A billundi szálláshoz járt reggeli, amihez viszont előre be kell jelentkezni online. Erre anno felhívták a foglaláskor a figyelmem, de bő fél évvel az utazás előtt ezt a kérdést elengedtem, mondván azt se tudom mit fogunk aznap csinálni. Tegnap este, amikor megérkeztünk a szállásra erre újra felhívták a figyelmem, de akkor már csak 6:30-ra és 7:00 órára lehetett asztalt foglalni… Klassz ez amikor tudod, hogy a két percre lévő, 10 órakor nyitó Lego House-ba mennél, és elég lenne 9:00-kor felkelni. Na, de felkeltünk, megreggeliztünk és nyitásra már a Lego House-ban voltunk.
Ide is érdemes online, előre megvenni a jegyet, mert korlátozott létszámban engedik be a vendégeket. Minden automatizált, az előre megvett jegyen lévő QR kóddal jelentkezel be, ami alapján mindenki megkapja a névre szóló karszalagját benne egy chippel. A chip lehúzásával mehetünk át kapukon, valamint a chip leolvasásával tudunk magunkról és az általunk készített Lego kreálmányokról képet készíteni, amit egy saját mappában gyűjt nekünk. A végén a QR kóddal ezeket a képeket le lehet tölteni. Itt is el lehet tölteni sok-sok órát még felnőtt fejjel is.
Először az alagsori Lego történelmet néztük meg, miből és hogyan is indult a nagy üzlet.
Majd a felsőbb szinten különböző tematikájú területek voltak, ahol már kész Lego dolgok is voltak és mi magunk is tudtunk építeni, meg kipróbálni. Például van olyan rész, ahol autót lehet építeni, utána meg van két autópálya, amin tesztelni lehet.
Kora délután mikor már túltöltöttük magunkat Lego élményekkel, akkor elindultunk Malmö irányába.
De Billund – Malmö 3,5 óra kocsival, ezért arra gondoltam jól fog esni egy megálló. Odense-re esett a választás, ami Dánia 3. legnagyobb városa és a Fyn sziget központja. Odense belvárosában csavarogtunk egy kicsit, de az időjárás nem annyira volt kedves velünk. Konkrétan az eső folyamatosan jön velünk, bárhova is megyünk, így egy órát töltöttünk csak a városban, amiben még egy kávé & smørrebrød (ami egy vékonyra szelt barna magos kenyér jól megpakolva mindenféle finomsággal) kombó is belefért.
Odense belvárosában van egy szabadtéri falu múzeum, ahol H. Andersen gyermekkori háza is van.
Este 7 óra volt mire Malmöbe érkeztünk. Koppenhága és Malmö között van az Øresund híd, ami egy majd 8 km hosszú kombinált közúti – vasúti híd az Øresund tengerszoros felett. A hidat 9 év építés után, 2000 nyarán adták át a forgalomnak. Vártuk, hogy átkeljünk ezen a hídon, mert az utóbbi időben egy dán-svéd tévé krimi sorozatot néztünk, ami a híddal kapcsolatos.
Abszolút Malmö belvárosában van a szállásunk, könnyen bejárható a város innen, így este még a közelben lévő dolgokat megnéztük. A nap kisütött, bár a dzseki még mindig elkel. Teljesen megzavar minket, hogy este 9-kor még süt a nap, 10-kor még teljesen világos van, és még 11-kor sincs teljesen sötét. Hosszan sétáltunk, aztán beültünk még a szállónk éttermébe egy ázsiai tapas-ra. 4 különböző kis méretű ételt kaptunk, pont jó volt mennyiségileg, ízre meg kifejezetten finom.
Órára keltünk, mert ki kellett jelentkezzünk a hotelből. A következő program már nem Koppenhága, szóval kocsit béreltünk és fél 9-kor nekivágtunk a Koppenhága-Billund útnak. Koppenhágában gyönyörűen kisütött a nap, gondoltuk megnézzük Billundban mi a helyzet. A bő három órás út közepén megálltunk Nyborgban, egy végtelenül cuki kisvárosban, ahol kávéztunk, reggeliztünk és megnéztük az evangélikus templomot.
Billund város nem másról híres, mint, hogy itt található a LEGO gyár központja, illetve a település szélén van maga a gyár is, ahol még ma is a Lego termékek 90%-át állítják elő. A vállalat főhadiszállásával szemben épült fel 1968-ban az első LegoLand. És Billund település ugyan csak 6000 lakost számol, de itt van Dánia második legforgalmasabb repülőtere, amely a 60-as években épült a Lego számára, de manapság már független a vállalattól.
Egy óra előtt egy kicsivel parkoltunk le a billundi étterem előtt, amit kinéztünk, hogy ne éhesen érkezzünk meg a LegoLandbe.
Fél kettőtől este hatig visszamentünk kisgyerek üzemmódba. A LegoLand tulajdonképpen egy nagy tematikus vidámpark 14 hektáron, ahol minden a legoról szól: 58 millió Lego kockából épített élménypark. Az egyik legizgalmasabb rész a Miniland, ami a park központi részén fekszik. Ahogy arra a neve is utal, nevezetességeket, épületeket, városrészeket, szobrokat ábrázol a világ minden tájáról makett formájában legoból megépítve: kezdve egy szafaritól, a koppenhágai Nyhavn városrészén át, vagy az Amelienborg palotán keresztül, egészen a NASA központig, vagy a Taj Mahal palotáig. Van amit hullámvasút élménnyel kötnek össze, van amit meg gyerekvasúttal vagy kis hajókázással. Tulajdonképpen felnőtt fejjel is abszolút izgalmas és jó program a LegoLand.
