USA, Nemzeti Parkok – 16. nap

Posted by borsophoto

2015. szeptember 3. csütörtök

Semmi más programunk nem volt, mint a város szélén lévő outletbe eljutni. Későn keltünk, még később reggeliztünk és közben újra és újra ledöbbentünk a látottakon: délelőtt 11-kor sörrel a kezükben szerencsejátékoznak…
Aztán még mielőtt elindultunk volna vásárolni, vettünk egy színházjegyet a szállodánkban lévő színházba! És a mi szállodánk még nem is olyan nagy…
Las Vegas északi és déli végében is van egy-egy outlet… De nem jöttünk zavarba, még otthon megnéztem melyikben van több bolt, és egyenesen odamentünk (északi outlet). 8-10 percre van a szállodától kocsival. Tényleg érdemes előre beregisztrálni az outlet honlapjára, mert onnantól kezdve VIP tagként kezelnek, és a bejáratnál lévő infó pultnál megkapod a kupon füzeted. A boltok 80%-nak van benne további akciós cetlije. Persze van, hogy a bolti akcióval nem összevonható a kupon, de van, hogy akár még azt a kedvezményt is megkapjuk.

Végülis jól elütöttünk a napot az outletbe, attól függetlenül, hogy majd 40 fok van kint.

Délután mikor visszajöttünk a medencénél pihentünk egy kicsit. Akkora a medence, hogy öt vízimentője van. De például a szállodának van saját állatkertje is, ahol delfin show-t tartanak.

Este fél 10-kor kezdődött a színház, ami egy Beatles show volt. Baromi nagy színház 360 fokos színpaddal és olyan látvány elemekkel ment végig a másfél órás előadás, hogy otthon ha több színház összefogna se csinálnának ilyet. Szóval egész nap csak ámultunk és bámultunk.

USA, Nemzeti Parkok – 15. nap

Posted by borsophoto

2015. szeptember 2. szerda

Két külön világban jártunk ma: délelőtt elmentünk a Bearizona (Bear & Arizona) nevű vadaspark szerű helyre. A park első felében kocsival lehet körbe menni, ahol farkast, bölényt, kecskét, medvét… stb láthattunk úgymond a saját környezetükben. A park második fele meg úgy van megcsinálva, mint egy állatkert: elsősorban nagyon cuki kismedvékkel, meg egy-két másfajta állattal.

Késő délután útközben Las Vegas felé megálltunk a Hoover Dam nevű (Herbert Clark Hoover 31. amerikai elnök nevéből és a gát angol szó összetételéből elnevezett) építménynél. 1931-36 között épült a gát a Colorado folyón, mellyel áramot termelnek, valamint a környező államok édesvízi ellátását oldják meg.

Innen aztán már irányba voltunk Las Vegas felé. Hoover Dam-nél ismét átléptünk egy államhatárt, és már nem Arizonában, hanem Nevadában vagyunk.

Las Vegas nagyon beteg egy hely. A központi részen vagyunk egy nagy szállodában, ami hétköznap elég olcsónak mondható, mivel abban bíznak, hogy majd eljátszod a pénzed a kaszinókban. Minden szálloda borzalmasan nagy komplexum. Mi este majdnem eltévedtünk a saját szállodákban, olyan nagy és annyi minden van benne. Minden szállodának az alja kaszinó. Na, de ne 2-3 gépet képzeljetek el, hanem egy egész szállodányi mindenféle játékautomatát. Mondjuk nagyon hasonló volt anno két éve Atlantic City, így itt már kevésbé esett le az állunk ezen dolgok láttán. Itt inkább az épületek döbbentettek le. Mivel minden szálloda alja kaszinó, így minden szálloda teljesen nyitott, ahova bárki bemehet játszani, vagy csak nézelődni. A szemben levő szállodába mi is bementünk, mert olvastunk róla és meg akartuk nézni. A szállodát Velencének hívják és az olaszországi Velence majd minden híresebb épülete megtalálható benne, de úgy hogy a Sóhajok hídja alatt még gondolázni is lehet! Ja, és kint mukk sötét van este lévén, a szállodában meg olyan a plafon mintha a kék eget látnád néhány bárányfelhővel. Döbbenet. Millió egy üzlet a szállodában, rengeteg étteremmel együtt. Fáradtak voltunk ugyan, de így is majd éjfélig császkáltunk.

