Reggel kialudtuk magunkat, megreggeliztünk a szokásos helyen a plázánkban, ahol már nagyjából fejből tudják, hogy melyikünk mit kér. Majd összeszedtük magunkat és kimetróztunk az aránylag távoli Jurong Lake Gardenshez, ami a Science Centre múzeumhoz van közel.
A múzeum kertjében már feltűnt, hogy ez inkább való kicsiknek, mint nagyoknak. Közben újfent esőt ígért két óra múlvára a meteorológiai app, így a múzeum melletti nagy parkban kezdtünk. Gondoltuk hátha megússzuk eső nélkül. A parkban van egy japán kert is és egy kínai kert is tele szép növényekkel, távol a város holdújév váró nyüzsgésétől. Holnap lesz ugyanis a holdújév elő estéje (mint a mi szilveszterünk), csak itt ez a legnagyobb ünnep az évben (minimum annyira, mint nálunk a karácsony). Mindenki nagyon készül rá, családok összegyűlnek, hogy együtt ünnepeljenek, mindenki kap ajándékot, előtte alaposan kitakarítanak otthon, ha tudnak ki is festenek. A családok 2-3 napra vásárolnak, mert ma délutántól 31-ig minden zárva lesz. Azért abban reménykedünk, hogy ha már a reggelizőnk nem is lesz nyitva, de a Dunkin Donuts vagy egy Meki nyitva lesz, aztán legfeljebb azt reggelizzük. (Na de ez majd legyen a holnap kérdése.)
A park nyugodt, csendes ideális hely sétára, sportra, kikapcsolódásra. Szingapúr a zöldek, növények, parkok területén elég ügyes és színvonalas. Jó nagyot sétáltunk itt és ugyan szemerkélt az eső, de egyáltalán nem volt zavaró. Közben ittunk egy jeges kávét.
A kertek bejárása után a tudományos múzeumot elengedtük, és metróval visszamenve elváltunk Szécsiéktől, ők beugrottak egy boltba, mi meg gondoltuk a föld alatti járaton, ahol reggel is mentünk, simán visszatalálunk. Mikor 10 perce bolyongtunk és ugyan néhol egy-egy pont ismerős volt, akkor azért rájöttünk, hogy lehet mégse jó az irány, amit követünk. A GPS nem működött a föld alatti járatban, így megkerestük az első kijáratot. Mikor felmentünk a felszínre abszolút tudtuk hol vagyunk, azzal nem volt gond. De jóval távolabb voltunk, mint ahonnan indultunk. Végig rossz irányba mentünk.
Hazaérve megpihentünk, majd egy izgalmas indiai étterembe mentünk, amit Gábor ismerőse ajánlott.
Vacsi után a közeli kínai negyedbe sétáltunk, majd be a belvárosi részre. Minden piros fényben úszik, teljes a készülődés az óév búcsúztatására.
Későn értünk haza, sok-sok kilométerrel a lábunkban.
Délelőtti reggeli után grabbal mentünk el az arab világba: a Kampong Glam negyedbe.
A sofőrünkkel beszélgettünk és kiderült, hogy az ő autója, ami egy alacsonyabb kategóriájú Nissan hybrid kocsi került a (tegnapi blogban mesélt) 10 éves engedéllyel 270 ezer szingapúri dollárba, ami 78 millió forintnak felel meg. Ez 7-8 szorosa az otthoni árnak. Persze ennek az összegnek a fele a 10 éves autó használati díj, a többi a kocsi ára és az adók.
Ha az élelmiszer árakat nézzük, akkor az, se a boltban, se az étteremben nincs ilyen durva különbség a magyarországi árakhoz képest (nagyjából másfélszer annyi).
A negyedet még kellemes melegben néztük meg és egy frissen facsart gyümölcslével folytattuk utunkat, majd elmentünk az ArtScience (művészet tudomány) Múzeumba, ahol digitális interaktív installációkon keresztül lehetett elmerülni a művészetek világában. Már ebbe a múzeumba is úgy mentünk be, hogy csöpögött az eső, de amikor végeztünk délután fél 3 körül, akkor nagyon esett. Megnézegettük még ott az épületet, remélve, hogy alábbhagy az eső. Picit jobb is lett, de azért esett, mi viszont elindultunk, hogy aztán kikössünk egy ebédelős helyen. Egyre jobban esett.
Ebéd után viszont rájöttünk, hogy a belvárosban a minden sarkon legalább két, de inkább három bevásárlóközpont össze van kötve föld alatti járattal. Néhol boltok is vannak benne, néhol csak tábla ami jelzi merre tartasz. Tulajdonképp így hazáig tudtunk volna menni, csak hát közben megálltunk az egyik plázában.
Késő délután kipurcanva értünk vissza a szállásra, de miután tartottunk egy csendespihenőt elsétáltunk egy, az ablakunkból látszó belvárosi részre, a Riverside Pointhoz sörözni. Már nem esett, csak a nagy pocsolyákat kellett kerülgetni.
Mindeközben Gábor találkozott egy Szingapúrban élő indiai sráccal, akivel anno Budapesten együtt dolgoztak egy projekten. Az ő ajánlására mentünk el a üzleti negyedbe egy olyasmi csarnokba, mint a vásárcsarnok, a Lau Pa Sat. Viszont itt csak kaját lehetett rendelni, de azt ázsiaiból mindent: helyitől kezdve, indiai, thai, kínai, koreai, japán, maláj, hongkongi és minden volt. Ugyanabban a rendszerben, mint amit két napja találtunk, hogy különböző kis kifőzdék egymás mellett, és ha választottál, akkor a kifőzdék közötti asztalok egyikére lecsapsz és már eheted is a finomságot. Iszonyat nyüzsgés volt még este 10 után is, amikor már kezdtek bezárni a helyiekre specializálódott kifőzdék. Az épület előtt még utca hosszat sült a indonéz finomság, a satay (nyársra húzott hús kockák: csirke, marha, kecske illetve itt most rák is volt, amit aztán mogyoró szósszal kínálnak).