Bandit is és engem is a kertész nyügözött le leginkább. A Minilandben a Lego mellett lévő összes zöld: legyen az fa, virág, vagy bármilyen növény, az mind élő. Minden törpenövény megtalálható, fazonra nyírva, tökéletesen rendezett állapotban. Nagyon jól ki van találva.
A belépőjegyet érdemes előre online megvenni a LegoLand honlapján keresztül.
Az élménypark után elfoglaltuk a szállásunkat, majd elmentünk még egyet sétálni. Persze közben eleredt az eső, de mi azért nem hagytuk magunkat.
Billundban nagyjából minden a legoról és a gyerekekről szól, a szállások jó része is Lego tematikusak, a városban a LegoLanden kívül van még a Lego House is, de erről majd holnap…
Ezen kívül pedig van még két élménypark: egy kültéri, a Wow Park és egy vizes, a Lalandia. Vagyis ha valaki eljön Billundba, akkor napokig el lehet itt lenni, csak anyagilag kell győzni.
Úgy indultunk el reggel, hogy előző este össze kellett szedjük mi mindent akarunk ma megnézni és mi mikor van nyitva, mert kicsit sakkozni kellett az idővel. Kezdésként elindultunk Amalienborg Palota irányába, de még útközben megreggeliztünk, megkávéztunk.
Tíz óra előtt már a palotánál voltunk, ahol egy őrségváltást megnézhettünk mielőtt bejutottunk volna a királyi család téli rezidenciájára Koppenhágában. Az épületegyüttes négy egyforma klasszicista palotából áll körbevéve egy nyolcszögletű teret. Amalienborg eredetileg négy nemesi család számára épült, azonban miután 1794. február 26-án leégett a Christiansborg palota, a királyi család megvásárolta a palotákat és ide költözött. Az évszázadok folyamán számos király és családja lakott a négy palotában.
A palotához egész közel van a Frederik’s Church, melyet márvány templomnak is neveznek egy evangélikus-lutheránus templom 1895-ből. Jellegzetes rézzöld kupolája a városban messziről látszik.
Északra kimentünk a város külsőbb részébe biciklivel, mert az építészünk Dani, mikor meghallotta, hogy Koppenhágába jövünk, egyből volt néhány ötlete, hogy mit nézzünk meg, ő ugyanis mesterképzésre itt járt így ismeri a várost. Tömegközlekedéssel is és bringával is fél órát ígért a térkép, így a biciklit választottuk. Eddig is láttuk, hogy milyen frappánsan működik itt a biciklis élet, de ma még a bőrünkön is tapasztaltuk. Mindenhol (de tényleg abszolút mindenhol) van biciklis út. Van járda a gyalogosoknak, majd biciklis út és aztán az autóút. A bicikliseknek van kb mindenhol elsőbbségük: gyalogossal is és autósokkal szemben is, kivéve ha a piros lámpa épp nem tiltja. Kereszteződésnél a bicikliseknek van külön kanyarodó sáv és közlekedési lámpa is. Néha gyalogosként csak bámulunk, hogy milyen tempóval mennek, akár van a bringán egy kis elektromos rásegítés, akár nincs.
A Grundtvig’s Templomhoz mentünk, amiről Dani azt mesélte, hogy a templom körülbelül 5 millió téglából épült, és minden egyes követ kézzel csiszoltak és csak a hibátlanokat megtartva készült a templom. A kevésbé tökéletes téglákat a környező házak megépítésére használták. A tornác ablakai szándékosan nagyon kevés fényt engednek be, így a templomterem világosnak tűnik, amikor a sötét tornácon belépünk.
A Grundtvig templomnak két szószéke és két orgonája van, mivel a templomot két szakaszban építették. Hosszan épült, végleges formáját 1940-ben érte el. A város egyik legszebb templomának tartják, építész tanulók mellett kőműves tanoncokat is rendszeresen hoznak ide megtekinteni a templomot.
A templom után visszabicikliztünk a belvárosba, hogy a tegnap félbehagyott Christiansborg palota lovardáját és a palota korábbi épületeinek maradványait megnézzük.
Amikor végeztünk a Christiansborgban, akkor metróval elmentünk az egyetemi negyedbe csavarogni meg kajálni. Mire innen visszasétáltunk a szállásra kisebb kerülővel, már jó sok kilométer volt a lábunkban.
Először is tegnap rosszul írtam a blogban: az 57 éves dán király, Frederik szülinapját igenis megtartották, csak akkor mi még Budapesten vártuk a gép felszállását. Déli 12-kor az Amalien palota erkélyéről integetve fogadta a kastély előtti téren összegyűlt tömeg köszöntését. Régi hagyomány, hogy a király a déli őrségváltás alkalmával a palota erkélyén a családjával együtt integet az ünneplő tömegnek a születésnapján.
A kép a dán királyi insta oldalról származik
És ha már így kitértünk a szülinap miatt a királyi családra, akkor mesélek mást is.
X. Frederik, avagy magyarul Frigyes király édesanyja és egyben elődje a királyi trónon, II. Margit királynő volt, akit fia nem azért követett a trónon mert édesanyja meghalt, hanem mert Margit királynő lemondott fia javára 83 éves korában 52 év uralkodás után. A pletykák szerint Margit királynő fia és az ausztrál származású menye házasságát szerette volna menteni ezzel a hadművelettel, amelyből Frederik kifelé kacsingatott egy mexikói színésznő irányába.