USA, Nemzeti Parkok – 14. nap

Posted by borsophoto

2015. szeptember 1. kedd

Oak Creek egy gyors folyású nagyon hideg vízű hegyi patak Flagstaff várostól délre. A folyóhoz egy erdőt átszelő hegyi szerpentinen át jutottunk.
Délelőtt a Slide Rock State Parkba mentünk, aminek a lényege, hogy ezen hegyi patakban van egy természet alkotta csúszda. A patak egy szakasza egy keskeny mederben folyik, a víz által gömbölydedre csiszolt csúszós köveken át, amely meder pont úgy működik, mint a vizividámparkok csúszdái, azzal a különbséggel, hogy nem csak éppen van víz a popsid alatt, hanem úgy derékig ülsz a klassz hideg vízben. Bandit nem kellett noszogatni, hogy csússzon le. Én a nagylábujjamat beletéve a vízbe inkább maradtam a fotózásnál és a videózásnál.
Bandi csúszdás videója, hogy könnyebben vizualizáljátok a leírtakat. Sajnos a videót csak lebutított változatban sikerült feltennem, de a lényeg azért benne van.

https://studio.youtube.com/video/SQxA5ZpE3Do/edit

A patak mentén ennél a csúszdás résznél voltak rajtunk kívül többen is, de egyáltalán nem sokan. A csúszdás részen túl viszont senki, így mi arrafelé még egy kicsit elkirándultunk.

Ebédre egy jégkrémmel laktunk jól.
Bandi még délelőtt, amikor megálltunk egy pontnál térképet szerezni, látott egy képet a Devil’s Bridge-ről (az ördög hídja), így aztán a fürdőzés után, a kellemes délutáni 32 fokban azt kérte, hogy oda menjünk el. Abszolút lelkes voltam, míg ki nem derült a számomra, hogy ez egy kicsit nagyobb túra, mint, hogy megállunk mellette kocsival és megnézzük. Oda-vissza megjártuk 3 óra alatt, és különben nem volt olyan vészesen messze, de odafelé hegynek föl kellett menni rendesen. De így utólag azt mondom megérte. Ahogy mentünk a túraútvonalon találkoztunk ugyan néhány emberrel, akik tök lelkesen üdvözöltek bennünket, de ahogy felértünk a hídhoz mi magunk voltunk csak. Ez jelentősen növelte a hangulatát a helynek, pláne egy Grand Canyon után. Az ördög hídja tulajdonképpen egy természetes szikla híd egy Canyon fölött.

A környék központja, Sedona egy művész városka, afféle amerikai Szentendre: rengeteg galériával és kézműves bolttal, na meg jópofa éttermekkel. Találtunk is egy igazán jó helyet, ahol megvacsoráztunk mielőtt Flagstaff-ba visszaautóztunk volna.

USA, Nemzeti Parkok – 13. nap

Posted by borsophoto

2015. augusztus 31. hétfő

A Grand Canyon, mint Nemzeti Park oly nagy, hogy több bejárata is van. Mi a keleti bejáratot választottuk, leginkább azért, mert Page-ből jövet és Flagstaff-ba menet ez tűnt a legkézenfekvőbbnek. Ez azt jelenti, hogy tulajdonképpen így csak a keleti részét láttuk a parknak.