11 után hazasétáltunk, kezdett jó idő lenni. Aztán ahogy közeledtünk a szállóhoz villogó rendőrautókra lettünk figyelmesek, de semmi extra nem történt “csak” oldalára állt egy autó.
Fél 11 körül indultunk csak el, de előtte reggeliztünk egyet a plázában.
Az volt a terv, hogy elsőre elgyalogolunk a Little India városrészbe. Ez a szállásunktól 20-25 perc séta távolságra lenne, ha nem álltunk volna meg mindenre rácsodálkozni. Mint például a ház, amely össze van graffitizve, miközben tegnap pont azt olvastuk hogy az tiltott… vagy a sokemeletes ház, melynek nagy ablakai tele vannak drágábbnál drágább sport kocsikkal, amiket meg lehet venni. Olyan mint valami üdítő automata.
De Szingapúrban mégsem könnyű hozzájutni egy autóhoz, mert mielőtt megvennénk egy járművet, előbb be kell szerezni egy tíz évre szóló úgynevezett jogosultsági igazolást (Certificate of Entitlement – COE), ami több 10 millióba kerül forintban számolva. Ráadásul a hatmilliós városban kevesebb, mint egymillió kocsira adnak ki engedélyt. Emiatt aztán nincs is dugó.
Kiléptünk a belvárosi csili-vili felhőkarcolók árnyékából és beléptünk Little Indiába. A sarok, ahol a tábla jelzi az indiai negyed kezdetét durva kontraszttal indul meg egy másik világ. Mintha addig a sarokig mehetnének az indiaiak, onnantól tömegben, hangosan léptek elénk. A tisztaság és szemét fogalma itt hirtelen más értelmet nyert. Pici sokk-ként ért minket a hangzavar, a tömeg és az új helyszín, de azért egy jó hideg, frissítő mangó lassira (indiai joghurt mangóval ízesítve) mind a négyen vevők voltunk.
Miután valamennyire bejártuk ezt a negyedet és kellőképp sok volt számunkra a tömeg, metróra szálltunk és átmentünk a kínai negyedbe, ahol kínai és turista tömeg várt minket. A netről elég sok mindent nem lehet, mint ahogy az első képen látszik is. Az utolsó ikon egy durian nevű gyümölcsöt ábrázol, ami iszonyat büdös.
Az indiai negyedhez képest sokkal rendezettebb, tisztább a kínai negyed, de valószínűleg a vasárnap délután és a kínai holdújév közelsége sok-sok embert vonzott a környékre.
Az élénk színeiről, egzotikus illatairól és autentikus kínai áruiról ismert “Chinatown Street Market” a metróból kiérve az utcára egyből elénk tárult és berántott minket. A butikokkal, ajándékboltokkal és autentikus kínai éttermekkel teli szűk utcás városrészben ideálisnak tűnt ebédelni. Kifejezetten jó kínaiban ettünk, majd ebéd után még néhány helyi különlegességet megnéztünk és elindultunk gyalog vissza a szállásra.
Tulajdonképpen ma egy teljesen más Szingapúrt ismertünk meg, mint tegnap.
Kis csendespihenő után a délutáni eső elől nem volt mit tenni egy plázában “kellett” töltsük a délutánt. Vasárnap lévén mindenki az utcán volt. Valószínűleg kicsik a lakások és a vasárnap délután a barátok, családok összejöveteleinek alkalma. De ezt olyan szinten tolják, hogy a több sávos autóút és a járda közötti szűk füves területre kiülnek piknikezni sűrűn egymás mellé, meg a gyalogos aluljáróba. Egészen furcsa volt, ráadásul mikor elkezdett esni az eső, akkor maradt mindenki a befoglalt helyén, csak nyíltak az esernyők, és az alatt ülve folytatták a piknikelést.
Estére visszamentünk a kínai negyedbe, mert kiderült, hogy a híres Bugis Street kimaradt. Úgy tűnt, hogy ott van hasonlóképpen kaja, mint a tegnapi helyen, hogy mindenféle nemzet étele egymás mellett és majd akkor mindenki eszik, amit akar. Ehelyett bekeveredtünk egy szűk és zajos piacra, amire akkor már nagyon nem vágytunk. Végül egy olasz tésztázós helyet találtunk a közelben. Közben elkezdett esni az eső, sőt mikor kijöttünk az étteremből annyira erősen esett, hogy egyértelmű volt, taxival kell hazamenjünk.
30 fok, amit 38-nak érzünk, 65%-os páratartalom, ami 85-nek tűnik, délelőtt napos, kora délután esős, majd borús volt az idő, de a folyamatos izzadás garantált. A középületek változó hőmérsékletűre vannak behűtve, van ami pont jó, van ahol meg meg lehet fagyni.
Minden modern. De tényleg minden. Néhol már túl steril (pláne az előző két ország után). Bár én a 15 évvel ezelőtti Szingapúrra úgy emlékszem, mint ami még ennél is tisztább volt (de lehet már csak az idő szépíti meg bennem).
A reggelit a plázában az egyik kávézóban fogyasztottuk el, majd nekivágtunk Szingapúr egyik olyan nevezetességének, ami 15 éve még maximum papíron, tervben létezett. Ez a Gardens by the Bay, vagyis az Öböl menti kertek, ami egy 101 hektáron elterülő park, melyet tengertől visszahódított területen építettek fel 2012-ben.
A parkot a fenntartható fejlődés jegyében alakították ki és ökoturisztikai célpontnak szánták. A kert egymilliárd szingapúri dollárból épült fel.