II. Margit királynő II. Erzsébet angol királynő harmad unokatestvére, mindketten Viktória királynő leszármazottai. A barátságon túl több hasonlóság is összekötötte őket, mint például a kutyák szeretete.
A kép a dán királyi insta oldalról származikA kép a dán királyi insta oldalról származik
II. Margit a koppenhágai egyetemen politológiát és filozófiát tanult, majd a Cambridge-i egyetemen őskori régészetet, később pedig a párizsi Sorbonne-on szerzett diplomát. A tanulmányai is mutatják, hogy sokrétű ember, akit a régészettől a művészetekig, minden is érdekel és a királynői protokoll feladatok mellett a saját szenvedélyeinek is hódolt: közel-keleti ásatások munkálataiban aktívan részt vállalt az egyetemi évei alatt, a hatvanas években körbeutazta a világot. Anyanyelve mellett 4 nyelven beszél, nyelvtudását fordítóként is kamatoztatta, mindeközben ruhákat tervez: magának is, de miseruhát is készített, valamint díszlet és jelmeztervezőként is dolgozott a Dán Királyi Balett több előadásán és filmeken is. 2021-ben egy netflixes film látványtervezőjeként dolgozott (ingyen), melyért 2023-ban jelölték a dán filmakadémia díjára. 35 évesen készített illusztrációt a Gyűrűk Ura könyvhöz, melyet álnéven el is küldött az írónak, aki ugyan jónak tartotta az illusztrációt (és ezt rá is írta a kapott anyagra), de azt a fiókba tette, mert azt akarta, hogy olvasói maguk képzeljék el a regény alapján a történetet. Az író halála után előkerültek a rajzok és azok meg is jelentek.
Frederik herceg királlyá avatása tavaly januárjában nem úgy zajlott, mint a brit Károly hercegé, mindennemű pompa és csillogás nélkül a kormány tagok előtt a királynő aláírta a lemondását, majd a királyi palota erkélyére kiállva a miniszterelnök bejelentette, hogy az országnak új uralkodója van, és ezzel le is zárult a hatalomátadás. Majd X. Frigyes dán király a palota erkélyéről köszöntötte az őt éltető tömeget.
A kép a dán királyi insta oldalról származik
Az északi országok királyi családjainak stílusa sokkal visszafogottabb és lazább, mint például az angoloké. Frigyest koronahercegként gyakran lehetett látni Koppenhága utcáin, amint kerékpárral iskolába viszi állami intézményben tanuló gyerekeit, de zenei fesztiválokon, kocsmákban és futás közben is könnyedén összefuthatott vele bárki.
Másfél nap alatt megállapítottuk, hogy Koppenhága olyan város, amilyen a királyi család is: végtelenül nyugodt, pompa, felhajtás és csilivili nélküli, ahogy az emberek is. Nagyjából mindenki biciklivel közlekedik, autós forgalom minimális, emiatt aztán se dugó, se dudálás, se baleset. Az emberek kiegyensúlyozottak, kedvesek, mosolygósak. Nem zavarja őket se a hideg, se az eső, ők csak bicikliznek és élvezik az életet.
A belváros közepén van a szállásunk, de olyan csöndes a szállás, hogy reggel nem ébredtünk korán. Ehhez a szálláshoz nem kaptunk reggelit, bár van a hotelnek reggeliztető része. Így a párszáz méterre található BUKA Bakery-ben ettünk és kávéztunk.
Ahogy elindultunk, az utunk egy olyan templom mellett vezetett, amit tegnap kívülről már megcsodáltunk, és láttuk, hogy most nyitva van. A Holmens Kirke egy XVII. századi templom faragott oltárral, melyet IV. Keresztély király építetett.
Ezután egy másik templomhoz mentünk, a Vor Frelsers Kirke-hez, melynek tornyába 400 lépcső vezet fel és tök jó kilátás van a városra.
Van Koppenhágában egy városrész, melynek neve Christiania, közel a belvároshoz egy 84 hektáron elterülő régi katonai területen lévő kommuna közel ezer állandó és sok ideiglenes lakóval. A területnek egyedülálló státusza van, melyet külön törvény szabályoz. Eredetileg a 70-es évek legelején, a hippi mozgalom idején foglalták el az épületeket az első telepesek. 2004-ig még a kannabisz kereskedelem is megengedett volt, melyet ma már tiltanak a hatóságok. Christianianak saját törvényei vannak, mely a gyengébb drogok használatát engedi, de az erős kábítószereket, a fegyvert, az erőszakot, a lopást, a tűzijátékot és a személygépkocsik használatát a városrészben tiltja. Furcsa egy hely.
Kávéztunk egyet majd visszasétáltunk a szállásra és pihentünk egy órát. Olyan jól időzítettünk, hogy ezidő alatt az eső kieste magát.
Délután Christiansborg Palotához sétáltunk el, ami a kormányzati palota Koppenhága belvárosában. Itt található a dán parlament, a miniszterelnöki hivatal és Dánia legfelsőbb bírósága is, valamint a királyi fogadó termek. A lovagterem falait Bjørn Nørgaard színes faliszőnyegei díszítik, amelyek a dán történelem 1000 évét mutatják be képekben a viking kortól napjainkig. A 17 fali szőnyeget II. Margit királynő kapta az 50-dik születésnapjára. Egyik oldalról a fali szőnyegek nagyon részlet gazdagok, színesek, érdekesek, iszonyat munkát tartalmazóak, másik oldalról meg all az ember a szőnyeg előtt és abszurd részleteket szúr ki. Nekem nagyon tetszettek.