Az odavezető út mentén a környéken lévő indián rezervátumokban élő helyiek árulták a kézzel készített portékáikat, elsősorban ékszert, de mondjuk váza és pánsíp is volt egyik-másik árusnál.
Ahogy megérkezünk a Nemzeti Parkba el is kezdett esni az eső. Egyrészt volt nálunk esődzseki, másrészt nagyon úgy nézett ki, mint ami éppen csak csöpög egy kicsit, aztán elvonul. Legalábbis Bandi optimizmusa erősen ezt sugározta. Az első megálló pontnál volt egy kilátó torony, amibe felmentünk. Na ott, akkor elkezdett elég rendesen dörögni, villámlani, és nem utolsó sorban szakadni. Ezek után nem siettük el a torony látogatását. Mire kijöttünk tényleg alábbhagyott az eső, és az egyik irányban tisztulni látszott az ég. Végül nagyjából este 6-ig, amíg a parkban voltunk, ez volt a jellemző: hol esett, hol tisztult az ég. Hol be volt felettünk borulva és lógott az eső lába, de egy picit odébb már előbukkantak a napsütötte sziklák, hol mi kerültünk a nap hatása alá, hol pedig a szél mellé kaptunk egy kis esőt is. Emiatt aztán hol 3-4 réteg volt rajtunk, hol meg az az egy is sok volt.

Bandival azt állapítottuk meg, hogy nekünk jobban tetszettek azok a parkok, melyek kisebbek, és emiatt semmi sincsen bennük. Ha bemész, akkor vinned kell magaddal az enni – innivalót, mert ott már csak piknik asztal van, meg wc. Ezekben a nagyobb parkokban, mint a Zion, Bryce és a Grand Canyon eléggé ki van építve minden: ilyen kajálda, olyan vásárlós hely, netán szállás… Stb. Jóval több a látogató is a parkban, és valahogy az egésznek ettől kisebb volt a hangulata számunkra. Természetesen ezek is gyönyörű helyek voltak, kár lett volna kihagyni.
Délelőtt fél 11-től este 6-ig parkoztunk, bár közben tartottunk egy laza délutáni szundit a kocsiban.

USA, Nemzeti Parkok – 12. nap

Posted by borsophoto

2015. augusztus 30. vasárnap

Tegnap kiderült a számunkra, hogy az egyik várva várt Canyon-unk az Antelope Canyon csak szervezett úton érhető el. De nem jöttünk zavarba, bejelentkeztünk a szállodán keresztül reggel 8:30-ra. A biztonság kedvéért beállitottam a telefonon az ébresztőt, de mind a ketten felébredtünk még a jelzés előtt.

Reggeli után el is mentünk a megjelölt helyre. Én egy kicsit bosszankodtam, nem volt túl szimpatikus a társaság, akik a túrát szervezték. Végül másik 3 párral kerültünk egy kocsiba, és így nyolcunkat vitt egy fiatal srác a canyonhoz, illetve a canyonon belül is. Bár ez a srác tökre igyekezett, de mégis úgy pörgette a csapatot, én még fotózgattam volna. De ahogy jöttünk vissza a Canyonban, hamar kiderült, hogy jól jártunk: egyrészt látszott, hogy a többi vezetőhöz képest a mienk kedves volt, aztán a többi csoportban nem 8 ember volt, hanem 14 vagy még több. Ez egy nagyon szűk Canyon, amin fentről van némi bejövő fény. Nehéz fotózni, pláne ha ilyen sokan vannak. Kifelé menet megállapítottuk, hogy egészen jól jártunk a mi emberünkkel.

Fél 11 körül értünk vissza a szállásra, és úgy döntöttünk, hogy tartunk egy nagy pihenőt. Azt hiszem ránk is fért. Így aztán ebéd helyett inkább aludtunk.
Délutánra megjött az eső, mi viszont elindultunk a Horseshoe Bend nevű helyre, amit kinéztünk, hogy szintén itt van a közelben. Előtte megálltunk enni valamit, és mire végeztünk már nem is esett.
A Horseshoe Bend nevű hely lényege, hogy a Colorado folyó körül ölel egy hatalmas sziklát, egy patkóformát leírva. Ezt felülről lehet megnézni, vagyis ahogy gyalogoltunk odafelé semmi nem látszott a távolból, aztán egyszercsak elénk társult a látvány, ahogy a szikla pereméhez értünk. Majdnem 3 órát elidőztünk ott.
Íme a Bandi videója:

És néhány kép:

Este még elmentünk a szállásunk közelében egy boltba (Wal-Mart), csak hogy tejet meg kenyeret vegyünk. Bő másfél órát elvacakoltunk, csak hogy mindent megnézzünk. Végül vettünk egy-két szendvicsnek valót, meg müzlit, mert úgy megkívántuk. Az volt a vacsoránk jó kis hideg tejjel.