A park több részből áll, van egy “Szuperfa-liget”, amelyben 18 mesterséges, úgynevezett szuperfa áll. Ezek 25-50 méter közötti magas fém szerkezetből készült darabok, melynek több mint fele napkollektorral felszerelt. Egyes fák az üvegházak szellőztető-csatornáiként funkcionálnak, vagy az esővizet gyűjtik össze. A fák törzsére rengeteg kúszónövényt ültettek, melyek kapaszkodva növik be szép lassan a fém szerkezetű szuperfát. Két egymástól távolabb lévő szuperfát Skywalk elnevezésű híddal kötöttek össze, melyre fel lehet jutni lifttel, és átsétálva egyik fától a másikig nem csak a parkban gyönyörködhetünk, hanem a többi fán lévő növényeket is meg tudjuk vizsgálni. Jelenleg a szuperfák tetején jól látszik, hogy honnan indult, ugyanis a fém váz még üresen áll, a törzsén viszont beindultak a növények, így már az is kezd kibontakozni, hogy egy 10 év múlva milyen lesz.
A középső fa, a legmagasabb: 50 méteres. Tetején egy obszervatórium, ahonnan páratlan a kilátás a Gardens by the Bay buja környezetére és a Marina öböl területére, na meg a város egyes pontjaira.
A parkon belül van két lenyűgöző épület, az egyik a Flower Dome, amelyben egész közelről megismerkedhettünk olyan különleges és szokatlan növényekkel, gyönyörű virágokkal, amelyek számos egyedi élőhelyen honosak – a Földközi-tenger térségétől a dél-afrikai szavannákig és száraz sivatagokig!
A másik épület a Cloud Forest, ami a világ egyik legmagasabb beltéri vízesésének és a világ minden tájáról származó növényekkel borított buja hegyének ad otthont. A világ legegzotikusabb növényfajai, köztük az orchideák rengetegféle változata fedezhető fel miközben sétáltunk az üvegépület különleges légi sétányán. Már maga az épület is sokszor fotogén és nagyon jól megtervezett, hogy sokszor csak azon ámultunk.
Ezzel a négy látványossággal majd egész nap el voltunk, közben még a parkban egy egyszerű ebéddel megvendégeltük magunkat. Utána úgy indultunk a másik irányba haza, hogy egy frissítő sör beleférjen.
Szingapúr a világ egyik leggazdagabb országa (városa), ugyanakkor a világ egyik legmagasabb megélhetési költségű városaként tartják számon, okkal emlegetik Ázsia Svájcának. Kiemelkedő helyen szerepel a legfontosabb társadalmi mutatók tekintetében: az oktatás, egészségügy, életminőség, a személyes biztonság terén. A lakosok az egyik legmagasabb várható élettartamot, az egyik leggyorsabb internetkapcsolatot és az egyik legalacsonyabb gyermekhalandóságot mondhatják magukénak globális szinten is. Nemzetközi felmérések szerint az állam az egyik legkevésbé korrupt a világon. A figyelemre méltó életminőséget és politikai stabilitást felmutató Szingapúr ma „tekintélyuralmi demokráciának” vagy „puha diktatúrának” számít, függetlensége óta, vagyis 1965 óta ugyanaz a család van hatalmon.
Szingapúr nagyon modern, de néhol felfedezhető még a hagyományos, felhőkarcolók előtti élet, amely mellett a buja természet is és az állandóan fejlődő ipar is ott van. Szingapúr társadalma a jog és az etika elvein alapul. Nagy hangsúlyt fektetnek a rend fenntartására, és szigorú büntetéseket szabnak ki a jogsértésekért. Például a drogkereskedésért halálbüntetés jár, a szemetelésért pedig magas pénzbüntetés. Egy eldobott cigicsikk vagy rágógumi, a helyi metró összefirkálása akár botozással is járhat.
Estére visszamentünk kicsit a városba, elsősorban vacsorázni, majd még csavarogni. Miattam keresett Szécsi Orsi egy olasz éttermet. (Nem én vagyok a csapat gurmé pontja…) Ahogy tartottunk a hely felé találtunk egy rövid utcát, aminek a bal oldala telis tele volt különböző nemzetek (elsősorban ázsiai) kajáldákkal, amolyan kifőzdékkel. Közepén rengeteg műanyag asztal székekkel. Bandi szeme felcsillant, hogy ő itt mennyire enne valamit. Gábor meg Orsi már kicsit előrébb tartott, mentek az olasz felé, majd a térképet nézve megtorpantak mondván túljöttünk. Végül kiderült, hogy az olasz ennek a kajálda sornak a végén van, így mindenki olyat eszik, amilyet csak akar.
Vacsi után még a város fesztivál pontjain különböző koncertekbe, kiállításokba, performanszokba botlottunk, majd Bandi meg én előbb megfáradva, mint Szécsiék elindultunk haza. Gáborék még a Nemzeti Galériát is bejárták mielőtt vissza jöttek volna a szállásra.
Reggel órára keltünk fél 7-kor, hogy elsők legyünk a 7-kor nyitó reggelizőben, mert 7:45-re jött értünk a kocsi. A reptér egy órányira van kocsival. Mab két nappal ezelőtt lelkesen felajánlotta, hogy ő majd kivisz minket a “hintóján”, de hát a bőröndök száma is több volt annál, meg hirtelen elképzeltük, hogy a kocsival egy órás út mennyivel lenne több, és mennyivel lenne hűvösebb. A reptérre menet láttunk ilyen párt, aki a tuk-tuk végében a bőröndjeinkkel takarózva várták, hogy érjenek már ki a reptérre.
A 2023 október közepén megnyitott Siem Reap-i nemzetközi reptér (volt korábban is reptér, de újat építettek valamiért) nagyon rendezett, modern épület. Nem túl nagy, még ha ez Kambodzsa második legnagyobb repülőtere is.
Kicsi késéssel indultunk 11:00 után Szingapúrba, hogy ismét egy újabb világot fedezhessünk fel. Bár Bandival mi 2010-ben már jártunk itt, de lássuk be, az is már 15 éve volt.