Miután a palotát bejártuk a palotához tartozó konyhát is meg tudtuk még nézni.
Sajnos a lovardára és palota korábbi épületeinek 800 éves romjaira nem maradt időnk, de a belépőjegyünkkel holnap vissza tudunk jönni.
Visszafelé a bevásárló utcán át haladtunk a szállás felé, néhol, egy-egy boltban megállva. Közben persze megéheztünk így még egy pazar házassági évfordulós vacsora is belefért.
Európában sok országban jártunk már, bár nagyjából mindben egy-egy város van meg jobban, nem az egész ország. Dániában egyikünk se volt, gondoltuk ideális lesz itt ünnepelni a huszadik házassági évfordulónkat.
A repcsi déli indulással volt kiírva, és ugyan csak fél órával az indulás előtt ért be a gép, mégis időben szálltunk fel. Kering a neten mindenféle vicces kép, hogy a fapados, olcsónak szánt járatok gépei, hogyan válnak egyre egyszerűbbekké. Egy hete még röhögtünk egy ilyen képen, ma meg rájöttünk, hogy ez már egész közel van a valósághoz. A Ryanair ebben különösen előrehaladott állapotban van. De nem szidjuk, mert haza is ők hoznak majd.
2 órás menetidőt tökéletesen tartották, így fapad ide vagy oda, rendben megérkeztünk.
Dánia skandináv ország észak Európában, a Jylland félszigeten terül el, valamint 406 kisebb-nagyobb szigeten, melyből csak 76 szigeten élnek. A Dán Királyság része Grönland és Feröer szigetek is, mely két autonóm terület az Atlanti-óceánon. Területe 43094 km2, amivel Észak-Európa legkisebb állama.
Koppenhágában leszállva a repülőről arcul csapott minket a hideg északi szél egy kezdődő esővel. A reptér és a város között közlekedő metró sűrűn jár és hétfő kora délután nem volt rajta tömeg. A DOT Tickets applikációval könnyen vehetsz jegyet, megadva, hogy honnan hová utazol. 8 megállóra 1600 Ft volt a jegy fejenként, a menetidő meg 20 perc se. A belvárosi szállásunk közel van a metróhoz, és kilépve a metró megállóval összekötött bevásárló központból már sütött a nap. 2 perc sétával meg is volt a szállás, ahol csak bejelentkeztünk és leraktuk a kisbőröndjeinket.
Az első délutánra nem volt konkrét program, csak a közelben lévő belvárosi hangulatos részt akartuk felfedezni, azon belül is a Nyhavn-t, amely a város fő látványosságai közé tartozik. Nyhavn jelentése új kikötő, ami persze már nem új. Anno 1671-ben V. Keresztély király kérésére egy mesterséges csatorna kiásásával kikötőt alakítottak ki, és 1673-ban meg is kezdte működését, mint kereskedelmi kikötő. Ebben az időben a kikötőben épült házak a kereskedőknek adtak otthont, de a területet tengerészek, kocsmák és nyilvános házak is meghatározták. Az épületeket később felújították, különböző színekre festve számos étteremnek, beülős, iszogatós helynek adnak otthont napjainkban. Erősen turistás hely, ami az árakon különösen meglátszik, de napsütésben csalogató, akár csak egy fagyira. Amíg végig sétáltunk a Nyhavn-on sütött a nap, de már látszott, hogy lesz eső, ami aztán meg is érkezett, de nem tartott tovább 5 percnél. A falatnyi esernyőnket elővettük a táskánkból és tovább sétáltunk.
Nyhavnból az Inderhavnsbroen hídon átsétáltunk, hogy a híd túloldalán feltérképezzük az utcai kajáldákat. Nem ettünk csak kiültünk a napra egy sörrel meg egy limonádéval majd megbeszéltük, hogy mi fázósabbak vagyunk, mint a dánok, így, hogy közeledik az este vissza kellene kúszni a hotelba még egy réteg ruháért.
A híres dán konyhát még keressük, de egy nagyon jó kis hamburgerezőt találtunk, ahol én koreai hambit ettem kimchivel, Bandi meg japán ízesítésű hambit választott vacsora gyanánt.
Mivel este 10-ig világos van, sőt este 9-kor még sütött a nap, így elég hosszan sétáltunk. Megnéztük a Rosenborg kastélyt kívülről, valamint a kastély parkját, ami este 10-ig nyitva van. A kastélyban található a koronázási ékszerek múzeuma (az már délután 5-kor bezárt, így az most kimaradt). Hazafelé, már látva a szállásunk épületét betévedtünk a Strøget utcába, ami egy sétálós, bevásárlós utca. A boltok már zárva voltak, de felmértük, hogy ha nagyon esne az eső, akkor hol kellene majd sétálni.
A dán királyi családról majd írok részletesebben, de most annyit említenék meg, hogy az uralkodását tavaly januárban megkezdő X. Frederik ma ünnepli az 57-dik születésnapját. Azt hittük lesz valami nagy csinnadratta, de szerény népek ezek a dánok, semmi visszhangja nem volt a városban.
