolod, hogy milyen klassz lesz, hiszen simán átalszod az időeltolódás miatt megrövidült éjszakát és újult erővel landolsz egy új világban. Nem. Lássuk be a repülőgép ülései nem alkalmasak pihenésre. Na de hát valamit valamiért. (Pedig én még tudtam aludni…)

Szóval, Hanoi és Budapest között 6 óra időeltolódás van, így amikor negyed órával előbb landoltunk, akkor otthoni idő szerint délelőtt negyed 10-volt, nekünk viszont már délután negyed 4. A vízum és útlevél ellenőrzés több mint egy óra volt, majd a szálloda által küldött sofőrrel elindultunk a helyi Vecsésről Hanoi belvárosába.

Vietnam fővárosa nem a legnagyobb város az országban, de így is 8,5 millió a lakosság száma. A mi szállásunk az óváros szélén, de a belvárosban van. Ahogy haladtunk a repülőtérről a város irányába, néztük a keskeny, nem túl meggyőző építészeti “csodákat”, felmerült bennünk a kérdés vajon milyen is lesz a szállásunk. Nagyon jó helyen van, bent a nyüzsgés közepén, sok minden séta távolságra. És kifejezetten szép az épület, meg rendezett.

Pár nappal ezelőtt láttam az Instagramon, hogy Dió Dani a barátnőjével Hanoiban van. Írtam neki és természetesen az volt az első program, hogy összefutottunk miután leraktuk a csomagjainkat és kicsit felfrissítettük magunkat. Így hatosban vágtunk neki az óvárosi céltalan bolyongásunknak. Jobban mondva a cél az volt, hogy vacsorázzunk egy jót. 

Dani megmutatta nekünk a kedvenc szendvicsezőjét előétel gyanánt. A Bánh Mi egy minden sarkon kapható ropogósra sütött mini baguette, amit hosszában kettévágva különböző húsokkal, zöldségekkel és öntetekkel töltenek meg. Ők kipróbáltak egy jó párat az elmúlt napokban, így már bizton állította, tudja melyik a legjobb.  Szuper finom volt, kettesével ettünk egyet, mondván még valahova beülnénk főtt ételt enni. 

Tovább sétálva az őrült forgalomban, ahol három motorra jut egy autó és rengeteg ember, megküzdöttünk és egyben meg is tanultuk a zebra mentes úttesten való átjutás módját: menni kell határozottan egyszerre, kezet feltéve, jelezvén, hogy Köszi! Mert megállni senki sem fog magától, mondván: “Ni-ni! Egy gyalogos az út szélén.” De ha elindulsz, akkor legalább lassítanak. Folyamatosan dudálnak, de szerintem inkább jelzés értékkel (kanyarodni fogok, vagy gyere), nem bosszankodva, anyázva. 

Az ország vékony hosszú területe kb 331 ezer négyzetkilométer, vagyis alig kisebb, mint Németország, lakossága pedig már meghaladja a 100 milliót. Jelenleg a világ 16. legnépesebb hazája. Az északon fekvő Hanoiban tél lévén napközben 20-22 fok van, este lehűl 17 fokig. Kifejezetten kellemes, pláne az otthoni télhez viszonyítva.

Végül Dani javaslatára Duong’s étterembe ültünk be, ami egy Michelin csillagos helyi kis étterem. Minden nagyon finom volt, nem csalódtunk. 

Iszonyat nagy élet volt a belvárosban, amolyan kedd esti buli hangulat. Még a csavargás mellett beültünk egy helyre inni meg beszélgetni, aztán Daniékat spontán haza kísértük, majd mi is visszamentünk a szállásra, ami csak 10 perc sétára van. Ekkor már majdnem este 10 óra volt, de kitaláltuk, hogy milyen jól esne még egy masszázs a repülőn töltött éjszaka után. Az utcánkban lévő szalonban örültek nekünk, hiába tervezték a zárást fél órán belülre, lelkesen fogadtak minket és alaposan megmasszíroztak mind a négyünket. 11 óra után értünk a szállásra, hogy lepihenjünk.

Horvátország, Krka Nemzeti Park – 6. nap

2024. október 21. hétfő

Nyugis, késői kelés, reggeli, majd fél 11-es indulás jellemezte a délelőttöt, hogy aztán Sibeniktől még délebbre eső Szent Nicholas, azaz Szent Miklós Erődöt bevegyük. 