Ismét megkérdeztem utazó társaimat, hogy most, hogy távozunk összefoglalnák-e a véleményüket, érzéseiket Kambodzsáról.
Amiben elsőre abszolút egyet értettük, hogy az emberek nagyon kedvesek, nyugodtak, hihetetlenül tisztelettel vannak egymás iránt, ami a beszélgetéseikben is, a köszönésben, a közlekedésben és mindenben megmutatkozik. És egymás között is ugyanúgy tisztelettel viselkednek, nem csak a turista élvez ilyen kitüntetett figyelmet. Így aztán hiába látsz durván nagy szegénységet, amit elképzelni se tudsz, hogy ilyenben is lehet élni, mégis látszik, hogy boldogok, kiegyensúlyozottak. Angkor gyönyörű, érdemes minimum 3-4 napot eltölteni itt, de ha valaki teheti akkor az egy hét is bőven megtölthető programmal. Ráadásul a belépőt egyszer kell megvenni, az utána kb minden templomhoz jó. Több helyen olvastam, hogy Kambodzsa drágább, mint Vietnam, és hogy jobban lehúzzák a turistákat, ami valószínűleg igaz is, de még mindig elég olcsó az európai árakhoz képest.
Nekünk csak Siem Reap és Angkor városról van tapasztalatunk, de itt nagyon kellemesen ötvöződik a korai templomok és a mai kambodzsai élet varázsa.
Tegnap délelőtt, mikor megnyílt az online check-in a Singapore Airlines oldalán újra néztem az ülőhelyeket. A gép utolsó két sora teljesen üresen állt, ami kecsegtetően hangzott, mondván a hármas ülőhelyeken kettesével ülhetünk és mögöttünk nem lesz senki, így átfoglaltam. Ugyan csak 2,5 óra repülés, de mégis.
Ennek a kis áthelyezéses manővernek az lett az eredménye, hogy valóban kettesével, kényelmesen ültünk, de az ebéd osztásnál annyira a sor végére kerültünk, hogy étel választási lehetőségünk már nem maradt. A csirkés bármi (nem tudtuk meg, hogy mi volt) elfogyott, nekünk a marha gulyás maradt. Nem hittem a fülemnek, amikor a srác elnézést kérve, kezembe nyomva az ételt angolul nevén nevezte azt. Ilyen jó gulyást utoljára Ausztriában ettünk (talán még ott se). Nem a magyar, leveses verzió volt, hanem az osztrák sűrű, pörkölt szerű, kellemesen fűszeres, krumplival. Meg is állapítottuk, hogy micsoda hazai ízek.
Délután 2 után landoltunk szingapúri idő szerint, ugyanis még odébb mentünk egy órával, ami az időzónákat illeti.
Szingapúrban párás meleg, de esős idő várt minket. Vízum nem kell, de egy e-belépőt mindenkinek ki kell töltenie online a neten előre, hogy aztán az útlevél ellenőrzés flottul menjen. Nem is állt sor, 2 perc alatt kint voltunk, minden digitalizálva van, egy-egy ember van csak segítőként imitt-amott. A bőröndök hamar meg lettek, Bandi meg rendelt egy grabot, amin jelezte, hogy négyen vagyunk és van csomag bőven.
A szállásunk egy 4 emeletes belvárosi bevásárlóközpontban van. Az épület 12 emeletes és a hotel az 5-12 szintek közötti emeleteken helyezkedik el. Pici, de nagyon praktikus kialakítású szobák, fürdőszobával.
Miután lepakoltunk, elindultunk felfedezni a várost. Már nem esett az eső. Céltalanul mentünk, csak meg akartuk ízlelni az új város milyenségét. Iszonyatosan nagy kontraszt Hanoi és Siem Reaphoz képest. De Budapesthez viszonyítva is. Minden úgy modern és fejlett, hogy már a szállodában való bejutásnál is rácsodálkoztunk dolgokra. Előre le kellett tölteni egy applikációt, amiben a szállodai bejelentkezést félig meg is lehetett csinálni. Itt már csak befejezték nekünk, és aktiválták az app-ban a szoba számot, meg az ajtó nyitót. Vagyis mobillal nyitjuk az ajtót és a lift is azzal indul a szintünkre.
A városban egy három hétig tartó “Light to Night” nevű fesztiválba csöppentünk. A folyó parton sétálva egyszer csak megéheztünk, beültünk vacsorázni és onnan szúrtuk ki, hogy a túlparton különleges fények vannak, így abba az irányba sétáltunk hazafelé.
5-kor keltünk Bandival, hogy 5:27-kor már úton legyünk egy napfelkeltés Angkor Wat-os programhoz, amit természetesen összekötöttünk a bizonyos negyedik templom, Ta Prohm újra megtekintésével. Szécsiék a B programot választották, így igyekeztünk a szálloda folyosóján lábujjhegyen leosonni.
Hat óra előtt már leparkolt velünk Mab haverja (Mab nem ért rá), és mi mukk sötétben sétáltunk befelé a templomhoz, miközben én kicsit reménykedtem, hogy ilyen korán más nem nagyon hajlandó felkelni… Reménységem pillanatok alatt szertefoszlott, fejlámpával és mobillal világítva népek hada került elő. A neten megnéztem, hol van a legjobb pont a napfelkeltés fotózáshoz. Más is megnézte…
Nem érkeztünk elég korán, oldalra szorultunk a tömegben. Ekkor tudatosult bennünk, hogy tegnap Mab miért magyarázta, hogy 5:00-kor már ott lesz értünk.
Mint a birkák álltunk (néhányan az első sorban guggoltak) szorosan egymás mellett ott a korom sötét ég alatt, ahol a Hold is csak éppen pislákolt, várva a világosságot, mint valami Messiást. Ezeket a pillanatokat mindig olyan abszurdnak érzem. Aztán szépen lassan a sötétséget elkezdte felváltani a világosság, apránként felsejlett az előttünk álló csoda tükröződve az aprócska tóban, ami előtt várakoztunk. Fél hétre kivilágosodott, amit a várakozó tömeg megtapsolt.