Reggel össze kellett pakoljunk, mert délig ki kellett jelentkezzünk a szállásról. Ugyan a mai napot még itt töltjük, de menetrend szerint éjfél előtt fél órával indul majd csak haza a gépünk. És ugyan tudjuk, hogy a szingapúri repteret mindenki dicséri, és ajánlja, hogy menjünk ki előbb, mert a világ legjobb reptere, de ha a csomagokat csak 3 órával az indulás előtt lehet feladni, akkor mégse éri meg olyan nagyon hamar kimenni.
Szóval nagyjából megtömtük a bőröndjeinket, majd lementünk a Dunkin Donuts-ba, ami a földalatti járatban egész közel van hozzánk. Ettünk egy fánkos kövér reggelit, majd befejeztük a pakolást és lehordva a szobából a bőröndöket kijelentkeztünk. Ott tudtuk hagyni a csomagjainkat.
Először elsétáltunk a szingapúri Formula 1 verseny helyszínére, ami nincs messze. Reménykedtünk, hogy be tudunk menni, de mivel este itt nagy buli lesz, tűzijáték és party így nem engedtek be senkit. Viszont mellette van a Singapore Flyer-nek nevezett óriáskerék, melyből páratlan a kilátás a városra és a forma 1 pályára is. 165 méter magasan van a kerék legmagasabb pontja és onnan lehet látni majd mindent. Kissé fújt ma a szél, ezt ott fent a magasban ugyan nem éreztük a kabinban, amiben ültünk, de ahogy süvített és rázta a pálmafák ágait, úgy egyértelmű volt.
Azon dilemmáztunk, hogy mi legyen az ebéd. Egyrészt nagyon sok étterem zárva volt, másrészt valami könnyű kajára vágytunk, nehogy a repülőn a klotyót kelljen kibérelni. Így az ázsiai nem igazán jött szóba. Láttunk valamelyik nap egy elég jónak tűnő olaszt, arra vettük az irányt miután ellenőriztük, hogy nyitva van e. Nem csalódtunk.
Délután még elidőztünk a mi szállodánk teraszán, majd kisétáltunk a mellettünk lévő parkba, a Raffles Parkba, ahol pont ugyanúgy kint voltak az emberek kisebb-nagyobb csoportokban, mint vasárnap délután. Közösen hangolódva (sörrel) várták az estét, illetve az éjfélt, néhol együtt zenélve. A parkból aztán még lesétáltunk sörözni este f7-ig.
7-kor nem bírtuk tovább, kimentünk grabbal a reptérre, így 4 órával az indulás előtt már kint voltunk. Volt egy sor, aminek az elején egy néni szedte be a csomagokat a Turkish Airlines járatára a “korán kelőktől”. Felcsillant a szemünk, hogy megszabadulhatunk a nagy bőröndjeinktől. Nagyon sok mindenben profi a reptér, meg modern. Ahhoz képest, hogy hány gép és utas jön-megy nagyjából sehol nem kellett hosszan sorban állnunk.
A gép időben indult, 23:25-kor (mondjuk ekkor még csak a felszálló gépek sorába álltunk be), de az éjféli tűzijátékról így is lemaradtunk.
Egy végtelenül büdös lábú ember ült mellettünk, aki nyilván már felszállás előtt megosztotta a közvetlen környezetével a lábszagát. Nem is értem, hogy ő hogy nem érzi?!? Gondolom megszokta… Mindenesetre a tudat, hogy 11 és fél órán keresztül ennek a szagnak az áldozatai leszünk, elég rémisztő volt. Egy idő után valamivel jobb lett, kiszellőzött talán, vagy csak megszoktuk? Nem tudom.
Én könnyen elaludtam (lehet kómába estem a lábszagtól), ezért a vacsorának felszolgált kaját kihagytam Bandival együtt (de ettünk előtte a reptéren). Ami viszont béna volt, hogy alapból nem kaptunk egy kis üveg vizet (csak a vacsizók) és a reptéren is fordított sorrendben volt a biztonsági ellenőrzés, vagyis közvetlenül a felszállás előtt, így nem is volt vizünk. Éjjel mikor arra ébredtem, hogy megfulladok, olyan száraz a torkom, akkor Bandi elment kérni egy pohár vizet. Nem talált embert, de talált egy 1,5 literes bontatlan vizet, így elhozta azt.
Ugyan a 11 óra 40 percből 20 percet lefaragott a pilóta bácsi, de végig mukk sötétben repültünk. Valamennyit tudtunk aludni Isztambulig, aztán ott átszállva Budapestig meg se álltunk, ahol meg vártunk a csomagjainkra bő fél órát.
Szingapúr New York mása, csak még drágább, és nincs benne ennyi látnivaló, mint amennyit itt voltunk, inkább csak 4 nap. Bár ebben az is szerepet játszott, hogy minden napra írt esőt az időjárás-jelentés és esett is. Emiatt óvatosabbak voltunk a kültéri programokkal. A január ilyen, hogy többször is van eső, de akkor se szokott mindennap esni úgy hallottuk.
Nagy a tisztaság, de nem nagy a történelmi múltja. Ami tetszett mindannyiunknak, hogy sok a zöld és látványosan tesznek a klímavédelemért. Az emberek viszont nem igazán kedvesek, nem az volt mint Vietnamban vagy Kambodzsában, hanem inkább a nagyvárosi rohanó embereket lehetett látni, aki nem érti, hogy miért köszönsz, vagy minek mosolyogsz.
De nagyon klassz 23 napunk volt, kifejezetten élveztük mind a négyen.