USA, Nemzeti Parkok – 11. nap

Posted by borsophoto

22015. augusztus 29. szombat

Én fél 7-kor, Bandi fél 8-kor ébredtünk. Juj, nagyon szép volt a napfelkelte, ráláttunk a Bryce Canyon szikláira.

9 órára megreggeliztünk és elindultunk. Ismét a távolságban rövidebb, de időben mégis hosszabb utat választottuk, remélve, hogy olyan helyen járunk majd, amit nem bánunk meg. Hegyen-völgyön keresztül, átszelve egy újabb nemzeti parkot. Nagyjából 1 perc után derült ki, hogy az általunk választott szebb út nem csak szebb, hanem izgalmasabb is, mivel 60 km-en át földút. Nem fordultunk vissza, hanem vállaltuk a kihívást. A vicc az egészben, hogy itt, a semmi mentén lévő földút, melyen a 60 km-en át össz-vissz 4 autó jött szembe, az jobb minőségű, mint Budapesten egy tél után az utak 90%-a.

Az út első felében találtunk egy kiírást, amely egy másfél kikométerre lévő gyönyörűséges “kis” sziklafalhoz vezetett minket a Grand Staircase-Escalante National Monument-en belül. Minimum 20 perces kerülőt tettünk (persze ebben benne volt, hogy letértünk az útról és hogy felfedeztük az új sziklánkat). De megérte. Ráadásul ez egy annyira eldugott helyen volt, hogy egy lélek se járt arra rajtunk kívül. De persze az eldugott helyen volt WC, volt a helyről egy leírás, és volt egy kis mini parkolója.

Bandi nem vacakolt, úgy tolta a földúton a BMW-t, mintha valami autópályán lettünk volna. Azon a 20 percen túl, amit sziklafal nézegetéssel töltöttünk, ő még másik 20 percet behozott a GPS által tervezett menetidőből. Page városa volt a cél, illetve annak az északi pontján a Powell Lake.

A tóba rengeteg folyó folyik bele, ebből a három legjelentősebb: a Colorado folyó, Escalante folyó és a San Juan folyó. Elsősorban a Colorado folyó, amely “kifolyik” belőle. A másik érdekessége, hogy a tó északi fele Utah államhoz tartozik, míg a déli már Arizonához. Az egész tó, az abba belefolyó főbb folyók egy része, valamint a tó közvetlen környezete a Glen-Canyon.

Eredetileg két dolgot néztem ki még otthon erről a környékről. Most alaposabban nézegetve a térképet rájöttünk, hogy kicsit több időt hagytunk erre a környékre, mint amire szükségünk van. Így aztán azt találtuk ki, hogy magát a tavat is bevesszük a megnéznivalók listájába. Tavat nézni pedig a legjobban motorcsónakból lehet. Hamar kiderítettük, hogy hol tudunk bérelni, és egyenesen oda mentünk. Bandi kicsit kételkedett benne, hogy kapunk-e majd motorcsónakot, de nem volt gond vele: kibéreltünk egy kisebb fajtát 4 óra hosszára. Amikor jöttünk ki a bérlős helyről, akkor láttuk meg az órán, hogy a Bandi által behozott 40 percen túl nyertünk még egy órát, mert átléptünk egy másik időzónába. Szóval most köztünk és Budapest között már 9 óra eltérés van.

A csónakkal két főbb vízi Canyon-t tudtunk megnézni: az egyik az Antelope Canyon, a másik meg a Navajo Canyon. Mindkettő gyönyörű volt: az egyre szűkebb Canyonban hatalmas színes sziklafallal körülvéve annyira, hogy az Antelope-ban megfordulni alig bírt a Bandi.

Nagyon melegre való tekintettel (40 fok) a vizet közelebbről is megnéztük.
Este bementünk Page belvárosába vacsorázni.

