2024. augusztus 15. csütörtök 

Bandi kint aludt hajótaton, mondván meleg is van, meg hátha mind a ketten jobban alszunk így. Ez az öböl Meganisi partjainál nagyon kellemesen nyugodt volt. Elég hosszan nyúlik be az öböl, így nem egy helyen áll az összes vitorlás, hanem szépen eloszlik. Hajnalra egész lehűlt a levegő, nekem már fázott a lábam is. És valóban jobban aludtunk mind a ketten. Bár már 6 órakor ébren csodáltuk a reggeli fényeket és hallgattuk az öböl csendjét. A víz szinte mozdulatlanul és egyben kisimultan állt és a reggeli fények mindent megtükröztek a vízen. Ez a kedvencem, amikor még nem süt a nap, de már világos van, különlegesek  a színek és a képek. Nem tart sokáig, ki kell élvezni. Ráadásul ilyenkor még majd mindenki alszik, ami tovább emeli az élményt. 

9 órakor nyitott a tegnap délutáni és esti helyünk, a Family Taverna Niagas étterem. Nyitás előtt ott voltunk, de így se mi voltunk az elsők. Kávéztunk és megállapítottuk, hogy főzni jobban tudnak, mint kávét készíteni (bár a tegnap délutáni kávé finom volt). A frissen facsart narancslében eddig viszont sehol se csalódtunk. (Mondjuk azt elrontani nem is tudom, hogy lehetne.) Kávé után Helga prezentálta a tojásos reggelit, amit a tengerben való pancsolás követett még. 

11 órára terveztük az indulást az éjszakai öblünkből, hogy a mellettünk lévő két öblöt még meg tudjuk nézni. Pontosan indultunk és megállapítottuk, hogy nagyon klassz kis helyünk volt éjszakára. 

Annál az elforgathatós hídnál akartunk visszamenni Lefkada és a szárazföld között, ahol két napja jöttünk át. A mai úticél Preveza városa a szárazföldön, hogy ne kelljen annyit egyszerre mennünk, mint mikor lefelé jöttünk Paxosból.

A hidat visszafelé is adott időben nyitják, így be volt osztva az időnk, de tudtuk, hogy még van bő fél óránk egy kis pancsolásra. A hídhoz közelítve megálltunk, hogy megmártózzunk. Eddig a pontig megint motorral jöttünk, így azt itt leállították a fiúk, de horgonyt nem dobtak le, hagytuk, hogy az a kis sodrás ami van mozgassa a hajót. A fürdőzés után pikk-pakk indultunk volna, de a motor semmire se reagált. Semmire. 

Az az igazság, hogy már két napja szó volt róla, hogy az aksi vacakol, de végül Gyuri úgy döntött, hogy van pót aksija, így ráér…

Most azért kellett volna a motor, mert a hídnál való átkelésnél időre megy a dolog, ott nem lehet vacakolni. Áll a sor, vitorlások, katamaránok, kisebb-nagyobb jachtok mindkét irányba. 

Gyuri kapitány a telefonos segítség mellett döntött mikor kiderült, hogy önállóan nem tudja a megoldást. Vágó úr “Legyen ön is milliomos!”műsorában elbukott volna, mert 25 perc sem volt neki elég, hogy beszerezze a kellő infót, nem hogy fél perc, mint a műsorban anno. A megoldás az lett végül, hogy bikakábellel a jó aksiról bebikázta a motort. Persze előtte, mikor már láttuk hogy baj van, Gyuri ledobadta a horgonyt, nehogy még nagyobb baj legyen. 

Azért amikor a kabinból az hallatszott, hogy “nem megy, de szikrázik és füstöl”, akkor nem éreztük úgy, hogy ez még ma meg lesz. Már néztük a parton a kis házakat, hogy vajon melyikben fogunk tudni vacsorázni és hogy honnan kapunk majd segítséget. Nem voltunk messze a Lefkada sziget egyik kisvárosának partjától. Gyuri szegény feszült, hogy hogy lesz most, közben telefonban a műszakis haverja sorra adta a jótanácsokat, remélve, hogy az egyik verzió csak bejön. Mi lányok meg a gyerekek csendben ültünk, mint mikor a szocializmusban a határon áthaladva a szüleink csendre intettek minket, nehogy a vámőr belénk kössön. Vártunk, hallgatva hogy felzúg-e a motor. Fiúk közben ugrottak, ahogy Gyuri kérte, reménykedve, hogy tudnak segíteni. 

Kereken 30 perc telt el és az egyik megoldás működött, bepöccent a motor. Nagy volt az öröm, bár nem mertük elkiabálni a dolgot. Most soknak tűnt a 30 perc. De pont annyi volt ez az idő vesztés, ami még belefért, és szedve a lábunkat épp elértük a híd nyitást. Ha nem értük volna el, akkor 3 órát kellett volna várnunk.

Átérve a hídon vitorlát húztunk mert végre elég jó szelünk lett. Persze a motort már nem merték leállítani a fiúk, üresben hagyva pöfékeltünk, de a szelek szárnyán suhantunk vitorlával. 

Közben Ákos meg Gyuri felhívták a Preveza-i kikötőt, hogy szükségünk lesz egy kis szervizre. Görögországban augusztus 15-e viszont ünnepnap, Mária elszenderülésének ünnepe, amit hasonlóképp ünnepelnek mint mi: vagyis ha keddre vagy csütörtökre esik, akkor hosszú hétvége lesz belőle, kiadva az előtte vagy utána lévő napot is. Ezért aztán még az se volt mindegy, hogy ma meddig érünk be a kikötőbe, mert fogadni is csak egy adott időn belül tudtak. 

Preveza egy nagy kikötő, vizes blokkal, mosodával, bolttal, étteremmel és persze sok-sok hajóval. Itt olyan extra gazdag hajókat lehet látni, ami a top ezerben van benne. 

4 órára beértünk, 5 órára lezuhanyozva, felfrissülve álltunk, hogy megnézzük a várost. Ez kb fél percig tartott, mert mindenki újra leizzadt. Iszonyat meleg volt ma. Gyuri nem jött velünk, azt mondta megpróbálja kicserélni a generátort (volt neki másik). 

A kikötő első beülős étterméig jutottunk (100 méter), ahova először csak inni ültünk be a légkondi miatt, majd inkább vacsoráztunk is, hadd menjen lejjebb a napocska. Aztán elindultunk az óvárosba bár nem a part mentén, mert egy nagyobb boltot néztünk ki. Persze a bolt zárva volt, mondván ünnepnap van. Tulajdonképp majd minden zárva volt, kivéve a part menti turistás helyek, így arra vettük az irányt. Csavarogtunk, fényképeztünk, kibeszéltük az élet dolgait, majd elmentünk a Marina boltjába, amiről tudtuk, hogy nyitva van. 

Gyurinak nem sikerült a generátort kicserélni. Egész éjszaka töltöttük az aksit remélve, hogy reggel pöccre indul. 

Este még társasoztunk egy kicsit a hajó végében, aztán pizsire váltottunk és nyugovóra tértünk, mondván holnap korán kelünk.