Reggel kialudtuk magunkat, megreggeliztünk a szokásos helyen a plázánkban, ahol már nagyjából fejből tudják, hogy melyikünk mit kér. Majd összeszedtük magunkat és kimetróztunk az aránylag távoli Jurong Lake Gardenshez, ami a Science Centre múzeumhoz van közel.
A múzeum kertjében már feltűnt, hogy ez inkább való kicsiknek, mint nagyoknak. Közben újfent esőt ígért két óra múlvára a meteorológiai app, így a múzeum melletti nagy parkban kezdtünk. Gondoltuk hátha megússzuk eső nélkül. A parkban van egy japán kert is és egy kínai kert is tele szép növényekkel, távol a város holdújév váró nyüzsgésétől. Holnap lesz ugyanis a holdújév elő estéje (mint a mi szilveszterünk), csak itt ez a legnagyobb ünnep az évben (minimum annyira, mint nálunk a karácsony). Mindenki nagyon készül rá, családok összegyűlnek, hogy együtt ünnepeljenek, mindenki kap ajándékot, előtte alaposan kitakarítanak otthon, ha tudnak ki is festenek. A családok 2-3 napra vásárolnak, mert ma délutántól 31-ig minden zárva lesz. Azért abban reménykedünk, hogy ha már a reggelizőnk nem is lesz nyitva, de a Dunkin Donuts vagy egy Meki nyitva lesz, aztán legfeljebb azt reggelizzük. (Na de ez majd legyen a holnap kérdése.)
A park nyugodt, csendes ideális hely sétára, sportra, kikapcsolódásra. Szingapúr a zöldek, növények, parkok területén elég ügyes és színvonalas. Jó nagyot sétáltunk itt és ugyan szemerkélt az eső, de egyáltalán nem volt zavaró. Közben ittunk egy jeges kávét.
A kertek bejárása után a tudományos múzeumot elengedtük, és metróval visszamenve elváltunk Szécsiéktől, ők beugrottak egy boltba, mi meg gondoltuk a föld alatti járaton, ahol reggel is mentünk, simán visszatalálunk. Mikor 10 perce bolyongtunk és ugyan néhol egy-egy pont ismerős volt, akkor azért rájöttünk, hogy lehet mégse jó az irány, amit követünk. A GPS nem működött a föld alatti járatban, így megkerestük az első kijáratot. Mikor felmentünk a felszínre abszolút tudtuk hol vagyunk, azzal nem volt gond. De jóval távolabb voltunk, mint ahonnan indultunk. Végig rossz irányba mentünk.
Hazaérve megpihentünk, majd egy izgalmas indiai étterembe mentünk, amit Gábor ismerőse ajánlott.
Vacsi után a közeli kínai negyedbe sétáltunk, majd be a belvárosi részre. Minden piros fényben úszik, teljes a készülődés az óév búcsúztatására.
Későn értünk haza, sok-sok kilométerrel a lábunkban.
Délelőtti reggeli után grabbal mentünk el az arab világba: a Kampong Glam negyedbe.
A sofőrünkkel beszélgettünk és kiderült, hogy az ő autója, ami egy alacsonyabb kategóriájú Nissan hybrid kocsi került a (tegnapi blogban mesélt) 10 éves engedéllyel 270 ezer szingapúri dollárba, ami 78 millió forintnak felel meg. Ez 7-8 szorosa az otthoni árnak. Persze ennek az összegnek a fele a 10 éves autó használati díj, a többi a kocsi ára és az adók.
Ha az élelmiszer árakat nézzük, akkor az, se a boltban, se az étteremben nincs ilyen durva különbség a magyarországi árakhoz képest (nagyjából másfélszer annyi).
A negyedet még kellemes melegben néztük meg és egy frissen facsart gyümölcslével folytattuk utunkat, majd elmentünk az ArtScience (művészet tudomány) Múzeumba, ahol digitális interaktív installációkon keresztül lehetett elmerülni a művészetek világában. Már ebbe a múzeumba is úgy mentünk be, hogy csöpögött az eső, de amikor végeztünk délután fél 3 körül, akkor nagyon esett. Megnézegettük még ott az épületet, remélve, hogy alábbhagy az eső. Picit jobb is lett, de azért esett, mi viszont elindultunk, hogy aztán kikössünk egy ebédelős helyen. Egyre jobban esett.
Ebéd után viszont rájöttünk, hogy a belvárosban a minden sarkon legalább két, de inkább három bevásárlóközpont össze van kötve föld alatti járattal. Néhol boltok is vannak benne, néhol csak tábla ami jelzi merre tartasz. Tulajdonképp így hazáig tudtunk volna menni, csak hát közben megálltunk az egyik plázában.
Késő délután kipurcanva értünk vissza a szállásra, de miután tartottunk egy csendespihenőt elsétáltunk egy, az ablakunkból látszó belvárosi részre, a Riverside Pointhoz sörözni. Már nem esett, csak a nagy pocsolyákat kellett kerülgetni.
Mindeközben Gábor találkozott egy Szingapúrban élő indiai sráccal, akivel anno Budapesten együtt dolgoztak egy projekten. Az ő ajánlására mentünk el a üzleti negyedbe egy olyasmi csarnokba, mint a vásárcsarnok, a Lau Pa Sat. Viszont itt csak kaját lehetett rendelni, de azt ázsiaiból mindent: helyitől kezdve, indiai, thai, kínai, koreai, japán, maláj, hongkongi és minden volt. Ugyanabban a rendszerben, mint amit két napja találtunk, hogy különböző kis kifőzdék egymás mellett, és ha választottál, akkor a kifőzdék közötti asztalok egyikére lecsapsz és már eheted is a finomságot. Iszonyat nyüzsgés volt még este 10 után is, amikor már kezdtek bezárni a helyiekre specializálódott kifőzdék. Az épület előtt még utca hosszat sült a indonéz finomság, a satay (nyársra húzott hús kockák: csirke, marha, kecske illetve itt most rák is volt, amit aztán mogyoró szósszal kínálnak).