Elég vacak a net ezen a szálláson, ahol jelenleg vagyunk Page-ben, ezért raktam fel ilyen kevés képet.

USA, Nemzeti Parkok – 10. nap

Posted by borsophoto

2015. augusztus 28. péntek

Én valamiért keveset aludtam az éjjel: fél 4-től fél 7-ig fent voltam, és nem bírtam visszaaludni. Aztán fél 7 és 8 között sikerült egy kicsit. A reggelit még elértük, és mit mondjak, megérte tegnap tovább aludni…

10-kor elindultunk a Bryce Nemzeti Parkba. Bryce a nyolcadik park, ahova mentünk. Én azt hittem, hogy már három után unni fogjuk. Egyrészt oly gyönyörű, hogy nem lehet megunni! Másrészt mindig valamitől más, mint az előzőek. Tegnap Zionban a sziklák lábánál túráztunk, és az ég felé emelve a tekintetünket ámultunk. Ma Bryceban a csoda a lábunk előtt hevert, mi voltunk fent, a látvány meg lent. Egyik nap erdős, zöldes foltokkal tarkított a táj, máskor kopár és a narancsos vöröses színű kövek magukban is oly jól mutatnak, hogy nyitva marad a szánk.
Bryce az eddigi parkok ötvözete, ami a rendszert illeti: leteheted a kocsid a bejárat melletti parkolóban és kisbusszal elvisznek nehány megállónyit, hogy aztán ott túrázhass, de maradhatsz is a kocsidban, amivel a park teljes hosszát (kb. 30 km) végigautózhatod, meg-megállva a az útmenti kilátópontoknál.

Bryce-ba menet megálltunk egy útszéli kis boltban, hogy vizet meg kenyeret vegyünk. Csináltam is szendvicset ebédre. Meg feltöltöttük jéggel a hűtőládánkat.
Délután kettőig autóztuk a parkban, aztán kettőkor kihasználtuk a rejtett kincsünket: hoztunk magunkkal egy végtelen könnyű (ejtőernyőselyemből készült) függőágyat. Kerestünk a parkban egy eldugott fenyőkkel borított részt csudálatos kilátással, Bandi felszerelte 2 fa közé, és már indulhatott is a délutáni szundi. 4-ig elpihegtünk.

4-től 7-ig még elboklásztunk a parkban, élveztük a napsütést, na meg a kilátást. Amolyan mini kirándulásokat csináltunk csak, de így is elfáradtunk.

Aztán a környező kisboltokba beugrodtunk, mert hogy a szállás a közelben volt, nem kellett sietni.
Annyira cukker szállásunk lett, így hogy lemondtuk a harmadik éjszakánkat az előző helyen. A Bryce Canyon lábánál egy tündéri faházban vagyunk. Nem csináltam egyből képet, de itt van kettő róla… Holnap majd készítek még, mert ez a hely igazán megérdemli.

USA, Nemzeti Parkok – 9. nap

Posted by borsophoto

2015. augusztus 27. csütörtök

Ott kezdődött, hogy reggel elaludtunk. 9 óra után ébredtünk, emiatt aztán lemaradtunk a reggeliről. 10 után indultunk a bő egy órányira lévő Zion Parkba úgy, hogy közben megálltunk reggelizni is.

Már “otthon”, vagyis az épp aktuális szálláson kinéztük, hogy ebben a parkban másképp működnek a dolgok. Van egy nagy parkoló a bejárat után, ahol le kell tenned a kocsid, és utána helyi kisbusszal visznek egy adott úton végig, ahol vannak megállók, és le-föl szállhatsz a buszról, attól függően, hogy akarsz-e nézelődni, vagy a kijelölt túraútvonalon kirándulni. Természetesen itt is adnak a behajtáskor térképet, amin elég jól el lehet igazodni. Nekünk sikerült 1/2 12-kor a lehető legnagyobb melegben (ja, mert azt elfelejtettem mondani, hogy visszajött a nyár!) elindulnunk túrázni. 2 nagyobb túrát is végigcsináltunk. Jobban mondva az elsőn végigmentünk: az egy vízeséshez vitt, bár nem volt olyan nagy a szárazság miatt. De nagyon hangulatos helyen volt.