Néhány fotóval később átmentünk a Bandi templomához, Ta Prohmhoz. Nagyon jól alakult, közel sehol senki nem volt, és a reggeli fények is nekünk kedveztek. Tényleg izgalmas a rom templom a dzsungel több száz éves fáinak gyökereivel, amely tekereg és aláfúrja magát a régi épület kövei között, majd hatalmasra nőve rendezi át az ember alkotta dolgokat. Ebben a versenyben egyértelműen a természet győzött, de így együtt gyönyörű.
9 körül értünk vissza a szállásra, Gáborék megvártak minket a reggelivel, így az élmény beszámolónkat is megkapták.
A hajnali kelés után már én is igényeltem a pihenősebb délelőttöt, semmittevős fél napot. A medence partján bealudva szívtam magamba a D-vitamint.
Majd kora délután belecsaptunk újra Siem Reap belvárosába. Amikor elindultunk a szállásról a város felé, akkor a hotel egyik recepciósa, William, (aki első nap a személyes segítőnkként mutatkozott be), megkérdezte, hogy meghívat-e bennünket a szálloda nevében egy búcsú vacsorára. Amennyiben igen, úgy este 8 órára várnak bennünket egy 3 fogásos vacsival. Meglepett és egyben jól esett a kedvességük, természetesen elfogadtuk a felajánlást.
A belvárosi csavargásunk során a piac eddig még számunkra ismeretlen bugyraiba jutottunk el, ahol a gyümölcs, zöldség, friss hal, rák és mindenféle tenger gyümölcse mellett a varrónő, a fodrász, manikűrös, pedikűrös, kézimunka árus és minden is volt.
Mivel nem ebédeltünk, így fagyiztunk egy jót uzsonna gyanánt. Aztán gondoltuk mivel holnap délelőtt odébb állunk, egy masszázs még mind a négyünknek jól esne.
Időben visszaértünk a hotelba, annyira hogy még majd teljesen sikerült is összepakolni a bőröndjeinket vacsora előtt. A szállóban kifejezetten finom vacsorát kaptunk zárásképp.
Késői reggeli után csak a szálloda medencéjéig merészkedtünk ma is. Kellett egy kis nyugi. Aztán egy könnyed ebédet toltunk, hogy utána Mab barátunkkal elvitessük magunkat a negyedórányira lévő Lotus Farm-ra.
A Lotus Farmon különböző túrák közül lehet választani, ahol hamar ráböktünk a másodikra, amiről aztán kicsit később derült ki, hogy drága is és hosszú is időben, mivel ezután még terveztünk egy naplementés programot. Na de ha már kifizettük, akkor toljuk alapon, felpattantunk arra a platóra, amelyik elé be volt rakva egy motor meg egy olyan pici néni, hogy a kormányt alig érte el. Ő néhány további turistával együtt elvitt minket egy olyan területre, ahol csónakokkal vártak bennünket. Az odavezető út egy elképesztően szegényes részen vitt át minket. És sajnos a szegénység elég erősen együtt jár a kosszal, igénytelenséggel.
A térkép szerint szárazföldön voltunk, de az életben másfél-két méter mély vízzel borított terület volt, amin lótusz virágok hada úszott a víz tetején. A helyi srácok kivittek minket a virágok közé, szedtek nekünk virágot, kötöttek belőle csokrot, majd a virág leveléből még kalap is készült. Aranyos program volt, de azért ár-érték arányban röhejes.
Amikor visszavittek minket a farmra, akkor ott viszont megtudhattuk a lótusz virág életét, felhasználási területeit, miszerint textilia készül a szárában lévő anyagból, tea készül a virágából, a virág belső ehető magokat tartalmaz, ami ha kiszárad akkor szivacsként működik. Végülis a virág minden elemét fel tudják használni. És mivel nagyon szép virág így dekorációnak is tökéletes.
Kambodzsának is van egy Balatonja, a Szap-tó. Angkortól délre, szűk egy órányira. Vízfelülete nagyon változó: a száraz évszakban 2500-2700 km², az esős évszak vége felé a 16 000 km²-t is elérheti. A tavat az azonos nevű, 120-160 km hosszú Tonle Szap folyó köti össze a Mekonggal. Vize az év java részében ezen keresztül folyik le a Mekong felé. Minden évben megfigyelhető egy egyedülálló természeti jelenség. A délnyugatról érkező nyári monszun június és október között megduzzasztja a folyókat, s a Tonle Szap folyó – mint valami hatalmas csatorna – ilyenkor megváltoztatja a folyásának irányát és a Mekong vizét kezdi el szállítani a tóba, melynek vízfelülete ezzel több mint 10 000 km²-rel is növekedhet. A hatalmassá duzzadt tó mindaddig tárolja a Mekong vizét, amíg – általában novemberben – a folyó vízszintje nem süllyed a tó vízszintje alá. Ekkor a tó vize újra a Mekong felé indul meg. Ahogyan a tó változtatja a partvonalát, úgy változtatják a helyüket a vízre, tutajokra települt úszó falvak, melynek lakói halászatból élnek. Amikor a tó vize visszahúzódik, a bambuszkerítéssel körülvett, úgynevezett szamrákban hatalmas mennyiségű hal marad vissza. A tó partján van egy Kampong Phluk nevű falu, amely a monszun után látványosan a vízben van, jelenleg csak a házak minősége, a szegénység volt az ami elképesztett bennünket.
Mivel a Lotus Farmon elvacakoltuk az időt, így necces volt, hogy oda érünk-e a naplementére. Ennek érdekében Mab barátunk mindent megtett, motorjával csak úgy nyomta neki, mi meg kapkodtuk a levegőt a “hintóban”. Az odafelé vezető út fele aszfaltozott, második fele vörös föld, mely annyira porzik, hogy a belépő megvásárlásakor maszkot kaptunk a jegy mellé. Mab kidobott minket és egy motorcsónakkal mentünk tovább.