11 után hazasétáltunk, kezdett jó idő lenni. Aztán ahogy közeledtünk a szállóhoz villogó rendőrautókra lettünk figyelmesek, de semmi extra nem történt “csak” oldalára állt egy autó.
Fél 11 körül indultunk csak el, de előtte reggeliztünk egyet a plázában.
Az volt a terv, hogy elsőre elgyalogolunk a Little India városrészbe. Ez a szállásunktól 20-25 perc séta távolságra lenne, ha nem álltunk volna meg mindenre rácsodálkozni. Mint például a ház, amely össze van graffitizve, miközben tegnap pont azt olvastuk hogy az tiltott… vagy a sokemeletes ház, melynek nagy ablakai tele vannak drágábbnál drágább sport kocsikkal, amiket meg lehet venni. Olyan mint valami üdítő automata.
De Szingapúrban mégsem könnyű hozzájutni egy autóhoz, mert mielőtt megvennénk egy járművet, előbb be kell szerezni egy tíz évre szóló úgynevezett jogosultsági igazolást (Certificate of Entitlement – COE), ami több 10 millióba kerül forintban számolva. Ráadásul a hatmilliós városban kevesebb, mint egymillió kocsira adnak ki engedélyt. Emiatt aztán nincs is dugó.
Kiléptünk a belvárosi csili-vili felhőkarcolók árnyékából és beléptünk Little Indiába. A sarok, ahol a tábla jelzi az indiai negyed kezdetét durva kontraszttal indul meg egy másik világ. Mintha addig a sarokig mehetnének az indiaiak, onnantól tömegben, hangosan léptek elénk. A tisztaság és szemét fogalma itt hirtelen más értelmet nyert. Pici sokk-ként ért minket a hangzavar, a tömeg és az új helyszín, de azért egy jó hideg, frissítő mangó lassira (indiai joghurt mangóval ízesítve) mind a négyen vevők voltunk.
Miután valamennyire bejártuk ezt a negyedet és kellőképp sok volt számunkra a tömeg, metróra szálltunk és átmentünk a kínai negyedbe, ahol kínai és turista tömeg várt minket. A netről elég sok mindent nem lehet, mint ahogy az első képen látszik is. Az utolsó ikon egy durian nevű gyümölcsöt ábrázol, ami iszonyat büdös.
Az indiai negyedhez képest sokkal rendezettebb, tisztább a kínai negyed, de valószínűleg a vasárnap délután és a kínai holdújév közelsége sok-sok embert vonzott a környékre.
Az élénk színeiről, egzotikus illatairól és autentikus kínai áruiról ismert “Chinatown Street Market” a metróból kiérve az utcára egyből elénk tárult és berántott minket. A butikokkal, ajándékboltokkal és autentikus kínai éttermekkel teli szűk utcás városrészben ideálisnak tűnt ebédelni. Kifejezetten jó kínaiban ettünk, majd ebéd után még néhány helyi különlegességet megnéztünk és elindultunk gyalog vissza a szállásra.
Tulajdonképpen ma egy teljesen más Szingapúrt ismertünk meg, mint tegnap.
Kis csendespihenő után a délutáni eső elől nem volt mit tenni egy plázában “kellett” töltsük a délutánt. Vasárnap lévén mindenki az utcán volt. Valószínűleg kicsik a lakások és a vasárnap délután a barátok, családok összejöveteleinek alkalma. De ezt olyan szinten tolják, hogy a több sávos autóút és a járda közötti szűk füves területre kiülnek piknikezni sűrűn egymás mellé, meg a gyalogos aluljáróba. Egészen furcsa volt, ráadásul mikor elkezdett esni az eső, akkor maradt mindenki a befoglalt helyén, csak nyíltak az esernyők, és az alatt ülve folytatták a piknikelést.
Estére visszamentünk a kínai negyedbe, mert kiderült, hogy a híres Bugis Street kimaradt. Úgy tűnt, hogy ott van hasonlóképpen kaja, mint a tegnapi helyen, hogy mindenféle nemzet étele egymás mellett és majd akkor mindenki eszik, amit akar. Ehelyett bekeveredtünk egy szűk és zajos piacra, amire akkor már nagyon nem vágytunk. Végül egy olasz tésztázós helyet találtunk a közelben. Közben elkezdett esni az eső, sőt mikor kijöttünk az étteremből annyira erősen esett, hogy egyértelmű volt, taxival kell hazamenjünk.
30 fok, amit 38-nak érzünk, 65%-os páratartalom, ami 85-nek tűnik, délelőtt napos, kora délután esős, majd borús volt az idő, de a folyamatos izzadás garantált. A középületek változó hőmérsékletűre vannak behűtve, van ami pont jó, van ahol meg meg lehet fagyni.
Minden modern. De tényleg minden. Néhol már túl steril (pláne az előző két ország után). Bár én a 15 évvel ezelőtti Szingapúrra úgy emlékszem, mint ami még ennél is tisztább volt (de lehet már csak az idő szépíti meg bennem).