A második túrautat 8 órás túrának írta a térképünk, ellenben Bandi mindenképp el akart rá menni. Kiszámoltuk, hogy mennyi ideig gyalogolhatunk odafelé, ahhoz, hogy visszafelé elérjük a 9:15-kor menő utolsó helyi kisbuszt. Számításaink és a szembejövő emberek állításai szerint kicsit több, mint a felét megtettük a 8 órás túrának, amikor visszafordultunk. Ez a túra arról volt híres, hogy az első rövid szárazföldi szakasz után a Virgin folyóban kellett gyalogolni. A folyó egy gyors folyású, de a jelenlegi szárazság miatt nem az egész folyó mederben folyó víz volt, néhol oldalt köveken tudtunk menni, néhol meg a vízben, ami hol csak bokáig ért, hol meg combközépig. Cipőt nem kímélve nekivágtunk. Ráadasul a folyó mindkét oldalán majd egekig emelkedtek a sziklafalak. Hihetetlenül gyönyörű volt.

Végül azért fordultunk vissza, mert már mellig érő folyó szakaszban kellett volna gyalogolnunk. Este 1/2 8-ra kellőképpen kitikkadva, kiéhezve (ebédre 2 almát vittünk magunkkal meg egy croissant-t) értünk le a parkolóba, a kocsinkhoz. A vizes cipőinket még a Virgin folyó túra végén levettük, mezítláb mentünk a kocsihoz, de hát nekem a nadrágom is vizes lett, így a kocsinál hamar azt is lecseréltem. Mindkettőnknek volt másik cipőnk, es száraz ruhánk a kocsiban, így ezzel nem volt gond.

Zion Parkból kijövet beültünk még vacsorázni. Este 10 volt mire a szállásra visszaértünk.
Még egy fontos infó, amire ma rájöttünk, elsősorban azok figyelmébe ajánlva, akik hasonlóképp Nemzeti Parkokat akarnak végigjárni Amerikában. Külföldiek számára is elérhető az éves belépő, amely aztán minden nemzeti parkba belépésre biztosít attól a hónaptól számított 12 hónapon át, amikortól megvettük. Egy éves bérlet, amely igazolványhoz kötött (tehát jó magyar módra nem átruházható a haverokra) 80 USD. Ez nem egy személy belépésére van, hanem egy autóra, vagyis jelen esetben kettőnkre szól. Általában egy park belépő 10 USD, ha nincs éves belépőd, viszont az ilyen nagyobb parkokba, mint a Zion NP meg a Bryce NP 30 USD, a Grand Canyon meg lehet még ennél is több (azt még még nem tudjuk). Szóval megéri akár online megvenni az amerikai National Park-ok honlapján keresztül, akár az első nemzeti park kasszájában kérni. Amennyiben nem tud adni az első kassza, mert netán az egy kisebb park, és nincs lehetőségük rá, akkor pedig csak gyűjteni kell a blokkokat, melyeket a bérlet megvásárlásakor beszámítanak.

USA, Nemzeti Parkok – 8. nap

Posted by borsophoto

2015 augusztus 26. szerda

A tegnapi 35 fok mára már csak 15 fok volt, és a tegnapi napsütést felváltotta az eső.

10 után indultunk el a szállásunktól pár percre levő Capitol Reef Nemzeti Parkba. Sajnos az eső elég rendesen esett, így a nagyobb túrákat kihagytuk, elsősorban autóval jártuk be a parkot. Különben meg volt szépsége az esőnek, ugyanis ahogy lemosta köveket és sziklákat, teljesen más színűk volt, mint eddig.