A naplementét elértük, megcsodáltuk, majd ahogy lement a nap rájöttünk, hogy kicsit alul öltözve jöttünk el, mert nem csak a nap nem melegített már de a motorcsónakban is és aztán a “hintón” is kaptuk a friss levegőt bőven. Szécsiék egy-egy vékony pulcsit bedobtak, de mi még azt se. Orsi viszont vett egy keresztbe megkötős szoknyát, ami hirtelen nagyon jól jött: négyünk térdét takartuk be vele. Majd a maszkokat felkaptuk és rácsűrtük a napszemüveget is, hiába volt már sötét. Mab a városba vitt minket, ahol kiszállva a hintóból mindenki furcsa felesleges por réteget érzett magán és egyben látott a másikon. A hajunk összeállt a portól, ruháink vöröses színben éktelenkedett. Éhesek voltunk, így igyekeztünk nem ezzel foglalkozni, inkább beültünk egy német pasi thai éttermébe. Mint kiderült, a felesége thai, így azért valamennyire oldalhelyes volt az ötlet, hogy ilyen éttermet nyisson.
Vacsora után még tekeregtünk a piacon, majd hazafelé vettük az irányt.
Tegnap megismerkedtünk egy helyi fazonnal, középkorú, erősebb testalkatú, mosolygós férfi. Itt elsősorban nem taxik vannak, hanem motor mögé szerelt “hintók”, avagy tuk-tuk, netán motoros riksa. Őket ugyanúgy lehet online rendelni az ázsiai taxis applikáción keresztül, a grab-on. Az appon rendelsz, ott is fizetsz kártyáról, ha akarsz adni borravalót azt is megteheted a rendszeren keresztül, és értékelheted a sofőrödet is. Pont úgy, mint az Uber app-ben. Emberünk, név szerint Mab, vitt tegnap egy ponton minket (az első templomtól a másodikig) grabon rendelve, majd megállapodtunk vele, hogy inkább megvár minket mindenhol, csak hadd vigyen fixen ő minket. Neki jó, mert van egy fix bevétele, nekünk jó, mert van egy fix emberünk és olcsóbban adta magát mint, ahogy a hotelünk kínál ilyen szolgáltatást. Nagyon sok a sofőr, valószínűleg ez nekik egy sokkal jobb megoldás, mint app-on keresztül egy-egy apró fuvar. Így aztán tegnap megnyert minket egész napra, és nagyon igyekezett, hogy mára is hadd legyen ő a mi emberünk. Telefonszámot cseréltünk, és a nap végén megállapodtunk vele, hogy ma 10 órára értünk jön. Mab tökéletesen pontos volt, és elvitt minket az Angkor-i nagy körre az előre megbeszélt fix áron. Öt templom volt betervezve, kicsit távolabb a többitől. Ahogy haladtunk az elsőhöz elhajtottunk a tegnapi utolsó templom előtt, ahol elég rendesen volt turista mennyiség. Tulajdonképpen tegnap egy templomnál volt csak “tömeg”, így ezt nagyon jó aránynak tartjuk.
1: Preah Khan: 1191-ben, VII. Dzsajavarman uralkodása alatt épült buddhista templom-kolostor. A vizesárokkal és fallal körülvett egyszerű szerkezetű, de igen díszes, galériákkal udvarokra tagolt épület a király apjának emlékére épült. A templom 56 hektáros alapterületű és nem csupán stílusában de állagát tekintve is Ta Prohmhoz, a király édesanyja emlékének szentelt kolostorhoz (tegnapi negyedik templom) hasonló, de mérete miatt mégis nagyon más.
A templomot körülölelő 700×800 méteres, 5 méter magas laterit falat hatalmas szobrok díszítik. Az épületnek eredetileg 102 tornya volt. A templom-kolostor szellemi és vagyoni gazdagságát jól példázza, hogy a régészek 515 (ebből 430 különböző) istenszobrot találtak Prah Khanban, bár a templom Buddha-domborműveit VIII. Dzsajavarman (1243–1295) anti-buddhista szellemiségű uralkodása alatt lerombolták.
Jelenleg a hatalmas fügefák léggyökereinek súlya alatt roskadozó épületegyüttes nagy része restaurálásra vár.
2: Neak Pean: buddhista templom, amely VII. Dzsajavarman király víztározó medencéje közepén, egy mesterséges szigeten áll. A 12. század végén épült „forrás templom” eredetileg orvosi, gyógyító célokra készült. A központi medencéhez kapcsolódó négy kisebb medence a négy őselem: a víz, a föld, a tűz és szél kifejeződése. Ezek közepén egy-egy szimbolikus vízforrás, elefánt-, ember-, oroszlán- és lófejet formázó szökőkutak, vízköpők álltak és táplálták a szentély központi medencéjét. Jelenleg a lófej egyedül, ami olyan állapotban van, hogy látható és felismerhető. A hitvilág szerint a medencében való megmártózás során az elemek betegséget okozó, megbomlott egyensúlya helyreáll, és a test bajai elmúlnak.
3: Ta Som: buddhista templom, mely 1190-1210 között szintén VII. Dzsajavarman király által épült (az általa építetett templomok közül a legkisebb), melyet később, 1220-1243 között átalakítottak. A 240×200 méteres külső fal keleti és nyugati oldalának közepén egy-egy Bayon-stílusú, arcos toronnyal díszített átjáró vezet a templom belsejébe.
Ta Som falai, tornyos átjárói és központi épületei az évszázadok során erősen megrongálódtak, a szabadon burjánzó trópusi növényzet súlya alatt összeomlottak. Napjainkra a templom elég romos, csupán a külső fal és a bejárati tornyok maradványai vannak megtekinthető állapotban.