A 16-dik századi erőd egy különálló szigeten van, sőt az oda vezető út is egy szigeten át visz. Jobban mondva csak részben. 

Alaposan kinéztük Bandival a neten, hogy hol lehet parkolni, hol lehet fürdeni, hol van játszótér és hogy ez majd két gyerekkel, két kutyával milyen jó lesz. A közeli félszigeten leparkoltunk, majd egy nem hosszú szép fahídon mentünk át Shkoljic szigetére, ami egy lakatlan, erdős kicsi sziget. A sziget túloldalán azt hittük ugyanilyen fa híd vár minket, ehelyett csak vízben sűrűbben rakott kövek jelezték az utat. Eszti és a gyerekek kérdés nélkül bementek (jó, hát van, aki bírja a hideg vizet), Tomi meg nem csak belement a vízbe, hanem átslattyogott a túlpartra, az erődhöz. 

Utólag derült ki, hogy az erőd felújítás alatt áll, és majd tavasztól látogatható újra, viszont akkor is majd csak Sibenikből érkező hajóval. 

Visszafelé a kicsi Shkoljic szigetet meg a partját is megnéztük, sőt Pogo és Boogie is fürdött. 

Ahol parkoltunk a félszigeten, ott volt olyan szakasz, ahol Tomi is be tudott menni a gyerekekkel, akik nem értem hogy bírják a 19-20 fokos vizet. De bírják. 

A parkolótól a másik irányba van egy kellemes túra útvonal Kanal Sveti Ante vagyis Szent Anthony csatorna túraút, ami oda-vissza több mint 5 km. És közben gyönyörű a kilátás. Pepe és Ádi is tök jól bírta. 

Visszafelé Tomiék még játszótereztek, mi meg Bandival bementünk Sibenikbe csavarogni. 

Este amennyire lehetett aztán összepakoltunk, mivel minden jónak egyszer vége szakad és holnap irány haza. 

Azért a társasjáték még előkerült alvás előtt levezetésképp. 

Horvátország, Krka Nemzeti Park – 5. nap

2024. október 20. vasárnap

Szép napos időre ébredtünk, bár kissé fáradtan. Reggel friss tojást kaptunk a háziaktól ajándékba, ezért aztán készítettünk egy nagy adag rántottát reggelire. Jól belakva fél 11-kor neki indultunk. A Čikola Canyon mellett mindig rácsodálkozunk annak szépségére. 

Első állomásunk Skradin városka volt, ahova eleve kerülő úton jutottunk el, mivel útlezárás volt egy autó verseny miatt. Aztán, ahogy beértünk Skradinba, kiderült, hogy a verseny onnan indul. A városban emiatt aránylag sok ember, sok autó volt, de pont emiatt izgalmas is volt a srácoknak. Végig mentünk és megnéztük a versenyautókat, hallgattuk, ahogy nagyon hangosan elindulnak majd fékcsikorgatva beveszik a szerpentinen a kanyarokat. 

Skradinból indul óránként a hajó, ami elvisz a Skradinski Buk nevű pontra (30 perc) és onnan indul egy túraútvonal a Krka vízeséshez. 

Már a túra felén is túl voltunk, amikor Bandi közölte, hogy tavaly ősszel itt voltunk. De én annyira béna vagyok ilyeneknek az emlékében, hogy amikor egy-egy pont ismerősnek tűnt, akkor megmagyaráztam magamnak, hogy ez a hely mennyire hasonlít a Plitvicei tavakhoz. Arra emlékeztem, hogy ott voltunk tavaly ősszel. Na, végül leültünk egy padra és visszakerestem a blogban, és tényleg. Október 5-én itt voltunk. Bár más útvonalon érkeztünk, busszal közelítettük meg a helyet, de a parkon belül ugyanazt a kört írtuk le. 

A fiúk megállapították, hogy könnyű nekem újat mutatni, úgyse emlékszem rá, ha már voltam ott. 

Délután 5-re értünk vissza Skradinba. Majd onnan haza autóztunk. Útközben van egy tank emlékmű az út mentén, ahol Tomiék még megálltak Pepe örömére. 

Otthon kipurcantunk és a könnyű vacsin túl már csak az esti társasjátékra maradt energia.