Nem időztünk nagyon hosszan a nemzeti parkban az eső jóvoltából, bár így is délután kettő óra volt, mire eljöttünk. Nézegettük a térképet, hogy melyik úton induljunk el a következő célponthoz: a nagy főúton 2:45 perc alatt, kisebb úton 3:30 perc alatt, vagy az erdőn-völgyön és több nemzeti parkon átívelő, szépségéről nevezetes 12-es úton, ami a térkép szerint több, mint 4 óra, és akkor azzal nem is számoltunk, hogy mi majd minden megállási lehetőségnél meg is állunk fotózni és nézelődni, netán egyet kirándulni. Természetesen a 12-es utat választottuk: erdő, vörös szikla, magasság, mélység, 10 fok, felhőben autózás, fehér szikla, kanyargós hegyi út, napsütés, zubogó folyó, volt minden.




Aztán délután 5 körül már szépen sütött a nap, és találtunk egy gyönyörű útmenti sziklát. Megálltunk, majd Bandi kiszúrta az útmenti táblán, hogy egy fél kilométeres kis sétával eljuthatunk egy vízeséshez: Water Canyon-hoz. Egy bő órás patakon átmászós, domboldalba felmászós, sziklafalat meghódítós, vízesés csodálós kirándulást csináltunk, amit nagyon élveztünk mind a ketten.





Az út utolsó szakaszában olyan esőt kaptunk, hogy a fehér autónk újra szép tiszta lett.

Este 8-ra értünk a szállásra. Útközben végiggondoltuk, hogy eléggé elszúrtam a következő szállás foglalást, mert ugyan klassz a szállás, amit befoglaltam 3 éjszakára, de messze van azoktól a pontoktól ahova akarunk az elkövetkezendő 3 napban menni. De ezt még a kocsiban átbeszéltük, így már úgy mentünk bejelentkezni, hogy az utolsó éjszakát lemondanánk. Sikerült is elintézni.

USA, Nemzeti Parkok – 7. nap

Posted by borsophoto

2015. augusztus 25. kedd

Tegnap egy félnapos rafting túrára (rafting = vadvízi evezés) fizettük be magunkat. Reggel 8:30-ra kellett a találkozási ponton lennünk, úgy hogy előtte összepakoltuk, megreggeliztünk és kijelentkeztünk a szállásunkról.
18-an mentünk, egy kisbusszal vittek el minket vagy egy háromnegyed órányira. Majd kisebb ismertető után lehetett választani: 8 fős csónak vagy kajak. Bandival előre megbeszéltük, hogy mi vállaljuk a kétszemélyes kajakot. Jó is volt, mert más nem vállalta így elsőre. Nagyon élveztük. Nem volt túl nagy sodrása a víznek, mert elég nagy a szárazság és emiatt sekély volt a víz. Bő 2 órát eveztünk.




Ahogy elindultunk a következő városba (Torrey), annyira a semmi közepén autóztunk és oly elvétve láttunk autót, hogy a rendszám olvasós játékunkat félre kellett tenni. Pedig elég jól haladunk vele: 34 amerikai és 4 kanadai állam rendszámtáblája van meg.

Így aztán azzal kezdtünk el játszani, hogy az út mentén látott kitüremkedésekbe mit látunk bele: találtunk szerelmes párt, akik egymás mögött álltak; várat, melynek sok szép tornya meg egy hosszú várfala volt; gombát; katedrális oldalhajóját kívülről; teknőst, ami egy idő után háton fekvő pocakos embernek nézett inkább ki. Sorra jöttek az ötletek. Bandi már egy sci-fi filmben érezte magát, sőt fejben már a filmet is leforgatta.

Torrey a Capitol Reef Nemzeti Park szomszédságában van, és ahhoz, hogy mi oda eljussunk át kellett autózzuk a nemzeti park egy jó részét. Egy – két helyen ugyan megálltunk, de elsősorban csak azért, hogy megnézzük az ismertető táblákat, és lássuk, hogy holnap mit is fogunk majd megmászni és megnézni.

Mivel a mai autó utunk 3 óra volt, így azt találtuk ki, hogy a legnagyobb melegben (35 fok van) utazunk, és ha 4 óra körül megérkezünk, akkor inkább lepihenünk egy kicsit. Így is tettünk, Bandi aludt 2 órát, én nem tudtam elaludni, de a semmittevés jól esett.