4: East Mebon: 953-ban mesterséges szigetre épült szimbolikus „templomhegy”. A mesterséges magaslaton épült három szintes, piramisszerű téglatemplomot csak csónakkal lehetett anno megközelíteni.
5: Pre Rup: 961-ben épült hindu főtemplom. A templom merész építészeti stílusa, arányai és finom díszei a néhány évvel korábban épített keleti Mebont (előző templom) idézik. E két templom közös érdekessége, hogy észak-déli tájolásúak, elegáns, téglalap alapú, három szintes piramisszerű templomok. Szerkezetileg két körbefutó, hosszú folyosókkal tagolt galériasorból áll, amelyeket négy-négy egyszerű átjáró díszít; a harmadik viszonylag alacsony szint egyszerű emelvényt biztosít az itt álló öt, művesen faragott toronynak.
Két nap alatt 11 templomot láttunk, de az utolsót levéve mind különbözött egymástól. Az utolsó nagyon sok mindenben hasonlított az előtte lévővel, de ahogy írtam, azt annak mintájára készítették.
Irtó meleg van, 34 fok, gyönyörű napsütés, emiatt aztán amikor fél 3 körül végeztünk, akkor hazaszállítást kértünk Mabtól, hogy aztán medencézéssel és egy kis uzsonnával zárjuk a délutánt.
A medence partján arra a döntésre jutottunk, hogy kellene egy jó masszázs. És mivel már van egy helyi barátunk, gondoltuk megkérdezzük hol van a legjobb masszázs a városban. Mab nagyon kedvesen nem csak megmondta, hanem fel is ajánlotta, hogy eldob minket oda grátiszban. Magunktól tuti nem találtuk volna meg ezt a helyet, ahol kb féláron volt a masszázs a hotelünk áraihoz képest (jó, a hotel elég durván számolja ezeket az extra szolgáltatásait), és nagyon jól masszíroztak a lányok. Most már van összehasonlítási alapunk a vietnami és khmer masszázs között, mind a négyünknek jobban esett a mai. A masszázs után becsaptunk egy koreai vacsorát, majd hazamentünk lepihenni.
Ma adtunk a lábunknak, nem kíméltük. Délelőtt 10-től délután fél 6-ig gyalogoltunk, néhol pedig helyi tuk-tukkal tovább vitettük magunkat. Cserébe gyönyörű helyen jártunk.
Angkor a világörökség része, Kambodzsa fő látványossága, annyira, hogy a zászlójukban is megjelenik a motívuma. 🇰🇭
Angkor a khmer templomok ősi városa Kambodzsa szívében, a 9. században létrejött Khmer Királyság fővárosa volt 802-1432 között. A 11. század során I. Jaszovarman király a Siemreap folyó elterelésével bonyolult, sakktáblaszerű vízvezeték rendszert és nagy víztározó medencéket építtetett. A csatornák lehetővé tették a rizsföldek öntözését az év hat aszályos hónapjában is. Így a parasztok évente háromszor arattak. Az eredményes mezőgazdaság és az élelmiszer-felesleg felhalmozódása a Khmer Királyságot gazdag birodalommá tette. Olyannyira, hogy a királyság a Kínai Császárság mellett Ázsia második legerősebb állama lett, és a királyok nagyszabású városok és templomok építésébe kezdtek.
A khmer uralkodók istenkirálynak tekintették magukat. Mindegyikük egy-egy óriási templomot építtetett magának, amelyet az őt és országát védelmező istennek szentelt, akivel halála után egyesülni kívánt. Az uralkodók hol megerősítették Angkor fővárosi státuszát és tiszteletben tartották eredeti városszerkezetét, hol lerombolták, vagy a korábbiaktól elkülönülő, saját várost építettek hozzá. 1431-ben a sziami thai-ok megtámadták Angkort. A város hét hónapos ostrom után elesett, majd nem sokkal a támadók visszavonulása után majdnem teljesen elnéptelenedett. A khmerek új fővárost alapítottak a délebbre fekvő mai főváros, Phnompen közelében, az őserdő pedig lassan benőtte Angkort, elrejtette az épületeket és a város hírét csak legendák őrizték. Angkort francia kutatók fedezték fel újra a 19. század közepén, majd 200 négyzetkilométeres területen tisztították meg az őserdőtől. A több mint 100 templomból és szentélyből álló város kilépett a múlt homályából és világhírre tett szert. Ma Angkor Délkelet-Ázsia egyik leglátogatottabb helye, 1992-ben az UNESCO a világörökség részévé nyilvánította.
Csak a templomokat rakták kőből, az összes többi építményt – a királyi palotákat is – fából ácsolták, mára tehát ezek mind az enyészeté lettek, így Angkor ma egy hatalmas „templomváros” képében mutatkozik, noha természetesen nem csak vallási épületek voltak annak idején a városban. A Khmer Birodalom fénykorában a fővárosnak hatszázezer–egymillió lakója lehetett, több mint a világ bármely korabeli európai városának.
Mivel nagyon sok a romtemplom, így ajánlanak két fő, jól kiépített útvonalat, amely mentén több templom bejárható. Az egyik út egy kisebb kört ír le, de ehhez is kell valamilyen jármű (bicikli vagy tuk-tuk), mert akár 6-7 km is van egy-egy templom között. Ez a rövidebb út 6 nagyobb templomot foglal magában, elsőként a világ legnagyobb templomát Angkor Wat-ot. A másik út egy nagyobb kört tesz, “apróbb” templomok mentén. A mai nap volt a rövidebb úté a nagyobb templomokkal.