A reggelit a plázában az egyik kávézóban fogyasztottuk el, majd nekivágtunk Szingapúr egyik olyan nevezetességének, ami 15 éve még maximum papíron, tervben létezett. Ez a Gardens by the Bay, vagyis az Öböl menti kertek, ami egy 101 hektáron elterülő park, melyet tengertől visszahódított területen építettek fel 2012-ben.
A parkot a fenntartható fejlődés jegyében alakították ki és ökoturisztikai célpontnak szánták. A kert egymilliárd szingapúri dollárból épült fel.
A park több részből áll, van egy “Szuperfa-liget”, amelyben 18 mesterséges, úgynevezett szuperfa áll. Ezek 25-50 méter közötti magas fém szerkezetből készült darabok, melynek több mint fele napkollektorral felszerelt. Egyes fák az üvegházak szellőztető-csatornáiként funkcionálnak, vagy az esővizet gyűjtik össze. A fák törzsére rengeteg kúszónövényt ültettek, melyek kapaszkodva növik be szép lassan a fém szerkezetű szuperfát. Két egymástól távolabb lévő szuperfát Skywalk elnevezésű híddal kötöttek össze, melyre fel lehet jutni lifttel, és átsétálva egyik fától a másikig nem csak a parkban gyönyörködhetünk, hanem a többi fán lévő növényeket is meg tudjuk vizsgálni. Jelenleg a szuperfák tetején jól látszik, hogy honnan indult, ugyanis a fém váz még üresen áll, a törzsén viszont beindultak a növények, így már az is kezd kibontakozni, hogy egy 10 év múlva milyen lesz.
A középső fa, a legmagasabb: 50 méteres. Tetején egy obszervatórium, ahonnan páratlan a kilátás a Gardens by the Bay buja környezetére és a Marina öböl területére, na meg a város egyes pontjaira.
A parkon belül van két lenyűgöző épület, az egyik a Flower Dome, amelyben egész közelről megismerkedhettünk olyan különleges és szokatlan növényekkel, gyönyörű virágokkal, amelyek számos egyedi élőhelyen honosak – a Földközi-tenger térségétől a dél-afrikai szavannákig és száraz sivatagokig!
A másik épület a Cloud Forest, ami a világ egyik legmagasabb beltéri vízesésének és a világ minden tájáról származó növényekkel borított buja hegyének ad otthont. A világ legegzotikusabb növényfajai, köztük az orchideák rengetegféle változata fedezhető fel miközben sétáltunk az üvegépület különleges légi sétányán. Már maga az épület is sokszor fotogén és nagyon jól megtervezett, hogy sokszor csak azon ámultunk.
Ezzel a négy látványossággal majd egész nap el voltunk, közben még a parkban egy egyszerű ebéddel megvendégeltük magunkat. Utána úgy indultunk a másik irányba haza, hogy egy frissítő sör beleférjen.
Szingapúr a világ egyik leggazdagabb országa (városa), ugyanakkor a világ egyik legmagasabb megélhetési költségű városaként tartják számon, okkal emlegetik Ázsia Svájcának. Kiemelkedő helyen szerepel a legfontosabb társadalmi mutatók tekintetében: az oktatás, egészségügy, életminőség, a személyes biztonság terén. A lakosok az egyik legmagasabb várható élettartamot, az egyik leggyorsabb internetkapcsolatot és az egyik legalacsonyabb gyermekhalandóságot mondhatják magukénak globális szinten is. Nemzetközi felmérések szerint az állam az egyik legkevésbé korrupt a világon. A figyelemre méltó életminőséget és politikai stabilitást felmutató Szingapúr ma „tekintélyuralmi demokráciának” vagy „puha diktatúrának” számít, függetlensége óta, vagyis 1965 óta ugyanaz a család van hatalmon.
Szingapúr nagyon modern, de néhol felfedezhető még a hagyományos, felhőkarcolók előtti élet, amely mellett a buja természet is és az állandóan fejlődő ipar is ott van. Szingapúr társadalma a jog és az etika elvein alapul. Nagy hangsúlyt fektetnek a rend fenntartására, és szigorú büntetéseket szabnak ki a jogsértésekért. Például a drogkereskedésért halálbüntetés jár, a szemetelésért pedig magas pénzbüntetés. Egy eldobott cigicsikk vagy rágógumi, a helyi metró összefirkálása akár botozással is járhat.
Estére visszamentünk kicsit a városba, elsősorban vacsorázni, majd még csavarogni. Miattam keresett Szécsi Orsi egy olasz éttermet. (Nem én vagyok a csapat gurmé pontja…) Ahogy tartottunk a hely felé találtunk egy rövid utcát, aminek a bal oldala telis tele volt különböző nemzetek (elsősorban ázsiai) kajáldákkal, amolyan kifőzdékkel. Közepén rengeteg műanyag asztal székekkel. Bandi szeme felcsillant, hogy ő itt mennyire enne valamit. Gábor meg Orsi már kicsit előrébb tartott, mentek az olasz felé, majd a térképet nézve megtorpantak mondván túljöttünk. Végül kiderült, hogy az olasz ennek a kajálda sornak a végén van, így mindenki olyat eszik, amilyet csak akar.
Vacsi után még a város fesztivál pontjain különböző koncertekbe, kiállításokba, performanszokba botlottunk, majd Bandi meg én előbb megfáradva, mint Szécsiék elindultunk haza. Gáborék még a Nemzeti Galériát is bejárták mielőtt vissza jöttek volna a szállásra.
BandiBorso utazik 