1, Angkor Wat: Angkor Wat a világ legnagyobb vallási célú épülete, mely feltehetően 50 000 munkás, 5000 szobrász és kőfaragó harminc évi munkájával készült el. Angkor Wat a khmer kultúra, művészetek aranykorának minden kincsében bővelkedik. II. Szurjavarmant a hinduizmusban gyökerező hit vezérelte Angkor Wat megépítésében, hogy majd halála után Visnu istenhez térhessen meg. Angkor Wat minden külső és belső építménye a hindu vallás szimbólumaira utal. II.Szurjavarman király halála után a templom hamar romlásnak indult, mind a természet, mind pedig az emberi rongálás nyomait láthatjuk rajta. 1177-ben Angkort megszállták és megrongálták a vietnámi csamok, így ekkor a fővárost is odébb helyezték egy másik templomban és a buddhista vallásra tértek át.
2, Prasat Kravan: Az egyik legkorábbi khmer templom, amely 921-924 között épült, öt visszafogottan díszített tornyos téglaszentélyből áll.
3, Banteay Kdei: A “Cellák Citadellája”, 12-13 század fordulóján épült buddhista templom. A templom a “királyi úszómedence” partján épült bajon stílusban néhány környező kolostor hasonmásaként.
4, Ta Prohm Templom: a templom VII. Dzsajavarman király megbízására épült a 12 század végén, édesanyja emlékére. Ta Prohm az angkori templomegyüttes kedvelt látványossága, mert a régészek sok tekintetben abban az állapotban hagyták, ahogyan a franciák felfedezték az őserdő mélyén az 1860-as évek legelején. A dzsungel közepén, a fák fogságában magányosan álló Ta Prohmot az örökkévalóság aurája lengi körül. Bandinak abszolút ez volt a kedvence, mert a fák ezalatt a több száz év alatt nagyon izgalmassá tették a helyet. Utólag a képeket visszanézve, látom mi fogta meg Bandit, de ez a templom annyira népszerű, és talán nem is jó időpontban voltunk ott, hogy nyomasztóan sok turista volt rajtunk kívül. Én konkrétan menekültem kifelé minél előbb átfutva a helyen. Lehet ide még visszajövünk egy reggeli időpontban…
5, Ta Keo: ez a templom a 10-11. század fordulóján épült hindu piramis templom, melyet V. Dzsajavarman király uralkodása alatt építettek, de halála miatt befejezetlen maradt. A templom tornyai és annak díszítései hiányoznak.
6, Bayon Templom: Az 1200-as évek elején épült, finoman dekorált Bayon-templom nevezetességei az ún. „arcos tornyok”. A négy égtáj felé forduló tornyokat összesen 196 két és fél méter magas szobor díszíti. A templomot körülfogó árkádos folyosókat, galériákat csodálatos domborművek borítják, amelyek mitológiai és Angkor korabeli történelmét idéző jeleneteket ábrázolnak. A templomot restauráló japán régészek véleménye szerint Angkor Wat klasszikus stílusával szemben a Bayon-templom „a barokk stílus meglepő, újszerű kifejeződése”. Nekem abszolút ez volt a kedvencem, feltehetően azért mert itt voltak a legkevesebben és a lemenő nap nagyon szépen világította meg.
Innen hazavitettük magunkat, hogy lemossuk az út porát. A templomok között az út nagyon jól kiépített, aszfaltozott, rendezett. A templomok hoz erről a rendezett útról bevezető ösvény viszont nagyon poros. Angkorba egy belépőjegy kell, amit online is meg lehet venni és ez a távolabb eső templomokhoz is jó. Például, ahol tegnap este voltunk oda is működött ez a jegy. Lehet venni 1, 3 vagy 7 napos jegyet. Mivel mi 6 napra jöttünk ide, így inkább megvettük az alig drágább 7 napos jegyet.
Végül írtó éhesen elindultunk gyalog vacsorázni: két utcával lejjebb láttunk egy olaszt, ami hangulatosnak tűnt. Gondoltuk egy kis gyomorkímélő európai kosztra váltunk. A vacsora mellé még kellemes élő zene is társult.
Vasárnap van, az Úr napja, így úgy döntöttünk megpihenünk. Kényelmes 9 órási reggeli után egészen a szálloda medencéjéig merészkedtünk, hogy ott a madarak csicsergése mellett a medence túlfolyójának csobogását élvezzük és ne csináljunk semmit, max olvasással, beszélgetéssel és nézelődéssel töltsük a napot.
Én ezt ideig-óráig bírom is… Ja nem. De igyekeztem nagyon türelmesen kivárni azt a pontot, amikor a többiek is megteltek a D-vitaminnal és a medence hűsítő vizének klór szagával. Közben ettünk egy könnyű késői ebédet.
Aztán eljött az én pillanatom és kitaláltuk, hogy elindulunk naplementét nézni. A recepciós kislány javasolt egy kevésbé turistás helyet, a Phnom Krom Templom romot, ami a várostól délre van. A hindu templom a 9. század végén épült, Yasovarman király uralkodása idején Shivanak, Vishnunak és Brahmanak szentelve. Motoros hintóval érkeztünk a városkába, ahonnan még felgyalogoltunk egy hegyre, hogy a minden irányba elterülő végtelen zöld rizsföldekre rálátva, a helyiekkel romantikus naplementés esténk legyen.
Ahogy tartottunk fel a hegyre, az út mentén minden olyan ponton, ahol fa nem akadályozta a kilátást le voltak téve a földre masszívabb piknik plédek egy-egy kővel a sarkában megerősítve. Az út túloldalán pedig egy kevésbé jómódú fazon vagy gyermek, aki a vasárnap esti bevételét ebből hozta ki. Amikor mentünk felfelé még bőven volt időnk a naplementéig, ezek a plédek pedig üresen álltak. Visszafelé jövet láttuk, hogy a helyiek “kibérlik”, fiatalok itt randiznak, családok piknikeznek és közben a látványban gyönyörködnek. Olyan egyszerű megoldás, mégis kedves, jópofa dolog.
A naplemente után a városba vitettük magunkat, hogy még ott csavarogjunk és vacsorázzunk egyet a khmer ételek közül mazsolázva.
BandiBorso utazik 